33. fejezet

(Vicky)

Hosszan belebonyolódtunk abba a csókba, szinte beleolvadtam a karjaiba, majd  Jimmy feloldotta  a gyerekzárat, hogy kiszállhassak. Nem tudtam őt magamban hová tenni, akármennyire is próbálkoztam. Gyengéden végigsimítottam a borostás arcán, nagyon szerettem, ahogy a kis szőrök sercegtek a bőrömön. - Jó éjt, faszfej. - mondtam és ott hagytam a kocsiban egyedül.

Annyira kavarogtak bennem a gondolatok és az érzések, hogy nem voltam képes tovább a társaságában lenni. Mezítláb, kezemben a cipőimmel mentem végig a felhajtón, az ő kedvéért még riszáltam is egy kicsit, tudtam, hogy néz engem. Az ajtónál visszafordultam, egyenesen rá néztem, hogy tudja, elbukott a stíreléssel, és csókot dobtam felé. A kocsi motorja azonnal felbőgött, Jimmy elhajtott. Jóízűen felnevettem, hisz elmenekült előlem újfent, majd felmentem a szobámba, és egy gyors zuhany után ágyba bújtam.

Kényelmesen elhelyezkedtem a takaróm alatt, majd felhívtam John-t, és hosszan beszéltünk telefonon. Nem említettem neki a kibontakozóban levő viszonyomat Jimmy-vel, hiszen effektíve köztünk sem volt semmi jelenleg, így cseppnyit sem számított, hogy én mivel foglalkoztam. Hiányzott John, és nem a szex miatt. Szexre ott volt Jimmy. John-nal nagyon jól éreztem magam, szórakoztatott, és mikor vele voltam, mindig azt éreztem, hogy egy hurrikánnal és szembe ment volna a kedvemért. Úgy viszonyult hozzám, ahogy még előtte soha senki: a nőt látta bennem, és ez nekem nagyon is imponált. A válás azonban lekötötte az idejét, állandóan elérhetőnek kellett lennie az ügyvédei számára, és egy saját cég beindításán is dolgozott, mivel nem vett részt többé a nagyapa üzelmeiben. Megígérte, hogy hamarosan meg fog látogatni, és akkor letisztázzuk majd a kettőnk dolgát is, de én nagyon messzinek éreztem ezt még, és nem is akartam belegondolni, hogy addig itt mi minden változhat meg. Megint minden Jimmy-től függött.

Jimmy egész héten került engem, mintha leprás lettem volna. Hűvösen, egészen kimérten viselkedett velem, én pedig úgy tettem, mintha nem is érdekelt volna a dolog különösebben. Újból ő teremtette meg a feszültséget kettőnk között. Megnyílt, én nyitottam felé, ő pedig most menekült előlem. Hát csinálhatta ezt egészen nyugodtan, mivel a hétvégén nem tud majd elmenekülni előlem, hisz össze leszünk zárva a tárgyalás miatt. 

Úgy viselkedett velem, mintha egy személyben én lettem volna az oka apa sebesülésének, én pedig haragudtam rá, amiért ilyen faszfej volt, viszont még mindig nem tudtam, hogy mit tehettem volna annak érdekében, hogy könnyebb legyen elviselnünk egymást. Rettegtem az utazástól, és ezt tagadni sem tudtam volna. Minden nap, munka után elmentem Nana-ért, és együtt mentünk be apához a kórházba. Sok látogatója volt, nem volt ideje unatkozni, szinte minden barátja, kollégája elment hozzá, és vitt neki valami apróságot. A leglelkesebb azonban őszinte ámulatomra Katie volt. Nem értettem, hogy csak azért, mert ott dolgozott a kórházban töltötte ráérő idejét apánál, vagy más, számomra ismeretlen okai is voltak ennek.  Még az is felmerült bennem, hogy esetleg lehet köztük valami, de ahogy jobban belegondoltam, elvetettem az ötletet. Katie-nek mindig is macsó típusú, amolyan a "szeme sem áll jól" pasijai voltak. Én nem igazán voltam képes külső szemmel tekinteni apára, főként nem férfiként, de nem tudtam volna az említett kategóriába besorolni őt. Végül úgy határoztam, nem töröm ezen a fejem, megkérdezni pedig végképp nem akartam, mivel apa láthatóan élvezte ahogy Katie tett-vett körülötte. 

Ahogy teltek a napok, egyre nyugodtabb lettem apával kapcsolatban, hiszen látványosan javult az állapota. A kezelőorvosa megígérte, hogy a hétvégén hazaengedi őt, Gabrielle pedig felajánlotta, hogy hazaviszi majd őt, mert Jimmy és én akkor még New Orleans-ben leszünk. Nem szívesen utaztam el így, hogy apa beteg volt, de már rég leszerveztük ezt az utat és a megbeszéléseket is a megrendelővel, nem mondhattuk le. 

Pénteken egész délelőtt a tárgyalásra készítettem össze a kimutatásokat, tervezeteket és apa rajzait. Sarah-ra bíztam még az aláírandó iratokat is, hogy ő vigye majd be Jimmy-hez délután. Amint mindennel készen voltam, elbúcsúztam a lányoktól, és elindultam haza, hogy gyorsan becsomagolhassak még az útra pár dolgot, és válthassak pár szót Nana-val is. Jimmy az épület bejáratánál szigorú tekintettel elém lépett.

- Dél van. - jegyezte meg.

- Kösz, van órám. Tisztában vagyok az idővel. - vetettem oda neki nyersen, meglóbálva az orra előtt a Blackberry-met. Mérhetetlenül frusztrált voltam már a piszkálódása nélkül is.

- 3-ra érted megyek, készülj el addigra. - felelte hasonló hangnemben.

- Igenis. - szalutáltam, majd elsiettem.

Otthon gyorsan ettem pár falatot Nana főztjéből, majd elcsomagoltam a ruháimat, tisztálkodási szereimet, és a minap vásárolt könyvet is. Jimmy pontosan 3 órakor jelent meg a Buick-kal a ház előtt, Nana pedig kikísért, hogy elbúcsúzzon tőlünk.

- Ügyesek legyetek kicsikéim. - mondta, majd mindkettőnket megölelt. - Jimmy, vigyázz Vicky-re. Vicky, te pedig fékezd magad.

- De Nana... - lendültem egyből védekező álláspontra, de ő a számra tapasztotta a kezét.

- Pont olyan vagy, mint az apád volt ennyi idősen. Nem kell mindenkivel harcolni, Vicky. Gondolkozz el ezen! Jó utat, gyerekek!

Beültem Jimmy mellé az autóba, elindultunk a repülőtérre. Egyikünk sem szólt a másikhoz, kínos csend feszült kettőnk közt, így nem sokára Jimmy bekapcsolta a rádiót. Olyan rágógumi-zenéket játszottak, hogy már rosszullét környékezett.

- Stílust váltottál Jimmy? - kérdeztem az utat figyelve. - Van rajtad egy "I love Brittney" tetoválás is?

Nem válaszolt, inkább bekapcsolta a CD-lejátszót. Azonnal P.O.D., Metallica, System of a Down és Linkin Park számok töltötték be a kocsit, én pedig miután feltekertem a hangerőt belesüppedtem a Buick jól ismert ülésébe. Teljesen ellazultam, olyan volt, mintha ez a 6 év el sem telt volna. Ott volt velem Jimmy, a Buick-ban ültem, rock-zene dallamai simogatták a dobhártyáimat, és az idő megszűnt létezni egészen a reptéri parkolóig. Gyorsan becsekkoltunk, és mire észbe kaptam, már a gépen ültünk egymás mellett. Elővettem az új könyvemet, olvasni kezdtem.

- Egész úton olvasni fogsz? - kérdezte Jimmy, de nem nézett rám.

- Jobb elfoglaltság, mint veled társalogni. - feleltem fel sem pillantva a lapokból. Odanyúlt, megnézte a borítót, majd kirántottam a kezéből.

- Twilight? És még te szóltál be nekem Brittney miatt? - csóválta a fejét.

- A feleségem is azt olvassa. - jegyezte meg egy középkorú férfi a mellettünk levő üléssorból, rámutatva a nejére, aki mellette ült, és szintúgy olvasott. - Ne bánkódjon fiatalember, addig is csöndben van. - súgta Jimmy-nek, aki döbbenten nézett rá. Arckifejezését látva felkacagtam.

- Miért jobb ez, mint velem társalogni? - kérdezte mogorván. 

- Ezt még kérdezned kell? - kaptam fel a vizet.

A gép közben felszállt, de Jimmy még mindig velem volt elfoglalva.

- Most ketten vagyunk, Vicky. Nem kell megjátszanod magadat, jó? - vetette oda nekem.

- Úgy véled, hogy megjátszom magam? - kérdeztem felháborodva. Máris megszegtem az ígéretet, amit Nana-nak tettem a nem harcolásról.

- Ismerlek. - mondta egyszerűen.

- Te egy kislány ismertél Jimmy, én viszont már régen nem vagyok az a kislány.

- A tárgyalásra is ilyen cuccban jössz? - váltott élesen témát. Érthetetlen volt számomra a viselkedése. Szabvány hosszúságú, elegáns ruhát viseltem, hozzá színben illő magassarkút, a hajamat a tarkómon összefogtam. Semmi különöset nem találtam az öltözékemben. Nem mehettem akármiben egy üzleti tárgyalásra.

- Melyik ruhadarabom vált ki belőled ilyen erős indulatot? - sóhajtottam fel fásultan. 

- Egyik sem tetszik. - mondta közönyösen.

- Hát nem is azért viselem őket, hogy neked tetsszen. - replikáztam. - Mégis hogyan kéne öltözködnöm szerinted? 

- Diszkrétebben. Nem vetted észre, hogy mindenki megbámult téged? - mordult rám.

- Talán azért bámult meg mindenki, mert egy ilyen bunkó faszfejjel mutatkozom, amilyen te vagy. Nem gondolod? - füstölögtem, de még mindig nem néztem fel a könyvből, bár egy betűt sem olvastam, mióta hozzám szólt.

- Szerintem inkább azért, mert te mutogatod magadat.

- Ez egy rohadt drága, eredeti Chanel ruha. Minden nő, aki valamit is ad magára, felvenné ezt a ruhát.

- A hölgynek igaza van. - jegyezte meg a Twilight-ot olvasó nő.

- Trudy ne szólj bele mások dolgába. Te csak olvass! - kérte a férje.

- Uram, higyje el, a felesége nagyon csinos ebben a ruhában! Semmi kifogásolható nincs benne. - sietett még a stewardess is a segítségemre.

- Dehogynem... - dünnyögte Jimmy.

- Mit akarsz Jimmy? - förmedtem rá. - Szavaztassuk meg az utasokkal, hogy a ruhám megfelelő-e, vagy sem? 

- Felesleges megszavaztatni, hisz attól még az én véleményem egy fikarcnyit sem változik, Vicky. - dörmögte. Úgy ült ott mellettem karba font kezekkel, mint egy hisztis 5 éves kisfiú.

- Rendben. - vetettem oda dühödten. - Bizonyára úgy kéne öltözködnöm, mint Gabrielle-nek, és akkor nem piszkálnál a ruhatáram miatt. - morogtam halkan.

- Hagyd ki ebből Gabrielle-t. - húzta fel magát.

- Az ő ruháival elégedett vagy? - kérdeztem már csak azért is.

- Maximálisan. - vont vállat.

- Hát én sosem fogok olyan darabokat viselni. Egyébként pedig semmi közöd nincs hozzá, mit veszek fel. Ha nekem úgy tartja a kedvem, felkelek innen, és meztelenül körbejárom a gépet. - sziszegtem. Rosszul voltam a gondolattól is, hogy szent Gabrielle ruhái közül valamelyiket is fel kellett volna vennem. Közel voltam hozzá, hogy agytrombózist kapjak Jimmy-től. 

- Én azért még fizetnék is... - dünnyögte a pocakos úr Jimmy mellől.

- Higgye el uram, semmi extrát nem látna. - mondta neki Jimmy. Ez azért szíven ütött, a hiúságomat sértette.

- Azt hittem, gyönyörűnek tartasz engem, Jimmy. - utaltam a becézgetésre, és elégedetten szemléltem szavaim hatását Jimmy arcán.

- Démoni nőszeméllyé váltál... - jegyezte meg.

- Jaj Jimmy, nem tudnál végre leszállni rólam? - fakadtam ki. - Mióta elindultuk Vancouver-ből engem szekálsz. Az a célod, hogy agyi infarktusom legyen az idegtől? Foglald el magadat valami mással, és engem hagyjál olvasni. Nem érdekel, hogy mit csinálsz, de hozzám se szólj New Orleans-ig, különben az egész hétvégén az én rikácsolásomat és hisztimet fogod hallgatni, ezt garantálhatom!

- A... - kezdte, de félbeszakították.

- Uram kérem, hagyja már ezt a szerencsétlen lányt! - kérte egy mögöttünk ülő idős nő. - Inkább vásároljon neki egy olyan ruhát, amiben szívesen látná.

- Higyje el asszonyom, egy egész boltot is vehetnék neki, ő akkor sem öltözne fel normálisan. - válaszolt neki Jimmy.

- Kattanjunk már le a ruhámról! - sóhajtottam fel idegesen.

- Dean-nek sem tetszenek a cuccaid. - jegyezte meg.

- Nem szégyelled magadat, hogy ilyeneket hazudsz? - becsuktam a könyvet, felé fordultam. - Mi a franc bajod van velem? Mióta visszajöttem, megállás nélkül csak szapulsz.

- Azt hiszed, hogy csak úgy lavírozhatsz Vancouver és New York között? Akárhányszor idejössz, feldúlod a mi életünket, és itt hagyod a káoszt, amit teremtettél. Az egész gyár arról beszél, hogy milyen kihívó a megjelenésed és a viselkedésed is. Apádat hozod kellemetlen helyzetbe, de természetesen téged ez nem is érdekel. Csak az a lényeg, hogy te jól érezd magadat. Majdnem meghalt miattad Dean, de te még ettől sem tértél észhez. Oké, hogy velem szexelsz, az ellen semmi kifogásom, mert miattam nem fog idejönni senki Dean-hez, hogy lelője, de anyád férjével kúratni magad az már kicsit erős, nem gondolod? - nézett rám mindent tudóan. Szívem szerint ebben a pillanatban nyakon vágtam volna apát, biztos voltam benne, hogy ő mondta el a részleteket Jimmy-nek.

- Egy... utolsó... szemét... faszfej... vagy! - minden szónak egy-egy csapásom adott hangsúlyt, amit a könyvemmel mértem a vállára.

- Hölgyem... uram... megkérhetem önöket, hogy akkor folytassák ezt, mikor már leszállt a gép? - lépett oda hozzánk egy stewardess.

- Elnézést, én befejeztem itt, és higgye el, odalent sem fogom már folytatni. - mondtam, majd odafordultam a középkorú férfihoz Jimmy mellett. - Odaülhetnék a felesége mellé? Azt hiszem, mind a négyen jobban éreznénk magunkat.

- Természetesen kisasszony! - pattant fel a férfi, és azonnal helyet is cserélt velem.

Jimmy dühös szemekkel nézett rám, borítékolta számomra a folytatást. Remek hétvégének néztem elébe, most éreztem csak igazán, hogy mennyire, mert jelen pillanatban a lábujja hegyétől a feje búbjáig utáltam Jimmy-t és örültem, hogy legalább az út hátralevő felében nem kellett őt hallgatnom, Trudy pedig útitársnak bizonyult. Mindketten a könyvünket olvastuk, én pedig végre elmélyülhettem a történetben, és ki tudtam zárni Jimmy-t a gondolataimból is. Igaz, csak az út végéig...

MEGLEPETÉÉÉÉÉÉS :)

Nehogy elvonási tüneteitek legyenek, és hogy értékelni tudjam a tegnapi kommenteket, meghoztam nektek a következő fejezetet. Jó olvasást kívánok, és várom a hozzászólásokat!

Puszi, Arielle