37. fejezet

(Vicky)

A kézzel fogható bizonyíték 6 évvel korábbi érzelmeire irántam itt volt előttem, és én egyszerűen képtelen voltam ezt felfogni. Végigfuttattam a vastag fekete vonalakon az ujjaimat, ujjbegyemmel követtem a felirat vonalát. Jimmy panaszosan felsóhajtott, mintha pontosan tudta volna, milyen felfedezést tettem, és felém fordult. Kibontakoztam az öleléséből, hanyatt feküdtem, és a plafont bámultam meredten. Az agyam egyre-másra emlékképeket dobált nekem arról az utolsó gyönyörűséges nyárról, amit vele töltöttem, és ez csak még inkább kétségbe ejtett. Akarom én tudni egyáltalán, hogy mivel magyarázná ezt meg?

- Nem akartam, hogy valaha is meglásd. - mondta halkan Jimmy.

- Miattam készült... - mondtam, de inkább kérdés volt, annak ellenére is, hogy az én kibaszott nevem volt a hátába vésve.

- Szerettelek. - felelte kendőzetlen őszinteséggel. Felé fordultam, belenéztem gyönyörű barna szemeibe, és még én is meglepődtem, mikor rájöttem, valóban igazat beszél. De akkor meg mi a fenének most mondja ezt el nekem? Miért tudta ezt ilyen könnyedén ejteni a száján pár pillanattal ezelőtt, és miért nem ment neki 6 éve? Hogy fajulhattak idáig a dolgok köztünk, ha ő akkor régen szerelmes volt belém? Megtarthattam volna a babánkat, és most én lennék a felesége, nem Gabrielle... Basszus, túlkombináltam már megint! Hisz én semmit nem akarok ettől a faszfejtől, csak még párszor egy jót dugni vele! Miért is kéne foglalkoznom vele, hogy milyen érzelmi válságai voltak anno?

- Mégis hagytál egy szó nélkül hazamenni. - vágtam oda neki, majd felültem, és nem törődve a meztelenségemmel, kikászálódtam az ágyból, és elindultam a fürdő felé. 

- Akkor még nem tudtam, hogy amit érzek, az szerelem. - kiáltotta utánam, mire földbe gyökerezett a lábam. Megálltam, de nem fordultam vissza felé. Halk hangon folytatta. - 4 hónap szenvedés döbbentett rá erre, és akkor én elutaztam New York-ba, hogy bevalljam neked. - vallotta be. Szinte úgy tört fel belőle az egész, mintha kényszerítettem volna a vallomásra. Hihetetlenül hangzott, amit mondott, képtelen voltam elhinni neki. Nem jöhetett oda! Nem tehetett ilyen dolgokat az én tudtom nélkül!

- Emlékeznék rá, ha odajöttél volna. - mondtam szárazon.

- Pedig odamentem. - folytatta. - Iskolában voltál. Egy padon ültél két lánnyal, aztán csókcsatába kezdtél egy kosaras sráccal. 

Felrémlett ez a kép bennem, emlékeztem az említett időszakra a gimiből. Akkoriban eléggé elveszettnek éreztem magam, ezt szélsőséges viselkedésben nyilvánítottam ki, és semmi más nem érdekelt, csak az, hogy kicsit jól érezzem magam. Akár úgy is, hogy hülye kosaras srácokkal smároltam az óraközi szünetekben.

- És most jön az a rész, hogy összetörtem a szívedet? - fordultam vissza felvillanó szemekkel. Dühös voltam. Abban sem voltam biztos, hogy rá vagyok e dühös, amiért odajött, vagy magamra, amiért a saját önző viselkedésemmel elszalasztottam a lehetőségemet a boldogságra vele. Összezúzta az évek óta magamban kialakított képet magáról, és már nem tudtam hová tenni az elmúlt 6 év eseményeit sehogyan sem. 

- Gyűlöltelek is érte. - felelte vigyorogva. Legszívesebben letöröltem volna azt az önelégült vigyort a képéről. Viszketni kezdett a tenyerem, ő meg csak terpeszkedett ott az ágyban azzal a tökéletes, izmos férfitestével, amitől nem tudtam még gondolkodni sem normálisan.

- Aha, szóval még te gyűlölsz... Ha valakinek van oka itt ilyet érezni, az én vagyok! - vágtam hozzá a székre dobott tegnapi törölközőt. Lesöpörte magáról a padlóra, majd hirtelen feltérdelt az ágyon, megragadta a kezemet, és magához rántott. Elterültem mellette a matracon, ahogyan elveszítettem az egyensúlyomat, ő pedig rögtön fölém kerekedett, tenyereivel pedig a lepedőhöz szegezte a vállaimat. 

- Hallgatlak... - mondta dühödt hangon, de én nem akartam belekezdeni ebbe. Nem értett volna meg engem. Össze voltam zavarodva, így elfordítottam a fejemet, hogy ne kelljen a csokiszínű szemeibe néznem. Megrázott, mire visszakaptam a pillantásomat. - Mond el. - olyan hangsúllyal ejtette ki a szavakat, ami megint csak a régi Jimmy-re emlékeztetett, arra a fiúra, akiben vakon bízhattam. Picsába veled, Jimmy Buck...

- Szerettelek. Most boldog vagy? - kérdeztem. - 10 éves korom óta szerettelek. Azon a nyáron már te is szerettél engem, én tudtam, mégis hagytál elmenni vissza New York-ba a sznob anyámhoz, és a kegyetlen nagyszüleimhez. A suliban hamar lerendeztem a nézeteltéréseimet, hisz megtanítottál erősnek lenne és verekedni is. A gond ott kezdődött, amikor pár héttel később észrevettem, hogy terhes vagyok. - még most sem tudtam könnyek nélkül beszélni erről. Egy-egy csepp végigcsorgott az arcomon, Jimmy pedig eleresztette a vállaimat, és olyan arccal figyelt engem, hogy még én is megrémültem tőle. - Anyám rájött, nem engedte, hogy szóljak apának vagy neked, lekorlátozta a telefonomat, elvitt egy orvoshoz... és... - elcsuklott a hangom, felzokogtam. Jimmy abban a pillanatban a karjaiba vont. Óvatosan feküdt rám, vigyázva, hogy ne a teljes súlyával nehezedjem rám, mégis szorosan ölelt. Arcomat a nyakához szorítottam, ő pedig addig ringatott, míg már nem tudtam, melyik az én könnyem és melyik az övé. Azt hittem nem fog megérteni, pedig ebben a pillanatban biztos voltam benne, hogy ugyanúgy a vállára nehezedik az a súly, amit én cipeltem. Elsiratta velem a sosem látott gyermekünket, akitől még az esélyt is elvették, hogy akár egy pillanatot is élhessen. - Jimmy, én ezután nem voltam többé önmagam. Egész egyszerűen bekattantam. Szenvedtem, mert neked nem kellettem, megszállottan el akartalak felejteni, ezért szinte állandóan buliztam és pasiztam. Idegösszeroppanást kaptam, sokáig kezeltek egy magánklinikán. Aztán többször is visszakerültem oda...

- Ezért utazott Dean annyiszor hozzád? - kérdezte halkan.

- Igen. Nem voltam jól, de azóta helyrepofozták az agyamat. - feleltem. - Apával nagyon sokat beszéltünk telefonon, sokszor beugrott hozzám pár napra. És John is nagyon jó hatással volt rám... - jegyeztem meg óvatosan. Nem mertem felnézni rá.

- Szereted őt? - érdeklődött.

- Ez egy érdekes dolog. Szeretem, de nem vagyok belé szerelmes. Ez így furcsán hangzik? - először vallottam meg őszintén a John-hoz fűződő érzelmeimet. Talán saját magamnak is.

- Jó volt hozzád? - kérdezősködött tovább.

- Jobb nem is lehetett volna. Gondoskodott rólam. - feleltem. Nem tudtam, hová akar kilyukadni a kérdéseivel.

- Volt egy kisbabánk? - felemelte a fejét, csillogó szemekkel nézett rám, mintha a világmindenség fájdalmát adtam volna neki azzal, hogy ezt bevallottam neki.

- Igen. - mintha gombóc lett volna a torkomban, csak rekedt suttogásra tellett tőlem.

- Borzalmas lehetett ezt neked átélni egyedül. - szomorú arca ismét felkavarták a lelkemet.

- Már elmúlt... - szögeztem le. - Nem szeretnék róla többet beszélni. - kértem, mire bólintott.

- És a tegnap éjjel? - vonta fel a szemöldökét. Élesen váltott témát, ezt utáltam, de legalább a baba-témáról leszállt végre.

- Ugyanaz történt, mint korábban. Nem fogok róla beszélni senkinek, ha ettől tartasz. - néztem rá nagy komolyan.

- Nem erre gondoltam, Vicky. - ráncolta össze a homlokát. - Nem kéne megbeszélnünk ezt az egészet, ami kettőnk közt van?

- Jimmy, mit kellene ezen megbeszélnünk? - néztem rá értetlenül. - Jól éreztük magunkat, köztünk marad a dolog.

- Nem zavar, hogy házas vagyok? - kérdezte megütközve.

- Gabrielle a te dolgod. Tiszteletben tartom, hogy nős ember vagy. Ha nem vagy hozzá hűséges, az a te dolgod, nem az enyém. - mondtam egyszerűen. - Nekem ehhez a részéhez nincs semmi közöm.

- Igazán érdekes a hozzáállásod. - jegyezte meg.

- Jimmy, én nem vágyom kapcsolatra, csak jó szexre. - sóhajtottam.

- Förtelmes nőszemély vagy... - morogta, miközben a combjaim közé furakodott, és mélyen belém hatolt. Belenyögtem a szájába, mire elmosolyodott. - Nyilvánvaló, hogy érzelmeket táplálsz irántam, ahogyan én is irántad. - motyogta az ajkaimra, de mielőtt válaszolhattam volna valami mélyen elutasító dolgot erre, megcsókolt. Mozdulatai merőben mások voltak, mint korábban, éreztem, hogy visszafogja magában a szenvedélyt, és ettől elterelődtek a gondolataim az érzelmi témáról. Nem akartam, hogy óvatos legyen velem. Szélesebbre tártam a lábaimat, tíz körmömet a fenekébe mélyesztettem. Felszisszent, de még mindig nem vette a lapot.

- Ne fogd vissza magad, Jimmy! - mordultam rá dühösen, mire megmerevedett és hitetlenkedve meredt rám. - Dugj meg... - kértem. - Dugj meg úgy, mint tegnap! - mosolyogtam rá, miközben rácsaptam egy nagyot a fenekére. Ezután már nem volt okom panaszra, egy cseppet sem tartotta vissza a szenvedélyét. A kettőnk közötti izzás teret nyert, és hatalmasat robbant. Megint elájultam a végső beteljesedés hevében, arra tértem magamhoz, gyengéden pofozgat engem. 

- Ez gyakran előfordul veled, gyönyörűm? - kérdezte aggodalmasan. Imádtam, amikor így hívott, még akkor is, ha csak úgy fröcsögött a gúny a hangsúlyából. Elég nyálasnak kellett volna ezt tartanom, de valahogy ő nem úgy mondta, hogy annak érezzem. 

- A hatalmas orgazmus ára. - nevettem kábán. - Az összes vérem az altestembe vándorolt. 

- Nagyon tudományos vagy. - kuncogott. Lemászott rólam, adott pár papírzsepit, hogy ne kenjem össze a lepedőt, majd miután ő is megtörölte magát, visszamászott mellém az ágyba, és meggyújtott szál cigit. Az egyiket nekem adta, én pedig jól esően szívtam el. Épp elnyomtam a csikket, amikor megszólalt a szobatelefon.

- Tessék? - vettem fel. Lexington keresett, egyeztettünk egy kora délutáni találkozót, majd Jimmy-hez fordultam. - A zsebünkben vannak a New Orleans-i nagykutyák! - mosolyogtam.

- Mert megbabonáztad őket... - nevetett fel.

- Csak Lexington-t kellett. - feleltem. - Őt is csak apa kérésére. Nem bukok az ilyen pasikra, mint ő. - na jó, ez kissé távol állt az igazságtól, de neki ezt nem kellett tudnia.

- Miért nem? Hisz elég sármos, jól öltözött, pénzes...

- Én a nős pasikra bukok. - kacsintottam rá, majd eliramodtam a fürdőszoba felé. Jimmy rögtön követett, hangosan sikonyáltam, ahogy a fenekemet csapkodta a tusolóig. Talán nem rágtuk át magunkat minden problémás időszakon, és nem is meséltünk el minden egyes részletet egymásnak azokról a dolgokról, amik az életünket alakították az elmúlt években, de már nem számított. Jól éreztük magunkat együtt, és csak ez számított. Itt New Orleans-ben elfelejthettünk mindent egy kicsit, ami otthon várt minket, és én ki akartam élvezni ezt a fegyverszünetet.



Voáláááááá! Meghoztam az új fejezetet, és mivel olyan dolgokról írtam (végre) benne, amit szerintem már mind nagyon vártatok (tudom, hogy igen! :D ), ezért nagyon boldoggá tennétek, ha sok-sok komit írnátok nekem! Nem muszáj ám dicsérni, szarozhattok is, csak írjatok valamit!!! ("boci-szemekkel könyörög")

Pusszantás, Arielle