(Jimmy)
A bíróságon történtek egy cseppet sem viseltek meg, csak a dolgomat végeztem tulajdonképpen. Állampolgári kötelességem volt tanúskodni, végigülni az egész pert, és tudomásul venni a bírák döntését. Sokkal inkább zavart, ami az egész után történt.
Dean felháborított a viselkedésével. Pontosan tisztában volt azzal, mit kellett Vicky-nek elszenvednie az anyja mellett New York-ban, sokkal inkább, mint azt én valaha is megérthettem volna. Ő látta Vicky-t abban a siralmas állapotban, és ő küzdött érte folyamatosan. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan volt képes most mégis olyan ártatlan kiskutya szemekkel nézni arra a viperára! Rossz volt nézni őket, ahogy elhagyták a tárgyalótermet kéz a kézben, de Vicky nagyanyja szerencsére gondoskodott róla, hogy ne foglalkozhassak ezzel túlzottan sokáig.
Vicky közel sem sprengolta fel magát annyira, mint számítottam volna rá, és őt ismerve ez kissé furcsán hatott. Lélekben készülődtem már arra, hogy le kell fognom őt, nehogy elharapja a nagyanyja torkát csak úgy szimplán, jogos felindultságból, de ehhez képest még nekem kellett elhajtani a mamát. Pedig Vicky meg tudta volna védeni saját magát, most mégis rám támaszkodott. Talán én voltam csak az, aki túlkombinálta a dolgokat. Bizonyára megviselte a tárgyalás, előző nap rosszul is volt, talán csak egyszerűen nem maradt már ereje ehhez a vén szipirtyóhoz. Én vagyok hülye, amiért mindig valamit belelátok Vicky viselkedésébe, nem kellene vizslatnom őt, de nem tehettem róla, hogy aggódtam érte. Mindennél jobban szerettem őt, és a legfontosabb volt nekem a világon.
Nem volt sok kedvem aznap dolgozni, ennek ellenére igyekeztem úgy tenni, mintha nem így éreznék. Csigalassúsággal telt számomra ez a nap, és tudtam, semmi más nem nyújthat vigaszt a délelőtti feszültség miatt, csak az, ha Vicky közelségét élvezhetem. Elhívtam ebédelni, mert imádtam nézni ahogy farkasétvággyal, minden egyes falatot alaposan ízlelve evett, és roppant szórakoztatónak is találtam őt emellett. Ebéd közben mindig vagy velem, vagy a munkásokkal keveredett élénk szóváltásba, és ennek rendszerint hatalmas hahotázás lett az eredménye.
Nem jött ebédelni, be akarta hozni a lemaradását, így egyedül caplattam át a közeli kajáldába. Jó kis lasagne volt a menü, be is dobtam belőle két nagy tányérral, majd visszamentem dolgozni. Mielőtt hazaindultam volna Gabby-hoz, és fásulttá váltam volna a puszta látványától, elkaptam Vicky-t a folyosón, és berángattam az irodámba. Ez a közjáték felpezsdített minden ízemben. Vicky észbontó nőszemély volt, és iszonyúan fel tudott izgatni. Ahogy a fülembe sustorgott azon a szexi, rekedtes hangján, kis híján a nadrágomba élveztem. Mindennél jobban vágytam rá, hogy este a karomban tarthassam, és egy csomó olyan dolgot csinálhassak majd vele, amitől a nevemet fogja nyögdécselni.
Baromi nehezen engedtem el őt, de nem volt lehetőségem most azonnal valóra váltani a képzelgéseimet vele. Dolga volt, nekem pedig haza kellett mennem a feleségemhez. Melegen felöltöztem, majd vettem egy pár mély, nyugtató lélegzetet, hogy lelohasszam a gerjedelmet magamban, csak aztán indultam el a telepről. Az új kocsim egyszerűen csúcs volt, imádtam vezetni még ebben a jeges-havas viszonylatban is. Már majdnem hazaértem, mikor megcsörrent a telefonom. Lehúzódtam egy gyorsétterem parkolójába, és fogadtam Katie hívását.
- Mi újság Katie? - szóltam a készülékbe mosolyogva.
- Egyedül vagy, Jimmy? - kérdezte komoly hangon. Tudtam, hogy valami nem stimmel, és a baljós érzéstől összeszorult a mellkasom.
- Mi a baj? - kérdeztem rémülten. Szabad kezemmel annyira szorítottam a kormányt, hogy egészen elfehéredett tőle a bőröm.
- Gabby-ról van szó. - kezdte Katie, de nem hagyta, hogy közbevágjak. - Nem tudom, mi igaz ebből, és mi nem. A kolléganőim pletykálkodását hallottam csak én is. Gabby megszúrta magát egy hepatitises tűvel valamelyik nap ügyeletben, és állítólag a véreredményére vár még. - hadarta gyorsan. Szinte fel sem fogtam, miről beszél.
- Most lassabban Katie, és úgy, hogy értsem is. - mondtam halkan, mire ő elismételte. Magamba roskadtan hallgattam végig őt. - Ez elég súlyos betegség, ugye? - kérdeztem.
- Igen Jimmy, az. Nem csak Gabby-ra nézve, hanem a babára is. - sóhajtott fel Katie, majd részletesen elmagyarázta, milyen hatással lehet ez Gabby-ra és a babára. Mire a végéhez ért, tomboltam dühömben.
- Örök hála, amiért mindezt elmondtad nekem. - köszöntem meg neki, majd bontottam a vonalat.
Összepréseltem a számat, miközben egyesbe tettem a sebváltót, és telibe szartam, hogy csikorgó kerekekkel vágódtam ki a forgalomba a kocsimmal. Direkt szerettem volna, ha valaki belém köt, legalább levezethettem volna a feszültségemet, mert így tartottam tőle, hogy mindent Gabby-ra fogok zúdítani. Hanyagul parkoltam a lakásunk előtt az utcán, bevágtam magam után a kocsi ajtaját, majd felrohantam a lépcsőkön. Nem volt türelmem a liftet használni. Ideges voltam, feszült, és mérges a feleségemre.
Ahogy beléptem a lakásba a szokásos kép fogadott. Az asztalon megtalálható volt minden, amit a reggelijéhez és az ebédjéhez használt, szerencsére az ételt visszatette legalább a hűtőbe. A nappaliban magazinok, könyvek hevertek össze-vissza, ő pedig békésen heverészett a kanapén frottírköntösében, kerekedő pocakjával, és kapcsolgatta a televíziót.
Amint ráemeltem a tekintetemet, erős hányinger fogott el. Hogy tehette ezt velem ez a nő? Mindent megkapott tőlem, mégis eltaszított magától, most pedig, mikor menekülnék előle magamtól is, magához láncol egy gyerekkel. Egy gyerekkel, akit lehet, hogy megfertőzött egy borzalmas betegséggel a saját felelőtlensége miatt. A kisbabánk egy ártatlan élet, aki nem tehet semmiről, mégis úgy kezdheti majd az életét, ha egyáltalán persze életben marad Gabrielle állapotából kifolyólag, hogy meg kell küzdenie majd ezzel a betegséggel.
Meg tudtam volna fojtani ezt a bestiát, de uralkodnom kellett magamon. Nem akartam ártani a gyerekemnek, akit mindennek ellenére nagyon is szerettem. Az én vérem volt, az én kicsikém. Nem tehetett róla, hogy az anyja és köztem végérvényesen elromlottak a dolgok.
- Szia szívem, már vártalak! - ujjongott Gabby, de meg sem mozdult, éppen csak rám nézett.
- Minek? Hogy elpakoljak utánad? - mutattam körbe a lakáson. - Olyan az egész hely, mint egy szemétdomb. Nő létedre lehetnél egy kicsit igényesebb is a környezetedre. - jegyeztem meg bosszankodva.
- Neked fogalmad sincs, milyen terhesnek lenni. Ha te is állandóan rosszul lennél, akkor neked se lenne erőd az itthoni teendőkre. - replikázott azonnal. - Isten nem véletlenül a nőknek adta az utódkihordás kiváltságát, hisz ti férfiak nem bírnátok el ezzel.
- Mi férfiak úgy tűnik be kell érjük azzal, hogy észt kaptunk. - horkantam fel, mire egészen felháborodott.
- Orvosi diplomám van, James! Nem mondanám, hogy észből nem jutott volna számomra. - fortyogott.
- Mégis teljesen agyatlannak kellett lenned, ha képes voltál hepatitissel megfertőződni, amikor az én gyerekemet várod! - üvöltöttem immár magamból teljesen kikelve. Elkerekedtek a szemei, láthatóan nem számított arra, hogy tudomást szerzek a kis titkairól.
- El akartam mondani neked... - kezdte hebegve, de félbeszakítottam őt.
- És mégis mikor? Amikor már én is megfertőződök vele? - kérdeztem.
- Nem, amikor már biztosra tudom. Nem akartalak feleslegesen idegesíteni. - sírta el magát, de nem tudott meghatni a kis színjátéka. Fel-alá sétálgattam a nappaliban, ő pedig meg sem mert mozdulni a kanapén. Örültem, hogy nem akart a közvetlen közelembe kerülni, nem tudtam megtartóztatni magamat, és nem akartam tettlegességre vetemedni a baba miatt.
- Ezentúl nem alszom veled egy ágyban, jó lesz nekem itt a kanapén. A ruháidat külön mosod, a kádat használatot követően fertőtleníted magad után, ahogyan a wc-t is. Nem érsz hozzám, nem jössz a közelembe, és betegszabadságra mész. - halálosan komolyan gondoltam, amiket felsoroltam, de ő úgy nézett rám, mintha őrült lennék.
- Nem hagyhatom csak úgy ott a munkahelyemet... - vetette ellen. A többi talán nem is izgatta, pedig más feleség elsőként a külön alvásba kötött volna bele.
- Lefosom a munkahelyedet Gabrielle! - ordítottam. - A gyerekemről van szó. Gondolj már egy kicsit őrá is, ne csak magadra! Ha megölöd őt a betegségeddel, többé a szemem elé sem kell kerülnöd! - fenyegettem meg.
- Persze, akkor boldog lennél, és bűntudat nélkül élhetnél a szeretőddel! - vágta hozzám. Meglepett ezzel a kijelentéssel. Nem számítottam rá, hogy ennyire jól értesült. Bár tulajdonképpen logikus következtetés volt ez, hiszen vele nem szexeltem, és jó sokszor töltöttem távol az éjjelt is.
- Örülök, hogy rendelkezel annyi szabadidővel és fölösleges energiával, hogy ki tudsz találni ilyen marhaságokat! - kontráztam. - Itt nem rólam van szó, hanem a gyerekünkről. Ha megtehetném kihordanám én a testemben őt, de erre sajnos nincs lehetőségem, neked kell megtenned. Nem jogosan várom el tőled ez esetben, hogy viselkedj felelősségteljesen? - vontam kérdőre. Nem válaszolt, halkan szipogott. - Ne sírjál, most már felesleges! Gondolkodni kellett volna, és megelőzni a bajt. Most viszont vagy azt csinálod, amit én mondok neked, és vigyázol magadra meg a babára, vagy itt hagylak téged a picsába, és akkor megnézheted magad! - mondtam erőteljes hangsúllyal, majd mit sem törődve zaklatottságával, elrohantam otthonról.
Dean-t hiába kerestem volna, bizonyára már rég Allie bugyijában matatott valami hotelben. Katie dolgozott, Robert és Melanie aggodalmai együttesen kikészítettek volna, Sam nem volt képben ilyen dolgokban, Nana végképp kivitte volna a fejemet, Vicky-vel pedig aztán főleg nem tárgyalhattam meg ezt a problémát.
Céltalanul autózgattam egy darabig, majd a Bár előtt leparkoltam. Beültem a pulthoz, és felszólítottam Anthony-t, a csapost, hogy ne hagyja üresen a poharamat. Csatak részegre piáltam magam, és egy ideje már csak fetrengtem a pulton, mikor Vicky berobogott értem a bárba. Fel sem fogtam igazán az egészet, akkor kezdtem csak éledezni, mikor kimentünk a hidegre az épületből. A kocsiban kis híján ismételt kómába estem, de nem hagyta annyiban a dolgokat. Kihúzta belőlem, mi bántott annyira, hogy leittam magam a sárga földig, aztán vigaszt nyújtva számomra hazavitt az ágyába.
Szörnyen le voltam törve, és mocskos részeg is voltam, de még így is észrevettem, hogy valahogy más lett. Olyan volt, mintha valami aggasztotta volna őt, és nem lett volna soha egy alkalom sem megfelelő arra, hogy közölje velem. Forgott velem a világ, de nem törődtem vele túlzottan. Magamhoz húztam az ágyban, majd a szemeibe néztem a félhomályban.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan.
- Szeretsz engem, Jimmy? - kérdezte suttogva, miközben szemeit elfutotta a könny.
- Te vagy a mindenségem, gyönyörűm. - igyekeztem megnyugtatni. Valami borzasztóan felzaklatta. A saját problémám már el is törpült, csak az ő érzéseire fókuszáltam.
- Nem akarom, hogy meggyűlölj engem, de meg fogsz, ha elmondom ezt most neked, viszont baromira jogod van ezt tudni, mert rád is tartozik... - hadarta úgy, hogy közben láthatóan azon igyekezett, nehogy elsírja magát.
- Bármi van is, megoldjuk. - biztosítottam.
- Terhes vagyok... - olyan halkan mondta, hogy először azt hittem, nem értettem jól mit mondott. Számítottam rá, hogy meg fogok lepődni azon, amit mond majd, de arra nem, hogy egyenesen sokkot kapok majd. Borzalmas volt megtudni Gabby-tól, hogy apa leszek, és még borzalmasabb volt megtudni Vicky-től, hogy "lehet", hogy apa leszek. Pont annyi esélyem volt rá, mint John-nak, ezt hamar kiszámoltam magamban.
Drágáim!
Hosszas várakozásotok meghozta gyümölcsét, kész lettem az új fejezettel. Betöltöttük a babámmal a 12. hetet, állítólag innen minden könnyebb lesz majd, és nem leszek ennyire szarul. Reményeim szerint visszaáll a rend, és hetente hozom az új részeket.
Remélem örültök, és hagytok nekem pár sort!
Csóközön, Arielle
Dean felháborított a viselkedésével. Pontosan tisztában volt azzal, mit kellett Vicky-nek elszenvednie az anyja mellett New York-ban, sokkal inkább, mint azt én valaha is megérthettem volna. Ő látta Vicky-t abban a siralmas állapotban, és ő küzdött érte folyamatosan. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan volt képes most mégis olyan ártatlan kiskutya szemekkel nézni arra a viperára! Rossz volt nézni őket, ahogy elhagyták a tárgyalótermet kéz a kézben, de Vicky nagyanyja szerencsére gondoskodott róla, hogy ne foglalkozhassak ezzel túlzottan sokáig.
Vicky közel sem sprengolta fel magát annyira, mint számítottam volna rá, és őt ismerve ez kissé furcsán hatott. Lélekben készülődtem már arra, hogy le kell fognom őt, nehogy elharapja a nagyanyja torkát csak úgy szimplán, jogos felindultságból, de ehhez képest még nekem kellett elhajtani a mamát. Pedig Vicky meg tudta volna védeni saját magát, most mégis rám támaszkodott. Talán én voltam csak az, aki túlkombinálta a dolgokat. Bizonyára megviselte a tárgyalás, előző nap rosszul is volt, talán csak egyszerűen nem maradt már ereje ehhez a vén szipirtyóhoz. Én vagyok hülye, amiért mindig valamit belelátok Vicky viselkedésébe, nem kellene vizslatnom őt, de nem tehettem róla, hogy aggódtam érte. Mindennél jobban szerettem őt, és a legfontosabb volt nekem a világon.
Nem volt sok kedvem aznap dolgozni, ennek ellenére igyekeztem úgy tenni, mintha nem így éreznék. Csigalassúsággal telt számomra ez a nap, és tudtam, semmi más nem nyújthat vigaszt a délelőtti feszültség miatt, csak az, ha Vicky közelségét élvezhetem. Elhívtam ebédelni, mert imádtam nézni ahogy farkasétvággyal, minden egyes falatot alaposan ízlelve evett, és roppant szórakoztatónak is találtam őt emellett. Ebéd közben mindig vagy velem, vagy a munkásokkal keveredett élénk szóváltásba, és ennek rendszerint hatalmas hahotázás lett az eredménye.
Nem jött ebédelni, be akarta hozni a lemaradását, így egyedül caplattam át a közeli kajáldába. Jó kis lasagne volt a menü, be is dobtam belőle két nagy tányérral, majd visszamentem dolgozni. Mielőtt hazaindultam volna Gabby-hoz, és fásulttá váltam volna a puszta látványától, elkaptam Vicky-t a folyosón, és berángattam az irodámba. Ez a közjáték felpezsdített minden ízemben. Vicky észbontó nőszemély volt, és iszonyúan fel tudott izgatni. Ahogy a fülembe sustorgott azon a szexi, rekedtes hangján, kis híján a nadrágomba élveztem. Mindennél jobban vágytam rá, hogy este a karomban tarthassam, és egy csomó olyan dolgot csinálhassak majd vele, amitől a nevemet fogja nyögdécselni.
Baromi nehezen engedtem el őt, de nem volt lehetőségem most azonnal valóra váltani a képzelgéseimet vele. Dolga volt, nekem pedig haza kellett mennem a feleségemhez. Melegen felöltöztem, majd vettem egy pár mély, nyugtató lélegzetet, hogy lelohasszam a gerjedelmet magamban, csak aztán indultam el a telepről. Az új kocsim egyszerűen csúcs volt, imádtam vezetni még ebben a jeges-havas viszonylatban is. Már majdnem hazaértem, mikor megcsörrent a telefonom. Lehúzódtam egy gyorsétterem parkolójába, és fogadtam Katie hívását.
- Mi újság Katie? - szóltam a készülékbe mosolyogva.
- Egyedül vagy, Jimmy? - kérdezte komoly hangon. Tudtam, hogy valami nem stimmel, és a baljós érzéstől összeszorult a mellkasom.
- Mi a baj? - kérdeztem rémülten. Szabad kezemmel annyira szorítottam a kormányt, hogy egészen elfehéredett tőle a bőröm.
- Gabby-ról van szó. - kezdte Katie, de nem hagyta, hogy közbevágjak. - Nem tudom, mi igaz ebből, és mi nem. A kolléganőim pletykálkodását hallottam csak én is. Gabby megszúrta magát egy hepatitises tűvel valamelyik nap ügyeletben, és állítólag a véreredményére vár még. - hadarta gyorsan. Szinte fel sem fogtam, miről beszél.
- Most lassabban Katie, és úgy, hogy értsem is. - mondtam halkan, mire ő elismételte. Magamba roskadtan hallgattam végig őt. - Ez elég súlyos betegség, ugye? - kérdeztem.
- Igen Jimmy, az. Nem csak Gabby-ra nézve, hanem a babára is. - sóhajtott fel Katie, majd részletesen elmagyarázta, milyen hatással lehet ez Gabby-ra és a babára. Mire a végéhez ért, tomboltam dühömben.
- Örök hála, amiért mindezt elmondtad nekem. - köszöntem meg neki, majd bontottam a vonalat.
Összepréseltem a számat, miközben egyesbe tettem a sebváltót, és telibe szartam, hogy csikorgó kerekekkel vágódtam ki a forgalomba a kocsimmal. Direkt szerettem volna, ha valaki belém köt, legalább levezethettem volna a feszültségemet, mert így tartottam tőle, hogy mindent Gabby-ra fogok zúdítani. Hanyagul parkoltam a lakásunk előtt az utcán, bevágtam magam után a kocsi ajtaját, majd felrohantam a lépcsőkön. Nem volt türelmem a liftet használni. Ideges voltam, feszült, és mérges a feleségemre.
Ahogy beléptem a lakásba a szokásos kép fogadott. Az asztalon megtalálható volt minden, amit a reggelijéhez és az ebédjéhez használt, szerencsére az ételt visszatette legalább a hűtőbe. A nappaliban magazinok, könyvek hevertek össze-vissza, ő pedig békésen heverészett a kanapén frottírköntösében, kerekedő pocakjával, és kapcsolgatta a televíziót.
Amint ráemeltem a tekintetemet, erős hányinger fogott el. Hogy tehette ezt velem ez a nő? Mindent megkapott tőlem, mégis eltaszított magától, most pedig, mikor menekülnék előle magamtól is, magához láncol egy gyerekkel. Egy gyerekkel, akit lehet, hogy megfertőzött egy borzalmas betegséggel a saját felelőtlensége miatt. A kisbabánk egy ártatlan élet, aki nem tehet semmiről, mégis úgy kezdheti majd az életét, ha egyáltalán persze életben marad Gabrielle állapotából kifolyólag, hogy meg kell küzdenie majd ezzel a betegséggel.
Meg tudtam volna fojtani ezt a bestiát, de uralkodnom kellett magamon. Nem akartam ártani a gyerekemnek, akit mindennek ellenére nagyon is szerettem. Az én vérem volt, az én kicsikém. Nem tehetett róla, hogy az anyja és köztem végérvényesen elromlottak a dolgok.
- Szia szívem, már vártalak! - ujjongott Gabby, de meg sem mozdult, éppen csak rám nézett.
- Minek? Hogy elpakoljak utánad? - mutattam körbe a lakáson. - Olyan az egész hely, mint egy szemétdomb. Nő létedre lehetnél egy kicsit igényesebb is a környezetedre. - jegyeztem meg bosszankodva.
- Neked fogalmad sincs, milyen terhesnek lenni. Ha te is állandóan rosszul lennél, akkor neked se lenne erőd az itthoni teendőkre. - replikázott azonnal. - Isten nem véletlenül a nőknek adta az utódkihordás kiváltságát, hisz ti férfiak nem bírnátok el ezzel.
- Mi férfiak úgy tűnik be kell érjük azzal, hogy észt kaptunk. - horkantam fel, mire egészen felháborodott.
- Orvosi diplomám van, James! Nem mondanám, hogy észből nem jutott volna számomra. - fortyogott.
- Mégis teljesen agyatlannak kellett lenned, ha képes voltál hepatitissel megfertőződni, amikor az én gyerekemet várod! - üvöltöttem immár magamból teljesen kikelve. Elkerekedtek a szemei, láthatóan nem számított arra, hogy tudomást szerzek a kis titkairól.
- El akartam mondani neked... - kezdte hebegve, de félbeszakítottam őt.
- És mégis mikor? Amikor már én is megfertőződök vele? - kérdeztem.
- Nem, amikor már biztosra tudom. Nem akartalak feleslegesen idegesíteni. - sírta el magát, de nem tudott meghatni a kis színjátéka. Fel-alá sétálgattam a nappaliban, ő pedig meg sem mert mozdulni a kanapén. Örültem, hogy nem akart a közvetlen közelembe kerülni, nem tudtam megtartóztatni magamat, és nem akartam tettlegességre vetemedni a baba miatt.
- Ezentúl nem alszom veled egy ágyban, jó lesz nekem itt a kanapén. A ruháidat külön mosod, a kádat használatot követően fertőtleníted magad után, ahogyan a wc-t is. Nem érsz hozzám, nem jössz a közelembe, és betegszabadságra mész. - halálosan komolyan gondoltam, amiket felsoroltam, de ő úgy nézett rám, mintha őrült lennék.
- Nem hagyhatom csak úgy ott a munkahelyemet... - vetette ellen. A többi talán nem is izgatta, pedig más feleség elsőként a külön alvásba kötött volna bele.
- Lefosom a munkahelyedet Gabrielle! - ordítottam. - A gyerekemről van szó. Gondolj már egy kicsit őrá is, ne csak magadra! Ha megölöd őt a betegségeddel, többé a szemem elé sem kell kerülnöd! - fenyegettem meg.
- Persze, akkor boldog lennél, és bűntudat nélkül élhetnél a szeretőddel! - vágta hozzám. Meglepett ezzel a kijelentéssel. Nem számítottam rá, hogy ennyire jól értesült. Bár tulajdonképpen logikus következtetés volt ez, hiszen vele nem szexeltem, és jó sokszor töltöttem távol az éjjelt is.
- Örülök, hogy rendelkezel annyi szabadidővel és fölösleges energiával, hogy ki tudsz találni ilyen marhaságokat! - kontráztam. - Itt nem rólam van szó, hanem a gyerekünkről. Ha megtehetném kihordanám én a testemben őt, de erre sajnos nincs lehetőségem, neked kell megtenned. Nem jogosan várom el tőled ez esetben, hogy viselkedj felelősségteljesen? - vontam kérdőre. Nem válaszolt, halkan szipogott. - Ne sírjál, most már felesleges! Gondolkodni kellett volna, és megelőzni a bajt. Most viszont vagy azt csinálod, amit én mondok neked, és vigyázol magadra meg a babára, vagy itt hagylak téged a picsába, és akkor megnézheted magad! - mondtam erőteljes hangsúllyal, majd mit sem törődve zaklatottságával, elrohantam otthonról.
Dean-t hiába kerestem volna, bizonyára már rég Allie bugyijában matatott valami hotelben. Katie dolgozott, Robert és Melanie aggodalmai együttesen kikészítettek volna, Sam nem volt képben ilyen dolgokban, Nana végképp kivitte volna a fejemet, Vicky-vel pedig aztán főleg nem tárgyalhattam meg ezt a problémát.
Céltalanul autózgattam egy darabig, majd a Bár előtt leparkoltam. Beültem a pulthoz, és felszólítottam Anthony-t, a csapost, hogy ne hagyja üresen a poharamat. Csatak részegre piáltam magam, és egy ideje már csak fetrengtem a pulton, mikor Vicky berobogott értem a bárba. Fel sem fogtam igazán az egészet, akkor kezdtem csak éledezni, mikor kimentünk a hidegre az épületből. A kocsiban kis híján ismételt kómába estem, de nem hagyta annyiban a dolgokat. Kihúzta belőlem, mi bántott annyira, hogy leittam magam a sárga földig, aztán vigaszt nyújtva számomra hazavitt az ágyába.
Szörnyen le voltam törve, és mocskos részeg is voltam, de még így is észrevettem, hogy valahogy más lett. Olyan volt, mintha valami aggasztotta volna őt, és nem lett volna soha egy alkalom sem megfelelő arra, hogy közölje velem. Forgott velem a világ, de nem törődtem vele túlzottan. Magamhoz húztam az ágyban, majd a szemeibe néztem a félhomályban.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan.
- Szeretsz engem, Jimmy? - kérdezte suttogva, miközben szemeit elfutotta a könny.
- Te vagy a mindenségem, gyönyörűm. - igyekeztem megnyugtatni. Valami borzasztóan felzaklatta. A saját problémám már el is törpült, csak az ő érzéseire fókuszáltam.
- Nem akarom, hogy meggyűlölj engem, de meg fogsz, ha elmondom ezt most neked, viszont baromira jogod van ezt tudni, mert rád is tartozik... - hadarta úgy, hogy közben láthatóan azon igyekezett, nehogy elsírja magát.
- Bármi van is, megoldjuk. - biztosítottam.
- Terhes vagyok... - olyan halkan mondta, hogy először azt hittem, nem értettem jól mit mondott. Számítottam rá, hogy meg fogok lepődni azon, amit mond majd, de arra nem, hogy egyenesen sokkot kapok majd. Borzalmas volt megtudni Gabby-tól, hogy apa leszek, és még borzalmasabb volt megtudni Vicky-től, hogy "lehet", hogy apa leszek. Pont annyi esélyem volt rá, mint John-nak, ezt hamar kiszámoltam magamban.
Drágáim!
Hosszas várakozásotok meghozta gyümölcsét, kész lettem az új fejezettel. Betöltöttük a babámmal a 12. hetet, állítólag innen minden könnyebb lesz majd, és nem leszek ennyire szarul. Reményeim szerint visszaáll a rend, és hetente hozom az új részeket.
Remélem örültök, és hagytok nekem pár sort!
Csóközön, Arielle
