61. fejezet

(Jimmy)

- Jobban vagy, gyönyörűségem? - kérdeztem Vicky-t reggel, miközben a kezébe nyomtam egy megvajazott pirítóst, és adtam egy lágy csókot a halántékára. Nagyon aggódtam miatta, hiszen nem szokott beteg lenni, és tegnap óta elég ramatyul festett.

- Persze, csak az idegeskedés miatt voltam tegnap rosszul. - vont vállat, de láttam, hogy direkt közömbös arckifejezést erőltetett magára, és én ettől még feszültebb lettem. Valamit titkolt előlem. Talán rosszabbul érzi magát, mint ahogyan azt beállítja, és az tűnt fel nekem? Kezdtem paranoiás lenni.

Reggeli után a bíróságra hajtottunk. A kezemet szorongatta mikor beléptünk az épületbe. Leültünk az tárgyalóterem melletti váróba, Vicky pedig feszülten hajtotta a fejemét a vállamra. Tudtam, hogy nagyon megviselik őt a történtek, én magam is feszült voltam, ennek ellenére csendben várakoztunk. Vicky miatt voltam ideges. Féltem, hogy fog reagálni, ha újra találkozik a nagyszüleivel, és féltettem őt az anyjától is. Az a vipera többet ártott neki, mint amennyit más ember ép ésszel kibírt volna, és magam sem tudtam, én hogyan tudok majd viszonyulni hozzá azok után, amiket megtudtam róla Vicky-től.

Vicky nagyapját rabláncon vezette be a terembe két fegyőr, nekem pedig komoly erőfeszítésembe került, hogy ne vágjam ismét fejbe az öklömmel, annyira mérges voltam rá. A nagyanyja mögötte lépdelt és kb. úgy nézett az én gyönyörűségemre, mintha ott helyben meg akarta volna fojtani, és ha nem szorítom meg Vicky kezét figyelmeztetőleg, akkor valószínűleg fel is pattant volna emiatt mérgében, hogy beolvasson neki. Ehelyett viszont belesimult az ölelésembe, erősen a tenyerembe mélyesztette a körmeit, és csúnyán nézett rá. A hölgyet egy férfi karon ragadta, és bekísérte a tárgyalóterembe. Amint becsukódott mögöttük a nehéz faajtó, Vickí Dean-hez fordult. 

- Nem beszéltél anyával? - kérdezte tőle halkan.

- Szoktunk beszélni telefonon. - motyogta Dean.

- Ő nem jön el? - tudtam, hogy fél vele találkozni. 

 
- De, azt mondta, hogy itt lesz. - vont vállat Dean, mint akit nem érdekelt az egész, de láttam rajta, hogy alig várja, hogy láthassa azt a nőt, aki tönkre tette őt. Katie-n járt az eszem. Látszólag jól megvoltak, sok időt töltöttek együtt, és amennyire Dean mesélt a kettejük kapcsolatáról, bármennyire is szexuális jelleggel indult, azért kialakult egyfajta érzelmi kötelék közöttük. Katie-ről sütött a nevelőapám iránt érzett mély szerelme. Évek óta láttam rajta, hogy rajongásig imádja őt titkoltan, és pont emiatt örültem nagyon, mikor megtudtam, hogy összejöttek. Katie megérdemli a boldogságot, azt viszont nem, hogy Dean lerázza őt Allie-ért.

Mintha csak érezte volna, hogy rá gondoltam, Allyson Wanderwoods ekkor betipegett a tűsarkain a folyosóra, és hatalmas mosollyal az arcán célba vette Dean-t. Egy drabaig csak őt nézte, majd egyenesen Vicky-re mosolygott, amikor észrevette, hogy ő nézi őt. Vicky szinte zihálva vette a levegőt. A tenyere nyirkos volt, a szívverése szapora, és láthatóan elsápadt. Meg akartam gátolni a pánikrohamot, nem hagyhattam, hogy Allie lássa, milyen hatással van a lányára, úgyis csak kihasználta volna ezt. A hátát simogattam, majd közelebb húztam magamhoz.

- Figyeld az én légzésemet, és utánozz. - dünnyögtem a fülébe. - Itt vagyok. Nem lesz baj. 
Hálásan nézett rám, és azt tette, amit mondtam. Szárnyalni tudtam volna a boldogságtól, annak a tudatnak a birtokában, hogy mekkora hatással voltam rá. Na jó, igazából egy kibaszott nagy hősnek éreztem magam!

- Heló. - lépett oda hozzánk Allie mosolyogva. Dean, mint egy kibaszott idióta persze rögtön felugrott a székéről, és két puszival köszöntötte őt, mint egy rég nem látott ismerőst. Gyomorforgató volt őket így látni. - Dean, olyan jól nézel ki!  - helyben voltunk, még smúzolt is Dean-nek. Valami nagyon nem volt rendben ezzel a nővel, és én a végére akartam járni, mit vett a fejébe. Nem voltam hajlandó engedni neki, hogy szétzúzza az eddig kialakult dolgokat itt.

- Allie... Örülök, hogy látlak. Sajnálatos, hogy ilyen szomorú apropóból kell ismét találkoznunk. - ezt úgy mondta, mintha az kedvezőbb esemény lett volna, amikor Vicky kórházba került. Nem hittem el, hogy amint meglátta ezt a viperát lecsökkentek az agysejtjei, pedig a saját szemeimmel kellett feldolgoznom ezt a tényt.

- Apám saját magának kereste a bajt. - vonta meg Allie a vállát. Minden szavával csak erősítette bennem a gyanút, hogy itt valami monumentális szar készül becsapni. Ellépett Dean mellől, és egyenesen Vicky-re szegezte pillantását. Abban a pillanatban legszívesebben felugrottam volna a székemről, a karomba kaptam volna a kedvesemet, és elvittem volna innen messzire, hogy Allie még csak hozzá se tudjon szólni.  - Victoria! - trillázta. Futkosott a hideg a hátamon, és nem csak amiatt, mert tisztában voltam vele, hogy mennyire utálta Vicky, ha a teljes nevén szólították. - Gyere, öleld meg édesanyádat! - ez a nő elmebeteg volt. Totálisan ki akarta borítani a lányát?

- Az elmúlt 6 évben is megvoltunk enélkül. Kösz, de kihagyom... - felelte Vicky, majd látványosan megforgatta a szemeit, és mit sem törődve az anyjával elővette a telefonját és kikapcsoltam. Tudtam, ezzel azt akarta kimutatni, mennyire nem érdekelte, hogy Allie gesztust tett felé.
 
- Vicky... - kezdte volna Dean, de Vicky pillantása elnémította. Azt hiszem, jobb is, hogy nem folytatta a mondatot, nem szívesen szálltam volna szembe Dean-nel. Neki védenie kellett volna a lányát, nem az exfeleségére csorgatnia a nyálát. Allie hozzám fordult.

- Bizonyára te vagy James Buck, a volt férjem nevelt gyermeke. Allyson Wanderwoods vagyok! - kezet nyújtott felém, én azonban meg sem moccantam. Annyira szorítottam Vicky kezét, hogy attól féltem, fel fog szisszenni tőle, de valahogy vissza kellett fognom magam mielőtt válaszoltam volna.

- Tudom ki maga, és azzal is tisztában vagyok, mit tett. Ha megbocsát, nem szívesen fognék kezet azzal, aki megölte a gyermekemet. - sziszegtem, majd elfordítottam a fejem. Már azért is megérte ezt mondanom, ahogyan Vicky rám nézett. Szerelem tükröződött zöld szemeiben.

- Victoria 16 évesen nem volt felkészülve rá, hogy édesanya legyen. Te idősebb vagy nála, neked kellett volna vigyáznod. - hüledezett Allie.
 
- Te is 16 évesen estél teherbe Vicky-vel. - kontrázottam egyből.

- Én viszont nem voltam mentálisan labilis, mint a lányom. Egy anya pontosan tudja, hogyan óvja a gyermekét. - felelte.

Ez a nő tényleg nem volt ép. Ő hogyan óvta a gyermekét? Abortuszra kényszerítette, és megnyomorította a lelkét! Mielőtt mondhattam volna akár egy szót is, Vicky felpattant, és kirohant a mosdóba. Tekintetemet Allie-re szegeztem.

- Előadhatsz itt akármilyen műsort, sőt! Dean-nek is nyomhatsz akármit, én leszarom. - fenyegettem meg a mutatóujjammal. - Vicky az én gondom, és bármit is tervezel vele vagy ellene, velem kell számolnod! - közöltem, majd Dean döbbent bementem Vicky után a női mosdóba. Épp akkor értem oda, amikor kijött az egyik fülkéből.

  - Jól vagy? - simogattam meg az arcát.

- Feláll a hátamon az összes szőrszál anyámtól és a dumájától. - nyögött fel, mire megöleltem őt vigasztalóan. El tudtam képzelni, hogy érzi magát.
 
- Jimmy, épp az előbb hánytam. - próbált eltolni magától, de nem hagytam. 
 
- Nem érdekel, gyönyörűm. - dünnyögtem a fülébe. Vannak olyan helyzetek, amikor baromira nem számít egy kis hányásszag. Amikor a pánikroham szélén állt az, akit szerettem, ez a legkevésbé sem érdekelt. 

- Meg kell mosnom a számat... - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, mire elengedtem.
 
- Furán viselkedik Allie. - jegyeztem meg, miközben Vicky hangosan öblögette a száját a csapnál. Halálosan aranyos volt, ahogy ezt csinálta, és képtelen voltam nem a fenekét bámulni.

- Tervez valamit, és apának ehhez nyilvánvalóan sok köze van. - vont vállat, majd megtörölte az arcát egy papírtörlővel, és visszafordult felém. Elnézegettem volna még a fenekét egy darabig.
 
- Olyan, mintha le akarná kenyerezni Dean-t. Próbál velünk kedves lenni, meg minden. - ráztam meg a fejem, hogy újból koncentrálni tudjak. A póz, ahogy a csap fölé hajolt, egészen más gondolatokat ébresztett bennem. Már az éjjel is cefet módon kívántam, de nem akartam lerohanni, mikor nem érezte jól magát.
 
- Nem tudom, mik a céljai, de azt hiszem, elég hamar ki fogjuk deríteni. - mondta Vicky, majd megfogta a kezem, és elindultunk vissza a teremhez.

- Megölöm Dean-t, ha megbántja Katie-t. Az a lány halálosan szerelmes az apádba. - sziszegtem, hogy csak ő hallja. Ezt halálosan komolyan is gondoltam. Katie olyan volt nekem, mintha a testvérem lenne. 

- Ha apa újra összejön anyával, engem nem lát többet. Nem tudnék ezzel a mocskos ribanccal együtt élni. - fenyegetőzött Vicky. Biztos voltam benne, hogy ő pedig ezt gondolta halálosan komolyan. Megszenvedte az életet az anyha mellett, és megértettem őt, amiért így döntött. A törvényszolga kilépett a tárgyalóterem ajtaja mögül, és behívott minket. 

Maga a tárgyalás rémségesen unalmas volt. Rengeteg bírósági felszólalás, ügyvédi beszéd tarkította, aztán sorra kihallgattak engem, Dean-t és Vicky-t is. Mindhárman elmondtuk mi történt, mit tett a vádlott, és mit tettünk mi. Az esküdtszék és a bíró ezután visszavonult, majd kb. 20 perc múlva ítéletet is hirdettek. Vicky nagyapját 8 év fegyházbüntetésre ítélték emberölési kísérlet, illetve súlyos testi sértés vádjával.

(Dean)

Az ítélet kimondását követően a tárgyaláson jelen lévő tömegen moraj futott végig, de én nem tudtam másra figyelni, csak Allie-re, aki a kezemet fogta. Mellettem ült, és fogta a kezemet. Olyan volt ez az egész, mint egy álom. Úgy viselkedett velem, mint amikor együtt éltünk, amikor még minden rendben volt köztünk, és nem számított más, csak mi ketten. Teljesen összezavart ezzel a viselkedéssel. Ahogy mindenki megindult kifelé a teremből, Allie hozzám fordult.

- Megiszunk egy kávét valahol? - kérdezte, és reménykedve nézett rám.

- És az anyád? - néztem rá megrökönyödve. Azt hittem, most szüksége lesz arra, hogy Allie mellette álljon, hiszen a férjét börtönbe zárták.

- Nem beszélünk egy ideje. - vont vállat Allie. - Gyere, elmesélek mindent.

Nem haboztam. Intettem Jimmy-nek, majd belekaroltam a volt feleségembe, és kivezettem a bíróság épületéből. Az első útba eső kávézóba beültünk, és Allie hosszan ecsetelni kezdte a jelenlegi családi helyzetét. A válása nagyon jól állt, az ügyvédeik már szinte mindenben megegyeztek, és csak arra vártak, hogy kitűzzék a per időpontját. Az apja tettei súlyos következményekkel sújtották a családot, és Allie összeveszett az édesanyjával emiatt. Részletesen ugyan nem magyarázta el, miről volt szó, de úgy tűnt, talán volt némi közöm ehhez.

- Nem lett volna szabad hagynom, hogy ennyire a kezükben tartsák az életemet. - mondta Allie, miközben mélyet sóhajtott. Megfogta a kezemet az asztalon, és megszorította. - Mindig is te voltál a férfi az életemben.

- Elhagytál és elvetted tőlem az egyetlen gyerekemet. - feleltem halkan, de nem voltam képes elhúzni a kezemet. Olyan régen érintett meg utoljára így, hogy egészen mellbe vágott a viselkedése. Szerettem őt, annak ellenére is, amiket tett. Ő volt a gyermekem édesanyja, és amikor együtt éltünk, nagyon is boldog voltam vele.

- Nem tudom visszacsinálni, de most, hogy mindketten szabadok vagyunk, újra egy család lehetnénk. - reménykedve nézett rám, én pedig totális baromnak éreztem magam, amiért csak néztem őt, és hosszú ideig nem voltam képes egyetlen értelmes szót sem kinyögni. 

- Évekig vártam rád, Allie. - jegyeztem meg, mire közelebb húzta a székét az enyémhez, és egy ölelésbe vont engem. Ugyanolyan illata volt mint régen. Idősebb volt, és én is idősebb voltam, de minden ugyanolyan volt, mint akkor régen. Lenyeltem minden egyes keserű pirulát, amit a számba adott, és mégis vágytam rá, amikor megpillantottam. Mindennek ellenére gondolnom kellett Katie-re is, akivel mostanában egészen elmélyült a kapcsolatunk, és nem akartam őt megbántani, vagy megcsalni. 

- Most itt vagyok, Dean. - súgta a fülembe Allie. Megborzongtam a vágytól. Nem tehettem róla, a testem reagált a közelségére, így amikor megcsókolt, én nem ellenkeztem, visszacsókoltam. 

- El kell rendeznem egy-két dolgot, kedvesem. - mondtam, miután elhúzódott tőlem.

- A Lazarus Hotel-ben szálltam meg. - mondta, majd egy újabb lehengerlő csókkal elbúcsúzott tőlem, hatalmas katyvaszt hagyva maga után a fejemben. 

Erre vágytam mindig, mióta csak itt hagyott engem 22 éve. Több időt töltöttem a rá való várakozással, mint ahány éves voltam akkor, amikor kilépett az életemből, most mégis furán éreztem magam. Nem tudtam, mihez kezdjek, mi tévő legyek ebben a szituációban, csak abban az egyben voltam biztos, hogy beszélnem kell Katie-vel. Tudnia kell róla, hogy mekkora szarba keveredtem.


  
Drágáim!
Meghoztam az új fejezetet, remélem írtok nekem egy-két sort. Az oldal ezentúl már nem működik nyilvánosan, aki kért meghívót, annak el is küldtem azt. 
Várom a megjegyzéseiteket nagyon!
Csóközön, Arielle