2. fejezet

(Vicky)
 
-                     Sziasztok – köszönt Jimmy mosolyogva, majd odalépett hozzám, és nyomott egy kis puszit az arcomra üdvözlésképpen. – Vicky, üdv itthon.

Törpének éreztem magam mellette: egy fejjel magasabb volt nálam, és eddig is széles vállaihoz mostanra izmokat is növesztett. Kissé nyúzottnak tűnt ugyan, de ez nem csorbított kisugárzásán.  A leggyönyörűbb férfipéldány volt, akit valaha is láttam életemben, kimondottan az a típus, akinek láttán a nők megvesznek.

-                     Nem aludtál az éjjel fiatalember? – kérdezte Nana, miközben fesztelenül mustrálgatta.

-                     Nem sokat – mosolyodott el pajkosan Jimmy. Sejteni lehetett, hogy egy nővel töltötte az időt, csak úgy áradt belőle tesztoszteron, és az olcsó női parfüm szaga.

-                     Helyes lány az a Rose, de nem hiszem, hogy hozzád való lenne. Hosszútávon semmiképp – jegyezte meg.

-                     Hidd el Nana, nincs semmiféle hosszú távú tervem Rose-zal. Az a lány túl pezsgő életet él – ráncolta a homlokát.

-                     Bár fogalmazhatnál úgy is, hogy vele sincs hosszú távú terved – kotyogott közbe apa, mire Nana felnevetett.

-                     Nem tehetek róla, hogy imádom a nőket – vont vállat Jimmy. Leültünk az asztalhoz, ebédelni kezdtünk. – Mesélj valamit, Vicky. Nagyon csendben vagy – fordult felém teljes figyelemmel.

Valóban igyekeztem a háttérbe húzódni, de nem tehettem róla. Jimmy közelében mindig sokk-élményem volt. Remegtek a lábaim, izgatott voltam. Érdekes akartam lenni. Azt akartam, hogy figyeljen rám úgy, ahogy egy nőre figyelne. De tudtam, hogy ő csak egy 16 éves csitrit lát bennem...

-                     Bocsánat, minden bizonnyal a fáradtság az oka. – mosolyogtam rá kényszeredetten. Mindig bántott, ha Jimmy nőügyeiről volt szó, hisz én nem tudtam hasonló történetekkel szolgálni, így nem is éreztem magamat érdekesnek. – Mesélj inkább te, Jimmy.

-                     Befejeztem az iskolát, Dean-nel dolgozom – vonta meg a vállát. – Nincs velem semmi különös.

-                     Ebben az évben még tetoválást sem csináltatott – nevetett apa. – De azt azért nem mondanám, hogy nincs vele semmi különös. Habzsolja az életet, de ez így helyes, hisz fiatal. Majd megérted ezt te is Vicky, ha nagyobb leszel.

-                     És minden szombaton elvisz a klubba engem – mondta Nana büszkén. Tekintete szinte simogatta Jimmy-t. – Amíg én kártyázok a lányokkal, addig ő bevásárol nekem a szupermarketben. 

-                     Ez roppant gáláns tőle – mosolyogtam Jimmy-re. – Követendő példa a kedvességed.

-                     Te jó ég. Vicky! – szörnyülködött apa színpadiasan. – Úgy fogalmazol, mint egy new york-i úrinő. Ha a palacsintát is késsel-villával akarod enni, várd meg, amíg felveszem az öltönyöm.

Rosszul estek a szavai, de lenyeltem a könnyeimet. Hiába én voltam a vérszerinti gyermeke, nem hasonlítottam rá semmiben. Nem tudtam olyan gyorsan levetkőzni a viselkedést, amit belesulykoltak a fejembe, mint szerettem volna. Sosem szerettem, ha a figyelem rám irányult, és az sem volt ínyemre, hogy állandó kereszttűzben kellett lennem apa és anya között. A kamaszkor mélyen érintett. Bizonytalan lettem, nem értettem saját magamat, nem tudtam, mit szeretnék, hogyan kéne élnem az életem, mi jó nekem, és mi nem. A labilitásom pedig mérhetetlenül feszültté tett. Csak egyvalamiben voltam totálisan biztos: apa mellett van a helyem. Csak itt éreztem otthon magamat. 

-                     Dean, hagyd már – kelt a védelmemre Nana. – Vicky nem viselkedhet úgy, mint egy buta kislány. Otthon meg kell felelnie az elvárásoknak, a nagyszülei befolyásos emberek, és…

-                     Itt is otthon van! – fakadt ki apa. – És úgy viselkedhet, ahogy neki jól esik, én nem fogom kényszeríteni semmire, az biztos.

-                     Dean, én nem ezt…

-                     Bocsánat – suttogtam, majd felkeltem az asztaltól. Igaza volt, és ez fájón markolt bele a lelkembe. 

Betettem a tányéromat a mosogatóba, el akartam mosogatni, de Jimmy mellém lépve összezavart. Csak a tányérját akarta betenni a többi közé, de meglátta a szememben a riadtságot.

-                     Ne aggódj, pár nap alatt felveszed az itteni ritmust – mondta bátorítóan, és megszorította a vállamat. Felszisszentettem, mire kemény tekintettel nézett rám, és alig észrevehetően félrehúzta a felsőmet a nyakánál, hogy megnézhesse a bőrömet. Véraláfutásos lila folttal szembesült, mely iskolatársaim kegyetlenségét bizonyította. Nem véletlenül takartam el a vállamat, nem akartam látni, sem láttatni a sérülésemet, beszélni róla pedig végképp nem.

-                     Ki merészelte ezt tenni veled?

Jimmy mindezt a fogai közt szűrte ki, fellángolt dühe megrémisztett, és menekülőre fogtam. Kirántottam a vállamat a keze alól, eligazgattam magamon a felsőmet, és kiszaladtam a házból. A háztól távolabb, az erdő szélén még mindig ott volt a hintaágy, amit apa nekem készített, hogy együtt nézhessük onnan a naplementét. Leültem, lábammal hintáztatni kezdtem magamat, kezeimmel görcsösen markoltam a finoman megmunkált fát. Jimmy lassú léptekkel közelített meg, leült mellém, onnantól együtt löködtük magunkat szótlanul. Az időérzékemet teljesen elveszítettem, fogalmam sem volt, mennyi ideje üldögéltünk ott egymás mellett. Nem mertem rá nézni, elmerültem abban, hogy a légvételeit hallgattam. Feszített belülről a vágy, hogy elmondjam végre valakinek azt a sok borzalmat, ami velem történt, de egyszerűen képtelen voltam rá. Nem akartam, hogy sajnáljanak, különösen azt nem, hogy ő ezt tegye. Kicsordult egy könnycsepp a szememből, miközben meredten bámultam magam elé. 

-                     Ne csináld ezt velem – mondta halkan Jimmy, majd odahúzott magához, és átölelt.

Elemi erővel tört rám a zokogás, úgy kapaszkodtam belé, mint más az utolsó reménysugárba. A hajamat simogatva próbált megnyugtatni, gyengéden ringatott a karjaiban, akárcsak gyerekkoromban. Ő mindig erős volt, én mindig gyenge. Rengeteg olyan eset jutott eszembe, amikor szintén így vigasztalt, emlékképek sokasága lepte el az agyamat.

-                     Vicky – dünnyögte a fülembe. – nem kell elmondanod, ha nem akarod, de nagyon megijesztesz.

-                     Nem akarom, hogy apa és Nana, vagy bárki más megtudja – hüppögtem.

-                     Nem mondom el senkinek, megígérem.

Kissé elhúzódtam tőle, majd kigomboltam a tunikám elejét, és megmutattam neki a véraláfutásos sérülésemet. 

-                     Több is van? – kérdezte szinte suttogva, mire megráztam a fejemet. – Mit tettek veled, Vicky?

-                  Neki löktek egy szekrénynek a suliba   - hadartam, mire felpattant mellőlem, és idegesen járkálni kezdett, időnként elejtett egy káromkodást, majd elém guggolt, és megfogta a kezemet.

-                     Ezt el kell mondanod Dean-nek!  - győzködött. - Többször is előfordult? 

-                     Nem lehet, apa kiakadna – ráztam a fejem hevesen. - Gondolj bele Jimmy, ez egy elit iskola, fizetnek rá anyuék egy csomó pénzt, hogy én oda járhassak. Nagyon kedvező ajánló egy egyetem számára, ha ott végeznék. Apa cirkuszolna, te is tudod.

-                     Én is megtenném – jegyezte meg, majd ismét felpattant.

-                     Miattam? – kérdeztem döbbenten. Sosem gondoltam, hogy bármit is megtenne miattam.

-                     Persze – horkant fel. – Egy család vagyunk.

Jeges vízzel is nyakon önthetett volna, azzal is hasonló hatást ért volna el. Mindig egy buta libának éreztem magam mellette. 

-                     Akkor ne mond el senkinek, légy szíves – kértem, majd rendezgetni kezdtem magamon a ruhámat.

-                     Nem taposnám meg két lábbal a bizalmadat.

Rámosolyogtam, bár csak halványan, majd visszamentem a házba. Apa egyből lecsapott rám.

-                     Ne haragudj rám, Vicky – mondta apa, amint beléptem. Csak úgy áradt belőle a bűntudat. – Nem akartalak bántani.

-                     Felejtsük el, apa – mondtam, majd felmentem a szobámba, elővettem a könyvemet, és végignyúlva az ágyamon olvasni kezdtem.

Hallottam, hogy Jimmy visszajött a házba, és apa rögtön faggatni próbálta, de ő tartotta a szavát, és nem mondott semmit. Bebizonyította, hogy megbízhatok benne.

-                     Egyre jobban hasonlít az anyjára. Olyan kisasszonyt fognak csinálni belőle is – fortyogott apa.

-                     Te se gondolhattad komolyan, hogy minden nyáron azt a bájos, loknis hajú kis tündérkét fogod elhozni a repülőtérről – pirított rá Nana. Jól esett, hogy megvédett. – Minden kislány az édesanyjáról veszi a mintát, ez így természetes. Majd szép lassan ki fog alakulni a személyisége. Ne feledd, hogy még csak 16 éves. Szép lassan felfedezi a nőt magában, és akkor majd megváltozik minden. 

-                     Ugyanazt fogják vele csinálni, amit Allison-nal. Elvarázsolják azzal a sok partival, giccsel, elit flanccal…

-                     Vicky imád téged Dean – vetette ellen Jimmy. – Szerintem sokkal inkább olyan , mint amilyen te vagy, csak még nem tudott átállni. Alig van itt 5 perce, te meg már azzal macerálod, hogy olyan mint az anyja.

-                     De olyan halk.. -sóhajtott fel apa.

-                  Hidd el fiam, több van belőle a Taylor-okból, mint azt most gondolnád. A szemét figyeld, az mindent elárul! Össze fogja törni azt a porcelán bevonatot, amit köré építettek. Csak figyeld meg – érvelt Nana.

Ezután nem esett több szó a viselkedésemről, pedig nagyon igyekeztem háttérbe húzódni. Nana gondoskodó szeretettel vett körbe, apa pedig sokat beszélgetett velem, és innentől mellőzte a Wanderwoods család említését is. Hamar felvettem az ottani élet ritmusát, a napok meghatározott rend szerint zajlottak, és én élveztem, hogy egy csomó olyan dolgot csinálhattam, amit New York-ban nem. Nana irányított mindent, bár úgy intézte a dolgokat, hogy tulajdonképpen apa és Jimmy észre sem vette, hogy mindent ő tart kézben. Reggel közös étkezés zajlott – szigorúan pizsamában, ami New York-ban egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Még a gondolat is vicces volt, hogy anya és John pizsamában megjelent volna a ház bármely közös helyiségében. 

Apa és Jimmy a teraszon kávét ivott, közben dohányoztak, ezután mindenki felöltözött, és a fiúk hátramentek a műhelybe dolgozni. Nana és én lesétáltunk a nem messzi kisboltba friss kenyérért, majd komótos tempóban nekiálltunk ebédet készíteni. Délben a fiúkat terített asztal várta, és mi persze rendszerint körülugráltuk őket. Nana imádta apát, Jimmy pedig olyan volt, mint apa, így őt is. Délután ők még visszamentek dolgozni, mi elmosogattunk, eltörölgettünk. Amíg Nana sziesztázott én általában apáékkal múlattam az időt, élveztem, hogy segíthettem nekik. Megengedték, hogy lecsiszoljam a méretre vágott darabokat, és lakkozhattam is. Szerettem körülöttük szöszölni, és így ráadásul Jimmyt is kedvemre mustrálgathattam, ő viszont csak azzal volt elfoglalva, hogy kiszedje belőlem, ki és miért bántott. A legváratlanabb pillanatokban tette fel a kérdést, arra számítva, hogy egyszer majd elszólom magamat, de nem voltam olyan ostoba, hogy ezt megtegyem. Nem akartam, hogy mindenki sajnáljon...

A hétvége szabad elfoglaltságot jelentett, így mindenki terveket szőtt. Nana kertészkedni készült, ki akarta gyomlálni a kis virágoskertet a terasz előtt, apa pedig meccset nézni ment a barátaival a kocsmába. 

-                     Este a tengerpartra megyünk a barátaimmal – mondta Jimmy ebédnél. – Eljössz velem?

-                     Kik lesznek ott? – kérdeztem két falat közt.

-                     Melanie, Katie, Robert és Sam.

A megszokott kis csapat. Kedveltem őket, Jimmy osztálytársai voltak a gimnáziumban, állandóan együtt voltak, és a barátságuk az iskola elvégzését követően is töretlen maradt. Melanie állt hozzám a legközelebb, jól kijöttünk egymással mindig is. Az iskola után a helyi pláza egyik ruhaboltjában kezdett dolgozni, mellette pedig elvégzett egy kozmetikus tanfolyamot, így munka után sokszor fogadott még klienseket az otthon kialakított kis üzletében. Barna haja volt, barna szeme, középmagas, és vékony, igazán különlegessé tette azonban a belőle sugárzó életvidámság. Katie ápolónőnek készült, de nem is tudtam volna másként elképzelni a jövőben. Aranyszíve volt, akinek csak tudott, segített. Sötétbarna haja éles kontrasztban állt világító kék szemeivel, szív alakú arca pedig még lágyabbá tette vonásait. Modellalkatát mindig is irigyeltem. Robert és Sam főiskolára jártak, talán ez volt az egyetlen dolog, amit komolyan vettek az életükben. Mentalitásukban nagyon hasonlítottak Jimmy-re, mondhatni ugyanolyan őrültek voltak, mint ő. Robert szőke hajú, sötétszemű fiú volt, profi úszóhoz méltóan rendkívül sportos testalkattal. Sam csontos, vézna volt, barna hajú, barna szemű, és ha mosolygott, kis gödröcskék jelentek meg az arcán, melyektől egészen szívdöglesztő lett.

-                     Szívesen veled megyek – feleltem mosolyogva.

-                     Akkor hozz bikinit és törölközőt is, mert fürdeni is fogunk – kacsintott rám.

Kissé zavarba hozott a gondolat is, hogy valaki előtt le kell vetkőznöm, de azzal nyugtattam magam, hogy a sötétben nem fog látni egyikőjük sem. Ebéd után elnyúltam a nappaliban a kanapén és félálomban tévét néztem. Jimmy óvatosan közelített meg, a parfümje illata befészkelte magát az orromba. Gyengéden felemelte a lábaimat, leült a kanapé szélére, és az ölébe helyezte végtagjaimat. Miután átkapcsolta a tévét a hoki meccsre, letette a távirányítót a karfára, és a kezeit a vádlimon nyugtatta. Lezsibbadtam az érintésétől. A vágy, hogy vele legyek ugyanolyan erősen munkálkodott bennem, mint elhatározás, hogy kerüljem el őt messzire. Nem akartam olyan bolond lenni, hogy teljesen beleszeretek. Kora este indultunk el a partra. Felvettem egy farmer rövidnadrágot, egy pólót és egy tornacipőt. Ritkán volt alkalmam sportosan öltözködni, így ezt a mostanit nem hagytam ki egy kis lazaságra.

-                     Vicky és a sportcipő. Merész – jegyezte meg Jimmy az ajtófélfának támaszkodva.

-                     A piszkálódásod ellenére is ebben jövök – mondtam halkan, mire arckifejezése megváltozott, aggodalom ült ki vonásaira. 

-                     Akarsz vezetni? – kérdezte a kocsi kulcsot lóbálva.