42. fejezet (TELJES RÉSZ)

(Dean)

Nyomasztó volt a kórházban rostokolni egész héten, még úgy is, hogy Katie minden nap többször átjött hozzám az épület másik szárnyában levő nőgyógyászati osztályról, ahol dolgozott. Sosem gondoltam volna, hogy így a negyvenen túl érdekelni fogok egy huszonéves lányt annyira, hogy a betegágyamnál üldögéljen, és segítsen nekem kacsába pisilni. Azt hiszem, ezen a ponton el kellett fogadnom, hogy bár nagyon nem akartam, hogy elmélyüljön kettőnk közt ez a dolog, mégis spontán beindult a megfelelő veseműködésemnek köszönhetően.

Nem tudtam a közelében másra gondolni, csak arra az éjszakára, amit vele tölthettem. Újra és újra végigjátszottam magamban az eseményeket, és már alig vártam, hogy hazaengedjenek a kórházból, és ismét kettesben maradhassak vele. Jimmy reakcióját látva még biztosabb lettem benne, hogy még jó darabig nem szeretném, ha mások tudomására hoznánk, ami kibontakozóban volt köztünk. Bizonyára a többiek is helytelenítették volna ezt a kapcsolatot, hisz mindenki tisztában volt vele, hogy én Allie-be voltam szerelmes. Hiányzott a nap minden pillanatában, csak akkor tudtam megfeledkezni róla, ha az az édes kislány velem volt. Katie mellett felengedtem, és képes voltam teljes agykapacitással rá fókuszálni. Úgy éreztem magam mellette, mint egy kisgyerek, aki kapott egy csomó édességet. 

Péntek délután Gabrielle hazavitt a kórházból végre, de nem éreztem magam felszabadultan. Nana annyira körbeugrált, hogy visszasírtam a nővéreket az osztályról az állandó bökdöséssel. Mire felvánszorogtam a mankómmal a szobámba és este végre magányosan lefeküdtem, teljesen elment a kedvem mindentől. Nem haldokoltam, a pokolba is. Lábon lőttek, és sántítok - Nana viszont úgy kezelt, mintha 5 éves lettem volna, és éppen meghalni készültem volna. Kiidegelt.

Ledobtam a mankómat az ágy mellé, lassan bemásztam a takaróm alá, és megszabadultam az alsónadrágomtól, hogy kényelmesen tudjak aludni legalább. A telefonom pittyent egyet, SMS-t kaptam, így előhalásztam a levetett nadrágom zsebéből, és megnyitottam az üzenetet, amit Katie küldött.

"REMÉLEM MINDEN OK, ÉS HAMAROSAN EGYÜTT LEHETÜNK." - írta.

Nem válaszoltam, inkább felhívtam. Első csörgésre felvette a telefont.

- Szia Dean. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Hello kislány. - már a hangja is elég volt ahhoz, hogy elfeledjem, milyen szar helyzetben voltam itthon, és úgy vigyorogjak, mint valami eszelős hülye. 

- Épségben hazakerültél? - kérdezte.

- Maradtam volna még a kórházban szívesen, hogy minden nap lássalak. - sóhajtottam egy mélyet.

- Dean! - nevetett fel. - Így is láthatsz minden nap, majd megyek... - hirtelen elhallgatott. Vészjósló volt a csend. - Várj egy picit, csengettek. - mondta. Hallottam a hangján, hogy riadt, és reméltem, hogy okosan tudja majd kezelni a helyzetet, akármi is legyen az.

- Nézz ki a kukucskálón, hogy lásd, ki az. - mondtam. Igyekeztem őt nyugtatni, mert a légvételein is egyértelműen hallatszott, hogy totál be volt parázva. Léptek zaja szűrődött át a vonalon, majd sikkantott egyet. Zihálva lélegzett, és szinte tisztán hallható volt, ahogy átrohant a lakásán. - Katie... Katie, figyelj rám! - szóltam erélyesen a készülékbe. Zihált. Félt.

- Dean itt van! - nem kellett többet mondania, azonnal tisztában voltam a helyzettel. Felzokogott. Feltornáztam magam az ágyról, kész voltam akár azonnal odamenni hozzá, hogy segíthessek neki. Lenéztem sebesült lábamra, és rájöttem, jelenleg nem tudok védelmet nyújtani számára.

- Nyugi kislány! - mondtam, miközben beletúrtam rövid hajamba. - Most szépen elkezdesz rendesen lélegezni. - utasítottam. - Hol vagy?

- A konyhában a legnagyobb késemmel. - felelte nagy sokára. El tudtam képzelni, ahogy a konyhapultnak támaszkodva, támadásra készen várta azt a szemetet a vágóeszközzel a kezében.

- Nem tud bemenni azon az ajtón, te is tudod. - ugyan a riasztót még nem volt időm felszerelni neki, de egy hevederzárral már rendelkezett, és azon át nem lehetett bejutni a lakásába.

- Igen, tudom. Dörömböl. Két kézzel veri az ajtómat, és a nevemet ordibálja, meg hogy engedjem be őt. - hadarta idegesen.

- Most szépen megszakítod a hívásunkat, és felhívod Sam-et. - javasoltam. Azonnal ellenkezni kezdett.

- Dean, ne... - kérte riadtan. - Ha nem beszélsz hozzám, meghalok, annyira félek tőle.

- Muszáj felhívnod Sam-et, hogy kimenjen hozzád egy rendőr. Utána visszahívhatsz, kislány, jó? Menni fog ez nélkülem is! - próbáltam lelket önteni belé.

- Jó, de vedd fel gyorsan a telefont majd! - cincogta.

- Megígérem. Ügyes legyél. Nem kell félned tőle. - csitítgattam, majd bontottuk a vonalat. 

Ott ültem az ágyam szélén, kezemben a telefonnal, a vér csak úgy száguldott az ereimben az idegességtől, és vártam, hogy Katie visszahívjon. Ez a szemét kis köcsög nagyon jól tudott időzíteni. Akkor csapott le Katie-re, amikor én nem rohanhattam oda, hogy megvédjem őt. Basszus, még vezetni sem tudtam volna ebben az állapotban. Most kezdhettem csak el terhelni a végtagot újból rendesen.

Jó 25 percnek kellett eltelnie, mire visszahívott, addigra már csaknem agyembóliát kaptam az idegességtől. Elmondta, hogy elérte Sam-et, aki éppen a környéken volt szolgálatban, így a járőrtársával azonnal a segítségére siettek. A kis köcsögöt bilincsben vitték el Katie lakásának ajtajából, és mivel megsértette a hatályos távol tartási végzést, három nap elzárásra számíthatott. 

Katie megnyugodott valamelyest, de Sam addig nem ment el onnan, míg ő fel nem öltözött, és meg nem engedte, hogy elvigye őt Melanie-hoz éjszakára. Pár háznyira volt tőlem, immár biztonságban, és én megkönnyebbülten fellélegezhettem. Visszafeküdtem az ágyamra, és megígértettem vele, hogy másnap elrabol engem ebből a házból, mert képtelen voltam elviselni Nana babusgatását. 

- Bármikor nagyon szívesen elrabollak, Dean. - súgta a telefonba, majd elköszöntünk. Érthető izgalommal vártam a másnapot.

Éjjel többször is felkeltem, nehezen tudtam pihenni azután, ami történt. Állandóan Katie-re gondoltam, vagy a cég dolgai miatt aggódtam, és azon stresszeltem, hogy vajon Vicky és Jimmy mit művelnek New Orleans-ben. A legkevésbé ezzel kapcsolatban az üzlet volt fontos számomra. Más céggel is felvehettem volna a kapcsolatot a terjeszkedésünk céljából, de biztos voltam benne, hogy az a két megátalkodott kölyök képes összedolgozni miattam, és nyélbe ütik majd nekem ezt a bizniszt.

Csak remélni tudtam, hogy nem gyilkolják le egymást, és hogy nem egymással civakodnak amiatt, hogy közös szobába száműztem őket egy kis kórházi titkos telefonnal. Mindketten annyira bizonygatták, hogy nem akarnak semmit a másiktól, meg mennyire utálják egymást, hogy észre sem vették, mit közvetítenek a környezetük számára. Lehet, hogy a barátaik még nem vették észre, de Nana és én nem vagyunk olyan ostobák, hogy ne lássunk a szemünktől. Még mielőtt Jimmy bevallotta volna nekem, hogy Vicky lefeküdt vele, én már sejtettem.

Az elmúlt 6 évben sosem láttam Vicky-t ilyennek, mint mióta velünk élt újból. Felszabadult volt, boldog, és bár sosem ismerte volna be nekem, úgy nézett Jimmy-re, mintha a bőre alá akart volna bújni. És Jimmy... Egészen eddig egy álomvilágban élt Gabby-val. Sosem panaszkodott, de állandóan feszkós volt, mint egy nagy halom tesztoszteron, ami csak arra várt, hogy valaki felrobbantsa. Vicky robbantott, és nem szarta össze magát tőle. Talán nem kellett volna beleavatkoznom a dolgaikba, de úgy éreztem, meg kell adnom nekik a kezdő lökést, ennyivel tartozom, amiért segédkezet nyújtottam az elmúlt években a szeparációhoz. Én ingáztam kettejük közt folyton, most nem akartam már a villámhárító szerepét is magamra venni. Egyértelműen odavoltak egymásért, a vak is láthatta. Csak úgy szikráztak, ha együtt voltak. Miért ne segítsek akkor egy kicsit rajtuk, és hozzam közelebb őket egymáshoz?

Reggel egy szál alsónadrágban levánszorogtam a konyhába, hogy igyak végre egy normális, otthon főzött kávét, és a teraszon üldögélve élvezhessem a jó időt közben. Nana megint erősködött, hogy segíthessen, de elhessegettem, így inkább felment az emeletre öltözködni. Ragyogó napsütés vett körbe, ami felvidított egy kicsit, mert a kórházban ki se akartak engedni az épületből, és már nagyon hiányzott a friss levegő. Lassan kortyolgattam a kávémat, miközben elszívtam a cigimet is. Épp elnyomtam a csikket, amikor Nana teljes díszben megjelent mellettem.

- El kell mennem bevásárolni, kisfiam. - úgy beszélt hozzám, mintha még mindig 5 éves lettem volna. Igyekeztem tisztelettudóan beszélni vele, de nem mindig voltam képes erre.

- Megleszek, Nana. - feleltem az üres csészémmel a kezemben.

- Nagyon fogok sietni. - nézett rám féltő tekintettel.

- Nem terveztem, hogy itthon ücsörgök egész nap, úgyhogy ne siess, anyukám. Menj csak nyugodtan a barátnőidhez, ahogy szoktál is. - feleltem mosolyogva.

- Dean... - mielőtt belekezdett volna a hosszú monológba az egészségemről és a biztonságomról, félbeszakítottam.

- Felnőtt ember vagyok, anyukám. Tudok gondoskodni magamról. - paskoltam meg a kézfejét, majd útnak indítottam a kocsija felé, hogy ne vitázzon velem tovább. Visszamentem a konyhába, előkerestem a telefonom, és írtam egy SMS-t Katie-nek.

"VIGYÉL EL VALAHOVÁ"

Már végeztem a fogmosással, mikor a nevemen szólongatott a földszinten. Lebicegtem a lépcsőről, ő pedig készségesen simult az ölelésembe. A nyakába fúrtam az arcomat, belélegeztem mennyei illatát. Imádtam a vad, fűszeres parfümjét. Szorosan ölelt, lágyan csókolt meg, és nekem azonnal merevedésem lett, amit kizárt, hogy nem vett észre, mert elmosolyodott.

- Kocsival jöttem. - sandított rám. Nem kellett kétszer mondania. Lenémítottam a telefonom, hogy ne zavarjanak minket, és hagytam, hogy segítsen kibicegni a felhajtóra. Kicsit kapkodva vezetett, ebből is tudtam, hogy nem nyugodott meg még a tegnapi események után, és csak előttem próbálta tettetni, hogy minden rendben volt. A tengerpartra mentünk, ahol egy nagy plédet terített le a homokba egy néptelen helyen. Olyan volt, mintha csak mi ketten léteztünk volna, és a végtelen tenger. Segített leheveredni a takaróra, és mellém ült. Spagetti pántos, piros top volt rajta, és egy szemtelenül rövid farmerszoknya. Papucsait lerúgta a lábáról, élvezettel dugta a homokba meztelen lábujjait. Végigsimítottam a gerincén, éreztem, hogy megremeg az érintésemtől, de nem húzódott el. Felhúzta a térdeit, és halkan, de annál keservesebben felzokogott. 

- Édes kicsi lány... - suttogtam neki gyengéden, miközben próbáltam közelebb húzódni hozzá sikertelenül. 

- Ne haragudj... Te szarul vagy, én meg picsogok. - szipogta. Megszakadt a szívem érte.

- Nem vagyok szarul, Katie. Ez volt minden vágyam, hogy veled lehessek végre kettesben. - feleltem halkan, miközben a hátát simogattam.

- Akkor nem csak egy egyéjszakás luvnya voltam? - nézett rám könnyes szemekkel. Gyönyörű volt. Olyan édes, gyönyörű lány, akit bármelyik ép elméjű pasas megkívánt volna.

- Senki sem érné be veled egy éjszakára. - feleltem. - Tisztában vagy velem, talán jobban, mint bárki a brancsból. Nem fogok titkolózni előtted ezek után sem. Fontos vagy nekem, szeretek veled lenni. - kicsit közelebb húzódott hozzám.

- Nem okozok gondot neked a hülyeségeimmel? - tudtam, hogy arra a szemétre céloz, aki miatt most ilyen állapotba került.

- Ki másnak szólnál, ha bajban vagy? Nem tudom megnevezni, ami köztünk van, és azt sem, hogy mik vagyunk mi egymásnak. - vallottam be. - Abban viszont biztos lehetsz, hogy én mindig törődök veled, és el is várom, hogy beszámolj nekem ilyen dolgokról. Minden érdekel, ami veled kapcsolatos.

- Eddig észre sem vettél, Dean. - szinte suttogott. 

- Eddig is láttalak, Katie. - magam felé fordítottam az arcát, hogy a szemembe nézzen. - Csak nem akartam erről tudomást venni, mert olyan nagyon fiatalnak tartottalak magamhoz. Még most sem értem, mit akarsz egy magafajta vénembertől.

- Kislány korom óta oda vagyok érted. Ez sosem fog változni. Igazi férfi akartam, és te igazibb férfi vagy bárki másnál. - felelte, majd letörölte a könnyeit, és hozzám bújt.

- Olyan butus vagy. - mondtam, aztán megcsókoltam.

Nem terveztem, hogy ott a strandon szeretkezni fogok vele, de már annyira ki voltam éhezve az érintésére, hogy nem bírtam visszafogni magam, ő pedig készségesen vette át az irányítást a sérülésemre tekintettel. A fél napot ott töltöttük, és többet ért ez számomra, mint bármi más. Jók voltunk együtt. Katie elfeledhette azt a szemetet egy kis időre, biztonságban érezhette magát, én pedig nem gondoltam Allie-re és nem voltam magányos.

Vasárnap izgatottan vártam a kölykök hazaérkezését, és mikor végre megjöttek, vesébe látó pillantásokkal fürkésztem őket. Egyértelműen jól alakultak a dolgok kettejük között, főként, mikor láttam, hogy Gabby érintéseire Jimmy nem úgy reagált mint előtte, és a szeme sarkából állandóan Vicky-t leste. Úgy éreztem, lassan a kicsikémmel is el kell majd erről beszélgetnem...


Drágáim! Íme a kész fejezet. Remélem, tetszik nektek, és írtok nekem pár szót, mert már nagyon vágyom rá, hogy valami visszajelzést kapjak tőletek.

Csóközön, Arielle