2017. január 14., szombat
2015. július 10., péntek
66. fejezet
(Vicky)
Ahogy kimondtam azt a két szót: terhes vagyok, kicsordultak a gondosan visszatartott könnyek a szememből. Szinte biztos voltam benne, hogy Jimmy azonnal bele fogja kombinálni a dologba a John-nal töltött éjszakámat, és ezt hamarosan az összes arcvonásán is tisztán láthattam. Rettegtem attól, mit fog mondani, mit fog tenni, és mindennek milyen következménye lesz a kettőnk kapcsolatára nézve.
Alaposan át kellett ezt az egészet beszélnünk, hiszen most már két kisbabáról volt szó, nem csak rólunk, vagy Gabby-ról. Az egész egy nagy elcseszett maszlag volt, és én napról napra egyre jobban szenvedtem, ahogyan Jimmy is. Egyszerűen nem várhattam el tőle, hogy fenntartsa velem ezt a "viszonyt", bármennyire is szerettem őt, és bármennyire is szeretett engem. Nem törődhettem most az érzelmeimmel, mikor egy pici élet növekedett bennem.
- Mondj valamit... - kértem hüppögve. Különös tekintettel nézett rám, letörölte a könnyeket, melyek végigfolytak az arcomon, és szoros ölelésbe vont. Belezokogtam a mellkasába, mire gyengéden simogatni kezdte a hátamat.
- Nem biztos, hogy én vagyok az apa, ugye? - kérdezte halkan. Szerettem volna belelátni a fejébe, de a hangsúlya nem árult el számomra semmit a jelen lelkiállapotáról, hiába aggódtam halálra magam emiatt. Nem voltam képes többre, csak nemlegesen megráztam a fejemet. Jimmy nagyot sóhajtott, majd apró puszit nyomott a fejem búbjára. - Tudom, hogy mennyire megviselt téged, amikor le kellett mondanod a kettőnk szerelmének gyümölcséről. Sosem kérném, hogy mondj le újra egy gyermekről, csak azért, mert nem vagy benne biztos, hogy én vagy John az édesapja.
- Én beszéltem a doktornőnek erről Jimmy, lenne rá mód, hogy magzatként kivizsgálják az apaságot, de nagyon magas a kockázata annak, hogy az eljárás vetélést okoz. - magyaráztam könnyek között.
- Nyilvánvalóan fontos tudni, hogy kinek a gyereke is, de annyira nem, hogy veszélyeztessük ezzel őt. - mondta, majd a lapos hasamra tette egyik meleg tenyerét, és mélyen a szemembe nézett. Nem erre a reakcióra számítottam tőle. Azt hittem, dühöngeni fog, ehhez képest fantasztikusan viselkedett, még önmagához viszonyítva is. - Nem kell szégyellned, hogy boldog vagy a baba miatt. Én szeretni fogom őt, akár az enyém, akár John-é, hiszen ő a te véred. Képtelen lennék valamit nem szeretni, ami te vagy. - olyan gyengéden simított végig az arcomon, hogy az egész szívem belesajdult. Maga a tudat, hogy Jimmy ezen oldalát rajtam kívül senki sem ismerheti meg, valamilyen perverz módon boldoggá tett. Sosem fog más nővel így viselkedni, sem ilyet mondani neki. Számomra ez egy minimum vigaszt jelentett, valamit, ami csak az enyém volt belőle.
- Meg sem érdemellek téged, Jimmy Buck. - zokogtam fel, miközben szorosabban bújtam hozzá. - Annyira szeretlek!
- Tudom, hogy érzel irántam. Hidd el, nálam jobban senki sem tudja ezt. - csitított a hajamat simogatva. Átnyúltam Jimmy felett az éjjeliszekrényhez, elvettem onnan egy papír zsebkendőt, majd trombitálva kifújtam az orromat. Megmosolygott, majd hagyta, hogy újból kényelmesen elfészkelődjek a karjaiban. Állig betakart, puszikat nyomott az arcomra.
- Mi lesz velünk ezek után Jimmy? - kérdeztem görcsösen kapaszkodva belé. - Neked ott van egy beteg feleség, és most aggódhatsz a gyerekedért is. Nem akarok én is a terhedre lenni...
- Egyrészt: sosem vagy a terhemre. Másrészt: szólnod kell John-nak is a babáról, hisz joga van tudni a lehetőségről. Nem szeretném, ha egyedül csinálnál végig egy terhességet, és biztos vagyok benne, hogy ő támogatna téged mindenben. - kezdett bele Jimmy.
- Tudom, hogy most még inkább Gabby mellett van a helyed. - ismertem be.
- Nem Gabby-ról van itt szó. A baba mellett van a helyem. Az anyja nem tud felelősségteljes lenni, nekem kell vigyáznom rá, különben nem is tudom mi lesz. - sóhajtott fel bánatosan.
- Megértem, hogy miért kell ezt tenned. - pusziltam meg borostás arcát. - De bármi - hangsúlyozom bármi is történjen a jövőben Jimmy, mindig 100%-osan biztosnak kell lenned benne, hogy szeretlek téged. Csak téged. - mondtam komolyan, és úgy is gondoltam maximálisan.
- Tudom gyönyörűm, és azt is, hogy ezzel te is tisztában vagy. Ez most egy nagyon nehéz időszak lesz, de talán mire a végére érünk körvonalazódik, hogyan találunk vissza egymáshoz. - biztatott, bár úgy gondoltam, ő is ugyanannyira képes felfogni, valószínűleg sosem lehetünk úgy együtt, ahogyan szeretnénk.
- Nem tarthatjuk fent továbbra is ezt a viszonyt. - mondtam ki végül én az elkerülhetetlen mondatot.
- Sajnos nem. - szorított jobban magához.
- Szeretlek Jimmy. - suttogtam.
- Az első perctől az utolsó lélegzetvételemig... - súgta vissza, majd mély álomba ringatott simogatásaival.
Másnap reggel az arcomba tűző szikrázó napsütésre ébredtem az ágyamban, egyedül. Jimmy elment, én pedig szomorú voltam. Letörten kecmeregtem ki a paplan alól, dideregve mentem át a fürdőbe, hogy egy forró zuhannyal életet leheljek magamba. A víz csodákat tett velem, megújult erővel készülődtem el ezek után. Mire leértem a konyhába Nana már javában tálalta a reggelinket, apa pedig befejezte a reggeli újság olvasását. Megkentem magamnak egy szelet friss, forró pirítóst margarinnal és dzsemmel, majd nagy élvezettel befaltam.
Apa eléggé gyűröttnek tűnt ahhoz képest, hogy elméletben újból összejött anyámmal, amire kb. születésem óta vágyott. Fürkésző tekintetem felidegesítette, láttam a szemei villanásában, így inkább rá sem néztem. Még mindig mérges voltam rá, és nem akartam folyton arra gondolni sem, hogy a szüleim újra együtt vannak, mert attól csak öklendeznem kellett volna, így inkább Nana felé fordítottam a figyelmemet. Annyi minden történ mostanában, hogy szegény drága jó Nana kissé háttérbe szorult az én életemben. Csak most vettem észre, mennyire sápadt volt az arca, és úgy tűnt, talán fogyott is egy pár kilót.
- Minden rendben veled, Nana? - szegeztem neki a kérdést, miután apa kiment a teraszra dohányozni a kávéjával. - Falfehér vagy...
- Kicsit furcsán éreztem magam az elmúlt napokban, Vicky. Már kértem időpontot az orvosomhoz, nem kell aggódnod. - legyintett, mintha csak egy nátháról lett volna szó.
- Fáj valamid? - aggodalmaskodtam.
- Biztos valami vírus gyötör, semmiség. Elmegyek a dokihoz, és rendbe hozza az emésztésemet pikk-pakk. Nem lesz gond. - mosolygott rám fáradtan.
- Elviszlek nagyon szívesen, ha szeretnéd. - ajánlottam fel azonnal.
- Te csak menj dolgozni! - nézett rám szigorú tekintettel. - Nem vagyok gyerek, el tudok intézni akármit is a városban. - szegte fel az állát.
- Nem erőszakoskodok... - adtam fel a dolgot, de elhatároztam, hogy ezentúl jobban oda fogok figyelni rá. Felvettem a kabátomat, majd belebújtam a csizmámba és követtem apát a teraszra.
- Anyád szeretne ma beszélni veled, így fel fog hívni és találkozót fog kérni tőled. - mondta apa, miközben elnyomta a csikket a hamutartóban. A kávéscsészéjét letette az asztalra, elővette a kocsikulcsát a farmere zsebéből, majd elindult a kocsija felé.
- Nyugodtan megmondhatod neki, hogy feleslegesen tesz erőfeszítéseket ez ügyben. - feleltem, és közben próbáltam lépést tartani apával a csúszós, havas úton.
- Annyit csak kérhet egy apa a lányától, hogy hallgassa meg az anyját, nem? - torpant meg, és nézett rám könyörgős kiskutyaszemekkel. Habozás nélkül nemet akartam mondani, de képtelen voltam rá, amikor úgy nézett rám. Azt hiszem, túlságosan is szerettem az apukámat.
- Utállak... - morogtam, majd behuppantam a kocsimba, és duzzogva a telepre hajtottam apával a nyomomban.
Nem telt túl jó hangulatban a napom, főként miután anya ebédidőben felhívott, és örömet okozhattam neki azzal, hogy késő délutánra egyeztettem vele egy találkozóra időpontot a hotelben, ahol megszállt. Borsózott a hátam a gondolattól is, hogy eltöltsek ezzel a nőszeméllyel akár öt keserves percet is, de apa kedvéért hajlandó voltam ezt is megtenni persze. Miután lerendeztem ezt a telefont, Jimmy dugta be a fejét az irodámba, és elhívott ebédelni, így a munkásokkal együtt csúszkáltam át a menzára. Jimmy-nek csupán ötször kellett elkapnia a karomat, hogy ne vágódjak el a jégen, így végülis örültem, hogy velük mentem, és nem egyedül.
Miután visszatértem a munkához, csigalassúsággal telt az idő, és kezdtem úgy érezni, hogy már sosem telik le a munkaidőm. Aztán mikor felrémlett bennem, kivel is lesz randim, igazából nem is vártam már annyira a dolgot. A napom végén annyira elhúztam az indulást, hogy szinte én voltam az utolsó, aki elhagyta a telephelyet. Óvatosan lépkedtem a csúszós parkolóban a kocsim felé, miközben megszólalt a mobilom. Fél kézzel előkotortam a táskámból, és fogadtam Katie hívását beszállás közben. Beindítottam az autót, bekapcsoltam a fűtést, de csak őrá figyeltem. Aggódtam miatta, annyira meg volt sebezve a szakítás miatt.
- Szia Katie! Mi újság? - kérdeztem mosolyogva.
- Vicky el tudsz jönni hozzám ma? - kérdezte kissé remegő hangon. Görcsbe rándult a gyomrom az idegességtől.
- Mi történt? - kérdeztem a legrosszabbra gondolva.
- Felmondtam a munkahelyemen, holnap elutazom a rokonaimhoz Lengyelországba. Szeretnélek megkérni egy-két dologgal a lakásommal kapcsolatban. - hadarta. A döbbenettől szóhoz sem jutottam. Katie megőrült?
Drágáim!
Meghoztam az új fejezetet! Remélem, mindenki visszatalál lassan az oldalra, és nyomjátok nekem a kommenteket, mert belepusztulnék, ha mindig csak 1-2 ember írna nekem. Remélem, tetszik az új rész, és írtok nekem pár sort. Ajánlok hozzá zenét is lejjebb.
Csóközön, szép hétvégét. Arielle
Alaposan át kellett ezt az egészet beszélnünk, hiszen most már két kisbabáról volt szó, nem csak rólunk, vagy Gabby-ról. Az egész egy nagy elcseszett maszlag volt, és én napról napra egyre jobban szenvedtem, ahogyan Jimmy is. Egyszerűen nem várhattam el tőle, hogy fenntartsa velem ezt a "viszonyt", bármennyire is szerettem őt, és bármennyire is szeretett engem. Nem törődhettem most az érzelmeimmel, mikor egy pici élet növekedett bennem.
- Mondj valamit... - kértem hüppögve. Különös tekintettel nézett rám, letörölte a könnyeket, melyek végigfolytak az arcomon, és szoros ölelésbe vont. Belezokogtam a mellkasába, mire gyengéden simogatni kezdte a hátamat.
- Nem biztos, hogy én vagyok az apa, ugye? - kérdezte halkan. Szerettem volna belelátni a fejébe, de a hangsúlya nem árult el számomra semmit a jelen lelkiállapotáról, hiába aggódtam halálra magam emiatt. Nem voltam képes többre, csak nemlegesen megráztam a fejemet. Jimmy nagyot sóhajtott, majd apró puszit nyomott a fejem búbjára. - Tudom, hogy mennyire megviselt téged, amikor le kellett mondanod a kettőnk szerelmének gyümölcséről. Sosem kérném, hogy mondj le újra egy gyermekről, csak azért, mert nem vagy benne biztos, hogy én vagy John az édesapja.
- Én beszéltem a doktornőnek erről Jimmy, lenne rá mód, hogy magzatként kivizsgálják az apaságot, de nagyon magas a kockázata annak, hogy az eljárás vetélést okoz. - magyaráztam könnyek között.
- Nyilvánvalóan fontos tudni, hogy kinek a gyereke is, de annyira nem, hogy veszélyeztessük ezzel őt. - mondta, majd a lapos hasamra tette egyik meleg tenyerét, és mélyen a szemembe nézett. Nem erre a reakcióra számítottam tőle. Azt hittem, dühöngeni fog, ehhez képest fantasztikusan viselkedett, még önmagához viszonyítva is. - Nem kell szégyellned, hogy boldog vagy a baba miatt. Én szeretni fogom őt, akár az enyém, akár John-é, hiszen ő a te véred. Képtelen lennék valamit nem szeretni, ami te vagy. - olyan gyengéden simított végig az arcomon, hogy az egész szívem belesajdult. Maga a tudat, hogy Jimmy ezen oldalát rajtam kívül senki sem ismerheti meg, valamilyen perverz módon boldoggá tett. Sosem fog más nővel így viselkedni, sem ilyet mondani neki. Számomra ez egy minimum vigaszt jelentett, valamit, ami csak az enyém volt belőle.
- Meg sem érdemellek téged, Jimmy Buck. - zokogtam fel, miközben szorosabban bújtam hozzá. - Annyira szeretlek!
- Tudom, hogy érzel irántam. Hidd el, nálam jobban senki sem tudja ezt. - csitított a hajamat simogatva. Átnyúltam Jimmy felett az éjjeliszekrényhez, elvettem onnan egy papír zsebkendőt, majd trombitálva kifújtam az orromat. Megmosolygott, majd hagyta, hogy újból kényelmesen elfészkelődjek a karjaiban. Állig betakart, puszikat nyomott az arcomra.
- Mi lesz velünk ezek után Jimmy? - kérdeztem görcsösen kapaszkodva belé. - Neked ott van egy beteg feleség, és most aggódhatsz a gyerekedért is. Nem akarok én is a terhedre lenni...
- Egyrészt: sosem vagy a terhemre. Másrészt: szólnod kell John-nak is a babáról, hisz joga van tudni a lehetőségről. Nem szeretném, ha egyedül csinálnál végig egy terhességet, és biztos vagyok benne, hogy ő támogatna téged mindenben. - kezdett bele Jimmy.
- Tudom, hogy most még inkább Gabby mellett van a helyed. - ismertem be.
- Nem Gabby-ról van itt szó. A baba mellett van a helyem. Az anyja nem tud felelősségteljes lenni, nekem kell vigyáznom rá, különben nem is tudom mi lesz. - sóhajtott fel bánatosan.
- Megértem, hogy miért kell ezt tenned. - pusziltam meg borostás arcát. - De bármi - hangsúlyozom bármi is történjen a jövőben Jimmy, mindig 100%-osan biztosnak kell lenned benne, hogy szeretlek téged. Csak téged. - mondtam komolyan, és úgy is gondoltam maximálisan.
- Tudom gyönyörűm, és azt is, hogy ezzel te is tisztában vagy. Ez most egy nagyon nehéz időszak lesz, de talán mire a végére érünk körvonalazódik, hogyan találunk vissza egymáshoz. - biztatott, bár úgy gondoltam, ő is ugyanannyira képes felfogni, valószínűleg sosem lehetünk úgy együtt, ahogyan szeretnénk.
- Nem tarthatjuk fent továbbra is ezt a viszonyt. - mondtam ki végül én az elkerülhetetlen mondatot.
- Sajnos nem. - szorított jobban magához.
- Szeretlek Jimmy. - suttogtam.
- Az első perctől az utolsó lélegzetvételemig... - súgta vissza, majd mély álomba ringatott simogatásaival.
Másnap reggel az arcomba tűző szikrázó napsütésre ébredtem az ágyamban, egyedül. Jimmy elment, én pedig szomorú voltam. Letörten kecmeregtem ki a paplan alól, dideregve mentem át a fürdőbe, hogy egy forró zuhannyal életet leheljek magamba. A víz csodákat tett velem, megújult erővel készülődtem el ezek után. Mire leértem a konyhába Nana már javában tálalta a reggelinket, apa pedig befejezte a reggeli újság olvasását. Megkentem magamnak egy szelet friss, forró pirítóst margarinnal és dzsemmel, majd nagy élvezettel befaltam.
Apa eléggé gyűröttnek tűnt ahhoz képest, hogy elméletben újból összejött anyámmal, amire kb. születésem óta vágyott. Fürkésző tekintetem felidegesítette, láttam a szemei villanásában, így inkább rá sem néztem. Még mindig mérges voltam rá, és nem akartam folyton arra gondolni sem, hogy a szüleim újra együtt vannak, mert attól csak öklendeznem kellett volna, így inkább Nana felé fordítottam a figyelmemet. Annyi minden történ mostanában, hogy szegény drága jó Nana kissé háttérbe szorult az én életemben. Csak most vettem észre, mennyire sápadt volt az arca, és úgy tűnt, talán fogyott is egy pár kilót.
- Minden rendben veled, Nana? - szegeztem neki a kérdést, miután apa kiment a teraszra dohányozni a kávéjával. - Falfehér vagy...
- Kicsit furcsán éreztem magam az elmúlt napokban, Vicky. Már kértem időpontot az orvosomhoz, nem kell aggódnod. - legyintett, mintha csak egy nátháról lett volna szó.
- Fáj valamid? - aggodalmaskodtam.
- Biztos valami vírus gyötör, semmiség. Elmegyek a dokihoz, és rendbe hozza az emésztésemet pikk-pakk. Nem lesz gond. - mosolygott rám fáradtan.
- Elviszlek nagyon szívesen, ha szeretnéd. - ajánlottam fel azonnal.
- Te csak menj dolgozni! - nézett rám szigorú tekintettel. - Nem vagyok gyerek, el tudok intézni akármit is a városban. - szegte fel az állát.
- Nem erőszakoskodok... - adtam fel a dolgot, de elhatároztam, hogy ezentúl jobban oda fogok figyelni rá. Felvettem a kabátomat, majd belebújtam a csizmámba és követtem apát a teraszra.
- Anyád szeretne ma beszélni veled, így fel fog hívni és találkozót fog kérni tőled. - mondta apa, miközben elnyomta a csikket a hamutartóban. A kávéscsészéjét letette az asztalra, elővette a kocsikulcsát a farmere zsebéből, majd elindult a kocsija felé.
- Nyugodtan megmondhatod neki, hogy feleslegesen tesz erőfeszítéseket ez ügyben. - feleltem, és közben próbáltam lépést tartani apával a csúszós, havas úton.
- Annyit csak kérhet egy apa a lányától, hogy hallgassa meg az anyját, nem? - torpant meg, és nézett rám könyörgős kiskutyaszemekkel. Habozás nélkül nemet akartam mondani, de képtelen voltam rá, amikor úgy nézett rám. Azt hiszem, túlságosan is szerettem az apukámat.
- Utállak... - morogtam, majd behuppantam a kocsimba, és duzzogva a telepre hajtottam apával a nyomomban.
Nem telt túl jó hangulatban a napom, főként miután anya ebédidőben felhívott, és örömet okozhattam neki azzal, hogy késő délutánra egyeztettem vele egy találkozóra időpontot a hotelben, ahol megszállt. Borsózott a hátam a gondolattól is, hogy eltöltsek ezzel a nőszeméllyel akár öt keserves percet is, de apa kedvéért hajlandó voltam ezt is megtenni persze. Miután lerendeztem ezt a telefont, Jimmy dugta be a fejét az irodámba, és elhívott ebédelni, így a munkásokkal együtt csúszkáltam át a menzára. Jimmy-nek csupán ötször kellett elkapnia a karomat, hogy ne vágódjak el a jégen, így végülis örültem, hogy velük mentem, és nem egyedül.
Miután visszatértem a munkához, csigalassúsággal telt az idő, és kezdtem úgy érezni, hogy már sosem telik le a munkaidőm. Aztán mikor felrémlett bennem, kivel is lesz randim, igazából nem is vártam már annyira a dolgot. A napom végén annyira elhúztam az indulást, hogy szinte én voltam az utolsó, aki elhagyta a telephelyet. Óvatosan lépkedtem a csúszós parkolóban a kocsim felé, miközben megszólalt a mobilom. Fél kézzel előkotortam a táskámból, és fogadtam Katie hívását beszállás közben. Beindítottam az autót, bekapcsoltam a fűtést, de csak őrá figyeltem. Aggódtam miatta, annyira meg volt sebezve a szakítás miatt.
- Szia Katie! Mi újság? - kérdeztem mosolyogva.
- Vicky el tudsz jönni hozzám ma? - kérdezte kissé remegő hangon. Görcsbe rándult a gyomrom az idegességtől.
- Mi történt? - kérdeztem a legrosszabbra gondolva.
- Felmondtam a munkahelyemen, holnap elutazom a rokonaimhoz Lengyelországba. Szeretnélek megkérni egy-két dologgal a lakásommal kapcsolatban. - hadarta. A döbbenettől szóhoz sem jutottam. Katie megőrült?
Drágáim!
Meghoztam az új fejezetet! Remélem, mindenki visszatalál lassan az oldalra, és nyomjátok nekem a kommenteket, mert belepusztulnék, ha mindig csak 1-2 ember írna nekem. Remélem, tetszik az új rész, és írtok nekem pár sort. Ajánlok hozzá zenét is lejjebb.
Csóközön, szép hétvégét. Arielle
2015. június 25., csütörtök
65. fejezet
(Jimmy)
A bíróságon történtek egy cseppet sem viseltek meg, csak a dolgomat végeztem tulajdonképpen. Állampolgári kötelességem volt tanúskodni, végigülni az egész pert, és tudomásul venni a bírák döntését. Sokkal inkább zavart, ami az egész után történt.
Dean felháborított a viselkedésével. Pontosan tisztában volt azzal, mit kellett Vicky-nek elszenvednie az anyja mellett New York-ban, sokkal inkább, mint azt én valaha is megérthettem volna. Ő látta Vicky-t abban a siralmas állapotban, és ő küzdött érte folyamatosan. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan volt képes most mégis olyan ártatlan kiskutya szemekkel nézni arra a viperára! Rossz volt nézni őket, ahogy elhagyták a tárgyalótermet kéz a kézben, de Vicky nagyanyja szerencsére gondoskodott róla, hogy ne foglalkozhassak ezzel túlzottan sokáig.
Vicky közel sem sprengolta fel magát annyira, mint számítottam volna rá, és őt ismerve ez kissé furcsán hatott. Lélekben készülődtem már arra, hogy le kell fognom őt, nehogy elharapja a nagyanyja torkát csak úgy szimplán, jogos felindultságból, de ehhez képest még nekem kellett elhajtani a mamát. Pedig Vicky meg tudta volna védeni saját magát, most mégis rám támaszkodott. Talán én voltam csak az, aki túlkombinálta a dolgokat. Bizonyára megviselte a tárgyalás, előző nap rosszul is volt, talán csak egyszerűen nem maradt már ereje ehhez a vén szipirtyóhoz. Én vagyok hülye, amiért mindig valamit belelátok Vicky viselkedésébe, nem kellene vizslatnom őt, de nem tehettem róla, hogy aggódtam érte. Mindennél jobban szerettem őt, és a legfontosabb volt nekem a világon.
Nem volt sok kedvem aznap dolgozni, ennek ellenére igyekeztem úgy tenni, mintha nem így éreznék. Csigalassúsággal telt számomra ez a nap, és tudtam, semmi más nem nyújthat vigaszt a délelőtti feszültség miatt, csak az, ha Vicky közelségét élvezhetem. Elhívtam ebédelni, mert imádtam nézni ahogy farkasétvággyal, minden egyes falatot alaposan ízlelve evett, és roppant szórakoztatónak is találtam őt emellett. Ebéd közben mindig vagy velem, vagy a munkásokkal keveredett élénk szóváltásba, és ennek rendszerint hatalmas hahotázás lett az eredménye.
Nem jött ebédelni, be akarta hozni a lemaradását, így egyedül caplattam át a közeli kajáldába. Jó kis lasagne volt a menü, be is dobtam belőle két nagy tányérral, majd visszamentem dolgozni. Mielőtt hazaindultam volna Gabby-hoz, és fásulttá váltam volna a puszta látványától, elkaptam Vicky-t a folyosón, és berángattam az irodámba. Ez a közjáték felpezsdített minden ízemben. Vicky észbontó nőszemély volt, és iszonyúan fel tudott izgatni. Ahogy a fülembe sustorgott azon a szexi, rekedtes hangján, kis híján a nadrágomba élveztem. Mindennél jobban vágytam rá, hogy este a karomban tarthassam, és egy csomó olyan dolgot csinálhassak majd vele, amitől a nevemet fogja nyögdécselni.
Baromi nehezen engedtem el őt, de nem volt lehetőségem most azonnal valóra váltani a képzelgéseimet vele. Dolga volt, nekem pedig haza kellett mennem a feleségemhez. Melegen felöltöztem, majd vettem egy pár mély, nyugtató lélegzetet, hogy lelohasszam a gerjedelmet magamban, csak aztán indultam el a telepről. Az új kocsim egyszerűen csúcs volt, imádtam vezetni még ebben a jeges-havas viszonylatban is. Már majdnem hazaértem, mikor megcsörrent a telefonom. Lehúzódtam egy gyorsétterem parkolójába, és fogadtam Katie hívását.
- Mi újság Katie? - szóltam a készülékbe mosolyogva.
- Egyedül vagy, Jimmy? - kérdezte komoly hangon. Tudtam, hogy valami nem stimmel, és a baljós érzéstől összeszorult a mellkasom.
- Mi a baj? - kérdeztem rémülten. Szabad kezemmel annyira szorítottam a kormányt, hogy egészen elfehéredett tőle a bőröm.
- Gabby-ról van szó. - kezdte Katie, de nem hagyta, hogy közbevágjak. - Nem tudom, mi igaz ebből, és mi nem. A kolléganőim pletykálkodását hallottam csak én is. Gabby megszúrta magát egy hepatitises tűvel valamelyik nap ügyeletben, és állítólag a véreredményére vár még. - hadarta gyorsan. Szinte fel sem fogtam, miről beszél.
- Most lassabban Katie, és úgy, hogy értsem is. - mondtam halkan, mire ő elismételte. Magamba roskadtan hallgattam végig őt. - Ez elég súlyos betegség, ugye? - kérdeztem.
- Igen Jimmy, az. Nem csak Gabby-ra nézve, hanem a babára is. - sóhajtott fel Katie, majd részletesen elmagyarázta, milyen hatással lehet ez Gabby-ra és a babára. Mire a végéhez ért, tomboltam dühömben.
- Örök hála, amiért mindezt elmondtad nekem. - köszöntem meg neki, majd bontottam a vonalat.
Összepréseltem a számat, miközben egyesbe tettem a sebváltót, és telibe szartam, hogy csikorgó kerekekkel vágódtam ki a forgalomba a kocsimmal. Direkt szerettem volna, ha valaki belém köt, legalább levezethettem volna a feszültségemet, mert így tartottam tőle, hogy mindent Gabby-ra fogok zúdítani. Hanyagul parkoltam a lakásunk előtt az utcán, bevágtam magam után a kocsi ajtaját, majd felrohantam a lépcsőkön. Nem volt türelmem a liftet használni. Ideges voltam, feszült, és mérges a feleségemre.
Ahogy beléptem a lakásba a szokásos kép fogadott. Az asztalon megtalálható volt minden, amit a reggelijéhez és az ebédjéhez használt, szerencsére az ételt visszatette legalább a hűtőbe. A nappaliban magazinok, könyvek hevertek össze-vissza, ő pedig békésen heverészett a kanapén frottírköntösében, kerekedő pocakjával, és kapcsolgatta a televíziót.
Amint ráemeltem a tekintetemet, erős hányinger fogott el. Hogy tehette ezt velem ez a nő? Mindent megkapott tőlem, mégis eltaszított magától, most pedig, mikor menekülnék előle magamtól is, magához láncol egy gyerekkel. Egy gyerekkel, akit lehet, hogy megfertőzött egy borzalmas betegséggel a saját felelőtlensége miatt. A kisbabánk egy ártatlan élet, aki nem tehet semmiről, mégis úgy kezdheti majd az életét, ha egyáltalán persze életben marad Gabrielle állapotából kifolyólag, hogy meg kell küzdenie majd ezzel a betegséggel.
Meg tudtam volna fojtani ezt a bestiát, de uralkodnom kellett magamon. Nem akartam ártani a gyerekemnek, akit mindennek ellenére nagyon is szerettem. Az én vérem volt, az én kicsikém. Nem tehetett róla, hogy az anyja és köztem végérvényesen elromlottak a dolgok.
- Szia szívem, már vártalak! - ujjongott Gabby, de meg sem mozdult, éppen csak rám nézett.
- Minek? Hogy elpakoljak utánad? - mutattam körbe a lakáson. - Olyan az egész hely, mint egy szemétdomb. Nő létedre lehetnél egy kicsit igényesebb is a környezetedre. - jegyeztem meg bosszankodva.
- Neked fogalmad sincs, milyen terhesnek lenni. Ha te is állandóan rosszul lennél, akkor neked se lenne erőd az itthoni teendőkre. - replikázott azonnal. - Isten nem véletlenül a nőknek adta az utódkihordás kiváltságát, hisz ti férfiak nem bírnátok el ezzel.
- Mi férfiak úgy tűnik be kell érjük azzal, hogy észt kaptunk. - horkantam fel, mire egészen felháborodott.
- Orvosi diplomám van, James! Nem mondanám, hogy észből nem jutott volna számomra. - fortyogott.
- Mégis teljesen agyatlannak kellett lenned, ha képes voltál hepatitissel megfertőződni, amikor az én gyerekemet várod! - üvöltöttem immár magamból teljesen kikelve. Elkerekedtek a szemei, láthatóan nem számított arra, hogy tudomást szerzek a kis titkairól.
- El akartam mondani neked... - kezdte hebegve, de félbeszakítottam őt.
- És mégis mikor? Amikor már én is megfertőződök vele? - kérdeztem.
- Nem, amikor már biztosra tudom. Nem akartalak feleslegesen idegesíteni. - sírta el magát, de nem tudott meghatni a kis színjátéka. Fel-alá sétálgattam a nappaliban, ő pedig meg sem mert mozdulni a kanapén. Örültem, hogy nem akart a közvetlen közelembe kerülni, nem tudtam megtartóztatni magamat, és nem akartam tettlegességre vetemedni a baba miatt.
- Ezentúl nem alszom veled egy ágyban, jó lesz nekem itt a kanapén. A ruháidat külön mosod, a kádat használatot követően fertőtleníted magad után, ahogyan a wc-t is. Nem érsz hozzám, nem jössz a közelembe, és betegszabadságra mész. - halálosan komolyan gondoltam, amiket felsoroltam, de ő úgy nézett rám, mintha őrült lennék.
- Nem hagyhatom csak úgy ott a munkahelyemet... - vetette ellen. A többi talán nem is izgatta, pedig más feleség elsőként a külön alvásba kötött volna bele.
- Lefosom a munkahelyedet Gabrielle! - ordítottam. - A gyerekemről van szó. Gondolj már egy kicsit őrá is, ne csak magadra! Ha megölöd őt a betegségeddel, többé a szemem elé sem kell kerülnöd! - fenyegettem meg.
- Persze, akkor boldog lennél, és bűntudat nélkül élhetnél a szeretőddel! - vágta hozzám. Meglepett ezzel a kijelentéssel. Nem számítottam rá, hogy ennyire jól értesült. Bár tulajdonképpen logikus következtetés volt ez, hiszen vele nem szexeltem, és jó sokszor töltöttem távol az éjjelt is.
- Örülök, hogy rendelkezel annyi szabadidővel és fölösleges energiával, hogy ki tudsz találni ilyen marhaságokat! - kontráztam. - Itt nem rólam van szó, hanem a gyerekünkről. Ha megtehetném kihordanám én a testemben őt, de erre sajnos nincs lehetőségem, neked kell megtenned. Nem jogosan várom el tőled ez esetben, hogy viselkedj felelősségteljesen? - vontam kérdőre. Nem válaszolt, halkan szipogott. - Ne sírjál, most már felesleges! Gondolkodni kellett volna, és megelőzni a bajt. Most viszont vagy azt csinálod, amit én mondok neked, és vigyázol magadra meg a babára, vagy itt hagylak téged a picsába, és akkor megnézheted magad! - mondtam erőteljes hangsúllyal, majd mit sem törődve zaklatottságával, elrohantam otthonról.
Dean-t hiába kerestem volna, bizonyára már rég Allie bugyijában matatott valami hotelben. Katie dolgozott, Robert és Melanie aggodalmai együttesen kikészítettek volna, Sam nem volt képben ilyen dolgokban, Nana végképp kivitte volna a fejemet, Vicky-vel pedig aztán főleg nem tárgyalhattam meg ezt a problémát.
Céltalanul autózgattam egy darabig, majd a Bár előtt leparkoltam. Beültem a pulthoz, és felszólítottam Anthony-t, a csapost, hogy ne hagyja üresen a poharamat. Csatak részegre piáltam magam, és egy ideje már csak fetrengtem a pulton, mikor Vicky berobogott értem a bárba. Fel sem fogtam igazán az egészet, akkor kezdtem csak éledezni, mikor kimentünk a hidegre az épületből. A kocsiban kis híján ismételt kómába estem, de nem hagyta annyiban a dolgokat. Kihúzta belőlem, mi bántott annyira, hogy leittam magam a sárga földig, aztán vigaszt nyújtva számomra hazavitt az ágyába.
Szörnyen le voltam törve, és mocskos részeg is voltam, de még így is észrevettem, hogy valahogy más lett. Olyan volt, mintha valami aggasztotta volna őt, és nem lett volna soha egy alkalom sem megfelelő arra, hogy közölje velem. Forgott velem a világ, de nem törődtem vele túlzottan. Magamhoz húztam az ágyban, majd a szemeibe néztem a félhomályban.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan.
- Szeretsz engem, Jimmy? - kérdezte suttogva, miközben szemeit elfutotta a könny.
- Te vagy a mindenségem, gyönyörűm. - igyekeztem megnyugtatni. Valami borzasztóan felzaklatta. A saját problémám már el is törpült, csak az ő érzéseire fókuszáltam.
- Nem akarom, hogy meggyűlölj engem, de meg fogsz, ha elmondom ezt most neked, viszont baromira jogod van ezt tudni, mert rád is tartozik... - hadarta úgy, hogy közben láthatóan azon igyekezett, nehogy elsírja magát.
- Bármi van is, megoldjuk. - biztosítottam.
- Terhes vagyok... - olyan halkan mondta, hogy először azt hittem, nem értettem jól mit mondott. Számítottam rá, hogy meg fogok lepődni azon, amit mond majd, de arra nem, hogy egyenesen sokkot kapok majd. Borzalmas volt megtudni Gabby-tól, hogy apa leszek, és még borzalmasabb volt megtudni Vicky-től, hogy "lehet", hogy apa leszek. Pont annyi esélyem volt rá, mint John-nak, ezt hamar kiszámoltam magamban.
Drágáim!
Hosszas várakozásotok meghozta gyümölcsét, kész lettem az új fejezettel. Betöltöttük a babámmal a 12. hetet, állítólag innen minden könnyebb lesz majd, és nem leszek ennyire szarul. Reményeim szerint visszaáll a rend, és hetente hozom az új részeket.
Remélem örültök, és hagytok nekem pár sort!
Csóközön, Arielle
Dean felháborított a viselkedésével. Pontosan tisztában volt azzal, mit kellett Vicky-nek elszenvednie az anyja mellett New York-ban, sokkal inkább, mint azt én valaha is megérthettem volna. Ő látta Vicky-t abban a siralmas állapotban, és ő küzdött érte folyamatosan. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan volt képes most mégis olyan ártatlan kiskutya szemekkel nézni arra a viperára! Rossz volt nézni őket, ahogy elhagyták a tárgyalótermet kéz a kézben, de Vicky nagyanyja szerencsére gondoskodott róla, hogy ne foglalkozhassak ezzel túlzottan sokáig.
Vicky közel sem sprengolta fel magát annyira, mint számítottam volna rá, és őt ismerve ez kissé furcsán hatott. Lélekben készülődtem már arra, hogy le kell fognom őt, nehogy elharapja a nagyanyja torkát csak úgy szimplán, jogos felindultságból, de ehhez képest még nekem kellett elhajtani a mamát. Pedig Vicky meg tudta volna védeni saját magát, most mégis rám támaszkodott. Talán én voltam csak az, aki túlkombinálta a dolgokat. Bizonyára megviselte a tárgyalás, előző nap rosszul is volt, talán csak egyszerűen nem maradt már ereje ehhez a vén szipirtyóhoz. Én vagyok hülye, amiért mindig valamit belelátok Vicky viselkedésébe, nem kellene vizslatnom őt, de nem tehettem róla, hogy aggódtam érte. Mindennél jobban szerettem őt, és a legfontosabb volt nekem a világon.
Nem volt sok kedvem aznap dolgozni, ennek ellenére igyekeztem úgy tenni, mintha nem így éreznék. Csigalassúsággal telt számomra ez a nap, és tudtam, semmi más nem nyújthat vigaszt a délelőtti feszültség miatt, csak az, ha Vicky közelségét élvezhetem. Elhívtam ebédelni, mert imádtam nézni ahogy farkasétvággyal, minden egyes falatot alaposan ízlelve evett, és roppant szórakoztatónak is találtam őt emellett. Ebéd közben mindig vagy velem, vagy a munkásokkal keveredett élénk szóváltásba, és ennek rendszerint hatalmas hahotázás lett az eredménye.
Nem jött ebédelni, be akarta hozni a lemaradását, így egyedül caplattam át a közeli kajáldába. Jó kis lasagne volt a menü, be is dobtam belőle két nagy tányérral, majd visszamentem dolgozni. Mielőtt hazaindultam volna Gabby-hoz, és fásulttá váltam volna a puszta látványától, elkaptam Vicky-t a folyosón, és berángattam az irodámba. Ez a közjáték felpezsdített minden ízemben. Vicky észbontó nőszemély volt, és iszonyúan fel tudott izgatni. Ahogy a fülembe sustorgott azon a szexi, rekedtes hangján, kis híján a nadrágomba élveztem. Mindennél jobban vágytam rá, hogy este a karomban tarthassam, és egy csomó olyan dolgot csinálhassak majd vele, amitől a nevemet fogja nyögdécselni.
Baromi nehezen engedtem el őt, de nem volt lehetőségem most azonnal valóra váltani a képzelgéseimet vele. Dolga volt, nekem pedig haza kellett mennem a feleségemhez. Melegen felöltöztem, majd vettem egy pár mély, nyugtató lélegzetet, hogy lelohasszam a gerjedelmet magamban, csak aztán indultam el a telepről. Az új kocsim egyszerűen csúcs volt, imádtam vezetni még ebben a jeges-havas viszonylatban is. Már majdnem hazaértem, mikor megcsörrent a telefonom. Lehúzódtam egy gyorsétterem parkolójába, és fogadtam Katie hívását.
- Mi újság Katie? - szóltam a készülékbe mosolyogva.
- Egyedül vagy, Jimmy? - kérdezte komoly hangon. Tudtam, hogy valami nem stimmel, és a baljós érzéstől összeszorult a mellkasom.
- Mi a baj? - kérdeztem rémülten. Szabad kezemmel annyira szorítottam a kormányt, hogy egészen elfehéredett tőle a bőröm.
- Gabby-ról van szó. - kezdte Katie, de nem hagyta, hogy közbevágjak. - Nem tudom, mi igaz ebből, és mi nem. A kolléganőim pletykálkodását hallottam csak én is. Gabby megszúrta magát egy hepatitises tűvel valamelyik nap ügyeletben, és állítólag a véreredményére vár még. - hadarta gyorsan. Szinte fel sem fogtam, miről beszél.
- Most lassabban Katie, és úgy, hogy értsem is. - mondtam halkan, mire ő elismételte. Magamba roskadtan hallgattam végig őt. - Ez elég súlyos betegség, ugye? - kérdeztem.
- Igen Jimmy, az. Nem csak Gabby-ra nézve, hanem a babára is. - sóhajtott fel Katie, majd részletesen elmagyarázta, milyen hatással lehet ez Gabby-ra és a babára. Mire a végéhez ért, tomboltam dühömben.
- Örök hála, amiért mindezt elmondtad nekem. - köszöntem meg neki, majd bontottam a vonalat.
Összepréseltem a számat, miközben egyesbe tettem a sebváltót, és telibe szartam, hogy csikorgó kerekekkel vágódtam ki a forgalomba a kocsimmal. Direkt szerettem volna, ha valaki belém köt, legalább levezethettem volna a feszültségemet, mert így tartottam tőle, hogy mindent Gabby-ra fogok zúdítani. Hanyagul parkoltam a lakásunk előtt az utcán, bevágtam magam után a kocsi ajtaját, majd felrohantam a lépcsőkön. Nem volt türelmem a liftet használni. Ideges voltam, feszült, és mérges a feleségemre.
Ahogy beléptem a lakásba a szokásos kép fogadott. Az asztalon megtalálható volt minden, amit a reggelijéhez és az ebédjéhez használt, szerencsére az ételt visszatette legalább a hűtőbe. A nappaliban magazinok, könyvek hevertek össze-vissza, ő pedig békésen heverészett a kanapén frottírköntösében, kerekedő pocakjával, és kapcsolgatta a televíziót.
Amint ráemeltem a tekintetemet, erős hányinger fogott el. Hogy tehette ezt velem ez a nő? Mindent megkapott tőlem, mégis eltaszított magától, most pedig, mikor menekülnék előle magamtól is, magához láncol egy gyerekkel. Egy gyerekkel, akit lehet, hogy megfertőzött egy borzalmas betegséggel a saját felelőtlensége miatt. A kisbabánk egy ártatlan élet, aki nem tehet semmiről, mégis úgy kezdheti majd az életét, ha egyáltalán persze életben marad Gabrielle állapotából kifolyólag, hogy meg kell küzdenie majd ezzel a betegséggel.
Meg tudtam volna fojtani ezt a bestiát, de uralkodnom kellett magamon. Nem akartam ártani a gyerekemnek, akit mindennek ellenére nagyon is szerettem. Az én vérem volt, az én kicsikém. Nem tehetett róla, hogy az anyja és köztem végérvényesen elromlottak a dolgok.
- Szia szívem, már vártalak! - ujjongott Gabby, de meg sem mozdult, éppen csak rám nézett.
- Minek? Hogy elpakoljak utánad? - mutattam körbe a lakáson. - Olyan az egész hely, mint egy szemétdomb. Nő létedre lehetnél egy kicsit igényesebb is a környezetedre. - jegyeztem meg bosszankodva.
- Neked fogalmad sincs, milyen terhesnek lenni. Ha te is állandóan rosszul lennél, akkor neked se lenne erőd az itthoni teendőkre. - replikázott azonnal. - Isten nem véletlenül a nőknek adta az utódkihordás kiváltságát, hisz ti férfiak nem bírnátok el ezzel.
- Mi férfiak úgy tűnik be kell érjük azzal, hogy észt kaptunk. - horkantam fel, mire egészen felháborodott.
- Orvosi diplomám van, James! Nem mondanám, hogy észből nem jutott volna számomra. - fortyogott.
- Mégis teljesen agyatlannak kellett lenned, ha képes voltál hepatitissel megfertőződni, amikor az én gyerekemet várod! - üvöltöttem immár magamból teljesen kikelve. Elkerekedtek a szemei, láthatóan nem számított arra, hogy tudomást szerzek a kis titkairól.
- El akartam mondani neked... - kezdte hebegve, de félbeszakítottam őt.
- És mégis mikor? Amikor már én is megfertőződök vele? - kérdeztem.
- Nem, amikor már biztosra tudom. Nem akartalak feleslegesen idegesíteni. - sírta el magát, de nem tudott meghatni a kis színjátéka. Fel-alá sétálgattam a nappaliban, ő pedig meg sem mert mozdulni a kanapén. Örültem, hogy nem akart a közvetlen közelembe kerülni, nem tudtam megtartóztatni magamat, és nem akartam tettlegességre vetemedni a baba miatt.
- Ezentúl nem alszom veled egy ágyban, jó lesz nekem itt a kanapén. A ruháidat külön mosod, a kádat használatot követően fertőtleníted magad után, ahogyan a wc-t is. Nem érsz hozzám, nem jössz a közelembe, és betegszabadságra mész. - halálosan komolyan gondoltam, amiket felsoroltam, de ő úgy nézett rám, mintha őrült lennék.
- Nem hagyhatom csak úgy ott a munkahelyemet... - vetette ellen. A többi talán nem is izgatta, pedig más feleség elsőként a külön alvásba kötött volna bele.
- Lefosom a munkahelyedet Gabrielle! - ordítottam. - A gyerekemről van szó. Gondolj már egy kicsit őrá is, ne csak magadra! Ha megölöd őt a betegségeddel, többé a szemem elé sem kell kerülnöd! - fenyegettem meg.
- Persze, akkor boldog lennél, és bűntudat nélkül élhetnél a szeretőddel! - vágta hozzám. Meglepett ezzel a kijelentéssel. Nem számítottam rá, hogy ennyire jól értesült. Bár tulajdonképpen logikus következtetés volt ez, hiszen vele nem szexeltem, és jó sokszor töltöttem távol az éjjelt is.
- Örülök, hogy rendelkezel annyi szabadidővel és fölösleges energiával, hogy ki tudsz találni ilyen marhaságokat! - kontráztam. - Itt nem rólam van szó, hanem a gyerekünkről. Ha megtehetném kihordanám én a testemben őt, de erre sajnos nincs lehetőségem, neked kell megtenned. Nem jogosan várom el tőled ez esetben, hogy viselkedj felelősségteljesen? - vontam kérdőre. Nem válaszolt, halkan szipogott. - Ne sírjál, most már felesleges! Gondolkodni kellett volna, és megelőzni a bajt. Most viszont vagy azt csinálod, amit én mondok neked, és vigyázol magadra meg a babára, vagy itt hagylak téged a picsába, és akkor megnézheted magad! - mondtam erőteljes hangsúllyal, majd mit sem törődve zaklatottságával, elrohantam otthonról.
Dean-t hiába kerestem volna, bizonyára már rég Allie bugyijában matatott valami hotelben. Katie dolgozott, Robert és Melanie aggodalmai együttesen kikészítettek volna, Sam nem volt képben ilyen dolgokban, Nana végképp kivitte volna a fejemet, Vicky-vel pedig aztán főleg nem tárgyalhattam meg ezt a problémát.
Céltalanul autózgattam egy darabig, majd a Bár előtt leparkoltam. Beültem a pulthoz, és felszólítottam Anthony-t, a csapost, hogy ne hagyja üresen a poharamat. Csatak részegre piáltam magam, és egy ideje már csak fetrengtem a pulton, mikor Vicky berobogott értem a bárba. Fel sem fogtam igazán az egészet, akkor kezdtem csak éledezni, mikor kimentünk a hidegre az épületből. A kocsiban kis híján ismételt kómába estem, de nem hagyta annyiban a dolgokat. Kihúzta belőlem, mi bántott annyira, hogy leittam magam a sárga földig, aztán vigaszt nyújtva számomra hazavitt az ágyába.
Szörnyen le voltam törve, és mocskos részeg is voltam, de még így is észrevettem, hogy valahogy más lett. Olyan volt, mintha valami aggasztotta volna őt, és nem lett volna soha egy alkalom sem megfelelő arra, hogy közölje velem. Forgott velem a világ, de nem törődtem vele túlzottan. Magamhoz húztam az ágyban, majd a szemeibe néztem a félhomályban.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan.
- Szeretsz engem, Jimmy? - kérdezte suttogva, miközben szemeit elfutotta a könny.
- Te vagy a mindenségem, gyönyörűm. - igyekeztem megnyugtatni. Valami borzasztóan felzaklatta. A saját problémám már el is törpült, csak az ő érzéseire fókuszáltam.
- Nem akarom, hogy meggyűlölj engem, de meg fogsz, ha elmondom ezt most neked, viszont baromira jogod van ezt tudni, mert rád is tartozik... - hadarta úgy, hogy közben láthatóan azon igyekezett, nehogy elsírja magát.
- Bármi van is, megoldjuk. - biztosítottam.
- Terhes vagyok... - olyan halkan mondta, hogy először azt hittem, nem értettem jól mit mondott. Számítottam rá, hogy meg fogok lepődni azon, amit mond majd, de arra nem, hogy egyenesen sokkot kapok majd. Borzalmas volt megtudni Gabby-tól, hogy apa leszek, és még borzalmasabb volt megtudni Vicky-től, hogy "lehet", hogy apa leszek. Pont annyi esélyem volt rá, mint John-nak, ezt hamar kiszámoltam magamban.
Drágáim!
Hosszas várakozásotok meghozta gyümölcsét, kész lettem az új fejezettel. Betöltöttük a babámmal a 12. hetet, állítólag innen minden könnyebb lesz majd, és nem leszek ennyire szarul. Reményeim szerint visszaáll a rend, és hetente hozom az új részeket.
Remélem örültök, és hagytok nekem pár sort!
Csóközön, Arielle
2015. április 30., csütörtök
64. fejezet (TELJES)
(Dean)
Elmentem a hotelbe, ahol Allie megszállt. Nem terveztem meg a dolgokat előre, csupán sodródtam az árral. Annyira fogalmam sem volt, hogy mit is akarok, vagy mit is kellene tennem! Nyilvánvaló volt Katie reakciója, nem tervezett hosszú távra velem, csak a szexről szólt a kapcsolatunk, és baromi könnyen át is lépett efelett. Akkor meg miért ne lehetnék most itt Allie-nél anélkül, hogy egy darab szarnak érezném magam?!
Elhessegettem az összes rossz érzést magamból, és csak a pozitív dolgokra koncentráltam. 22 éve erre a pillanatra vártam, nem akartam elcseszni. Halkan bekopogtam a szállodai szobájába, ő pedig egy szál fehérneműben nyitott nekem ajtót. Csupán egy pillantást kellett vetnem a testére, hogy lássam, rajta is fogott az idő, de nem volt ellenemre, hisz én sem voltam olyan már, mint 22 éve. Allie nem teketóriázott, berántott a szobájába, hozzám simult, és mire feleszméltem, már az ágyában ziháltam az összegyűrt ágyneműn egy jó kis szex után. Épp fel akartam kelni, hogy az erkélyen elszívjak egy cigit, mikor odabújt hozzám, és simogatni kezdte a mellkasomat.
- Minden olyan, mint régen... - jegyezte meg, miközben csillogó szemekkel nézett rám. - Korábban vissza kellett volna jönnöm hozzád.
- El sem kellett volna menned, Allie. - néztem rá komolyan. Még mindig tüskeként fúródott a szívembe a múltban történt árulása. Színtisztán emlékeztem arra, amit akkor éreztem, és arra a mély fájdalomra, amit az okozott, hogy elszakította tőlem a kisbabánkat, akit szó szerint kétszer tarthattam addig a karomban. Nagyon meg kellett harcolnom a szüleivel azért a csekély időért, amit a kislányom gyerekkorában velem tölthetett, és tisztában voltam vele, hogy ő nem volt okolható a szülei cselekedeteiért, de akkor is megkönnyíthette volna a dolgomat csak azzal, ha mellém állt volna.
- Ne foglalkozzunk a múlttal, Dean. - mondta, miközben csókokat lehelt a nyakamra. - Most itt vagyok, és nem tervezem, hogy bárhová is megyek. Szeretnék minél több időt veled tölteni.
- Újra meg kell ismernünk egymást, Allie. Rengeteg idő eltelt azóta, hogy ténylegesen is ismertük egymást. - feleltem, és komolyan is gondoltam ezt a dolgot.
- Szerintem a legjobb, amit tehetünk, ha beköltözöm hozzád. - kezdte lejjebb csúsztatni a kezét a hasam felé. Megragadtam a csuklóját, eltoltam magamtól, majd felpattantam az ágyról. Megrökönyödve nézett fel rám.
- Nem gondolod, hogy ez így egy elég nagy lépés lenne? - kérdeztem, miközben felrángattam magamra az alsónadrágomat, és előkerestem a cigis dobozomat a kabátom zsebéből. Kissé neurózusan gyújtottam rá, Allie pedig azonnal követett, és kinyitotta az ablakot résnyire, hogy kiszálljon a füst. Magára kapott egy köntöst, és visszaült az ágya szélére.
- Mégis mire kéne várnunk, Dean? - vonta fel egyik vastag szemöldökét.
- Nem az enyém a ház, hanem az anyámé. Vele kell ezt megbeszélnem elsősorban. - vontam vállat végül beletörődően. Nem voltam biztos benne, hogy készen állnék egy nap után újra összekötni az életemet Allie-vel.
- És másodsorban? - kérdezte, bár szerintem tudta, mit fogok válaszolni.
- Természetesen Vicky-vel is beszélnem kell, hisz ő is ott lakik. - sóhajtottam fel mélyen.
- Szeretném rendezni vele a kapcsolatomat. - nézett rám Allie könnyes szemekkel. - Úgy érzem, nem is próbál engem megérteni. Én mindig csak jót akartam neki... - hüppögött. Sosem tudta, hogyan kell egy gyereket nevelni, nem csodálkoztam rajta, hogy idáig jutott a kapcsolata Vicky-vel. - És az a fiú! - fújt egy nagyot Jimmy-re utalva. - Olyan szemtelenül védelmezte Victoria-t...
- Jimmy mindig is nagyon törődött a lányunkkal. - jegyeztem meg vállat vonva.
- Van valami köztük most is? - kérdezte.
- Jimmy nős ember. - feleltem kitérően. Nem az én dolgom volt felvilágosítani egy édesanyát arról, mi is zajlik jelenleg a lánya életében. Elnyomtam a csikkemet a hamutartóban, majd felöltöztem, és persze megígértem Allie-nek, hogy tárgyalásokat folytatok az ő érdekében Nana-val és Vicky-vel is. Bár tudtam, hogy semmi jó nem fog ebből kisülni.
(Vicky)
Hazaindultam, miután kitettem Katie-t a lakása előtt az utcán. Egyszerűen úgy éreztem, muszáj beszélnem apával, és észhez kell térítenem őt, különben baromira el fogja cseszni az egész kapcsolatát Katie-vel, és én ezt nem akartam. Katie erős lány volt, de bármennyire is nem akarta mutatni, látszott rajta, mennyire összetörte, amit apa tett. Tökéletes páros voltak, nem engedhettem, hogy anyám miatt elbaszódjon ez az egész. Ha lehet, most még jobban utáltam őt, mint eddig. Nem akartam, hogy a közelemben legyen, a hideg rázott tőle, és féltettem a babát is.
Óvatosan vezettem az állandó havazás miatt, így lassabban értem haza, mint terveztem. Leparkoltam a kocsimmal a felhajtón, majd beszaladtam a házba a hideg elől. Apa a nappaliban ült a kanapén Nana mellett, és élénken vitatkoztak, mikor betoppantam. Kérdőn néztem rájuk, majd ledobtam a kabátomat magamról, és lehuppantam az egyik fotelba.
- Na mi a helyzet? - kérdeztem nagyot sóhajtva.
- Apádnak teljesen elment a maradék józan esze is. - vont vállat Nana dühödten. Rémisztő volt, ahogyan egyetlen vékony vonallá keskenyedett rúzsos szája, és nem is értettem, apa hogy volt képes szembeszállni vele ebben a pillanatban. Én kábé összefostam magam, mikor Nana ilyen mértékben kiakadt valamin.
- Sosem titkoltam, egyetlen percig sem, hogy nem változtak az érzelmeim Allie iránt... - fordult szembe vele apa, mire már az én agyamat is elöntötte a szar.
- Na ne! - nyögtem fel a szemeimet forgatva. - Apa, figyelj ide! Most vonatkoztass el attól, hogy a lányod vagyok, és hogy milyen minőségű a kapcsolatom az anyámmal. Lehet, hogy tiszteletlenség, amit mondok neked, de jó szándékkal teszem. - mereven néztem a szemébe, hogy érezze, komoly minden szavam. - Anya nem azért jött ide, mert rájött, hogy mennyire elcseszte anno a dolgokat, és vannak még mindig érzelmei irántad. Nagyapa csődbe ment, elúszott a lóvéjuk, és most téged akar biztos pontnak az életében. Mindenesetre jobb, ha tisztában vagy vele, ha idehozod, akkor én összecsomagolok, és nem is jövök ide többet. - tekintettem rá jelentőségteljesen.
- Semmit sem mondott nekem arról, hogy anyagi problémái lennének... - megforgattam a szemeimet. Tök jó, hogy az egészből apának csak ennyi esett le.
- És mi van Katie-vel? - kérdezte Nana búskomoran. - Úgy szeretem azt az édes kislányt!
- Katie szakított velem, és nem szeretnék erről beszélni. - közölte apa, majd felpattant a kanapéról. Nem hagytam, hogy megszökjön előlünk. Válaszokat érdemeltünk tőle.
- Miért jó, ha homokba dugod a fejed? - kaptam fel a vizet. - Rosszabb vagy jelenleg mint egy 15 éves nyeretlen kamasz!
- A magánéletem az én dolgom! - bökött felém a mutatóujjával erélyesen apa. - Ha ennyire ellene vagytok, nem fogom idehozni Allie-t. - sóhajtott fel, majd rám függesztette a tekintetét. - Ő az édesanyád, és szeretné veled rendezni a kapcsolatát.
- Te vagy a családom, és Nana. - szögeztem le, miközben felálltam a fotelből. - Nem akarom, hogy bármilyen kapcsolatom legyen az anyámmal, és pontosan tisztában vagy vele, hogy miért! - csúnyán néztem rá, majd felvonultam az emeletre a szobámba.
A nagy duzzogásban elbóbiskoltam az ágyamon ruhástul, és a telefonom csengésére ébredtem fel. Jimmy hívott, így azonnal felvettem.
- Merre jársz, Jimmy? - kérdeztem, miután vetettem egy pillantást az órára. Már este volt, itt kellett volna lennie.
- Szia, én Anthony vagyok, a Bár csaposa. Buck annyira leitta magát, hogy inkább elvettem tőle a telefonját és a slusszkulcsát is. Jobb lenne, ha érte jönne valaki. - hadarta a srác. Nagyon kellett figyelnem, mert a körülötte levő hangzavar nagy mértékben gátolta a tiszta hallást.
- Köszi Anthony, mindjárt indulok érte. - mondtam, majd bontottam a vonalat.
Vajon mi üthetett Jimmy-be, hogy fényes nappal képes volt egy hétköznapon szinte eszméletlenre inni magát? Talán történt valami otthon? Nem akartam idegeskedni, ennek ellenére nőtt egy kisebb gombóc a torkomba, ahogy felkászálódtam az ágyamról, és próbáltam észhez térni az iménti mély alvás után. Zsebem mélyére süllyesztettem a telefonom, majd halkan, hogy ne zavarjam meg se apát, se Nana-t, leosontam a földszintre. Eltartott egy darabig, míg megtaláltam végre a táskámban a kocsikulcsomat, de szerencsére sikerült, és elindulhattam Jimmy-ért a Bárba. Lassan vezettem az autót, nem akartam megcsúszni a jeges úton, és egy árokban végezni.
Precízen parkoltam le a Bár előtt, még magamat is megleptem vele, milyen simán megoldottam ezt a feladatot. Gyűlöltem hóban-fagyban vezetni, de hát itt ezt nem kerülhette el az ember. Az állam ezen része eléggé szélsőséges volt az időjárás szempontjából, de én ezzel együtt szerettem. Idegesen léptem be a meleg helyiségbe, szememmel azonnal Jimmy alakját kutattam, és nem is kellett őt sokáig keresgélnem. A bárpultnál ült egy széken, felsőteste szinte végignyúlt a pulton, és az üres rövides poharát gyurmázta a faborításon.
Szerettem őt - ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, amikor megpillantottam őt. Szinte tapintható volt a levegőben a fájdalma, valami borzalmasan felzaklatta őt, és én már előre rettegtem attól, vajon mi lehetett az. Óvatosan leültem mellé, kisimítottam a homlokából egy barna hajtincset. Rám nézett, elmosolyodott, de látszódott rajta, hogy abszolút nincsen képben. Leitta magát a sárga földig.
- Gyönyörűm... - dünnyögte, és felém nyúlt, de elveszítette az egyensúlyát, és kis híján leesett a székéről. Megragadtam a könyökét, visszatoltam ülőhelyzetbe, majd komoly arccal tekintettem le rá.
- Hazaviszlek faszfejkém, eléggé szarul festesz. - mondtam, majd elvettem tőle a rövides poharat, és visszaadtam Anthony-nak. Rendeztem a számlát, és némi noszogatással sikeresen talpra állítottam Jimmy-t. Átkarolta a vállamat, félsúllyal rám nehezedett, így ki tudtam őt vonszolni a kocsimhoz. - Mi a baj? - kérdeztem, miközben sebességbe tettem az autót, és elindultam a parkolóból hazafelé.
- A feleségem egy hazug ribanc! - morogta, majd az ablaknak támasztotta a fejét, és csak a mellettünk elsuhanó tájat nézte. Nem tetszett ez a bambulás, és az sem, hogy Gabby újfent belegyalogolt a lelkébe valamivel.
- Jimmy! - böktem meg az oldalát, mire panaszosan felsóhajtott.
- Azt akarod, hogy behányjak a kocsidba? - kérdezte duzzogva.
- Nem, azt szeretném, ha elmondanád, mi miatt vagy ennyire kiakadva. - vágtam oda neki kicsit hevesebben, mint szerettem volna. Fészkelődni kezdett az ülésen.
- Katie felhívott délután. - mondta. Görcsbe rándult a gyomrom. Vajon elmondta neki, hogy bent jártam a kórházban? Talán már tudja, hogy terhes vagyok? És azt is tudja, hogy nem tudom, ki az apja a gyerekemnek? Mielőtt még pánikrohamot kaphattam volna, Jimmy folytatta. - Gabby megszúrta magát egy hepatitises beteg tűjével, amikor ügyeletben dolgozott. - Ez volt az, amire nem számítottam. - Járt valami vizsgálaton emiatt, hogy kiderüljön, megfertőződött e, és hogy a babával minden rendben van e, de nekem erről semmit sem mondott. Pedig, amennyiben hepatitise van, elkaphatom tőle, és tőlem te is.
Nem magam miatt aggódtam, hanem a babám és Jimmy miatt. Nem sokat tudtam erről a betegségről, de gondoltam, hogy komoly lehet, ha Jimmy ennyire tart tőle.
- És mindez mit jelent a babátokra nézve? - kérdeztem.
- Fejlődési rendellenességet okozhat, szüléskor megfertőződhet Gabby által, és a méhlepényt elsorvaszthatja a terhesség ideje alatt. - felelte fásultan.
- Te jó ég... - csak ennyit tudtam kinyögni. - És Gabby?
- Májproblémái lehetnek, de tünetmentesen is átvészelheti a dolgot. - vont vállat. Láttam rajta, nem érdekli Gabby sorsa, csak a baba miatt aggódik. Jimmy-ből nagyon jó apa lesz, és joga van tudni, hogy 50%-os eséllyel még egy gyermeke megfogant az elmúlt időszakban. Vaciláltam. Mondjam el neki most? Részegen talán jobban fogadná a dolgot? De ha elmondom, mégis hogyan tálaljam ezt a hírt neki? És jól teszem, ha akkor zúdítom rá ezt az egészet, amikor amúgy is totálisan ki van borulva? A szám szélét rágcsáltam idegességemben, a kormányon doboltam az ujjaimmal. Időnként vetettem egy pillantást a magába fordult Jimmy-re, de nem jutottam előrébb a dologgal.
Drágáim!
Meghoztam a frissített, teljes fejezetet! Elnézéseteket kell kérnem a csúszás miatt, de van magyarázatom természetesen. Állapotos lettem (régóta várt esemény ez!), és iszonyúan szarul viseltem az első időszakot, állandóan hányingerem volt, meg aludtam kb. Még nem vagyunk túl az első időszakon, de most jobban vagyok, és képes vagyok már írni is. :)
Remélem nem haragszotok rám, és írtok nekem pár szót!
Csóközön, szép hétvégét mindenkinek!
Arielle
Elhessegettem az összes rossz érzést magamból, és csak a pozitív dolgokra koncentráltam. 22 éve erre a pillanatra vártam, nem akartam elcseszni. Halkan bekopogtam a szállodai szobájába, ő pedig egy szál fehérneműben nyitott nekem ajtót. Csupán egy pillantást kellett vetnem a testére, hogy lássam, rajta is fogott az idő, de nem volt ellenemre, hisz én sem voltam olyan már, mint 22 éve. Allie nem teketóriázott, berántott a szobájába, hozzám simult, és mire feleszméltem, már az ágyában ziháltam az összegyűrt ágyneműn egy jó kis szex után. Épp fel akartam kelni, hogy az erkélyen elszívjak egy cigit, mikor odabújt hozzám, és simogatni kezdte a mellkasomat.
- Minden olyan, mint régen... - jegyezte meg, miközben csillogó szemekkel nézett rám. - Korábban vissza kellett volna jönnöm hozzád.
- El sem kellett volna menned, Allie. - néztem rá komolyan. Még mindig tüskeként fúródott a szívembe a múltban történt árulása. Színtisztán emlékeztem arra, amit akkor éreztem, és arra a mély fájdalomra, amit az okozott, hogy elszakította tőlem a kisbabánkat, akit szó szerint kétszer tarthattam addig a karomban. Nagyon meg kellett harcolnom a szüleivel azért a csekély időért, amit a kislányom gyerekkorában velem tölthetett, és tisztában voltam vele, hogy ő nem volt okolható a szülei cselekedeteiért, de akkor is megkönnyíthette volna a dolgomat csak azzal, ha mellém állt volna.
- Ne foglalkozzunk a múlttal, Dean. - mondta, miközben csókokat lehelt a nyakamra. - Most itt vagyok, és nem tervezem, hogy bárhová is megyek. Szeretnék minél több időt veled tölteni.
- Újra meg kell ismernünk egymást, Allie. Rengeteg idő eltelt azóta, hogy ténylegesen is ismertük egymást. - feleltem, és komolyan is gondoltam ezt a dolgot.
- Szerintem a legjobb, amit tehetünk, ha beköltözöm hozzád. - kezdte lejjebb csúsztatni a kezét a hasam felé. Megragadtam a csuklóját, eltoltam magamtól, majd felpattantam az ágyról. Megrökönyödve nézett fel rám.
- Nem gondolod, hogy ez így egy elég nagy lépés lenne? - kérdeztem, miközben felrángattam magamra az alsónadrágomat, és előkerestem a cigis dobozomat a kabátom zsebéből. Kissé neurózusan gyújtottam rá, Allie pedig azonnal követett, és kinyitotta az ablakot résnyire, hogy kiszálljon a füst. Magára kapott egy köntöst, és visszaült az ágya szélére.
- Mégis mire kéne várnunk, Dean? - vonta fel egyik vastag szemöldökét.
- Nem az enyém a ház, hanem az anyámé. Vele kell ezt megbeszélnem elsősorban. - vontam vállat végül beletörődően. Nem voltam biztos benne, hogy készen állnék egy nap után újra összekötni az életemet Allie-vel.
- És másodsorban? - kérdezte, bár szerintem tudta, mit fogok válaszolni.
- Természetesen Vicky-vel is beszélnem kell, hisz ő is ott lakik. - sóhajtottam fel mélyen.
- Szeretném rendezni vele a kapcsolatomat. - nézett rám Allie könnyes szemekkel. - Úgy érzem, nem is próbál engem megérteni. Én mindig csak jót akartam neki... - hüppögött. Sosem tudta, hogyan kell egy gyereket nevelni, nem csodálkoztam rajta, hogy idáig jutott a kapcsolata Vicky-vel. - És az a fiú! - fújt egy nagyot Jimmy-re utalva. - Olyan szemtelenül védelmezte Victoria-t...
- Jimmy mindig is nagyon törődött a lányunkkal. - jegyeztem meg vállat vonva.
- Van valami köztük most is? - kérdezte.
- Jimmy nős ember. - feleltem kitérően. Nem az én dolgom volt felvilágosítani egy édesanyát arról, mi is zajlik jelenleg a lánya életében. Elnyomtam a csikkemet a hamutartóban, majd felöltöztem, és persze megígértem Allie-nek, hogy tárgyalásokat folytatok az ő érdekében Nana-val és Vicky-vel is. Bár tudtam, hogy semmi jó nem fog ebből kisülni.
Hazaindultam, miután kitettem Katie-t a lakása előtt az utcán. Egyszerűen úgy éreztem, muszáj beszélnem apával, és észhez kell térítenem őt, különben baromira el fogja cseszni az egész kapcsolatát Katie-vel, és én ezt nem akartam. Katie erős lány volt, de bármennyire is nem akarta mutatni, látszott rajta, mennyire összetörte, amit apa tett. Tökéletes páros voltak, nem engedhettem, hogy anyám miatt elbaszódjon ez az egész. Ha lehet, most még jobban utáltam őt, mint eddig. Nem akartam, hogy a közelemben legyen, a hideg rázott tőle, és féltettem a babát is.
Óvatosan vezettem az állandó havazás miatt, így lassabban értem haza, mint terveztem. Leparkoltam a kocsimmal a felhajtón, majd beszaladtam a házba a hideg elől. Apa a nappaliban ült a kanapén Nana mellett, és élénken vitatkoztak, mikor betoppantam. Kérdőn néztem rájuk, majd ledobtam a kabátomat magamról, és lehuppantam az egyik fotelba.
- Na mi a helyzet? - kérdeztem nagyot sóhajtva.
- Apádnak teljesen elment a maradék józan esze is. - vont vállat Nana dühödten. Rémisztő volt, ahogyan egyetlen vékony vonallá keskenyedett rúzsos szája, és nem is értettem, apa hogy volt képes szembeszállni vele ebben a pillanatban. Én kábé összefostam magam, mikor Nana ilyen mértékben kiakadt valamin.
- Sosem titkoltam, egyetlen percig sem, hogy nem változtak az érzelmeim Allie iránt... - fordult szembe vele apa, mire már az én agyamat is elöntötte a szar.
- Na ne! - nyögtem fel a szemeimet forgatva. - Apa, figyelj ide! Most vonatkoztass el attól, hogy a lányod vagyok, és hogy milyen minőségű a kapcsolatom az anyámmal. Lehet, hogy tiszteletlenség, amit mondok neked, de jó szándékkal teszem. - mereven néztem a szemébe, hogy érezze, komoly minden szavam. - Anya nem azért jött ide, mert rájött, hogy mennyire elcseszte anno a dolgokat, és vannak még mindig érzelmei irántad. Nagyapa csődbe ment, elúszott a lóvéjuk, és most téged akar biztos pontnak az életében. Mindenesetre jobb, ha tisztában vagy vele, ha idehozod, akkor én összecsomagolok, és nem is jövök ide többet. - tekintettem rá jelentőségteljesen.
- Semmit sem mondott nekem arról, hogy anyagi problémái lennének... - megforgattam a szemeimet. Tök jó, hogy az egészből apának csak ennyi esett le.
- És mi van Katie-vel? - kérdezte Nana búskomoran. - Úgy szeretem azt az édes kislányt!
- Katie szakított velem, és nem szeretnék erről beszélni. - közölte apa, majd felpattant a kanapéról. Nem hagytam, hogy megszökjön előlünk. Válaszokat érdemeltünk tőle.
- Miért jó, ha homokba dugod a fejed? - kaptam fel a vizet. - Rosszabb vagy jelenleg mint egy 15 éves nyeretlen kamasz!
- A magánéletem az én dolgom! - bökött felém a mutatóujjával erélyesen apa. - Ha ennyire ellene vagytok, nem fogom idehozni Allie-t. - sóhajtott fel, majd rám függesztette a tekintetét. - Ő az édesanyád, és szeretné veled rendezni a kapcsolatát.
- Te vagy a családom, és Nana. - szögeztem le, miközben felálltam a fotelből. - Nem akarom, hogy bármilyen kapcsolatom legyen az anyámmal, és pontosan tisztában vagy vele, hogy miért! - csúnyán néztem rá, majd felvonultam az emeletre a szobámba.
A nagy duzzogásban elbóbiskoltam az ágyamon ruhástul, és a telefonom csengésére ébredtem fel. Jimmy hívott, így azonnal felvettem.
- Merre jársz, Jimmy? - kérdeztem, miután vetettem egy pillantást az órára. Már este volt, itt kellett volna lennie.
- Szia, én Anthony vagyok, a Bár csaposa. Buck annyira leitta magát, hogy inkább elvettem tőle a telefonját és a slusszkulcsát is. Jobb lenne, ha érte jönne valaki. - hadarta a srác. Nagyon kellett figyelnem, mert a körülötte levő hangzavar nagy mértékben gátolta a tiszta hallást.
- Köszi Anthony, mindjárt indulok érte. - mondtam, majd bontottam a vonalat.
Vajon mi üthetett Jimmy-be, hogy fényes nappal képes volt egy hétköznapon szinte eszméletlenre inni magát? Talán történt valami otthon? Nem akartam idegeskedni, ennek ellenére nőtt egy kisebb gombóc a torkomba, ahogy felkászálódtam az ágyamról, és próbáltam észhez térni az iménti mély alvás után. Zsebem mélyére süllyesztettem a telefonom, majd halkan, hogy ne zavarjam meg se apát, se Nana-t, leosontam a földszintre. Eltartott egy darabig, míg megtaláltam végre a táskámban a kocsikulcsomat, de szerencsére sikerült, és elindulhattam Jimmy-ért a Bárba. Lassan vezettem az autót, nem akartam megcsúszni a jeges úton, és egy árokban végezni.
Precízen parkoltam le a Bár előtt, még magamat is megleptem vele, milyen simán megoldottam ezt a feladatot. Gyűlöltem hóban-fagyban vezetni, de hát itt ezt nem kerülhette el az ember. Az állam ezen része eléggé szélsőséges volt az időjárás szempontjából, de én ezzel együtt szerettem. Idegesen léptem be a meleg helyiségbe, szememmel azonnal Jimmy alakját kutattam, és nem is kellett őt sokáig keresgélnem. A bárpultnál ült egy széken, felsőteste szinte végignyúlt a pulton, és az üres rövides poharát gyurmázta a faborításon.
Szerettem őt - ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, amikor megpillantottam őt. Szinte tapintható volt a levegőben a fájdalma, valami borzalmasan felzaklatta őt, és én már előre rettegtem attól, vajon mi lehetett az. Óvatosan leültem mellé, kisimítottam a homlokából egy barna hajtincset. Rám nézett, elmosolyodott, de látszódott rajta, hogy abszolút nincsen képben. Leitta magát a sárga földig.
- Gyönyörűm... - dünnyögte, és felém nyúlt, de elveszítette az egyensúlyát, és kis híján leesett a székéről. Megragadtam a könyökét, visszatoltam ülőhelyzetbe, majd komoly arccal tekintettem le rá.
- Hazaviszlek faszfejkém, eléggé szarul festesz. - mondtam, majd elvettem tőle a rövides poharat, és visszaadtam Anthony-nak. Rendeztem a számlát, és némi noszogatással sikeresen talpra állítottam Jimmy-t. Átkarolta a vállamat, félsúllyal rám nehezedett, így ki tudtam őt vonszolni a kocsimhoz. - Mi a baj? - kérdeztem, miközben sebességbe tettem az autót, és elindultam a parkolóból hazafelé.
- A feleségem egy hazug ribanc! - morogta, majd az ablaknak támasztotta a fejét, és csak a mellettünk elsuhanó tájat nézte. Nem tetszett ez a bambulás, és az sem, hogy Gabby újfent belegyalogolt a lelkébe valamivel.
- Jimmy! - böktem meg az oldalát, mire panaszosan felsóhajtott.
- Azt akarod, hogy behányjak a kocsidba? - kérdezte duzzogva.
- Nem, azt szeretném, ha elmondanád, mi miatt vagy ennyire kiakadva. - vágtam oda neki kicsit hevesebben, mint szerettem volna. Fészkelődni kezdett az ülésen.
- Katie felhívott délután. - mondta. Görcsbe rándult a gyomrom. Vajon elmondta neki, hogy bent jártam a kórházban? Talán már tudja, hogy terhes vagyok? És azt is tudja, hogy nem tudom, ki az apja a gyerekemnek? Mielőtt még pánikrohamot kaphattam volna, Jimmy folytatta. - Gabby megszúrta magát egy hepatitises beteg tűjével, amikor ügyeletben dolgozott. - Ez volt az, amire nem számítottam. - Járt valami vizsgálaton emiatt, hogy kiderüljön, megfertőződött e, és hogy a babával minden rendben van e, de nekem erről semmit sem mondott. Pedig, amennyiben hepatitise van, elkaphatom tőle, és tőlem te is.
Nem magam miatt aggódtam, hanem a babám és Jimmy miatt. Nem sokat tudtam erről a betegségről, de gondoltam, hogy komoly lehet, ha Jimmy ennyire tart tőle.
- És mindez mit jelent a babátokra nézve? - kérdeztem.
- Fejlődési rendellenességet okozhat, szüléskor megfertőződhet Gabby által, és a méhlepényt elsorvaszthatja a terhesség ideje alatt. - felelte fásultan.
- Te jó ég... - csak ennyit tudtam kinyögni. - És Gabby?
- Májproblémái lehetnek, de tünetmentesen is átvészelheti a dolgot. - vont vállat. Láttam rajta, nem érdekli Gabby sorsa, csak a baba miatt aggódik. Jimmy-ből nagyon jó apa lesz, és joga van tudni, hogy 50%-os eséllyel még egy gyermeke megfogant az elmúlt időszakban. Vaciláltam. Mondjam el neki most? Részegen talán jobban fogadná a dolgot? De ha elmondom, mégis hogyan tálaljam ezt a hírt neki? És jól teszem, ha akkor zúdítom rá ezt az egészet, amikor amúgy is totálisan ki van borulva? A szám szélét rágcsáltam idegességemben, a kormányon doboltam az ujjaimmal. Időnként vetettem egy pillantást a magába fordult Jimmy-re, de nem jutottam előrébb a dologgal.
Drágáim!
Meghoztam a frissített, teljes fejezetet! Elnézéseteket kell kérnem a csúszás miatt, de van magyarázatom természetesen. Állapotos lettem (régóta várt esemény ez!), és iszonyúan szarul viseltem az első időszakot, állandóan hányingerem volt, meg aludtam kb. Még nem vagyunk túl az első időszakon, de most jobban vagyok, és képes vagyok már írni is. :)
Remélem nem haragszotok rám, és írtok nekem pár szót!
Csóközön, szép hétvégét mindenkinek!
Arielle
2015. április 20., hétfő
63. fejezet
(Vicky)
A tárgyalás végére megkönnyebbültem, a feszültség alábbhagyott bennem, és már alig vártam, hogy Jimmy-vel elindulhassunk a telepre és belevethessem magam a munkába. Felvettem a kabátomat, igyekeztem nem a nagyszüleim irányába nézni, és Jimmy kezét fogva kisiettem a teremből. Már a folyosó közepén jártunk, és épp arról beszélgettünk, mennyire fárasztó volt az ügyvédek és az ügyész összes kérdésére értelmes, kerek mondatokban válaszolni, mikor a nagyanyám hátulról elkapta a karomat, és maga felé perdített. Ha nem fogtam volna Jimmy kezét, elvesztettem volna az egyensúlyomat a zaklatása miatt. Nem féltem tőle soha, így most sem tudott megrémiszteni a viselkedése, bármennyire is ezt szerette volna elérni.
- Most boldog vagy te retkes kurva? - förmedt rám nyálat fröcsögve az arcomba. Szemeimet forgatva felsóhajtottam, majd letöröltem az arcomról a testnedveit. - Nem szégyelled a mi nevünket viselni? Börtönbe juttatod a tisztességben megőszült nagyapádat? - egyre szorosabban fogta a karomat, kezdett zavarni. Magamat nem féltettem, de a kisbabára vigyázni akartam. Kirántottam a karomat a karmai közül, közelebb húzódtam Jimmy-hez.
- A nagyapám tisztességes? - néztem rá Elisabeth Wanderwoods-ra szemöldökömet megemelve. - Kis híján megfojtott, apát pedig lábon lőtte.
- Megérdemelted volna a halált te hálátlan kis riherongy! - eszelős tekintete viszolygást keltett bennem. - Etettünk, ruháztunk, jó iskolákba járattunk, te pedig mindig csak szégyent hoztál a nevünkre! Fogalmad sincs micsoda lavinát indítottál el a viselkedéseddel, mielőtt idejöttél az isten háta mögé!
- Telibe szarom milyen gondokkal kell küzdenetek! Sajnálom, hogy nem feleltem meg az elvárásaidnak, de nyugtasson a tudat, hogy egyáltalán nem is akartam. - mosolyogtam rá hamiskásan. - Most pedig, ha megbocsátasz, nekem mennem kell. - visszafordultam Jimmy-hez, aki eddig szótlanul tűrte, hogy magam intézem a nézeteltérésemet, és megindultam vele együtt a kijárat felé. Nagymama igyekezett lépést tartani velünk, és persze engem ócsárolni.
- Az egész családot tönkretetted! - kezdett idegesíteni a fecsegése, a hangneme pedig egyenesen sértette a fülemet. - Mindent elveszítettünk, amikor nagyapád börtönbe került! Oda a cég, oda a pénzünk, és még a házunkon is jelzálog van! - megtántorodtam a döbbenettől. Nem sajnáltam sem őt, sem a nagypapát, de még anyát sem. Apát szántam, amiért minden bizonnyal bele fog sétálni anyám gondosan előkészített csapdájába. Hirtelen világossá váltak előttem a szándékai. Megszokta az anyagi biztonságot, a kényelmet, és a luxust is. John-tól tudtam, hogy a válásuk során mindent felezni fognak, így annyira nem állt jól a szénája, mint azt hitte, hiszen John a különválásuk után kezdett csak bele a nagy bizniszbe, így nem volt annyi közös vagyonuk, amennyinek a fele anyámat kielégítette volna. Ám mielőtt még bármit is mondhattam volna Jimmy megfordult, és belemászott a nagymama arcába.
- Hölgyem! A maga nyomora nem a mi dolgunk. Nyomatékosan megkérem, hogy ne zaklasson bennünket, főként Vicky-t ne, mert nem állok jót magamért! - mennydörögte a kedvesem. Büszkeség töltötte el a szívemet, hiszen egy napon belül kétszer is megvédett egy olyan embertől, akitől viszolyogtam. Visszafordult hozzám, megmarkolta a kezemet, és sietős léptekkel kifelé indultunk az épületből. Még hallottam, ahogyan nagymama utánunk kiált.
- Örülök, hogy találtál magadnak egy új pitbullt, így van, aki helyetted ugat le engem!
Nem törődtem azzal, amit mondott, hiszen pontosan tisztában voltam vele, mennyire is meg tudnám védeni magamat vele vagy akárki mással szemben. Egyszerűen most nem voltam képes arra, hogy hosszan belemenjek egy idegőrlő vitába, vagy tettlegességig hagyjam fajulni a dolgokat. Gondolnom kellett a babára. Sőt! Számolnom kellett vele. Az ő épsége nekem mindenek felett állt. Bármit feláldoztam volna azért, hogy neki ne essen bántódása, és ebbe beletartozott az is, hogy nem idegesíthettem fel magam.
A bíróság előtt külön váltunk Jimmy-vel. Hosszú, mély csókkal búcsúzott el tőlem, jól esett, ahogy a hideg, fagyos utcán magához vont. Tudta, hogyan kell megnyugtatnia. Rám mosolygott, azzal a szexi vigyorral a száján legszívesebben felfaltam volna őt. A világ legdögösebb pasija volt, és majdnem csak az enyém. Vállat vontam, majd arra gondoltam, a szíve csak az enyém. Kit érdekel ezek után az a pár formalitás?
Beszálltam a kocsimba, és mély levegőket véve relaxálni próbáltam, hogy elűzzem az újabb hányingert a testemből. Lapos hasamra helyeztem a tenyeremet, elmosolyodtam.
- Könnyítsd meg egy kicsit az anyukád dolgát, légyszi! - kértem a kis életet a méhemben, bár tudtam, hogy nem rajta múlik a dolog.
Nem sokat tudtam egy terhességről. Erről a babáról is csak annyit, hogy két csíkot varázsolt a terhességi tesztemre, és hogy körülbelül 6 hetes lehetett. Apukája kiléte pedig rejtélyes. Ez ellen nem tehettem semmit, de a kis életért bármit megtehettem. Mivel az előző terhességem idején még kiskorú voltam, meglehetősen beszűkült volt a felelősségem, illetve egyáltalán a jogalapom is. Ehhez a babához viszont csak nekem vannak jogaim egyelőre. Így persze a felelősség is engem terhelt vele kapcsolatban.
Vezetés közben csak arra tudtam gondolni, hogy mindent meg kell tennem azért, hogy ő egészséges legyen, és jól érezze magát a pocakomban. Éreztem enyhe alhasi fájdalmakat az elmúlt napokban, amik aggasztottak is, de nem tulajdonítottam nekik túl nagy jelentőséget. Lehet, hogy butaság volt? Talán kellene valami vitamint is szednem, hogy megfelelő tápanyagok szívódjanak fel a számára. Gyűlöltem orvoshoz menni, főleg nőgyógyászhoz. Nem halogathattam tovább ezt azonban.
Amint beértem a telepre, és lepakoltam a cuccaimat az irodában, beosontam a telefonommal a wc-re, és felhívtam Katie-t. Mióta ő és apa együtt voltak, sokkal közelebb került hozzám, mint korábban, és mivel nővérként dolgozott a nőgyógyászati osztályon, bízhattam a titoktartásában. Ködösen fogalmaztam a telefonban, de ő így is garantálta a segítséget, amire szükségem volt, hogy elkerüljem Gabrielle doktornénit. Szép is lett volna, ha véletlenül őhozzá jutok be az ambulancián. Jimmy már aznap lefejezne, terhesség ide, vagy oda. Nem mondhatom neki azt, hogy persze, a te gyereked, hiszen nem voltam benne biztos.
Nem győztem kivárni, hogy leteljen a munkanap. Behoztam a reggeli elmaradásomat, a hányinger miatt kihagytam az ebédszünetemet, és inkább folytattam a munkát, annak ellenére is, hogy Jimmy elhívott magával a menzára. Épp elmenőfélben voltam a telepről délután, mikor Jimmy berántott a saját irodájába. Még mindig a reggeli elegáns ruháját viselte, szívdöglesztő volt. Férfias illata tompává tette az agyamat.
- Mik a délutáni terveid gyönyörűm? - mormolta a nyakamba, miközben apró csókokat lehelt a bőrömre minden egyes szót követően. Zselésedni kezdtek a lábaim. Csak Jimmy Buck tudott ilyen nagy hatással lenni rám.
- Dolgom van a városban, faszfej. - dünnyögtem.
- Este megpróbálok eljönni hozzád egy kicsit. - folytatta a nyakam másik oldalával. - Örülnél neki?
- Igen. - nyögtem, mire becsúsztatta a kezét a lábaim közé. Elöntött a forróság, éreztem, hogy nedvesedek.
- Folyton a szép hosszú lábaid közé vágyódok... - mondta, miközben hozzáértő mozdulatokkal felajzott. El kellett szakadnom tőle, mert nem várathattam meg Katie-t, hiszen én kértem tőle segítséget.
- Szabadulj el este, és mindkét lábamat a nyakadba teszem. - ígértem, miközben elhúztam magamtól aktív munkában levő kezét. Nehéz volt, de megtettem. Eltoltam magamtól, és bágyadtan mosolyogtam rá. - Elképesztő vagy!
- Este lenyűgöző leszek! - ígérte cinkos vigyorral, én pedig megremegtem az elfojtott vágytól. Vetettem még egy csábos pillantást felé, majd leszaladtam a lépcsőn, hogy minél gyorsabban távol kerülhessek tőle.
Hamar odaértem a kórházhoz, nem volt túl nagy forgalom szerencsére. Katie az aulában várt rám a nővérruhájában. Ahogy megláttam őt, odasiettem hozzá, szorosan magamhoz öleltem, és szinte görcsösen tartottam a karjaimban. A mögöttem álló nap egész feszültsége átáramlott rajtam. Elsírtam magam, de közben éreztem, hogy ő is pityergésbe kezdett. Pár percig csak itattuk az egereket, majd egymásra néztünk, és halványan elmosolyodtunk.
- Te miért sírsz? - kérdeztem az orromat törölgetve.
- Dean és én szakítottunk. - felelte tömören. Meglepődtem. Láttam apát anyával távozni a bíróságról, de nem feltételeztem, hogy egyből pattintja is Katie-t emiatt. Sajnáltam ezt a kedves lányt! Annyira szerette apát, és olyan jól belepasszolt az életünkbe! Anyám csak pusztítást fog végezni vele.
- Anyám miatt képes volt szakítani veled? - hüledeztem.
- Én kértem, hogy fejezzük be. - vallotta be. - Bonyolult volt ez a dolog kettőnk közt, Vicky. Nem haragszom rá, és remélem, hogy megtalálja a boldogságát. - sóhajtott fel panaszosan, majd megrázta magát, és rám nézett. - Nem számít... Miben segíthetek neked?
- Terhes vagyok. - mondtam halkan. Féltem hangosan kimondani. Féltem az anyámtól, hogy valahogyan kiszimatolja a dolgot, és megint elveszi tőlem azt az egy dolgot, ami csakis az enyém, és mérhetetlenül boldoggá tesz. Meglepett arckifejezését látva magyarázkodni kezdtem. - Reggel csináltam egy tesztet, pozitív lett. Szeretnék egy vizsgálatot elvégeztetni, hogy megtudjam, minden rendben van e.
- Jimmy tudja már? - kérdezte Katie ámulva. - Elég durva, hogy pár hónap különbséggel lesz két nőtől két gyereke.
- Senki sem tudja. - néztem rá komoly arccal. - És nem is akarom, hogy tudják. - elfordítottam a tekintetem, éreztem, hogy elvörösödök, de azért kimondtam. - Nem tudom, hogy ki a baba apukája...
- Nálam biztonságban vannak a titkaid. - simogatta meg a vállamat Katie, majd belém karolt, és az ambulanciára vezetett. Egy fiatal, a harmincas éveiben járó doktornő rendelt. Teljesen fehérbe volt öltözve, orvosi köpenyén kis kitűzőt viselt, melyen egy vigyorgó smile díszelgett. Rövid, aszimmetrikus barna haja volt, erős sminket viselt, és nagy tollas fülbevalót. Vagány nőnek tűnt, rögtön szimpatikusnak találtam.
- Doktor Rayen! Meghoztam a beteget, akiről telefonon beszéltünk korábban. - lépett hozzá Katie.
- Maradhat is bent a hölgy, megvizsgálom most. - mosolygott rám a doktornő, majd a kezét nyújtotta felém, amit készséggel megráztam. - Dr. Clara Rayen vagyok, nőgyógyász szakorvos.
- Üdvözlöm, doktornő! Victoria Taylor-Wanderwoods. - mutatkoztam be. Az asszisztens közben elkérte az irataimat, és felvitt a rendszerbe. Katie bátorítóan nézett rám.
- Maradjak itt veled? - kérdezte még mindig belém karolva.
- Nem gond? - megkönnyebbültem, mikor megrázta a fejét. Orvosfóbiám volt, amit valószínűleg a doktornő is észrevett, de remekül tudott engem kezelni. Először leültetett, és el kellett mondanom minden kórelőzményt neki, hogy ismerje a helyzetemet. Beszéltem neki a kikényszerített abortuszomról, és a kórházi kezelésekről is a pszichiátrián. Megnyugodott, hogy nem szedtem már semmilyen gyógyszert, amit New York-ban írtak fel nekem, és ellenőrizte a rendszerben a legutóbbi fogamzásgátló injekcióm beadásának dátumát is. Nagyon alapos volt, és ez tetszett.
Mikor már kellően ellazultnak éreztem magam, és nem pánikoltam a gondolattól, hogy hozzám érjen, megkért, hogy vetkőzzek le alulról, és feküdjek fel a vizsgáló asztalra. Zokszó nélkül tettem, amit mondott. Fizikális vizsgálattal indított, nem volt olyan kellemetlen, mint emlékeztem rá. Közben megdicsérte a puncitetkómat is, bár ő nyilván a "döfés" szóra asszociált ezzel kapcsolatban, és eszébe sem jutott, hogy az egy monogram lenne. Katie mellettem állva mosolygott ezen, ahogy én is.
- Tapintásra minden megfelelő. - jelentette ki dr. Rayen, majd elővette a vaginális ultrahangos eszközt. Kissé kellemetlen volt először a vizsgálat, de hamar meg lehetett szokni. Feszült tekintettel szemlélte a monitort, amit én nem láthattam a fekvő helyzetemből adódóan. Szinte nem is vettem levegőt, míg el nem mosolyodott. Felém fordította a monitort, tekergetett valamit az oldalán, és én már könnyek közt úsztam.
Nem tudom, hogy melyik volt előbb. Előbb láttam, vagy hallottam a kicsikémet? Olyan volt, mintha egy tálban látnék egy szem borsót, akinek erős, határozott szívverése megmelengette a szívemet. Katie megszorította a kezemet, sugárzó mosollyal néztünk egymásra.
- A megfelelő helyre ágyazódott be, körülbelül 6 hetesnek saccolom. Minden rendben lesz vele, a szívhangja optimális. - közölte mosolyogva dr. Rayen.
Felöltözhettem, miután megtörölgettem magamat. Visszaültem a doktornővel szemben, és kivártam, míg lediktálta a leletemet. Írt fel terhességi vitamint, amitől le fognak csökkeni majd a hányingeres panaszaim, illetve megnyugtatott, hogy teljesen normális, hogy alhasi fájdalmakat érzek, hiszen növekszik a méhem, nyúlnak a méhet tartó szalagok. Azonban figyelmeztetett, hogy innentől kezdve bármikor, ha éles, szúró fájdalmat érzek, vagy vérezni kezdenék, jönnöm kell a kórházba. Nem rémisztett meg, tudtam, hogy vigyázni fogok a kicsikémre. Az én kis borsómra!
- Van esetleg bárminemű kérdése, Victoria? - kérdezte a doktornő, mielőtt átadta volna a recepteket és a papírjaimat.
- Nos... - kissé zavarban voltam, de bátorító mosolya segített legyőznöm ezt. - Az a helyzet, hogy nem tudom, ki az apuka.
- Ezt pontosítsa. - finoman mosolygott, nem volt tolakodó, csak együtt érző és segítőkész. Biztos voltam benne, hogy hozzá szerettem volna a továbbiakban is járni. - Nem ismeri az apát, vagy több férfi is szóba jöhet?
- 6 hete 2 férfivel is volt szexuális kapcsolatom, pár nap különbséggel. - magyaráztam kissé pirulva.
- Ne szégyellje! - érintette meg a kezemet. Gyengéden megpaskolta. - Maga szereti ezt a babát, ez vitathatatlan! Az apa meghatározására többféle mód létezik. - azzal magyarázni kezdte a lehetőségeket. - A várandósság ideje alatt is el lehet végezni DNS alapú apasági vizsgálatot, ez viszont magzati mintavétellel történik. A magzatvízből, valamint a méhlepényből vesznek le mintát, és azt hasonlítják össze a megadott apai mintákkal. De ezt nem ajánlanám. Rizikósnak tartom ezt a beavatkozást, károsodhat tőle a magzat, és Ön is, és természetes eléggé magas a vetélés esélye is. - megráztam a fejem.
- Ez az opció ebben az esetben abszolút nem érdekelne. - feleltem.
- Nos, a másik lehetőség a születés után végzett azonosítás. Az már teljes mértékben biztonságos. - folytatta a doktornő.
- Ebben az esetben maradnék ennél a választásnál. Nem akarom kockáztatni a baba életét. - tettem a hasamra a kezemet. - Elvállalna engem, doktornő? - kérdeztem félve.
- Természetes. Ráírtam a papírjára, mikor kell legközelebb ellenőrzésre jönnie. Addig is szedje a gyógyszert, amit felírtam, pihenjen sokat. Szexelni szabad, de ne durvuljanak! - kacsintott rám. Nem pirultam el, csak elmosolyodtam.
Katie remek orvost szerzett nekem. Miután kijöttünk az ambulanciáról, megvártam, míg ő átöltözött, aztán hazafuvaroztam őt. Hazafelé is azon töprengtem, vajon el kellene e már mondanom Jimmy-nek a kis borsó létezését, de nem jutottam előrébb. Féltem a reakciójától. Inkább apára fókuszáltam, hisz a délután folyamán még vele is össze kell majd csapnom anya miatt, Jimmy-vel majd ráérek utána is foglalkozni.
Drágáim!
Meghoztam az új fejezetet, remélem, megleptek engem egy-két kommenttel! A héten lesz még friss, úgyhogy nem maradtok fejezet nélkül!
Várom a megjegyzéseket, szép napot mindenkinek!
Csóközön, Arielle
- Örülök, hogy találtál magadnak egy új pitbullt, így van, aki helyetted ugat le engem!
Nem törődtem azzal, amit mondott, hiszen pontosan tisztában voltam vele, mennyire is meg tudnám védeni magamat vele vagy akárki mással szemben. Egyszerűen most nem voltam képes arra, hogy hosszan belemenjek egy idegőrlő vitába, vagy tettlegességig hagyjam fajulni a dolgokat. Gondolnom kellett a babára. Sőt! Számolnom kellett vele. Az ő épsége nekem mindenek felett állt. Bármit feláldoztam volna azért, hogy neki ne essen bántódása, és ebbe beletartozott az is, hogy nem idegesíthettem fel magam.
A bíróság előtt külön váltunk Jimmy-vel. Hosszú, mély csókkal búcsúzott el tőlem, jól esett, ahogy a hideg, fagyos utcán magához vont. Tudta, hogyan kell megnyugtatnia. Rám mosolygott, azzal a szexi vigyorral a száján legszívesebben felfaltam volna őt. A világ legdögösebb pasija volt, és majdnem csak az enyém. Vállat vontam, majd arra gondoltam, a szíve csak az enyém. Kit érdekel ezek után az a pár formalitás?
Beszálltam a kocsimba, és mély levegőket véve relaxálni próbáltam, hogy elűzzem az újabb hányingert a testemből. Lapos hasamra helyeztem a tenyeremet, elmosolyodtam.
- Könnyítsd meg egy kicsit az anyukád dolgát, légyszi! - kértem a kis életet a méhemben, bár tudtam, hogy nem rajta múlik a dolog.
Nem sokat tudtam egy terhességről. Erről a babáról is csak annyit, hogy két csíkot varázsolt a terhességi tesztemre, és hogy körülbelül 6 hetes lehetett. Apukája kiléte pedig rejtélyes. Ez ellen nem tehettem semmit, de a kis életért bármit megtehettem. Mivel az előző terhességem idején még kiskorú voltam, meglehetősen beszűkült volt a felelősségem, illetve egyáltalán a jogalapom is. Ehhez a babához viszont csak nekem vannak jogaim egyelőre. Így persze a felelősség is engem terhelt vele kapcsolatban.
Vezetés közben csak arra tudtam gondolni, hogy mindent meg kell tennem azért, hogy ő egészséges legyen, és jól érezze magát a pocakomban. Éreztem enyhe alhasi fájdalmakat az elmúlt napokban, amik aggasztottak is, de nem tulajdonítottam nekik túl nagy jelentőséget. Lehet, hogy butaság volt? Talán kellene valami vitamint is szednem, hogy megfelelő tápanyagok szívódjanak fel a számára. Gyűlöltem orvoshoz menni, főleg nőgyógyászhoz. Nem halogathattam tovább ezt azonban.
Amint beértem a telepre, és lepakoltam a cuccaimat az irodában, beosontam a telefonommal a wc-re, és felhívtam Katie-t. Mióta ő és apa együtt voltak, sokkal közelebb került hozzám, mint korábban, és mivel nővérként dolgozott a nőgyógyászati osztályon, bízhattam a titoktartásában. Ködösen fogalmaztam a telefonban, de ő így is garantálta a segítséget, amire szükségem volt, hogy elkerüljem Gabrielle doktornénit. Szép is lett volna, ha véletlenül őhozzá jutok be az ambulancián. Jimmy már aznap lefejezne, terhesség ide, vagy oda. Nem mondhatom neki azt, hogy persze, a te gyereked, hiszen nem voltam benne biztos.
Nem győztem kivárni, hogy leteljen a munkanap. Behoztam a reggeli elmaradásomat, a hányinger miatt kihagytam az ebédszünetemet, és inkább folytattam a munkát, annak ellenére is, hogy Jimmy elhívott magával a menzára. Épp elmenőfélben voltam a telepről délután, mikor Jimmy berántott a saját irodájába. Még mindig a reggeli elegáns ruháját viselte, szívdöglesztő volt. Férfias illata tompává tette az agyamat.
- Mik a délutáni terveid gyönyörűm? - mormolta a nyakamba, miközben apró csókokat lehelt a bőrömre minden egyes szót követően. Zselésedni kezdtek a lábaim. Csak Jimmy Buck tudott ilyen nagy hatással lenni rám.
- Dolgom van a városban, faszfej. - dünnyögtem.
- Este megpróbálok eljönni hozzád egy kicsit. - folytatta a nyakam másik oldalával. - Örülnél neki?
- Igen. - nyögtem, mire becsúsztatta a kezét a lábaim közé. Elöntött a forróság, éreztem, hogy nedvesedek.
- Folyton a szép hosszú lábaid közé vágyódok... - mondta, miközben hozzáértő mozdulatokkal felajzott. El kellett szakadnom tőle, mert nem várathattam meg Katie-t, hiszen én kértem tőle segítséget.
- Szabadulj el este, és mindkét lábamat a nyakadba teszem. - ígértem, miközben elhúztam magamtól aktív munkában levő kezét. Nehéz volt, de megtettem. Eltoltam magamtól, és bágyadtan mosolyogtam rá. - Elképesztő vagy!
- Este lenyűgöző leszek! - ígérte cinkos vigyorral, én pedig megremegtem az elfojtott vágytól. Vetettem még egy csábos pillantást felé, majd leszaladtam a lépcsőn, hogy minél gyorsabban távol kerülhessek tőle.
Hamar odaértem a kórházhoz, nem volt túl nagy forgalom szerencsére. Katie az aulában várt rám a nővérruhájában. Ahogy megláttam őt, odasiettem hozzá, szorosan magamhoz öleltem, és szinte görcsösen tartottam a karjaimban. A mögöttem álló nap egész feszültsége átáramlott rajtam. Elsírtam magam, de közben éreztem, hogy ő is pityergésbe kezdett. Pár percig csak itattuk az egereket, majd egymásra néztünk, és halványan elmosolyodtunk.
- Te miért sírsz? - kérdeztem az orromat törölgetve.
- Dean és én szakítottunk. - felelte tömören. Meglepődtem. Láttam apát anyával távozni a bíróságról, de nem feltételeztem, hogy egyből pattintja is Katie-t emiatt. Sajnáltam ezt a kedves lányt! Annyira szerette apát, és olyan jól belepasszolt az életünkbe! Anyám csak pusztítást fog végezni vele.
- Anyám miatt képes volt szakítani veled? - hüledeztem.
- Én kértem, hogy fejezzük be. - vallotta be. - Bonyolult volt ez a dolog kettőnk közt, Vicky. Nem haragszom rá, és remélem, hogy megtalálja a boldogságát. - sóhajtott fel panaszosan, majd megrázta magát, és rám nézett. - Nem számít... Miben segíthetek neked?
- Terhes vagyok. - mondtam halkan. Féltem hangosan kimondani. Féltem az anyámtól, hogy valahogyan kiszimatolja a dolgot, és megint elveszi tőlem azt az egy dolgot, ami csakis az enyém, és mérhetetlenül boldoggá tesz. Meglepett arckifejezését látva magyarázkodni kezdtem. - Reggel csináltam egy tesztet, pozitív lett. Szeretnék egy vizsgálatot elvégeztetni, hogy megtudjam, minden rendben van e.
- Jimmy tudja már? - kérdezte Katie ámulva. - Elég durva, hogy pár hónap különbséggel lesz két nőtől két gyereke.
- Senki sem tudja. - néztem rá komoly arccal. - És nem is akarom, hogy tudják. - elfordítottam a tekintetem, éreztem, hogy elvörösödök, de azért kimondtam. - Nem tudom, hogy ki a baba apukája...
- Nálam biztonságban vannak a titkaid. - simogatta meg a vállamat Katie, majd belém karolt, és az ambulanciára vezetett. Egy fiatal, a harmincas éveiben járó doktornő rendelt. Teljesen fehérbe volt öltözve, orvosi köpenyén kis kitűzőt viselt, melyen egy vigyorgó smile díszelgett. Rövid, aszimmetrikus barna haja volt, erős sminket viselt, és nagy tollas fülbevalót. Vagány nőnek tűnt, rögtön szimpatikusnak találtam.
- Doktor Rayen! Meghoztam a beteget, akiről telefonon beszéltünk korábban. - lépett hozzá Katie.
- Maradhat is bent a hölgy, megvizsgálom most. - mosolygott rám a doktornő, majd a kezét nyújtotta felém, amit készséggel megráztam. - Dr. Clara Rayen vagyok, nőgyógyász szakorvos.
- Üdvözlöm, doktornő! Victoria Taylor-Wanderwoods. - mutatkoztam be. Az asszisztens közben elkérte az irataimat, és felvitt a rendszerbe. Katie bátorítóan nézett rám.
- Maradjak itt veled? - kérdezte még mindig belém karolva.
- Nem gond? - megkönnyebbültem, mikor megrázta a fejét. Orvosfóbiám volt, amit valószínűleg a doktornő is észrevett, de remekül tudott engem kezelni. Először leültetett, és el kellett mondanom minden kórelőzményt neki, hogy ismerje a helyzetemet. Beszéltem neki a kikényszerített abortuszomról, és a kórházi kezelésekről is a pszichiátrián. Megnyugodott, hogy nem szedtem már semmilyen gyógyszert, amit New York-ban írtak fel nekem, és ellenőrizte a rendszerben a legutóbbi fogamzásgátló injekcióm beadásának dátumát is. Nagyon alapos volt, és ez tetszett.
Mikor már kellően ellazultnak éreztem magam, és nem pánikoltam a gondolattól, hogy hozzám érjen, megkért, hogy vetkőzzek le alulról, és feküdjek fel a vizsgáló asztalra. Zokszó nélkül tettem, amit mondott. Fizikális vizsgálattal indított, nem volt olyan kellemetlen, mint emlékeztem rá. Közben megdicsérte a puncitetkómat is, bár ő nyilván a "döfés" szóra asszociált ezzel kapcsolatban, és eszébe sem jutott, hogy az egy monogram lenne. Katie mellettem állva mosolygott ezen, ahogy én is.
- Tapintásra minden megfelelő. - jelentette ki dr. Rayen, majd elővette a vaginális ultrahangos eszközt. Kissé kellemetlen volt először a vizsgálat, de hamar meg lehetett szokni. Feszült tekintettel szemlélte a monitort, amit én nem láthattam a fekvő helyzetemből adódóan. Szinte nem is vettem levegőt, míg el nem mosolyodott. Felém fordította a monitort, tekergetett valamit az oldalán, és én már könnyek közt úsztam.
Nem tudom, hogy melyik volt előbb. Előbb láttam, vagy hallottam a kicsikémet? Olyan volt, mintha egy tálban látnék egy szem borsót, akinek erős, határozott szívverése megmelengette a szívemet. Katie megszorította a kezemet, sugárzó mosollyal néztünk egymásra.
- A megfelelő helyre ágyazódott be, körülbelül 6 hetesnek saccolom. Minden rendben lesz vele, a szívhangja optimális. - közölte mosolyogva dr. Rayen.
- Van esetleg bárminemű kérdése, Victoria? - kérdezte a doktornő, mielőtt átadta volna a recepteket és a papírjaimat.
- Nos... - kissé zavarban voltam, de bátorító mosolya segített legyőznöm ezt. - Az a helyzet, hogy nem tudom, ki az apuka.
- Ezt pontosítsa. - finoman mosolygott, nem volt tolakodó, csak együtt érző és segítőkész. Biztos voltam benne, hogy hozzá szerettem volna a továbbiakban is járni. - Nem ismeri az apát, vagy több férfi is szóba jöhet?
- 6 hete 2 férfivel is volt szexuális kapcsolatom, pár nap különbséggel. - magyaráztam kissé pirulva.
- Ne szégyellje! - érintette meg a kezemet. Gyengéden megpaskolta. - Maga szereti ezt a babát, ez vitathatatlan! Az apa meghatározására többféle mód létezik. - azzal magyarázni kezdte a lehetőségeket. - A várandósság ideje alatt is el lehet végezni DNS alapú apasági vizsgálatot, ez viszont magzati mintavétellel történik. A magzatvízből, valamint a méhlepényből vesznek le mintát, és azt hasonlítják össze a megadott apai mintákkal. De ezt nem ajánlanám. Rizikósnak tartom ezt a beavatkozást, károsodhat tőle a magzat, és Ön is, és természetes eléggé magas a vetélés esélye is. - megráztam a fejem.
- Ez az opció ebben az esetben abszolút nem érdekelne. - feleltem.
- Nos, a másik lehetőség a születés után végzett azonosítás. Az már teljes mértékben biztonságos. - folytatta a doktornő.
- Ebben az esetben maradnék ennél a választásnál. Nem akarom kockáztatni a baba életét. - tettem a hasamra a kezemet. - Elvállalna engem, doktornő? - kérdeztem félve.
- Természetes. Ráírtam a papírjára, mikor kell legközelebb ellenőrzésre jönnie. Addig is szedje a gyógyszert, amit felírtam, pihenjen sokat. Szexelni szabad, de ne durvuljanak! - kacsintott rám. Nem pirultam el, csak elmosolyodtam.
Katie remek orvost szerzett nekem. Miután kijöttünk az ambulanciáról, megvártam, míg ő átöltözött, aztán hazafuvaroztam őt. Hazafelé is azon töprengtem, vajon el kellene e már mondanom Jimmy-nek a kis borsó létezését, de nem jutottam előrébb. Féltem a reakciójától. Inkább apára fókuszáltam, hisz a délután folyamán még vele is össze kell majd csapnom anya miatt, Jimmy-vel majd ráérek utána is foglalkozni.
Drágáim!
Meghoztam az új fejezetet, remélem, megleptek engem egy-két kommenttel! A héten lesz még friss, úgyhogy nem maradtok fejezet nélkül!
Várom a megjegyzéseket, szép napot mindenkinek!
Csóközön, Arielle
2015. április 16., csütörtök
62. fejezet
Jó darabig üldögéltem ott a kávézóban, és kevergettem némán a kávémat, mire végre megittam. Egyfolytában Allie szavai visszhangoztak a fejemben. Újra akarta kezdeni velem az életét most, hogy szabad lett, és a szülei sem gátolhatják ebben. Leforrázott ezzel a dologgal, kár lett volna tagadnom. Amikor megcsókolt, megfordult velem a világ is. Tanácstalannak éreztem magam, fogalmam sem volt, mihez kezdjek.
Katie-re gondoltam. Egy szexi, édes kislány volt, aki rajongott értem, és nagyon boldoggá tett az elmúlt időszakban. Könnyebb volt együtt lenni vele, mint azt valaha gondoltam volna. Hosszú ideig sóvárogtam utána, de jóval több volt ő, mint amire számítottam. Jobb embert érdemelt maga mellé, mint amilyen én voltam. A korkülönbség előbb-utóbb úgyis elválasztana kettőnket, hisz én egyre öregebb leszek, ő pedig olyan gyönyörű és olyan szemtelenül fiatal...
Allie viszont korban illene hozzám. Közös múltunk van, ami most béklyókat fon a testem köré, és odaszegez a kávézó kopott székéhez. Kristálytisztán emlékeztem minden egyes együtt töltött pillanatomra Allie-vel. Teljes szívemmel szerettem őt. De a picsába is, elhagyott engem! Elvitte a gyerekemet, és a hátam mögött egy olyan döntést hozott vele kapcsolatban, ami által Vicky kis híján eldobta magától az életét.
A bíróságon, mikor Allyson megjelent, éreztem Vicky-n a kétségbeesést. Nem akart az anyjával egy légtérben lenni, nem akart beszélni vele. Ugyanolyan elutasító volt vele szemben, mint az elmúlt 6 évben. Eszembe jutottak Vicky telefonhívásai, mikor órákat zokogott a telefonba, én pedig nem tudtam őt megvigasztalni, csak énekeltem a kagylóba. Allie ott volt mellette, babusgathatta volna, de nem tudott mihez kezdeni vele. Állandóan a fejemhez vágta, hogy a lányom olyan, mint én, és nem tudja kezelni őt. Talán tevékenyebben részt kellett volna vennem abban, hogy megérthesse a lányunkat? Talán ha jobban próbálkozom, akkor másmilyen lenne a kapcsolatuk? Vajon még megmenthetőek?
A telefonom csörgése rántott vissza a való életbe a gondolataim közül. Marilyn Manson - Tainted Love című száma harsant fel a zsebemben, Katie hívott. Gondterhelten felsóhajtottam, majd kihalásztam a készüléket a farmeromból, és fogadtam a hívást.
- Heló kislány. - próbáltam nem letargikusnak tűnni.
- Túl vagytok a tárgyaláson? Nem hívtál Dean, de már aggódtam. - hadarta kislányos aranyos hangján. Elmosolyodtam, és úgy válaszoltam.
- Végeztünk, persze. 8 évet kapott a rohadék. - újságoltam el neki.
- Ha ráérsz, megebédelhetnénk itt a kórházban együtt. - vetette fel Katie. Tudtam, hogy aggódott értem, ezért még szemetebbnek éreztem magam, de meg kellett beszélnem vele ezt az egész Allie-ügyet.
- Egy napot kibír a cég nélkülem. - feleltem. - Nemsokára ott találkozunk.
- Csók. - köszönt el Katie.
Kifizettem a számlát a kávézóban, majd visszasétáltam a bíróság parkolójába a kocsimért. Eközben felhívtam Jimmy-t, hogy szóljak neki, nem megyek már be dolgozni, és szerencsémre minden kérdezősködés nélkül elvállalta, hogy elintézi a dolgokat nélkülem is a telepen. Ráérős tempóban tettem meg az utat a kórházig, húztam az időt. Nem volt ínyemre, hogy ilyen témával kell előrukkolnom Katie-nek, de kénytelen voltam.
Egy félreeső boxban ücsörögve várt rám, eszményien szép volt. Halvány rózsaszín nővéregyenruhát viselt, leheletnyi sminket, és hosszú sötét haját a feje tetején fogta lófarokba. Spagettit rendelt magának, épp a sajtot szórta rá, mikor lehuppantam vele szemben az asztalhoz.
- Szia kislány. - köszöntöttem halvány mosollyal az arcomon, mire ő áthajolt az asztal lapja felett, és cuppanós puszit nyomott a számra.
- Fáradtnak tűnsz. - jegyezte meg.
- Hosszú volt a tárgyalás. - legyintettem. Nehéz volt belekezdeni a helyzet vázolásába, de nem akartam tovább húzni a dolgot. Katie megérdemelte, hogy nyílt lapokkal játsszak. - Beszélni szerettem volna veled, kislány. - néztem rá komoly tekintettel. Megállt a villa a kezében, visszatette a tányérjára, majd az egész tálcát félretolta. Átnyúlt az asztalon, megfogta mindkét kezemet. Jól esett az érintése, túlságosan is.
- Megijesztesz. - nézett rám riadtan.
- Még a legelején megbeszéltük, hogy nem hazudunk egymásnak. Se a történtekről, se az érzelmeinkről. - kezdtem bele nagy nehezen, mire bólintott. - Allie eljött a tárgyalásra, és utána beültünk egy kávézóba beszélgetni. Szeretné velem újrakezdeni az életét, én pedig iszonyúan összezavarodtam. - félve néztem rá, de nem engedte, hogy olvassak a tekintetéből. Csak fogta a kezemet, és hallgatta, amit mondtam neki. - Nem tagadhatom, hogy az elmúlt időszakban nagyon közel kerültünk egymáshoz, és vitathatatlan az is, hogy érzelmek is kialakultak, de...
- Ne folytasd! - szakított félbe kissé emelt hangon, majd halkan folytatta. - Kérlek... Mindig is tudtam, hogy szerelmes vagy a volt feleségedbe, akkor is, amikor mi ketten összejöttünk. - elengedte a kezemet, összefonta a karját a melle alatt, és kinézett az ablakon. - Miattam ne agonizálj, Dean. Ha azt akarod, hogy ő visszalépjen az életedbe, akkor én készséggel kilépek onnan. Amúgy sem volt ez olyan komoly kettőnk között, nem igaz? - mondta egy vállvonás közepette, majd felállt, és hozzám lépett. Megsimogatta az arcomat, leheletnyi csókot nyomott a homlokomra. - Menj Allie-hez, és légy boldog... - rám mosolygott, majd még egyszer végigsimított az arcomon. Libabőrös lettem tőle. - Vissza kell mennem dolgozni. - búcsúzott el, majd anélkül, hogy bármit is mondhattam volna neki, faképnél hagyott.
Könyökömet megtámasztottam az asztal szélén, majd a tenyerembe temettem az arcomat. Nem így képzeltem ezt az egészet. Katie sosem beszélt arról, hogy mit is érez irántam. Tudtam, hogy biztonságban érzi magát velem, tudtam, hogy élvezi a szexet. De az érzelmek? Sosem beszéltünk erről. Én tudatosan kerültem a témát, de vajon vele mi a helyzet? Olyan könnyen döntött helyettem. Nem feltétlenül ezt szerettem volna. Meg akartam beszélni vele a kialakult helyzetet, és fel akartam vetni a lehetőségét annak is, hogy gondolkodjunk el a kettőnk kapcsolatán. Ő viszont simán döntött helyettem, és kilépett az életemből. Ha most megkérdezte volna valaki, hogy érzem magam, nem tudtam volna mit válaszolni neki. Kitéptem magam a székből, és elindultam a kijárat felé. Nem voltam biztos benne, hogy el kell mennem a Lazarus Hotelbe Allie-hez, de aztán hirtelen úgy döntöttem, mégiscsak megteszem. Talán működne most a kapcsolatunk, és végre megtudnám, milyen az, boldogan élni valakivel.
(Katie)
Mikor azt mondta nekem, hogy beszélni szeretne velem, már sejtettem, mit fog mondani, mégis letaglózott, amikor kiejtette a száján a szavakat. Nem akart megbántani engem, ezzel tisztában voltam, mégis annyira szíven ütött, amit mondott, hogy nagy erőfeszítésembe került uralkodni magamon. Nem tudtam volna végighallgatni, ahogy mentegetőzik, vagy merő kedvességből azt mondja nekem, hogy fontos voltam neki. Mindig is tudtam, hogy a volt feleségét szereti, nem kellett emlékeztetnie rá.
Minden percben, amit vele töltöttem, emlékeztetnem kellett magam erre a tényre, és visszafogni magamat, pedig rohadt nehéz volt. Legszívesebben olvadoztam volna a karjaiban, de nem mertem elengedni magamat, mert tudtam, szinte előre éreztem, be fog következni ez a pillanat, és Dean vissza fog térni Allie-hez. Tudatosan kerültem az érzelmi témát, mióta csak összejöttünk, nem akartam, hogy hazudjon nekem. Tiszta szívemből szerettem Dean-t. Igazából kislány korom óta szerelmes voltam belé. Mikor Jimmy tinédzser korunkban bemutatott neki, én a korkülönbség ellenére is szinte azonnal lángra kaptam tőle.
Ő volt a szememben a férfi. Mindig kislányként nézett rám, és ez bosszantott, de egyben rossz érzés is volt látni, mennyire megviseli őt a szerelme elvesztése. A szívem mélyén megértettem őt. Próbáltam elnyomni magamban az iránta érzett szerelmemet, randiztam, jártam korombeli fiúkkal, de annak is meglett az eredménye. Mikor az a szemétláda megerőszakolt, és magamra hagyott a zuhogó esőben a tengerparton, eszembe sem jutott volna mást hívni rajta kívül. Ő volt az egyetlen ember, aki mellett biztonságban éreztem magamat.
Az esetet követően sziklaszilárdan állt mellettem, és kezdtem úgy érezni, talán kedvel is. Sokat beszélgettünk, és társaságban is kicsit másképp állt hozzám. Nem éreztem már olyan kicsinek mellette magamat. Mindennek ellenére képtelen voltam kapcsolatot létesíteni más férfiakkal, csak gyötrődtem. El kellett nyomnom a vágyaimat iránta, de nem volt hol levezessem őket.
Jimmy esküvőjén, miután táncolt velem, annyira fel voltam hevülve, hogy muszáj volt könnyítenem magamon. Sosem árultam el neki, hogy pontosan tudtam, végignézte hogyan kényeztetem magam a nyitott erkélyajtón keresztül. Senkinek sem beszéltem erről, de láttam a tekintetében ezek után minden alkalommal, amikor rám nézett, hogy már egyáltalán nem a kislányt látta bennem.
Igaz, az én kezdeményezésem hatására kezdtünk bele egy teljesen kötetlen, és főként szexuális kapcsolatba, de nem bántam egy pillanatát sem. Szerelmes voltam belé, ezért el kellett most engednem. Felkészültem erre már az elején, nem kellett volna, hogy bántson, mégis összetörtnek éreztem magam. Nem tudtam elfeledtetni vele a volt feleségét, de kiléphetek az életéből, hogy ő boldog lehessen. Jobb azzal a tudattal élni, hogy neki legalább jól mennek a dolgai.
Visszatértem az osztályra, belevetettem magam a munkámba, észre sem vettem, hogy szinte gépiesen működtem ezek után, csak amikor megcsörrent a telefonom. Félve halásztam ki a tunikám zsebéből, és nem is tudtam, mit gondoljak, mikor megláttam a kijelzőn Vicky nevét.
- Szia Vicky. - fogadtam a hívást a tőlem telhető legkedvesebb hangnemben.
- Katie... - kezdte szinte makogva. - A segítségedre van szükségem. - kétségbeesettnek tűnt.
- Jól vagy? - kérdeztem rögtön aggódva. Megrémített a viselkedése, mindig is nagyon erős lány volt, szokatlan volt tőle ez az összetörtség.
- Bemehetek hozzád a kórházba? El tudsz juttatni úgy egy nőgyógyászhoz, hogy ne tudódjon ki, hogy ott jártam? - faggatott hadarva. Valami nagy galibának kellett lennie a háttérben.
- Gondolom, Gabby-val nem szeretnél összefutni. - mondtam ki, ami először az eszembe jutott. Közben odasétáltam a nővérpulthoz, és elővettem egy mappából az aznapi beosztást, hogy megkeressem dr. Stanton-Buck-ot. - Ne aggódj, ma a szülőszobára van beosztva, nem fogsz vele érintkezni. Gyere be a műszakom végére, és akkor elkísérlek az ambulanciára.
Elköszöntünk, majd folytattam a munkámat. Lassan telt az idő, én pedig még mindig nem tudtam felfogni, ami történt. Fél füllel hallgattam csak a kolléganőimet, ahogy infúzió összeállítás közben a nálunk dolgozó doktorokról pletykáltak. Gabrielle nevének említésére felkaptam a fejemet, és jobban füleltem. Tisztában voltam vele, hogy állnak a dolgok Jimmy és közte, és bár nagyon jóban voltunk, mikor bekerült a "családunkba", szép lassan ráébredtem, hogy nem teljesen épeszű. A fanatizmusa rémisztő volt. Bármennyire is házasságpárti voltam, Jimmy volt a barátom, nem ő. Szerettem őt, mintha a bátyám lett volna, Vicky-vel pedig nagyon közel kerültünk egymáshoz Dean által, így természetesen kettejük kapcsolatát sem tudtam helyteleníteni. Édesek voltak együtt, és boldogok.
- Dr. Stanton-Buck állítólag nagyon megszívta, amiért nem szállt ki időben a mókuskerékből. - fogott bele a nagy sztoriba Meggie, a kolléganőm. - Múlt héten ügyeletben megszúrta magát egy hepatitises fecskendővel. Azért ilyen elviselhetetlen, mert még nem érkezett meg a laboreredménye.
Ezután ecsetelni kezdték, mennyire utálják Gabby-t, amiért úgy viselkedik mindenkivel, mintha az alattvalói lennének, nem pedig a beosztottjai. Senki sem említette a társaságból, hogy ilyesmi történt volna, így biztos voltam benne, hogy Gabrielle nem mondta el ezt még Jimmy-nek sem. Annak a bolond nőnek vissza kellett volna vennie a tempóból. Terhesen nem dolgozhatott volna ennyit, és ügyelnie sem lett volna szabad. Jimmy-nek el kell mondanom mielőbb, amit ma hallottam, ha már Gabrielle nem vette ilyesmikre a fáradtságot.
Nem öltöztem át, mikor lejárt a műszakom, csak lesétáltam az aulába, hogy megvárjam Vicky-t. Csinos volt, mint mindig, és nekem egyből melegség öntötte el a szívemet, mikor megláttam őt. Odasietett hozzám, szorosan magához ölelt, és szinte görcsösen tartott a karjaiban. Elsírta magát, erre pedig már én sem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet. Pár percig csak itattuk az egereket, majd egymásra néztünk, és halványan elmosolyodtunk.
- Te miért sírsz? - kérdezte Vicky az orrát törölgetve.
- Dean és én szakítottunk. - feleltem tömören, mire fájdalmas arcot vágott.
- Anyám miatt képes volt szakítani veled? - hüledezett. Láttam rajta, mennyire mélyen érinti ez a téma, és a szívem legmélyét melengette, hogy szívesebben látott volna engem az apukája mellett.
- Én kértem, hogy fejezzük be. - vallottam be. - Bonyolult volt ez a dolog kettőnk közt, Vicky. Nem haragszom rá, és remélem, hogy megtalálja a boldogságát. - sóhajtottam fel, majd megráztam magamat, és ránéztem. - Nem számít... Miben segíthetek neked?
- Terhes vagyok. - olyan halkan mondta, hogy közelebb kellett lépnem hozzá, hogy biztosan értsem, amit mondott. Meglepett arckifejezésemet látva magyarázkodni kezdett. - Reggel csináltam egy tesztet, pozitív lett. Szeretnék egy vizsgálatot elvégeztetni, hogy megtudjam, minden rendben van e.
- Jimmy tudja már? - kérdeztem ámulva. - Elég durva, hogy pár hónap különbséggel lesz két nőtől két gyereke.
- Senki sem tudja. - nézett rám komoly arccal Vicky. - És nem is akarom, hogy tudják. - elfordította a tekintetét, a szégyen pírja borította be az arcát. Kezdtem nem érteni az egész szituációt. - Nem tudom, hogy ki a baba apukája...
Vicky lefeküdt egy másik pasassal is, Jimmy pedig megbocsátott neki. Erről mesélt nekem Dean, emlékeztem a sztorira, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy apró ballépésnek is ekkora következménye lesz az életében. Őszintén sajnáltam Vicky-t, hiszen ismertem Jimmy-t. Ha elmondja neki, mire jött rá, ha beszél neki erről a terhességről, Jimmy totál ki fog akadni. Nem tudtam mást tenni, hogy segítsek rajta, csak bekísértem egy megbízható orvoshoz, és megfogadtam neki a teljes titoktartást. Jimmy-vel egyedül kell szembenéznie, ahogy nekem is egyedül kellett túllépnem azon, hogy elvesztettem az életem szerelmét.
Drágáim!
Meghoztam a friss fejezetet!
Remélem tetszik nektek, és írtok pár sort nekem. Tudom, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan reméltétek, de minden okkal történik, és remélem, győzitek kivárni itt velem, míg összeáll a teljes kép.
Várom a komikat, csóközön.
Arielle
Igaz, az én kezdeményezésem hatására kezdtünk bele egy teljesen kötetlen, és főként szexuális kapcsolatba, de nem bántam egy pillanatát sem. Szerelmes voltam belé, ezért el kellett most engednem. Felkészültem erre már az elején, nem kellett volna, hogy bántson, mégis összetörtnek éreztem magam. Nem tudtam elfeledtetni vele a volt feleségét, de kiléphetek az életéből, hogy ő boldog lehessen. Jobb azzal a tudattal élni, hogy neki legalább jól mennek a dolgai.
Visszatértem az osztályra, belevetettem magam a munkámba, észre sem vettem, hogy szinte gépiesen működtem ezek után, csak amikor megcsörrent a telefonom. Félve halásztam ki a tunikám zsebéből, és nem is tudtam, mit gondoljak, mikor megláttam a kijelzőn Vicky nevét.
- Szia Vicky. - fogadtam a hívást a tőlem telhető legkedvesebb hangnemben.
- Katie... - kezdte szinte makogva. - A segítségedre van szükségem. - kétségbeesettnek tűnt.
- Jól vagy? - kérdeztem rögtön aggódva. Megrémített a viselkedése, mindig is nagyon erős lány volt, szokatlan volt tőle ez az összetörtség.
- Bemehetek hozzád a kórházba? El tudsz juttatni úgy egy nőgyógyászhoz, hogy ne tudódjon ki, hogy ott jártam? - faggatott hadarva. Valami nagy galibának kellett lennie a háttérben.
- Gondolom, Gabby-val nem szeretnél összefutni. - mondtam ki, ami először az eszembe jutott. Közben odasétáltam a nővérpulthoz, és elővettem egy mappából az aznapi beosztást, hogy megkeressem dr. Stanton-Buck-ot. - Ne aggódj, ma a szülőszobára van beosztva, nem fogsz vele érintkezni. Gyere be a műszakom végére, és akkor elkísérlek az ambulanciára.
Elköszöntünk, majd folytattam a munkámat. Lassan telt az idő, én pedig még mindig nem tudtam felfogni, ami történt. Fél füllel hallgattam csak a kolléganőimet, ahogy infúzió összeállítás közben a nálunk dolgozó doktorokról pletykáltak. Gabrielle nevének említésére felkaptam a fejemet, és jobban füleltem. Tisztában voltam vele, hogy állnak a dolgok Jimmy és közte, és bár nagyon jóban voltunk, mikor bekerült a "családunkba", szép lassan ráébredtem, hogy nem teljesen épeszű. A fanatizmusa rémisztő volt. Bármennyire is házasságpárti voltam, Jimmy volt a barátom, nem ő. Szerettem őt, mintha a bátyám lett volna, Vicky-vel pedig nagyon közel kerültünk egymáshoz Dean által, így természetesen kettejük kapcsolatát sem tudtam helyteleníteni. Édesek voltak együtt, és boldogok.
- Dr. Stanton-Buck állítólag nagyon megszívta, amiért nem szállt ki időben a mókuskerékből. - fogott bele a nagy sztoriba Meggie, a kolléganőm. - Múlt héten ügyeletben megszúrta magát egy hepatitises fecskendővel. Azért ilyen elviselhetetlen, mert még nem érkezett meg a laboreredménye.
Ezután ecsetelni kezdték, mennyire utálják Gabby-t, amiért úgy viselkedik mindenkivel, mintha az alattvalói lennének, nem pedig a beosztottjai. Senki sem említette a társaságból, hogy ilyesmi történt volna, így biztos voltam benne, hogy Gabrielle nem mondta el ezt még Jimmy-nek sem. Annak a bolond nőnek vissza kellett volna vennie a tempóból. Terhesen nem dolgozhatott volna ennyit, és ügyelnie sem lett volna szabad. Jimmy-nek el kell mondanom mielőbb, amit ma hallottam, ha már Gabrielle nem vette ilyesmikre a fáradtságot.
Nem öltöztem át, mikor lejárt a műszakom, csak lesétáltam az aulába, hogy megvárjam Vicky-t. Csinos volt, mint mindig, és nekem egyből melegség öntötte el a szívemet, mikor megláttam őt. Odasietett hozzám, szorosan magához ölelt, és szinte görcsösen tartott a karjaiban. Elsírta magát, erre pedig már én sem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet. Pár percig csak itattuk az egereket, majd egymásra néztünk, és halványan elmosolyodtunk.
- Te miért sírsz? - kérdezte Vicky az orrát törölgetve.
- Dean és én szakítottunk. - feleltem tömören, mire fájdalmas arcot vágott.
- Anyám miatt képes volt szakítani veled? - hüledezett. Láttam rajta, mennyire mélyen érinti ez a téma, és a szívem legmélyét melengette, hogy szívesebben látott volna engem az apukája mellett.
- Én kértem, hogy fejezzük be. - vallottam be. - Bonyolult volt ez a dolog kettőnk közt, Vicky. Nem haragszom rá, és remélem, hogy megtalálja a boldogságát. - sóhajtottam fel, majd megráztam magamat, és ránéztem. - Nem számít... Miben segíthetek neked?
- Terhes vagyok. - olyan halkan mondta, hogy közelebb kellett lépnem hozzá, hogy biztosan értsem, amit mondott. Meglepett arckifejezésemet látva magyarázkodni kezdett. - Reggel csináltam egy tesztet, pozitív lett. Szeretnék egy vizsgálatot elvégeztetni, hogy megtudjam, minden rendben van e.
- Jimmy tudja már? - kérdeztem ámulva. - Elég durva, hogy pár hónap különbséggel lesz két nőtől két gyereke.
- Senki sem tudja. - nézett rám komoly arccal Vicky. - És nem is akarom, hogy tudják. - elfordította a tekintetét, a szégyen pírja borította be az arcát. Kezdtem nem érteni az egész szituációt. - Nem tudom, hogy ki a baba apukája...
Vicky lefeküdt egy másik pasassal is, Jimmy pedig megbocsátott neki. Erről mesélt nekem Dean, emlékeztem a sztorira, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy apró ballépésnek is ekkora következménye lesz az életében. Őszintén sajnáltam Vicky-t, hiszen ismertem Jimmy-t. Ha elmondja neki, mire jött rá, ha beszél neki erről a terhességről, Jimmy totál ki fog akadni. Nem tudtam mást tenni, hogy segítsek rajta, csak bekísértem egy megbízható orvoshoz, és megfogadtam neki a teljes titoktartást. Jimmy-vel egyedül kell szembenéznie, ahogy nekem is egyedül kellett túllépnem azon, hogy elvesztettem az életem szerelmét.
Drágáim!
Meghoztam a friss fejezetet!
Remélem tetszik nektek, és írtok pár sort nekem. Tudom, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan reméltétek, de minden okkal történik, és remélem, győzitek kivárni itt velem, míg összeáll a teljes kép.
Várom a komikat, csóközön.
Arielle
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)