9. fejezet

(Jimmy)

4 hónap. Ennyi idő telt el azóta, hogy elmentem New York-ba, bár nekem ez mindössze pár napnak tűnt. Céltalanul teltek a percek az életemben, semmihez nem volt kedvem. Dean sok munkát vállalt, aminek kimondottan örültem, mert amikor dolgoztam, akkor legalább nem gondoltam rá. Mindig is szerettem a fával dolgozni, élveztem, ahogy valami új dolog született a kezeim között. Lehetett az ágykeret, szekrény vagy egy egyszerű polc is, számomra mindegyik egy kihívás volt.

Nana sokat piszkált vele, hogy nem ettem rendesen, de nem is volt igazán étvágyam ebben az időszakban. Jó pár kilót leadtam a napirendemnek köszönhetően. Minden reggel futottam egy órát reggeli előtt - vagy inkább helyett - aztán estig dolgoztam Dean-nel a műhelyben. Nem is vettem észre, hogy mennyit aggódott értem Nana. Nem foglalkoztam semmivel, csak saját magammal. A sebeimet nyalogattam, amiket saját magamnak köszönhettem. Most az egyszer az életben miért nem tudtam hallgatni Dean-re? Miért kellett nekem ennyire ez a kis csitri? Pontosan tisztában voltam vele, hogy felbolygatja majd az egész életemet, mégse tudtam neki ellen állni. Egész nyáron csak az hajtott, hogy a bugyijába juthassak a lehető legtöbbször, nem az, hogy belé is szeressek. Erre tessék: úgy belezúgtam, hogy képes voltam utána menni, csak hogy összetörhesse a szívemet. Pedig olyan ártatlan volt! És rá kellett jönnöm, hogy igazából ez vonzott benne. Én voltam az első az életében, és ez az én férfiegomat hizlalta.

Csak Melanie-val tudtam megbeszélni a problémáimat, sokat hédereltem nála abban az időszakban. Néha Katie is csatlakozott, de sajnos őt eléggé lekötötte a nővérképző, ahová járt. Sam és Robert visszamentek a főiskolára, telefonon meg nem lelkizhettem a két legjobb barátommal. Szép kis beszélgetés lett volna! Sam nagyon empatikus srác volt, de ő túlzottan istápolgatni akart volna, és azt az én gyomrom nem vette volna be. Robert viszont rögtön hazajött volna, hogy berúgjunk és elcipelt volna valami lebujba, hogy fizethessen nekem egy ügyes kis csajt, arra meg nem volt igazán szükségem, így hát nem tájékoztattam őket arról, hogy a történtek milyen szinten viseltek meg. Melanie és Katie folytonos aggódása pontosan elég volt nekem. Sőt, 4 hónap után már sok is.

Elhatároztam, hogy lezárom a Vicky-sztorit. Végleg.

Nem voltam hajlandó többé beszélni róla senkivel, és meg is tiltottam a többieknek, hogy szóba hozzák. Élvezni akartam az életemet, és nem a múlton keseregni, nem akartam kergetni a "mi lett volna, ha" gondolatfonalat sem. Ki akartam törölni őt az életemből.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban voltam. Élveztem az életemet, és persze a szép nők társaságát. Nem bonyolódtam kapcsolatokba, nem akartam még mindig lekötni magamat sem érzelmileg, sem fizikálisan. Párszor megdöntöttem egy csajt, aztán jöhetett a következő hódítás. Sosem voltam egy monogám fickó.

Dean-nel eközben léptünk egy nagyot előre felé az üzleti életben, és miután bezsebeltünk egy jókora állami támogatást, vásároltunk egy telephelyet. A külvárosban elhelyezkedő épület megfelelt számunkra mindenben, így hamar megkezdtük az átalakítását. Sokáig állt üresen, csak raktárként használták, de mi új külsőt és belsőt kölcsönöztünk neki. Belefeledkeztem teljesen ebbe a projektbe, és minden egyes négyzetmilliméterét saját magam terveztem meg.

Az épület két szintes volt, volt bőven hely, amivel gazdálkodhattam. Az alsó szintre egy jókora bemutatótermet csináltattam, ahol egy-egy különleges bútordarabot állíthattunk ki a megrendelők részére, de itt kapott helyet a raktár, ahová egy kamion is kényelmesen be tudott állni, hogy felpakolhassunk rá, valamint maga a munkaterület is. A műhely részleget Dean rendezte be, rábíztam a megfelelő eszközök és gépek beszerzését is, és nem kellett csalódnom. A felső szinten az irodákat helyeztük el: az enyémet, Dean-ét, és egyet az adminisztrációs részlegnek. Az irodák közti légüres teret berendeztük pihenőnek, hogy bármelyik munkás feljöhessen pár percre leülni, inni egy kávét, vagy teát. Kényelmes fotelokat vettem ide, italautomatát, kávégépet.

A műhelybe magunk mellé tíz jól képzett szakmunkást vettünk fel, mind remek asztalos volt, és jártas a munkájában.  Az irodába két fiatal nő került, akik a papír ügyeket intézték, és egy idősebb férfi, aki a gazdasági teendőkkel foglalkozott. Flottul működött a rendszer, amit kialakítottunk, így amint megkezdtük a termelést, tudtunk annyi profitot szerezni, ami fedezte a plusz kiadásokat, és hamar nyereségessé váltunk. Hála az állami támogatásnak a B&T Company állandó megrendelőhöz jutott, így folyamatosan tudtunk dolgozni és dolgoztatni.

Dean és én jól kijöttünk egymással, de ez mindig is így volt. Az a szemtelen csitri viszont azóta sem tette tiszteletét Vancouver-ben. Dean időnként teljesen váratlanul, hirtelen elutazott New Yorkba, és rendkívül zaklatottan tért vissza minden alkalommal, de én egyszerűen képtelen voltam erről beszélni vele. Sokszor láttam rajta, hogy gondterhelt, vagy éppen megviselt egy-egy new york-i telefonhívás vagy utazás miatt. Szégyelltem magam, hogy nem tudtam jó fia lenni, aki megértő szívvel fordulna hozzá, és felajánlaná, hogy ossza meg vele a gondjait. Egyáltalán nem akartam tudni semmit sem Vicky-ről. 

Élveztem az életemet. 3 éve nem láttam a csitrit, és már nem is gondoltam rá. 

Korán reggel indultam dolgozni, Dean és Nana még fel sem keltek. Hétkor én nyitottam műhelyt, kiosztottam a munkát az embereknek, majd bevonultam az irodámba. Minden pénteki nap így zajlott, ilyenkor írtam alá a papírokat, néztem át a heti beosztást, porcióztam ki a béreket. Halk kopogás zökkentett ki az elfoglaltságomból. 

- Tessék. - dörmögtem fel sem nézve a naptáramból, mire csendesen nyílt, majd csukódott az ajtó. 

- Hoztam az aláírandó papírokat, Mr. Buck. - helyezett elém egy mappát Sarah, a titkárnőm. Alacsony, szőke hajú, vékony nő volt, mindössze 35 éves, és közel sem voltak olyan telt idomai, mint amit én kedveltem, de mindig szívesen fogadta a közeledésemet, már az első munkanapja óta. Mondhattam volna, hogy viszonyom volt vele, de mindketten tudtuk, hogy ez semmi egyébről nem szólt kettőnk közt, csak szexről. Szigorúan irodai szexről. Nem tegeződtünk, nem találkoztunk munkán kívül, és nem beszéltünk róla senkinek. Végigsimítottam a fenekén, egészen le a térdhajlatáig, és felgyűrtem a szoknyáját. Nem viselt fehérneműt, így rögtön a lényegre térhettem. Kicsit hátrébb gurultam a székemmel, odahúztam az ölembe, és miután kiszabadítottam a már álló farkamat a nadrágomból, be is raktam neki. Megkapaszkodott az asztalom lapjában, kéjesen sóhajtozott minden egyes lökésemnél. Előrenyúltam a lába közé, elkezdtem a csiklóját simogatni, mire teste ívben megfeszült, éreztem a kis szorításokat a hüvelyében, és hagytam, hogy engem is magával ragadjon az élvezet. Megvárta, míg rendeződött a légzésem, csak aztán távolodott el tőlem. Elvett egy papírzsebkendőt az asztalomról, rendbe szedte magát, én pedig úgy ahogy voltam, gyorsan aláírtam a papírokat a mappában, majd visszaadtam neki. Rám mosolygott, megsimogatta az arcomat, egy gyengéd csókot lehelt a homlokomra, majd elindult kifelé.

- Köszönöm, Sarah... - mondtam, mielőtt kiment volna, de csak legyintett egyet, és már csukta is be maga után az ajtót. Ritkaság egy ilyen nő, mint amilyen ő volt, csak a férje nem tudta értékelni ezt.

Az asztalom fiókjából elővettem egy nedves törlőkendőt, megtisztogattam magam, majd elrendeztem az öltözékemet és lementem a műhelybe, hogy én is belevessem magam a munkába. Épp egy fűrésszel dolgoztam, mikor hirtelen áramszünet állt be. Leeresztettem a kezemet benne a kis körfűrésszel, és épp az egyik munkásnak, Joe-nak akartam szólni, hogy menjen a kapcsolószekrényhez, mikor váratlanul visszajött az áram, beindult a fűrész, én pedig nem számítva erre, hagytam, hogy belevágjon a lábszáramba. A reakcióidőm viszonylag gyors volt még úgy is, hogy egy elég nagy darabon belevágtam a lábamba, és irtózatosan fájt. Lekapcsoltam a gépet, és lehajoltam, hogy megnézzem az okozott kárt, de addigra már mindenki felém rohant. Öreg Tom lekapta a pólóját magáról, rászorította a sebre, és amíg Joe hívta a mentőket, elkérte az egyik sráctól az övét, azzal szorította el a pulzáló vérzést. Egy széket hoztak, leültettek, és nem hitték el, hogy azon kívül semmi bajom nem volt, hogy cseszettül fájt a lábam. 

A mentősök hamar megérkeztek, felraktak egy hordágyra, és már vittek is be a traumatológiára. Jófejek voltak, egész úton azzal húztak, hogy majd csak ámulok, milyen szép nővérkék dolgoznak azon a részlegen, és el is felejtem majd, hogy fáj a lábam, de nem igazán hittem nekik. A mentőből egy kezelőhelyiségbe toltak, amikor a kórházba értünk. Egy kedves, barna hajú, fiatal ápolónő vett a gondjaiba. Tényleg szép nő volt, de azért annyira nem, hogy elvonja a figyelmem a fájdalmaimról. Levágta a nadrágom szárát, óvatosan húzta le a farmer anyagát a sérült részről. Ekkor viharzott be az ajtón a kezelőorvosom, akinek láttán igazán örültem, hogy fekvő állapotban voltam. Nem volt egy vadító szépség, de mégis volt benne valami, ami miatt nem tudta az ember nem tudta levenni róla a szemét.

Vörös, loknis haja a válláig ért, zöld szemei roppant kifejezőek voltak, a szeplők az arcán kislányos bájt kölcsönöztek neki. Elvarázsolva éreztem magam, ahogy rám mosolygott, pedig még csak röpke 20 másodperce lépett be a kezelőbe.

- Üdvözlöm, Mr. Buck. - sandított a mentősök által ott hagyott papírra a nevemet lelesve, miközben az ápolónő gumikesztyűt húzott a kezeire.  - A kezelőorvosa vagyok, dr. Gabrielle Stanton. 

- Jobban örültem volna, ha más körülmények közt ismerhetem meg. - mosolyogtam rá, mire enyhén elpirult. Odalépett a vizsgálóasztalhoz, amin feküdtem, és komoly arccal vizsgálta meg a sérülésemet. 

- Eva, kérlek adj egy kis Hyperolos bucit nekem. - mondta a nővérnek le se véve a szemét a sebről. - Mesélje el Mr. Buck, hogyan történt a baleset! - nézett rám kíváncsian, de biztos voltam benne, hogy csak arról akarta elterelni a figyelmemet, hogy a sebben fog turkálni.

Felkészültem a fájdalomra, de jelen pillanatban nem érdekelt. Ez a nő elvarázsolt engem. Olyan békét és nyugalmat árasztott a lénye, hogy mindenképpen meg akartam ismerni őt, és ennek érdekében még azt is hajlandó voltam elviselni, hogy valami Hyperolos szarral kipucolja a sebemet.