32. fejezet

(Dean)

Amint Nana is elment a kórteremből, ahol feküdtem, az ágyam melletti szekrényhez nyúltam, és magamhoz vettem a telefonomat. Ahogy arra számítottam is gondolatban, sms üzenet várt Katie-től.

"Nem akartam bemenni hozzád, amíg a család veled van. Aggódok érted, úgyhogy keress, ha szükséged van rám."

Egy édes, kedves lány, aki törődött velem. Nem is tudta, hogy milyen jól esett ez nekem. Mióta Allie elhagyott engem, nem engedtem ilyen közel magamhoz senkit, mint őt. Amikor már nagyon kanos voltam, felszedtem valami könnyű nőcskét, vele töltöttem egy éjszakát, de sosem ébredtem mellette. Kínosan ügyeltem rá, hogy ne képzeljenek bele ezekbe a találkába többet, mint amit adni tudtam. Katerina az első nő, aki valahogy közel tudott férkőzni hozzám. Fontos volt nekem, aggódtam érte, és mióta csak az a szörnyűség történt vele, a szívemen viseltem a gondját. Nem volt senkije rajtunk kívül: az anyja visszament Lengyelországba mikor még gimnáziumba jártak, az apja pedig egy részeges semmirekellő volt. 

Mióta csak magamhoz tértem a műtét után, arra vágytam, hogy itt legyen mellettem. Állandóan az ajtót lestem, és vártam, hogy belépjen rajta. Rányomtam a válasz gombra.

"Csak rád van most szükségem."

Elküldtem neki az üzenetet, és nem kellett sokat várnom, hogy megjelenjen a kórtermemben. Gyönyörű volt, és látszott rajta, hogy tényleg aggódott miattam. Leült az ágyam melletti székre, a combjaira simította a kezeit, és félve nézett rám.

- Majd belehaltam az aggodalomba... - suttogta, én pedig felé nyújtottam a kezemet. Rögtön közelebb húzódott, két kezébe fogta, és még az arcát is rá simította. 

- Ennyire fontos lennék neked? - kérdeztem meglepődve.

- Nem kellene ezen ennyire megrökönyödnöd, Dean. - korholt szelíden, de nem mozdult meg. - Attól, hogy nem tud rólunk senki semmit, és nem vágyunk egy szokványos kapcsolat kötöttségeire, még lehetünk fontosak egymásnak, nem? - felemelte a fejét, és rám nézett azokkal a szép szemeivel. - Nem érdekel a korkülönbség, se az, hogy egy másik nőt szeretsz. Törődni szeretnék veled, ahogy te is törődsz velem.

- Olyan egyedül vagy te is, mint én. - simogattam meg a haját a másik kezemmel.

- Nem kell ennek így lennie, ezt te is tudod. - mosolyodott el. - Itt vagyunk egymásnak. - közelebb hajolt hozzám, ajka az ajkamra tapadt egy forró csókra. - Bolond az a nő, aki nem akar téged. - mondta, majd elhúzódott tőlem.

- Csak egy vén trotty vagyok. - sóhajtottam fel.

- Persze... - morgolódott. - A testedet némelyik korombeli is megirigyelhetné, tudod? Mióta először bent voltál a munkahelyemen, az osztályon az összes nővérke arról áradozik, hogy mennyire dögös pasi vagy. 

- Aha, szóval egy dögös vén trotty vagyok. - mosolyogtam rá.

- Nem is gondolnád, hányan lennének rám irigyek, ha tudnák, mi van köztünk. - bólogatott.

- Miért mi van köztünk? - kacsintottam rá.

- Kívánlak. - mondta egyszerűen. Ha nem mondta volna, akkor is tudtam volna ezt. Láttam a szemeiben, ahogy rám nézett. - Te is kívánsz engem. 

- Ó, nagyon is. - helyeseltem lelkesen. - Ha ez nem egy kórházi ágy lenne...

- Valakinek úgyis ápolni kell téged otthon! - kacsintott vissza, majd visszatette a fejét a kezemre, én pedig a haját simogattam.

Sosem gondoltam, hogy Katerina Volkova lesz az a nő az életemben, aki a legnagyobb megértéssel fog felém fordulni. Gyönyörű volt, fiatal, és bárkit megkaphatott volna, neki mégis én kellettem. Képes volt késő estig a betegágyamnál ülni, semmiségekről beszélgetni, csak hogy velem lehessen, és ez megmelengette a szívemet. Azt mondtam neki, hogy Allie-ből sosem fogok kiszeretni, de talán ő mégis el fogja tudni érni ezt nálam? Ez a jövő zenéje volt. Egyenlőre még mindig halálosan szerelmes voltam Allie-be, és tudtam, ha csak egyet is csettintett volna nekem, visszafogadtam volna az életembe. Meg kellett hagynom az esélyt Katie-nek, hogy kiléphessen az életemből, ha úgy alakulnak majd a dolgai. Jobban járt volna ő is, ha leküzdötte volna a félelmeit, és mert volna nyitni a saját korosztálya felé. Olyan férfit érdemelt, aki szereti őt. Szerelemmel, és nem csak szeret vele szexelni. 

Apró csókkal búcsúzott tőlem a látogatási idő lejártával, és megígérte, hogy másnap reggel benéz majd hozzám, mielőtt elkezdődik a műszakja. Épp elszenderedtem volna, mikor megcsörrent a telefonom. Allie keresett, már a csengőhang alapján tudtam ezt. Vegyes érzelmekkel telten vettem fel.

- Szia Allie. - szóltam bele a készülékbe.

- Mi történt ott Vancouver-ben? - támadt nekem egyből. Köszönni már régóta nem szokott.

- Szép az időjárás, élvezem, hogy velem él a kislányom, a cég dolgai jól mennek, csak te hiányzol. - tudtam miről akart hallani, de jobb szerettem incselkedni vele egy kicsit. - És New York-ban?

- Ne szórakozz velem Dean! - förmedt rám. - Az apám odautazott, hogy elhozza Victoria-t, de nem jelentkezett mióta felszállt a gépe, és mi sem tudjuk elérni.

- Valószínűleg azért nem, mert egy rendőrségi fogdán nem igazán szokták megengedni, hogy ügyvéden kívül bárkinek telefonálj. - feleltem.

- Tessék? - megdöbbent.

- Charles fegyverrel fenyegette Vicky-t, én közbeléptem, mire ő lábon lőtt engem. Jelenleg egy kórházi ágyon fekszem egy többórás műtét után. - magyaráztam.

- És apa? - kérdezte aggódva.

- Értem nem is aggódsz? - fájt az érdektelensége.

- Dean... - sóhajtott nagyot. - Köztünk sosem lesz már olyan minden, mint azelőtt. Nem kezelhetlek úgy, mint régen, mert minden megváltozott azóta.

- Te változtattad meg a dolgokat, Allie. - szúrtam vissza neki. - Én itt vagyok, és ha te itt akarnál lenni, akkor itt is lehetnél. Az én életemben mindig van hely számodra, ezt te is tudod. 

- A lányunk túlzottan megbonyolította a dolgokat itt. - tért ki a válasz elől most is. Utáltam, mikor ezt csinálta.

- Lehetnél kicsit megértőbb Vicky-vel. - vetettem fel neki.

- Hogy legyek hozzá megértő? - háborodott fel. - Állandóan botrányosan viselkedett, mindenhol leégette a családunkat, és most azzal a szégyennel kell együtt élnem, hogy a tulajdon férjemmel volt viszonya a hátam mögött ki tudja mióta. 

- Senki sem tehet róla, ha belehabarodik valakibe.

- John 16 évvel idősebb nála. Legalább neki lehetett volna esze... - fújtatott.

- Ennyire kikészített ez a dolog? - érdeklődtem.

- Alig várom, hogy a válás végre lezáruljon, és lezárhassam az itteni dolgokat. Új életet akarok kezdeni. 

- Az én házamban mindig van helyed, ha esetleg visszavágysz ide. - ajánlottam fel. Tudta, hogy még mindig szeretem őt, így nem zavartattam magamat. - De a szüleidről többé hallani sem akarok.

- A szüleim velem csak jót tettek, nem zárhatom ki őket az életemből. - felelte. Jimmy eközben halkan benyitott, én pedig intettem neki, hogy jöjjön be nyugodtan.

- Az apád idejött, és csaknem megfojtotta a gyerekünket, aztán pedig hidegvérrel rám lőtt. Az én jóindulatomat ezzel elvesztette. - morogtam. - Anyád már 22 éve megutáltatta magát, amikor elvitt titeket tőlem. 

- Ők mindig csak az én érdekeimet nézték. - betanult szöveg volt ez régóta.

- Persze, mert a te érdeked az volt, hogy a gyerekedet az apjától elszakítsd, nélküle neveld fel, és hozzámenj egy pasihoz, aki inkább a lányodat keféli, mint téged. - kihozott a sodromból.

- Szörnyen sértett vagy Dean. - felelte.

- Szerintem minden okom megvan rá, hogy szörnyen sértett legyek. Nem szeretem, mikor játszol velem. Elhúzod itt az orrom előtt a mézes madzagot, és nekem jó pofát kéne vágnom hozzá? - förmedtem rá én is. - Legközelebb majd akkor keress Allie, ha nem idegelni akarsz, hanem valami olyat tudsz mondani, ami érdekel is, mert jelen pillanatban pont leszarom az apádat. - mondtam, majd kinyomtam a telefont, és ki is kapcsoltam. Jimmy lehuppant mellém az ágyra. 

 - Erről a telefonról inkább nem is kérdezek semmit... - sóhajtott fel Jimmy. Meredten bámulta a homokos cipőjét. Nem volt túl jó passzban.

- Akkor miről kérdezel, fiam? - néztem rá félve. Sejtettem, hogy miről lesz szó.

- Miért kellett lezúznom Charles-t? - kérdezte.

- A kérdés helyesen feltéve, hogy mit művelt Vicky, ugye? - néztem rá homlok ráncolva, mire bólintott. - A részleteket tőle kell megkérdezned. A lényeg, hogy viszonya volt Allie férjével, kellemetlen helyzetbe hozta a családot, mikor ez kiderült, ő pedig idejött. Én is ma tudtam meg ezt, és nem tudom még hová tenni magamban a dolgot.

- Hát ezt nem hiszem el! - felpattant, és körözni kezdett a szobában. - Bár nem is tudom, hogy mit képzeltem, hisz Vicky-ről van szó...

- Mit akarsz ezzel mondani? - néztem rá felvont szemöldökkel. Balsejtelem töltött el. - Van valami köztetek?

- Dean, nős ember vagyok! Már hogy lenne bármi is köztünk? - annyira meggyőzően adta ezt elő, hogy már csaknem elhittem. 

- Látom, hogy néztek egymásra, nem vagyok vak. - vontam vállat. - És tartom magamat ahhoz, amit délelőtt mondtam. Ha bármi közöd lesz ahhoz, hogy elmegy innen, akkor kibelezlek. - fenyegetően emeltem fel a mutatóujjamat, ő pedig teljes ledöbbenéssel tekintett rám.

- Ha már az egymásra nézésekről beszélünk, ma én is látni véltem valamit közted és Katie közt. - szúrtam oda neki.

- Rosszul láttad. - feleltem egyből. Hogy a fenébe szúrhatta ki? Talán legeltettem a szemem azon a gyönyörű testén? Jobban oda kell figyelnem, ha társaságban vagyunk.

- Ebben az esetben talán te is rosszul láttál... - sóhajtott fel, és visszarogyott az ágyam szélére. Megfogtam a kezét.

- Nagyon ki tudtok cseszni egymással. Te és Vicky. - szorítottam meg erős kezét. Nagyon szerettem ezt a kölyköt, mintha a sajátom lett volna, és ugyanúgy aggódtam érte, mint a lányomért.

- Katie meg túlzottan érzékeny és összetört ahhoz, hogy egy olyan pasival legyen, aki egy másik nőt szeret. - szorította vissza a kezemet. 

- Vettem a lapot, nem szólok bele. - sóhajtottam fel. 

- Nincs is mibe. - horgasztotta le a fejét. - Gondolom az a fickó majd elválik Allie-től, és fut ide Vicky-hez.

- Addig még nagyon sok minden történhet. - próbáltam vigasztalni. Bár nem egészen értettem, hogy áll most a dolog kettejük között, és nem is akartam túlzottan belefolyni ebbe. Jimmy nős ember volt, ezt neki is mérlegelnie kellett.

- Bolond az a pasi, aki elengedi Vicky-t. Én is bolond voltam régebben. - mondta, és olyan fájdalmas tekintettel nézett rám, hogy belesajdult a szívem. Jobb lenne talán, ha Vicky sosem mondaná el neki, min kellett keresztül mennie. Jimmy a lelke legmélyén nagyon is érzékeny volt. Nem voltam biztos benne, hogy képes lenne jól kezelni a múltbéli eseményeket.

- A múlton nem változtathatunk. Viszont, ha nem vagy boldog Gabby-val, akkor neked kell eldöntened, hogy mit akarsz. - figyelmeztettem.

- Hát épp ez az, Dean. Boldog vagyok Gabby-val, szeretem őt. De Vicky... - nagyot sóhajtott. - Vicky mindent összekuszál.

- Tudom, milyen az, mikor szeretsz egy nőt, egy másikat meg annyira kívánsz, hogy szinte leszakadnak a tökeid. - boxoltam a vállába, mire elmosolyodott.

- Szóval te és Katie? - nézett rám csillogó szemekkel.

- Nem mondanám. Egy szex és egy együtt alvás még nem jelent semmit szerintem. - vontam vállat.

- Vicky-vel 3 szex már több, mint amiben az elmúlt fél évben Gabby-val részem volt... - vont vállat ő is.

- Elég lehengerlő tud lenni a lányom. - mosolyodtam el.

- Na ebben legalább egyet értünk. - megint a cipőit mustrálgatta. - Mennyire volt komoly a dolog közte és az fickó között? - kérdezte halkan.

- Elég hosszú ideig tartott a viszonyuk, és annyit tudok csak én is erről, hogy eléggé közel került Vicky-hez. - feleltem óvatosan.

- Nekem totál jelentéktelennek állította be. - jegyezte meg.

- Szerinted olyan viszonyban vagytok jelenleg, hogy elmondana neked bármit is őszintén saját magáról? - ő se gondolhatta, hogy ha piszkálja az én kis tündérkémet, akkor majd megnyílik előtte.

- A picsába Dean! Te csak még jobban összezavarsz. Nem is kellene erről veled beszélgetnem! - fakadt ki, majd felpattant. - Megyek és megkeresem a feleségemet, hogy végre hazavihessem.

- Attól, hogy homokba dugod a fejedet fiam, az élet még ugyanúgy seggbe fog baszni. - csóváltam a fejemet, mire legyintett egyet bosszúsan, és már ki is viharzott a kórteremből. Visszakapcsoltam a telefonomat, és tárcsáztam Katie számát, hogy jó éjt kívánhassak neki. Jobb volt, ha rá gondoltam elalvás előtt, mintha a gyerekeim hülyeségein aggódtam volna. Ezek ketten borzasztó nagy káoszt tudtak generálni, és rend szerint belerángattak engem is. Vásott kölykök, az a szerencséjük, hogy imádom őket.

Ezt a fejezetet Pixy-nek és Dolores-nek ajánlanám, hogy ne szenvedjenek tovább az elvonási tünetek miatt. Remélem, tetszik Nektek!

Minden kedves Olvasómtól továbbra is sóvárogva várok kommentet, vagy bármiféle életjelet! 

Pusszantás Mindenkinek, Arielle