58. fejezet

(Jimmy)

- Itt hagytál... - mondtam Vicky-nek, amint újra rendesen kaptam levegőt.

- Nem éreztem magam elég erősnek ehhez az egész szituációhoz, Jimmy. - könnyek futották el a szemeit ahogyan próbálta megmagyarázni nekem a tetteit. Nem bírtam nézni sosem, ha szenvedett, ilyenkor mindig nagyon szarul éreztem magam, és bármit megtettem volna érte, hogy elmulasszam a fájdalmait. 

- Én voltam a faszfej... - mondtam halkan, majd mélyet szívta, a cigimbe. Nem néztem rá, csak a hamut pöckölgettem az ujjam hegyével. Nem akartam látni a könnyeit. Nem tudtam mit kezdeni a síró nőkkel sosem. - Rád raktam ezt az egész szarságot, és tulajdonképpen a felelősséget is, hogy hozz meg egy döntést helyettem. Bárki elfutott volna a helyedben. - vallottam meg őszintén neki. Elég időm volt ezt már végig gondolni.

- Mikor bementem a fürdőbe és téged hazaküldtelek, le akartam vágni a hajamat. - ismerte be Vicky. Kinézett az ablakon, és inkább a hulló pelyheket kémlelte, minthogy rám nézzen. Kibuggyant egy könnycsepp a szeméből, én pedig rosszul éreztem magam ettől. Miattam került ebbe az állapotba. A gyönyörű szőke haját néztem, és el sem tudtam volna képzelni őt anélkül. - Totálisan kiborultam. - szipogta.

- Én is ugyanúgy kiborultam, mint te. - feleltem gyengéden, majd odanyúltam az arcához, és letöröltem a könnyemet róla. Mintha az érintésem felszakította volna a gátat benne, a pityergés zokogásba csapott át. - Vick... Gyönyörűségem! - csitítani próbáltam, de már nem tudott gátat szabni ennek az egésznek. Kivettem a cigit a kezéből, a sajátommal együtt eloltottam a hamutartóban, majd közelebb húzódtam hozzá a székemmel, és arcomat a hasához szorítottam, ahogy átöleltem. Éreztem, ahogy a könnyei a hajamba potyogtak, és egy kicsit meghaltam ott bent. El akartam mulasztani a fájdalmát, de nem tudtam, hogyan tehetném meg, ha még a sajátommal sem tudtam mihez kezdeni. Ez az egész egy kibaszott szar helyzet volt.  - Nem akarom, hogy most megint kiborulj, de meg kell beszélnünk ezt. - ringattam őt tovább, és simogattam egészen addig, míg elcsitult a sírása.

- Ne haragudj. - hüppögte. Felnéztem, és gyönyörű volt, ahogy a szempillái nedvesen csillogtak, és az orra egy kicsit bevörösödött. 

- Nem az bánt, ahogy reagáltál a dolgokra Vicky. - folytattam, mert túl kellett esnünk ezen. - Az bánt, hogy John-hoz mentél, mikor támaszra volt szükséged. Én akarok lenni a támaszod! - felnéztem rá, szemeim szikrákat szórtak. Féltékeny voltam arra a fickóra, ezt le sem tudtam volna tagadni. Bizonyos értelemben véve örültem, hogy ott volt Vicky-nek, amikor rám nem számíthatott, és legalább volt neki valaki, aki támogatta őt, de másrészt ki akartam őt törölni az életéből végleg. Csak magamnak akartam ezt a nőt, kizárólagosan! - Nem akarom, hogy más vigasztaljon. Nem akarom, hogy más törölje le a könnyeidet. Én akarok lenni neked minden!

- Egy olyan énemet hoztad felszínre bennem, akivel még nem volt időm összeszokni Jimmy. Amikor kiborultam, nem tudtam mihez kezdeni vele, így visszatértem a jól bevett szokásaimhoz, és elrohantam John-hoz. - magyarázta Vicky. Logikus és érthető volt minden szava. Felforgattuk egymás életét, ezt kár lett volna tagadni. Az egész kapcsolatunk olyan volt mint egy kurva nagy érzelmi cunami. - Jimmy én egyszerűen nem akartam, hogy láss abban az állapotban.

- Te láttál engem, amikor a leggyengébb voltam, és hagytad, hogy rád támaszkodjak. Szerinted én nem lennék ugyanerre képes érted? - kérdeztem erős éllel a hangomban. Éreztem, hogy egy kissé összerezzent, de halkan válaszolt.

- Ha össze vagy zuhanva, nem tudsz még engem is tartani. - mondta.

- Pont miattad kaptam össze magam. - harag lobbant bennem. Miért nem próbálta meg ahelyett, hogy egyből elrohant? Ha csak egyszer is azt mondta volna, hogy szüksége van rá, hogy összekapjam magam, már akkor megtettem volna, és most nem tartottunk volna itt.

- Többé nem teszek ilyet, megígérem. - suttogta félszegen, mire szorosabban öleltem, és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Reménysugarat nyújtott, hogy nem fog végleg kilépni az életemből Gabby és a baba miatt.

- Nekem csak ennyi kellett, gyönyörűm. - néztem komolyan a szemébe. - Nélküled én egy rakás szar vagyok. Az elmúlt napokban csak úgy lézengtem, mint valami fogyatékos. Nem vagyok képes arra, hogy nélküled éljem az életemet, és tudnom kell, hogy mire számíthatok tőled ebben a megváltozott helyzetben.

Sokáig hallgatott, mire újból megszólalt. Akkor is csak súgta a szavakat. Azt hittem, hogy attól feszült be, amiket mondtam neki. Talán túl sok voltam, és most egy nyálas kölyöknek tart engem...

- Lefeküdtem John-nal. - nehezen mondta ki ezt a két szót, és közben végig engem nézett. Kellett pár pillanat, mire képes voltam felfogni az értelmüket. Éreztem, ahogy elsápadtam, aztán már nem láttam a pipától. Ellöktem magam tőle, felpattantam a székből, majd akkorát rúgtam bele, hogy az kettétört. Acélbetétes bakancsom súlyosan csattant rajta, és a szemem sarkából láttam, hogy Vicky összerázkódott ijedtében. Tüzes tekintettel meredtem rá, egy pillanatra azt hittem, meg fogom ütni őt, akkora fájdalmat okozott nekem a vallomásával, de ehelyett megragadtam a karját, és erősen megráztam őt. Úgy éreztem, szétcincálta a szívemet ezzel a két szóval. Mióta minden rendeződött kettőnk közt, én még csak gondolni sem tudtam már nőre, veszettül szerelmes voltam belé. Amikor mindezt megvallottuk egymásnak, én voltam a földkerekség legboldogabb embere. Hazudott nekem mindvégig? Nem is szeretett engem? Hogy volt képes ezt tenni kettőnkkel? Alig tudtam levegőt venni, és úgy éreztem, be fogok dilizni.

- Tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy nem egy New York-i partiribanc vagy. - sziszegtem az arcába. Fájdalmat akartam okozni neki.

- Jimmy... - kezdte, mire eleresztettem a karját, és ott is  akartam hagyni, de ő utánam kapott, és nem eresztett. Hátulról átölelte a derekamat, és szorosan tartott. Úgy éreztem, ég a bőröm, ahol hozzámért. Elárult engem. Elárulta a szerelmemet és a bizalmamat.

- Eressz el, Vicky! - morogtam dühödten, és megpróbáltam lefeszíteni magamról a karjait.

- Hallgass meg! - könyörögte félig sírva nekem. - Mindig is szerettelek téged. Ez egy szönyű botlás volt, és hiába éreztem akkor helyén valónak, mert annyira magam alatt voltam, és vigaszra vágytam, most már tudom, hogy nem lett volna szabad megtennem ezt. - hadarta egy szuszra. Mindig van magyarázat a félrelépésekre, de én ezt nem akartam meghallgatni. Térre volt szükségem, mert fizikálisan nem akartam bántani őt, és most eléggé közel voltam ahhoz, hogy robbanjak.

- Engedj el! - rivalltam rá újból, mire lehullottak a karjai a testemről. 

- Jimmy... - hüppögte újra, de nem fordultam felé, és nem is néztem rá. El kellett távolodnom tőle. - Jimmy én szeretlek!

- Most nem tudok ezzel mit kezdeni, de kösz a dugást, az nagyon fasza volt! - mondtam szárazon, majd kiviharzottam az irodámból, és úgy bebasztam az ajtót, hogy az tokostul megremegett. Lerohantam a lépcsőn, és kis híján felborítottam az éppen felfelé igyekvő Dean-t. Csak egy pillanatra kellet rám néznie, hogy vegye az adást. Fel akart tartóztatni, hogy beszéljen velem, de én erre most képtelen lettem volna. 

- Mi történt? - kérdezte Dean.

- Ne most... - feleltem dühödten, majd kikerültem őt, és kivágtattam a parkolóba. Ahogy kiértem, rögtön rágyújtottam egy cigire, és megindultam a kocsim felé. Észre sem vettem, hogy sántikálva követ engem, csak amikor már a kocsim oldalának dőlve szipákoltam az utolsó slukkokat. 

- Jimmy mi történt? - kérdezte újból. 

- Nem akarok beszélni most erről. - feleltem, de már marta a torkomat az elfojtott sírás. Egyszerűen annyira fájt ez az egész, hogy nem tudtam mihez kezdjek. Vicky-t okoltam, de közben saját magamat kellett volna. Én taszítottam őt John karjaiba, így csak magamra vethettem, amiért végül össze is feküdt vele. Dean megszorította a vállamat.

- Muszáj lesz elmondanod, mert ilyen állapotban nem foglak elengedni innen. Megint össze akarod törni a kocsidat, vagy ezúttal magadat is? - nézett rám szigorúan. - És hol a fenében van Vicky?

- Bevallotta, hogy lefeküdt John-nal... - mondtam halkan. Éreztem, hogy egy könnycsepp kibuggyan a szememből, és végigfolyik az arcomon. Dean sután közelebb lépett hozzám, és megölelt. Déjá vu érzésem volt ettől. 6 éve hasonlóan vigasztalt, mikor elmentem Vicky után New York-ba, és a saját szememmel láttam, ahogy smárol egy másik pasassal. 

- Tisztában vagy vele, hogy beteg. - mondta halkan, miközben a hátamat simogatta. - Mindig hülyeségeket csinál, amikor megzakkan. Nem védeni akarom, de ha ő kell neked, akkor ezekkel meg kell barátkoznod. 

- Azt mondta, hogy szeret engem. - duzzogtam, mint egy 5 éves.

- Szeretitek egymást már gyerekkorotok óta. Nem így van? - kérdezte. Kissé eltolt magától és mélyen a szemembe nézett.

- Azt hiszem már azóta, hogy először találkoztunk. - sóhajtottam fel, és letöröltem a könnyeimet. Dean előtt nem szégyelltem a gyengeségemet. 

- Na látod. És mégis mennyi időt külön töltöttetek egymástól? Neki is voltak férfiak az életében, te pedig megházasodtál. Most a szeretőd, és sosem panaszkodik emiatt. Arra sosem gondoltál, hogy ő mit vállalt fel ezzel a szereppel? - kényszerített, hogy más színben lássam a történteket. - Te nem feküdtél le más nővel, mióta újra kapcsolatban vagytok egymással?

- Két alkalommal. - ismertem be. - De mindkét alkalom azelőtt volt, hogy szerelmet vallottam neki.

- Pedig már akkor is szeretted őt, nem igaz? - csóválta meg a fejét Dean.

- Eltitkolhatta volna előlem. - jegyeztem meg.

- Megbánta, és nem akarta eltitkolni előled. - vont vállat Dean. - Te is megbántál dolgokat már korábban. Így csak kikészítitek egymást, és ennek semmi értelme. 

- Ezzel az elevenembe talált, Dean. - ráztam meg a fejem. 

- Úgy érzed megcsalt? - bólintottam. - Te nős ember vagy, ő pedig a szeretőd. Egy olyan nő, aki nagyon nehezen tudja kezelni a válságos helyzeteket, és egy kis szeretetért, vigaszért cserébe talán többet ad meg másoknak, mint ami neked beleférne. 

- Most már nem is tudom mit gondoljak. Összezavarsz, Dean. - beletúrtam a hajamba, most még inkább össze-vissza állhatott már. Fájt ez az egész, de a picsába is! Szerettem Vicky-t!

- Szeret téged. Ebben nem szabad kételkedned. Ott maradhatott volna John-nal, de ő visszajött hozzád. Megkérdezhetnéd esetleg, miért döntött így. - vont vállat, azzal elsétált az autójához.

Még hallottam, ahogy elhajtott a telepről, miközben én visszaszaladtam az emeleti irodámba. Vicky a földön ült, ugyanabban a helyzetben ahogyan ott hagytam őt, némán peregtek a könnyek az arcán. Mikor beléptem, riadtan nézett rám. Félt, hogy mit fogok neki mondani. Odamentem hozzá, letérdeltem elé, és letöröltem a könnyeit. 

- Kibaszottul próbállak megérteni téged, de nem mindig tudlak. Neked kell eldöntened, hogy mit akarsz. - pontosan tudta, hogy mire céloztam ezzel.

- Csak téged. - hüppögte szívszorítóan. - Nem érdekel Gabby, nem érdekel semmilyen elbaszott helyzet. Mindent végigcsinálok veled.

- Akkor ne okozz nekem többé fájdalmat, kérlek! - újból könnyek futották el a szemem, mire ő szorosan átölelt. - Nem tudok többet elviselni. Legalább te legyél egy biztos pont az életemben. - szorosan hozzábújtam, ujjaimat a hajába süllyesztettem, és belélegeztem finom illatát.

- Miért ilyen elbaszott minden, Jimmy? - kérdezte Vicky. - Miért kell ennyi mindennek kettőnk közt állnia?

- Hogy fogd a kezem, és együtt győzzük le az akadályokat. - mondtam halkan, miközben a nyakába simítottam a fejemet. A lehető legjobb helyen voltam, hallgattam a szívdobogását, a lélegzetvételeit. Nem számított már semmi más. Vicky az enyém volt.


Drágáim!

Remélem meglepődtetek, meghoztam a friss fejezetet!
Várom a komikat nagyon!!!!
Csóközön, Arielle

57. fejezet

(Jimmy)

Nem válaszolt az üzenetemre, én pedig kezdtem szép lassan bekattanni ettől. Annyira hiányzott, hogy szó szerint fizikai fájdalmaim voltak. A történtek egész súlya a mellkasomra nehezedett, és időnként úgy éreztem, nem bírom ezt tovább tartani, és meg fogok fulladni. Erre rátett még egy lapáttal Gabby is, aki állandóan nyüstölt, mindenképpen el szerette volna érni, hogy lelkesen várjam a gyereket, akinek a létezését csak ő tervezte. Elvárta volna, hogy körbeugráljam, kedveskedjek neki, nekem pedig semmi kedvem nem volt ehhez. Inkább távol tartottam magam tőle, nehogy kiakasszon annyira, hogy felpofozzam mérgemben. Eléggé közel állt már hozzá...

Reggel nem voltam túl jó hangulatban, de némiképp tompított a dolgokon, hogy tegnap este átvettem a vadonatúj Dodge Charger-emet, és most azzal mentem be dolgozni. Imádtam a Buick-ot is, de ez az autó egyszerűen egy álom volt, és tudtam, hogy Vicky-nek is tetszeni fog majd, ha végre hazajön. Rettegtem annak a lehetőségétől, hogy úgy dönt, inkább John-t választja helyettem. Dean szerint ez egy hülyeség volt, de én láttam benne realitást. John egy válás közepén tartott, nemsokára újra szabad lesz, nekem pedig lehetőségem se lenne elválni, hisz pár hónap múlva gyerekem születik a feleségemtől. Vajon melyik szituáció a vonzóbb?

Dean ettől függetlenül egész nap az idegeimen táncolt. Folyamatosan vizslató szemekkel nézett rám, és a kelleténél többször kérdezte meg, hogy vagyok. Olyan volt, mintha azon aggódna, hogy minden perccel, amit Vicky nélkül töltök, egyre közelebb kerülnék ahhoz, hogy kinyírjam magamat. Persze tök jófej volt, hogy így nyugtalankodott miattam, és tudtam, hogy az én gyönyörűségemért ennél százszor jobban odavolt, de akkor is kiidegelt vele. Nehéz volt így koncentráltan dolgozni, hogy ő állandóan ott sertepertélt körülöttem, és nem segített, csak feltartott, vagy akadályozott.

Felnéztem az ajtó fölötti nagy órára, már csak 5 perc volt a munkaidőnkből. Örömmel gondoltam azokra a percekre, amiket Dean nélkül tölthetek majd délután. Reméltem, hogy hamar elmegy a munkaidő lejártával, hogy Katie-vel lehessen, és nem rajtam fog lógni. Ám mielőtt még befejezhettem volna az utolsó simításokat a körfűrésszel a munkámon, hirtelen kivágódott a műhely ajtaja, és Vicky toppant be a fagyos hidegből. 

Gyönyörű volt, bár eléggé nyúzott. Biztos egyenesen idejött, és hosszú út állt mögötte. Mackónadrágot viselt hozzá passzoló pulóverrel, vastag kabáttal. A pulóver kapucnija fent volt a fején, hosszú szőke tincsei közül egy pár kilógott belőle. Arca zaklatott volt, és félve nézett rám, de én most nem akartam ezzel törődni. Meg akartam csókolni a dögös csajomat, bármi áron! Letettem a fűrészt a munkalapra, egyenesen odamentem hozzá, szinte pár centiméter választott már csak el tőle. Olyan volt, mintha az idő is megállt volna. Egymás szemébe néztünk, magamba szívtam az illatát, és képtelen voltam megszólalni.

- Szeretlek. - mondta Vicky halkan, hogy csak én hallhassam. Elsimítottam a haját az útból, két kezembe fogtam az arcát, és mélyen a szemébe néztem. Megőrültem ezért a gyönyörű nőért, mégis meg tudtam volna fojtani.

- Mégis itt hagytál kétségek közt napokig. - vetettem a szemére.

- Sajnálom. - nézett rám könnyes szemekkel. Szenvedett, és én ezt nem bírtam elviselni még úgy sem, hogy haragudtam rá.- Mindent borzasztóan sajnálok, én nem... - belé fojtottam a szót. Legszívesebben ordítottam volna vele, ehelyett szorosan magamhoz húztam, és a karjaimba vontam. Mélyen belélegeztem a haja illatát, csaknem felnyögtem, annyira megkönnyebbültem, hogy újra velem volt.
 
- Nem számít, gyönyörűm. Csak az a fontos, hogy visszajöttél hozzám! - dünnyögtem a fülébe, majd gyorsan felrángattam az emeletre. Nem akartam, hogy mindenki szeme láttára kelljen őt megcsókolnom, és már alig bírtam tartani magamat.

- Nem haragszol rám? - kérdezett a lépcsőn felfelé menet döbbenten.

- Majd beleőrültem, hogy itt hagytál, Vicky! - dorgáltam szelíden. - Haragszom rád, de jelenleg örülök, hogy újra itt vagy. Sok mindent át kell beszélnünk kettőnkkel kapcsolatban, de nem most. - berángattam az irodámba, majd kulcsra zártam az ajtót. Nem akartam, hogy bárki is megzavarjon minket. Visszarántottam magamhoz, majd nekinyomtam őt a falnak. Minden porcikámmal érezni akartam őt, és azt akartam, hogy tudja, azóta mereven áll a farkam, hogy belépett a műhelybe. - Egy gonosz boszorkány vagy, Victoria Taylor! Rám hozod a frászt, és úgy hiányzol, hogy csaknem bekattanok. Most meg foglak baszni, hogy érezd, mennyire hiányoltalak az elmúlt napokban, aztán megvitatjuk a mi kis dolgainkat. - közöltem száraz hangon, majd lecsaptam az ajkaira.

Belenyögött a számba, én pedig úgy éreztem beleveszek ebbe a csókba. Lehámoztam róla a kabátját, ő meg már rángatta is le rólam a munkásnadrágomat. Belemarkoltam telt melleibe, élesen felszisszent, de tudtam, hogy az élvezettől. Ismertem a teste minden négyzetcentiméterét, és pontosan tisztában voltam vele, hogyan érhetek hozzá. Szerette, ha durva voltam vele, engem pedig ez teljesen megőrjített. Megszállottja lettem ennek a nőnek, és néha ez meg is rémisztett. Lehetsz valakibe ennyire szerelmes? Lehet valaki ennyire a végzeted?

Felkaptam a karomba, az íróasztalomhoz vittem, és nem törődve a halom papírral, amit valószínűleg alaposan összegyűrtem, rádobtam Vicky-t az asztal lapjára. Letolta az alsónadrágomat, kezébe vette merev farkamat, én pedig majdnem elmentem már attól, ahogy hozzám ért. Halkan szitkozódtam, mire azonnal elengedett, és lerúgta a cipőit magáról. Letérdeltem elé, megszabadítottam a nadrágjától és a bugyijától is, amit vigyorogva mögöttünk álló székembe hajítottam.

- Mihez kezdesz ennyi bugyival? - kérdezte Vicky csábosan lenézve rám.

- Néha előveszem őket, és nosztalgiázok. - dünnyögtem, majd megragadva a térdeit az asztalra borítottam őt, és vadul nyalni kezdtem a mézédes kis punciját. Igyekezett csendben maradni, de nem igazán sikerült neki. Mély nyögései kiolthatatlan tüzet szítottak bennem. Hirtelen abbahagytam az édes kínzást, lerántottam őt az asztalról, megfordítottam, és hátulról mélyen belé hatoltam, miközben kezemmel a nyakszirtjénél fogva az asztalhoz nyomtam őt. Mozdulni sem tudott, én pedig élveztem, hogy ennyire bízik bennem, és így kiszolgáltatja magát nekem. Erős, mély lökésekkel szítottam fel a szenvedélyt benne, és mikor hatalmas rángások közepette elélvezett, én is követtem őt. A pillanat hevében belemarkolt a fenekembe, és körmeivel vastag sebeket karmolt rám, de abszolút nem bántam. Teljes súlyommal rárogytam a hátára, csak ziháltam. Olyan kibaszottul hiányzott, hogy még mindig nem hittem el, hogy újra csak az enyém!

(Vicky)

Jimmy elképesztő fogadtatásban részesített, és én csak hagytam, hogy feküdjön rajtam. Jó pár percbe beletelt, mire képes voltam normálisan lélegezni, és fel tudtam fogni egyáltalán, hogy hol vagyok. Kikotortam egy kósza hajszálat a számból, ő pedig nagyot sóhajtva összeszedte magát és lekecmergett rólam. Szó nélkül a kezembe nyomott egy papírzsebkendőt, amit a nadrágja zsebéből vett elő, és mindketten szótlanul megtörölgettük magunkat, majd rendeztük a ruházatunkat is. A szemem sarkából láttam, hogy a bugyimat gondosan elzárja egy fiókba, de nem akartam cukkolni vele, nem tudtam még, milyen szinten haragszik rám, és nem volt sok kedvem veszekedni vele.

Mikor már mindketten teljesen rendezettek voltunk, Jimmy leült a székébe, nekem pedig intett, hogy üljek elé az asztalra. Felpattantam a már amúgy is összegyűrt papírokra, mire ő elővett egy hamutartót a fiókjából és megkínált egy szál cigivel. Élvezettel gyújtottam rá, de a gyomrom már görcsben volt a várakozástól. 

- Itt hagytál... - ennyit mondott csak, és nekem már ebbe a két szóba majdnem belefacsarodott a szívem. 

- Nem éreztem magam elég erősnek ehhez az egész szituációhoz, Jimmy. - magabiztosan akartam felépíteni a védelmemet, de már most könnyek futották el a szemeimet. 

- Én voltam a faszfej... - mondta halkan, majd mélyet szívott a cigijébe. Nem nézett rám, csak a hamut pöckölgette az ujja hegyével. Nem tudtam megszólalni, nem erre számítottam tőle. - Rád raktam ezt az egész szarságot, és tulajdonképpen a felelősséget is, hogy hozz meg egy döntést helyettem. Bárki elfutott volna a helyedben. 

- Mikor bementem a fürdőbe és téged hazaküldtelek, le akartam vágni a hajamat. - ismertem be neki. Kinéztem az ablakon, és inkább a hulló pelyheket kémleltem, én sem akartam az ő tekintetébe mélyedni. Eszembe jutott az a nap, azok az érzések, amik akkor elborítottak, és kibuggyant egy könnycsepp a szememből. - Totálisan kiborultam. - szipogtam.

- Én is ugyanúgy kiborultam, mint te. - felelte Jimmy gyengéden, majd odanyúlt az arcomhoz, és letörölte a könnyemet róla. Érintése felszakította a gátat bennem, a pityergés zokogásba csapott át. Féltem, hogy amint bevallok neki mindent, el fog taszítani magától. Rettegtem, hogy elveszítem őt.  - Vick... Gyönyörűségem! - csitítani próbált, de már nem tudtam gátat szabni ennek az egésznek. Kivette a cigit a kezemből, a sajátjával együtt eloltotta a hamutartóban, majd közelebb húzódott hozzám a székével, és arcát az hasamhoz szorította, ahogy átölelt. Könnyeim a hajába potyogtak.  - Nem akarom, hogy most megint kiborulj, de meg kell beszélnünk ezt. - ringatott, simogatott egészen addig, míg elcsitult a sírásom.

- Ne haragudj. - hüppögtem. Úgy nézhettem ki, mint egy 5 éves gyerek. Csak Jimmy válthatott ki belőlem ilyen reakciókat. 

- Nem az bánt, ahogy reagáltál a dolgokra Vicky. - folytatta Jimmy. - Az bánt, hogy John-hoz mentél, mikor támaszra volt szükséged. Én akarok lenni a támaszod! - felnézett rám, szemei szikrákat szórtak. Birtoklás, féltékenység szikrái pattogtak benne, és ez megmelengette a szívemet. - Nem akarom, hogy más vigasztaljon. Nem akarom, hogy más törölje le a könnyeidet. Én akarok lenni neked minden!

- Egy olyan énemet hoztad felszínre bennem, akivel még nem volt időm összeszokni Jimmy. Amikor kiborultam, nem tudtam mihez kezdeni vele, így visszatértem a jól bevett szokásaimhoz, és elrohantam John-hoz. - kezdtem bele a vallomásomba. Minden egyes szó égette gyakorlatilag a torkomat. - Jimmy én egyszerűen nem akartam, hogy láss abban az állapotban.

- Te láttál engem, amikor a leggyengébb voltam, és hagytad, hogy rád támaszkodjak. Szerinted én nem lennék ugyanerre képes érted? - kérdezte erős éllel a hangjában. Kissé összerezzentem, de válaszoltam, ha halkan is.

- Ha össze vagy zuhanva, nem tudsz még engem is tartani. - figyelmeztettem.

- Pont miattad kaptam össze magam. - haragvó tekintete a szívembe mart. Megbántam, hogy elmentem, azt is, amik történtek az a pár nap alatt, de már nem tudtam változtatni rajta. Viszont nem tudtam volna úgy továbblépni rajta egyszerűen, hogy nem mondom el Jimmy-nek. 

- Többé nem teszek ilyet, megígérem. - suttogtam félszegen, mire szorosabban ölelt, és egy nagyot sóhajtott is. 

- Nekem csak ennyi kellett, gyönyörűm. - nézett komolyan a szemembe. - Nélküled én egy rakás szar vagyok. Az elmúlt napokban csak úgy lézengtem, mint valami fogyatékos. Nem vagyok képes arra, hogy nélküled éljem az életemet, és tudnom kell, hogy mire számíthatok tőled ebben a megváltozott helyzetben.

Annyira édes volt, hogy majdnem megint elbőgtem magam. Hatalmas harcot vívtam magamban, de muszáj volt bevallanom neki. Megfojtott volna ez az elhallgatás hosszú távon, és annál jobban tiszteltem őt, mintsem a szemébe hazudtam volna. Csak úgy nyithatunk egymással tiszta lapot, ha elmondom neki. Sokáig hallgattam, mire meg tudtam szólalni. Akkor is csak súgtam a szavakat, annyira be volt feszülve a gyomrom. Attól féltem, el fogom hányni magamat.

- Lefeküdtem John-nal. - nehéz volt kimondani ezt a két szót, tudván, hogy mindent megváltoztathatnak, és elveszíthetem azt, aki igazán fontos nekem, de muszáj volt. Nem könnyebbültem meg, csak még feszültebb lettem, és nem mertem levenni a szemem Jimmy-ről. Először elsápadt, aztán már nem látott a pipától. Ellökte magát tőlem, felpattant a székből, majd akkorát rúgott bele, hogy az kettétört. Acélbetétes bakancsa súlyosan csattant rajta, én pedig összerázkódtam ijedtemben. Tüzes tekintettel meredt rám, egy pillanatra azt hittem, meg fog ütni, de csak megragadta a karomat, és erősen megrázott. Éreztem, hogy hatalmas zúzódás lesz a karomon érintése nyomán, de nem érdekelt. 

- Tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy nem egy New York-i partiribanc vagy. - sziszegte az arcomba. 

- Jimmy... - éreztem, hogy remeg a szám az elfojtott sírástól. Nem akartam, hogy ennyire haragudjon rám. Nem akartam ezt a mérhetetlen fájdalmat látni a szemeiben. Annyira elbaszódott minden, hogy ennél jobban már nem is tudott volna. Közel sem voltam ilyen állapotban, mikor megtudtam, hogy Sarah és ő lefeküdtek egymással. Akkor még semmi komoly nem volt kettőnk közt, valószínűleg azért. El sem tudtam képzelni, hogy min mehetett most keresztül miattam. Eleresztette a kezemet, és ott akart hagyni, de én utána kaptam, és nem eresztettem. Hátulról átöleltem a derekát, és szorosan tartottam.

- Eressz el, Vicky! - morogta dühödten, és megpróbálta lefeszíteni magáról a karjaimat.

- Hallgass meg! - könyörögtem félig sírva neki. - Mindig is szerettelek téged. Ez egy szönyű botlás volt, és hiába éreztem akkor helyén valónak, mert annyira magam alatt voltam, és vigaszra vágytam, most már tudom, hogy nem lett volna szabad megtennem ezt. - hadartam egy szuszra. 

- Engedj el! - rivallt rám újból, mire lehullottak a karjaim a testéről. 

- Jimmy... - hüppögtem újra, de nem fordult felém, és nem is nézett rám. - Jimmy én szeretlek!

- Most nem tudok ezzel mit kezdeni, de kösz a dugást, az nagyon fasza volt! - mondta szárazon, majd kiviharzott az irodájából, és úgy bebaszta az ajtót, hogy az tokostul megremegett. Összerogytam a padlón, és csak sírtam. Eddig is elég nagy szarban voltunk, most aztán még nagyobb galibát okoztam kettőnknek. Csak magamnak köszönhettem ezt az egész helyzetet. Jimmy örökre kilépett az életemből, ebben nem kételkedtem. Vérig sértettem. 


Drágáim!

Meghoztam a friss fejezetet! Remélem örültök, és megajándékoztok pár komenttel! Kinek hogy tetszett a folytatás? Nagyon utáltok? 

Csóközön, Arielle

Ajánlott zenei aláfestés:

56. fejezet

(Vicky)

Összepakoltam a cuccaimat, bár nem volt nagyon mit, alig hoztam magammal valamit Seattle-be. John készségesen segédkezett nekem, és lekísért a szálloda halljába, miközben hozta a táskámat. Mindig is nagyon udvarias férfi volt, nem hagyta volna, hogy egymagam cipekedjek. A portással előhozatta a kocsimat, így a meleg előtérben várhattam meg vele, és nem kellett kint fagyoskodnom a havazásban. Amint a kocsim a bejáratnál parkolt, John kikísért és kinyitotta nekem az ajtót, hogy beszállhassak. Elvettem tőle a táskámat, behajítottam az anyósülésre, majd felé fordultam. 

Eszményi férfi volt. Rövid barna hajába a halántékánál egy-két ősz szál vegyült, de ettől csak még szexibb volt. Barna szemei szinte falták magukba a látványomat, telt ajkai pedig csak úgy hívogattak egy csókra. Nem értettem, hogy anyám miért nem tudta őt értékelni, hisz egy igazán remek ember volt, és látványnak sem utolsó. Szinte összefutott a számban a nyál, ha rá néztem, még úgy is, hogy a szívem egy másik férfiért dobogott. Tétován megfogtam a kezét, mire szoros ölelésbe vont engem, és én még egyszer belélegeztem magamba az illatát. 

- Vigyázz magadra, cicám. - dünnyögte a fülembe aggódva. - Ha valami van, nyugodtan keress. 

- Mindent köszönök, John. - néztem fel rá szinte rajongó arckifejezéssel. Imádtam ezt a pasast. Olyan gondoskodó volt velem szemben, és mindig számíthattam rá, nem csak a bajban. 

- Ne köszönd, csak légy boldog. - különös tekintettel nézett rám, nem láttam mögé, így nem tudtam, milyen érzések lehetnek a legmélyén. - Ha te boldog vagy, akkor én is rendben leszek. - apró csókot nyomott a halántékomra, majd hirtelen elengedett, és már be is viharzott a szállodába.

Pár pillanatig szinte ledermedve ácsorogtam ott a kocsim mellett, próbáltam értelmezni a szavait, de nem lettem okosabb. Tudtam, hogy neki is voltak érzelmei az irányomban, de nem gondoltam volna soha, hogy azok olyan erősek lettek volna, hogy megviselné ez az egész helyzet. Talán tévedtem, de nem hagyott már rá lehetőséget, így megráztam magam, beszálltam az autómba, és elindultam hazafelé. 

Hosszú út állt előttem, és nem tudtam olyan gyorsan haladni, mint szerettem volna. Rengeteg hóátfúvás volt az utakon, mely nehezen járhatóvá tette azokat. Nem mertem túl nagy sebességgel hajtani, nehogy egy havas árokban végezzem felfordult kocsival, és még később érjek haza, mint ahogy így fogok valószínűleg. 

Egy órája voltam úton körülbelül, mikor tárcsáztam Melanie-t, és kihangosítva a telefonomat feltettem a műszerfalra a tartójába. Tudni akartam, mi a helyzet otthon, és persze meg is akartam nyugtatni őt, hogy minden rendben van velem.

- Szia Vicky! - szinte az első csörgés után felvette a telefont, mintha csak az én hívásomra várt volna egész nap. Melengette a szívemet még a gondolata is. - Végre életjelet adsz magadról, csajszi. - dorgált szelíden.

- Bocs Mel, de nem voltam épp a toppon az elmúlt napokban. - védekeztem rögtön - Eléggé megviselt a tény, hogy miután Jimmy szerelmet vallott nekem és megígérte, hogy elválik attól az áspiskígyó feleségétől, kiderült, hogy nem teheti meg, mivel éppen apai örömök elé fog nézni. - úgy duzzoghattam, mint egy öt éves gyerek. Lesüllyedtem Jimmy szintjére.

- Te meg rögtön elrohantál, mintha az egész város egy leprateleppé változott volna. - folytatta Melanie.

- Baromira kiborultam. - sóhajtottam fel elkeseredetten. - Nem akartam megint bekattanni, így inkább eljöttem onnan. Apa nem láthat engem olyan állapotban, és Nana sem. Jimmy még kevésbé. - erősködtem. Nem tudtam volna elviselni, hogy öntudatlanul, lekötözve feküdjek egy pszichiátriai osztályon újra, és azok az emberek, akiket szeretek, aggódva és szánakozva álljanak mellettem. - Úgy éreztem, hogy nem vagyok én elég erős ehhez az egész szituhoz, hogy felemészt. Nem is tudom már pontosan.

- Nekem nem kell magyarázkodnod, Vicky! - sóhajtott fel Melanie. - Jimmy eléggé elbaszta ezt az egészet. Nem most, már 6 éve. Marha nagy mákja volt, hogy így összejöttetek újra, meg minden, de ő se gondolhatta komolyan, hogy menni fog a házassága meg a kapcsolatotok párhuzamosan egymással hosszabb ideig. 

- Nem tudom, hogy mit gondolt, de én is ludas vagyok ebben. - ráztam meg a fejem, bár tudtam, hogy Mel ezt nem láthatta. - Mindenesetre túl vagyok ezen a kiboruláson, és kész vagyok rá, hogy szembenézzek ezzel a helyzettel.

- Bevált a John-terápia? - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Ő  tud engem kezelni ezekben a helyzetekben. - feleltem. - De nem ez a lényeg, Mel. Elfutottam, pedig én nem egy olyan lány vagyok, aki meghátrál. Beijedtem, mert Jimmy nagy nyomást gyakorolt rám.

- Ez a gyerek az ő felelőssége lesz, nem a tiéd. - jegyezte meg Melanie.

- Szerintem Gabrielle lesokkolta Jimmy-t ezzel a gyerektémával, nem is kicsit. Gondolj bele, Mel! Szétverte a Buick-ot! - emlékeztettem.

- Igaz...

- Olyan bolond volt, hogy nekem kellett helyette döntenem. - bosszantott még mindig a dolog, de nem hagyhattam, hogy magára hagyja a terhes feleségét miattam. 

- Mióta elmentél nincs egészen magánál. - egészen lehalkította a hangját, gondoltam, hogy nem akarja Rob tudtára adni, miről is cseverészünk.

- Gondolom elég pipa rám... - nyögtem fel, miközben a szemeimet forgattam. Jimmy elég kiszámítható volt, ha a viselkedését kellett figyelembe venni. 

- Nem beszéltél vele azóta? - kérdezte megdöbbenve. Most erre mit mondjak? Hogy először dühös voltam, és azért nem hívtam fel, aztán meg bűntudatból?

- Nem. - böktem ki nagy sokára. - Tegnap kaptam tőle egy sms-t, amiben csak annyit írt: "szeretlek". Tök mérges voltam rá, mert előtte meg telefonban lehordott a sárga földig, hogy én mekkora szemét vagyok, amiért pont John-hoz merészeltem fordulni, meg ilyenek. - nagyot sóhajtottam. - Nem tudom, mit fog szólni, ha most csak úgy hazaállítok.

- Történt valami olyasmi, ami miatt bizonytalan vagy? - kérdezte Melanie. Ez a csaj a vesémbe látott...

- Lefeküdtem John-nal. - nem akartam hazudni.

- És? Neki gyereke lesz a feleségétől! Tulajdonképpen azzal fekhetnél össze, akivel kedved szottyan, mert te vagy a szerető! Te vagy a látszólag szingli, ő pedig a hivatalosan is nagyon házas. - Melanie csak úgy fortyogott. 

- Tudom, hogy Jimmy egy faszfej. - mosolyodtam el. - De attól még szeretem őt.

- Hát elég nagy faszfej, azt meg kell hagyni. - dünnyögött továbbra is. - Ha szereted, akkor mellette a helyed. Egyedül ezt nem fogja tudni végigcsinálni.

- Én is így gondolom. - helyeseltem, majd elbúcsúztam Melanie-tól azzal az ígérettel, hogy amint időm engedi meglátogatom őt, és elmesélem a fejleményeket.

Az út további része eseménytelenül telt, tulajdonképpen végig azon gondolkodtam vezetés közben, hogy hívjam e fel Jimmy-t, vagy sem. Többször is tétován a telefonért nyúltam, hogy tárcsázzam a számát, de minduntalan megtorpantam. Nem akartam úgy Vancouver-be érni, hogy tisztában legyek vele, mennyire ki van rám akadva. Nem hívtam fel. Egyenesen a telepre hajtottam, még volt épp 5 perc a munkaidejükből, mikor odaértem. Mindenki a helyén volt, az utolsó simításokat végezték az aznapi munkájukon. Szorongva álltam az ajtóban, de már nem tétovázhattam, így egy hirtelen széllökéstől kissé felbátorodva beléptem a műhelybe. Nagyon kellemes meleg volt bent, ami roppant jól esett a kinti fagyos időjárás után, de a levegő megállt, ahogy észrevettek.

Én csak Jimmy-t kerestem a tekintetemmel, és hamar meg is találtam őt. Szakadt munkásruhában volt, és olyan szexi volt egy hatalmas körfűrésszel a kezében, hogy csaknem megrogytak tőle a térdeim. Nem tudtam volna nélküle élni, és nem is akartam. Szerettem őt, mióta 4 évesen először megláttam. Rengeteg gyerekkori emlék felelevenedett bennem, érzések, benyomások, mind-mind olyanok, melyek őhozzá kötődtek. Az egész életem James Alexander  Buck körül forgott, és nekem idáig el kellett jutnom, hogy ezt végre fel is fogjam. Jól fogalmazta meg korábban, a sors is egymásnak szánta kettőnket. 

Letette a gépet a munkaasztalra, leporolta a nadrágjáról a fűrészport, majd magabiztos léptekkel megindult felém. Csak úgy döngtek a lépései a bakancsában. Szívesen összehúztam volna magam nagyon apróra, de erre nem volt lehetőségem, így próbáltam a tekintetemmel elmondani neki, mit is érzek. Hiába próbáltam olvasni az arcvonásaiból, vagy a szemeiből, nem engedte. Mikor már csak centikre volt tőlem, elakadt a lélegzetem is. Az illata körbeölelt, és én legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Bocsánatot akartam kérni tőle, vagy megmagyarázni, ami történt, de nem jött a számra egy ilyen mondat sem, egyszerűen kiböktem, ami a legrelevánsabb dolognak hangzott.

- Szeretlek. - halkan mondtam, hogy csak ő hallhassa. Elsimította a hajamat az útból, két kezébe fogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.

- Mégis itt hagytál kétségek közt napokig. - vetette a szememre.

- Sajnálom. - néztem rá könnyes szemekkel. - Mindent borzasztóan sajnálok, én nem... - belém fojtotta a szót. Azt hittem, hogy ordítani fog, és tök pipa lesz rám, ehelyett szorosan magához húzott, és úgy ölelt, hogy alig kaptam levegőt.

- Nem számít, gyönyörűm. Csak az a fontos, hogy visszajöttél hozzám! - dünnyögte a fülembe, majd gyorsan felrángatott az emeletre. Apa vetett ránk egy rosszalló pillantást, de egy suta mosollyal elértem, hogy talán nem szidja le majd Jimmy-t a műsorért, amit a munkások előtt rendezett velem. 

- Nem haragszol rám? - kérdeztem Jimmy-t a lépcsőn felfelé menet döbbenten.

- Majd beleőrültem, hogy itt hagytál, Vicky! - dorgált szelíden. - Haragszom rád, de jelenleg örülök, hogy újra itt vagy. Sok mindent át kell beszélnünk kettőnkkel kapcsolatban, de nem most. - berángatott az irodájába, majd kulcsra zárta az ajtót. Visszarántott magához, majd úgy felnyomott a falra, hogy hirtelen nem is kaptam levegőt. - Egy gonosz boszorkány vagy, Victoria Taylor! Rám hozod a frászt, és úgy hiányzol, hogy csaknem bekattanok. Most meg foglak baszni, hogy érezd, mennyire hiányoltalak az elmúlt napokban, aztán megvitatjuk a mi kis dolgainkat. - közölte száraz hangon, majd lecsapott az ajkaimra. Belenyögtem a szájába. Elvesztem az érzésekben.


Drágáim! Meghoztam a friss fejezetet, várom a kommenteket!

Csóközön, Arielle

55. fejezet

(Vicky)

Gyönyörűszép álmom volt az éjjel Jimmy-vel, így ki sem akartam nyitni a szemeimet, csak belefolyni abba a finom, puha ölelésbe, amit csak egy izmos férfitest nyújthat egy nő számára. Nem akartam gondolkodni, csak visszasüllyedni abba a jótékony homályba, amiben Jimmy-vel voltam, és közben érezni a bőrét a bőrömön. Mintha nem történt volna semmi rossz dolog, mintha nem lenne egy terhes felesége, és mintha nem jöttem volna el ilyen messzire tőle. Ám ahogy kezdtem az álomból öntudatra ébredni, rájöttem, hogy nem Jimmy az, akinek a testére indaként fonódtam, hanem John. 

Kinyitottam a szemeimet, és megláttam, ahogy aggódó arccal engem bámul. Nem tudtam már sírni, pedig belül annyira fájt minden egyes légvétel, hogy sikítani szerettem volna. Tudtam, hogy pontosan tisztában volt az érzéseimmel, a bennem zajló dolgokkal, és az agyam tekervényeiben dúló kémiai folyamatokkal is. Megint erőltettem magam, hogy apára gondoljak. Felidéztem magamban az arcát, ahogy szeretetteljesen néz rám, és kicsit jobb volt. Tudatosítanom kellett magamban, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, nem kell depresszióba zuhannom, és nem kell egyedül megoldást találnom semmire, mert van, aki támogasson, amikor én gyenge vagyok. John megsimogatta az arcomat, kikotorta a kósza hajszálakat a szememből, majd cuppanós puszit nyomott az orromra.

- Gyere, cicám. Együnk valami finomságot! -  mondta, majd felkelt az ágyból, és magával húzott engem is.

Amíg ő rendelt a szobánkba reggelit, én a fürdőbe zárkóztam, és kicsit rendbe szedtem magamat. Fogat mostam, kifésültem a hajamat, majd mackónadrágban, és Jimmy egyik kinyúlt régi pólójában visszamentem a hatalmas nappalis étkezőbe. John elhúzta a vastag, nehéz függönyöket, így a napfény csak úgy áradt befelé a helyiségbe, nekem pedig hunyorognom kellett tőle. Fura, de nem éreztem magamat másnaposnak, pedig jó sok pezsgőt benyakaltunk tegnap este. Leültem az asztalhoz egy párnázott, nagyon is kényelmes székbe, felhúztam a lábaimat, és amíg vártuk, hogy a pincér felhozza a kaját, bekapcsoltam a telefonomat.

Számtalan nem fogadott hívás várt, és jó pár sms. Apa írt, hogy ne aggódjak Jimmy miatt, mert gondját viselte. Melanie is keresett, és végül ő is egy rövid üzenetet írt csak, hogy reméli, hamarosan hazamegyek, és megbeszéljük a dolgokat, mert aggódik értem. Még Katie is küldött egy sms-t, amiben biztosít a támogatásáról. Egészen meghatódtam, Jimmy egyszavasa viszont teljesen mellbe vágott. Annyit küldött csak, hogy szeret. Tegnap este még szinte elvágta a torkomat a telefonon keresztül, amiért eljöttem Vancouver-ből, és John-nal merészelem tölteni az időmet, éjjel viszont már szeretlekes üzit küld nekem. Dühös lettem, és legszívesebben kivágta volna a telefonomat az ablakon, ám ekkor kopogtak az ajtón, és John beengedte a pincért. 

Előrelátó volt, mindenféle finomságból hozatott, így jó étvággyal megreggelizhettünk. Én ettem egy nagy tál műzlit, majd lefojtottam két palacsintával, biztos ami biztos, John pedig ham and eggs-et választott magának. 

A délelőttöt a városban töltöttünk. Sétáltunk a belvárosban, benéztünk egy-két üzletbe, vásároltunk John-nak pár dolgot, de azt nem engedtem, hogy nekem vegyen bármit is. Pont elég volt már tőle az is, hogy pár napig itt lehettem vele anélkül, hogy egy fillért is kért volna az ellátásomért cserébe. Nagyon jól éreztem magam vele. Szándékosan elterelte a figyelmemet a sok szarságról, amit magam mögött hagytam, és nekem most pont erre is volt szükségem. 

Be akart ülni ebédelni valami puccos helyre, de én rávettem, hogy inkább valami gyors büfébe ugorjunk csak be. Nem voltam oda a luxuséttermekért, és jobban szerettem két kézzel tömni magamba a sült krumplit, mint késsel villával valami olyat enni, aminek a nevét sem tudtam volna kiejteni. 

Két hatalmas hamburgert sikerült befalnunk egy nagy adag krumplival, és mindketten megittunk hozzá egy-egy hideg kólát is. Nevetgéltünk, sztorizgattunk, biztonságban éreztem magam. A szállodába visszaérve John elterült a hatalmas franciaágyon, én mellé kucorodtam.

- Olyan más most minden kettőnkkel. - jegyezte meg, miközben a hajamat simogatta. Nem nézett rám, a plafont bámulta meredten.

- Mert nem szexeltünk. - feleltem hasonló hangnemben, de a feszültségi szint megugrott bennem. Nem is sejtettem, hová szeretne kilyukadni ezzel. 

- Nagyon fontos vagy nekem ennek ellenére is, kiscicám. - most olyan keményen nézett a szemembe, ami garantálta az őszinteségét. 

- Tudom, John. Te is az vagy nekem. - biztosítottam a saját érzéseimről is.

- Örülök, hogy hozzám jöttél, és nem tettél kárt magadban. - sóhajtott fel mélyen, mint aki a gondolattól is rosszul van, hogy bármi bajom eshetne. Szorosabban bújtam hozzá, belélegeztem férfias illatát. Teljesen más volt, mint Jimmy, mégis nagyon meg tudott nyugtatni a jelenléte. Borzasztóan összetörtnek éreztem magam, ő pedig egy mentsvár volt számomra.

Délután elment egy tárgyalásra, így egyedül maradtam a lakosztályban. Jimmy hiánya felőrölt még így is, hogy John-nal mennyire jól éreztem magamat. Legszívesebben kitéptem volna a szívemet a helyéről, kivágtam volna az ablakon, és belesüllyedtem volna egy érzelemmentes életbe, de sajnos ezt nem tehettem meg. Nem válaszoltam senki üzenetére, csak apának írtam egy sms-t, hogy minden oké velem. Nem akartam kapcsolatba kerülni senkivel most. 

Egyedül töltöttem az egész délutánt, majd az estét is. John csak későn ért vissza a tárgyalásról, én pedig addigra már eléggé eláztam a szálloda bárjában. Az egyetlen csini rucim volt rajtam, amit magammal hoztam, egy fekete kis csőruha egy piros masnival a csípőrészen. Rövid volt, kihívóan felfedte a hosszú lábaimat, így rengeteg ingyen koktélhoz jutottam a pultnál ücsörögve. Pár legénybúcsún résztvevő pasi mellém szegődött, ott röhögcséltem velük, mikor John megérkezett. Rosszallóan nézett rám, de én addigra már olyan részeg voltam, hogy nem is foglalkoztam ezzel. 

- Menjünk, Vicky. - lépett oda hozzám John merev arccal.

- Ne már, John... - nyafogtam. - A fiúk épp most akartak elvinni valami tök jó buliba.

- Majd mutatok én neked bulit odafenn. - intett a fejével a lift felé.

- Az apád nagyon parancsolgatós, szivi. - bökött meg a könyökével az egyik pasas. A nevére sem emlékeztem, de azonnal megfagyott az arcom a mondata után. John az én édes kis hancúrpajtásom volt, nem egy vén fószer. Sőt, a tulajdon apám sem volt egy vén fószer. Amilyen mértékben ez kivitelezhető volt jó sok gin-tonic után, kihúzott háttal, felszegett fejjel felálltam, és belekaroltam John-ba.

- Ő a pasim, te barom. - vetettem a srácra egy szúrós pillantást.

- Neked is jobb lenne szivi, ha egy korban hozzád közelebb állóval nyomnád... - mindezt úgy fogalmazta meg, hogy közben megmarkolta a saját farkát, csak hogy vizualizálhassam, mire céloz pontosan. Néha idegtépő volt lerázni az ilyen típusú tahókat. Nem is értettem már, miért hagytam, hogy körbedongjanak. Odahajoltam a sráchoz, egészen közel a füléhez, és hagytam, hogy egyenesen a dekoltázsomba meredjen.

-  Már ettől majdnem a gatyádba élveztél, mihez kezdhetnék én veled? - kuncogtam, majd egy lekicsinylő pillantás keretében követtem John-t a lifthez. Alig bírtam állni a magassarkúmban, így nekitámasztottam a hátamat erős mellkasának. A ruhánkon keresztül is éreztem, hogy kőkeményen áll a farka. Elmosolyodtam, csábosan hozzádörgölőztem. Érezni akartam. Érezni bármit, ami boldoggá tesz csak egy kicsit is, mert olyan kibaszott módon szomorú és elveszett voltam, hogy valamivel ellensúlyoznom kellett. 

- Vicky... - nyögött fel John azon a szexi mély torokhangon, amit régebben imádtam. - Ettől én is elég hamar a gatyámba fogok élvezni, és az iménti elméleted csúfosan megdől. 

- Kívánsz engem. - állapítottam meg. Behunytam a szemeimet, és mosolyogtam. Nagyon részeg voltam.

- Mindig kívánlak, cicám. De te szerelmes vagy egy másik pasiba, és nem foglak csak azért megfektetni, mert most ki vagy borulva, és azt gondolod, hogy ez jó ötlet. Meg fogod bánni, mikor kijózanodsz.

- Neki gyereke lesz egy másik nőtől. - vontam meg a vállam. - És úgy is azt gondolja, hogy épp dugok veled.

- Nem elég jó érvek. - sóhajtott fel John, és a szobaajtónkig támogatott a folyosón, amint felértünk a lifttel. Amint kinyitotta az ajtót én befurakodtam előtte, ledobtam a tűsarkúimat, és egyenesen az ágy felé vettem az irányt. Menet közben már meg is szabadultam a ruhámtól, egy szál bugyiban ültem le az ágy szélére és vártam rá. Nem akartam gondolkodni. Nem akartam semmit, csak jól érezni magamat. Úgy éreztem, ez jár nekem. Egy kis élet Jimmy nélkül.

- Gyere ide, John. - mondtam neki, miközben szélesre tártam a combjaimat. Hátamat megfeszítettem, a melleim így peckesen álltak, és tudtam, hogy mennyire hívogatóak. Ledermedve állt az ajtóban. - Most. - unszoltam, mire megindult felém. Felkapta a köntösét a kanapéról, majd elém térdelt, és beborított vele. Eltakarta a testemet. 

- Nem foglak kihasználni. - nyomott egy puszit a homlokomra.

- Vagy csak nem akarod, hogy én kihasználjalak. - néztem rá elmerengve, majd megvontam a vállamat, így a köntös szépen lecsúszott róla, és ismét félig meztelen voltam. Előredőltem, két kezem közé fogtam az arcát, és szájon csókoltam őt. 

- Vicky... - nyögte a számba. Tiltakozni próbált. 

- Vigasztalj meg. - dünnyögtem, miközben könnyek pottyantak ki a szemeimből. - Olyan nagyon szarul érzem magam... Vigasztalj meg, John! - kértem újra, és végül már engedett.

Végigdöntött az ágyon, miközben egy pillanatra sem szakadt el a számtól. Falta az ajkaimat. Kezeivel a melleimet simogatta, bennem csak úgy zsibongtak az érzések, így mire a bugyimba nyúlt, már iszonyúan nedves voltam. Egy mozdulattal lehúzta rólam a fehérneműt, áthajította a szoba másik felébe, és miközben kigomboltam az ingét, ő letornázta magáról a nadrágját. Amint belém hatolt, úgy éreztem, újra élek. Vadul szeretkeztünk, nem finomkodtunk, és legalább kétszer eljuttatott már a csúcsra, mikorra ő is elengedte magát. Elszívtunk egy cigit utána még az ágyban, majd úgy elaludtam, mint akit fejbe vágtak.

Reggel morgósan ébredtem, és be is zárkóztam a fürdőbe, hogy elmerülhessek egy nagy kád vízben. Végiggondoltam az elmúlt napokat. Szerettem Jimmy-t, ez volt a biztos pont az egészben. Vancouver-ben akartam élni az életemet, apával akartam lakni. Ez volt a másik tuti dolog az életemben. Nem kellett volna lefeküdnöm John-nal. Ez úgy villant az agyamba, mintha megvilágosodtam volna. 

Elcsesztem vajon minden esélyemet Jimmy-nél? Gyengének éreztem magam, és otthagytam őt egyedül, ahelyett, hogy együtt szembenézhettünk volna ezzel az egésszel. Hiszen a fenébe is, szerettük egymást. Kit izgat, hogy háza? Ki a fenét érdekel, hogy nem lehetünk együtt nyilvánosan? Eddig is a szeretője voltam, és ezután is lehetek a szeretője. Kipattantam a kádból, és úgy ahogy voltam, fürdőhabbal borítottan, meztelenül és vizesen kiszaladtam John-hoz a szobába.

- Vissza kell mennem Vancouver-be. - néztem rá riadtan.

- Erre fürdés közben jöttél rá? - nézett végig csábosan a testemen. - Meg fogsz fázni kiscicám. - csóválta meg a fejét, és hozott nekem egy tiszta törülközőt, amibe alaposan bebugyolált.

- Féltem, ezért elfutottam. - összegeztem a dolgokat, amikre rájöttem. - De én egy erős nő vagyok! Nem okoztam kárt magamban, mert erős voltam, és meg tudtam állni. Szembe tudok nézni akkor ezzel az egész helyzettel is.

- Nagyon profi vagy abban, hogyan kell valaki észrevétlen szeretője lenni. - vallotta meg John. - De biztos vagy benne, hogy hosszútávon is ezek a vágyaid?

- Szeretem őt. - horgasztottam le a fejemet. 

- Akkor menj vissza hozzá. - mosolygott rám John bánatosan. Megöleltem, és hagytam, hogy a karjaiban ringasson egy darabig. Csak remélni tudtam, hogy Jimmy nem fog őrjöngeni, amikor visszatérek. 


Drágáim! Meghoztam az új fejezetet. Remélem élvezhető lesz, kb. 100x álltam neki, mire be tudtam fejezni, olyan kapkodós hetem volt. Újraolvasni sincs időm egyben, mielőtt közzé teszem, úgyhogy ha valami hülyeséget hordtam össze itt nektek, akkor előre is bocsi :(

Remélem, írtok nekem pár mondatot, nagyon örülnék neki!!!! :)

Csóközön, szép hétvégét! Arielle
 

54. fejezet

(Jimmy)

Legszívesebben a földhöz vágtam volna a telefonomat abban a pillanatban, amikor Vicky megszakította a vonalat. Akkora barom voltam! Ő totál ki volt borulva, én pedig elhittem neki, hogy nincs szüksége rám, pedig most már tisztán láttam, hogy mégiscsak kellettem volna neki. Bűntudatom volt emiatt, és csak magamat okoltam azért, hogy most John vállán sírta ki magát, és nem az enyémen. Minden porcikám idegenkedett még a puszta gondolatától is, hogy most a volt szeretője karjaiban képzeljem el őt. 

John az elmondása alapján nagyon rendes volt vele, átsegítette egy csomó szar helyzeten, de emellett azért valamiféle kapcsolat is kialakult közöttük. Vicky mindig elmosolyodott - talán abszolút nem szándékosan -, amikor róla beszélt, látszott rajta, hogy szép emlékei voltak a közösen eltöltött időről, és szívesen gondolt rá. Én ettől függetlenül nem tudtam a hapsit magamban hová tenni. Elvette Allie-t feleségül, belesimult abba a beteg családba - ami persze anyagilag is bőven megérte neki nyilván -, majd viszonyt kezdett a nála jóval fiatalabb Vicky-vel. Segített neki, terelgette az útján, vigyázott rá, amikor én tehettem ezt meg, de be is gyűjtötte az ezért járó jutalmat, hisz gerincre vágta őt jó párszor. 

Nem akartam azon agyalni, hogy vajon most miért ment el hozzá Vicky, mit kaphatott meg John-tól, amit tőlem nem, mégis folyton ezen kattogott az agyam. Féltékeny voltam, és legszívesebben odamentem volna, hogy magamnak követeljem azt a szemtelen csitrit, annak ellenére is, hogy semmiféle jogot nem formálhattam rá. Nős ember voltam, akinek a felesége a gyermekét hordta a szíve alatt. Még kevesebb lehettem most Vicky szemében, mint ami eddig voltam, pedig én akartam az a férfi lenni, akinek védő ölelésébe szalad, ha valami gondja van. Védelmezni, óvni, segíteni akartam őt, támogatni a bajban, magamra venni a fájdalmait. Ehelyett elbasztam mindent, mert én voltam az, aki őbenne próbált támaszra lelni, és ezzel elriasztottam magamtól. Annyira kétségbe voltam esve a Gabby által kialakított helyzetben, hogy nem Vicky érdekeit néztem, hanem a sajátjaimat. Kielégítettem a szükségleteimet, és ő megadott nekem mindent, amit csak tudott - még annál is többet. Szemét faszfej voltam, pont olyan, amilyennek tartott engem. Dean-nek igaza volt: Vicky beteg volt, és én nem kezeltem őt megfelelően ebben a szituációban. 

Lerogytam a kanapéra, feszülten meredtem a kijelzőre. Vicky telefonjáról küldtem át a múlt héten készült fotót az enyémre, melyen ketten pózoltunk a bárban. Azonnal beállítottam háttérképnek, biztosan tudva, hogy Gabrielle sosem nézne a telefonomba. Dean leült mellém, két feles poharat vágott az asztal lapjára és egy üveg whisky-t. Ránézett a képre, amit annyira bámultam, mélyet sóhajtva elmosolyodott.

- Tudom, hogy szereted őt. - mondta halkan, majd kivette a készüléket a kezemből, és arrébb rakta, hogy ne legyen a közelemben, és véletlenül se kínozzam magam.

- Ez több, mint szerelem. - motyogtam magam elé. Úgy éreztem, a birtoklási vágy szétfeszíti a testemet. - Először azt hittem, hogy csak szex, utána azt, hogy szerelem. Most már úgy gondolom, hogy ez maga a sors. Az univerzum is egymásnak szánt kettőnket.

- Meg kell tanulnod, hogy mikor van hullámvölgyben, és mi az, amivel kilendítheted onnan. Nagyon nehéz észre venni a jeleket, de legközelebb már tudni fogod, hogy amikor egyedül akar maradni, akkor ki van borulva. Sose engedd bezárkózni.- figyelmeztetett, miközben teletöltötte a poharakat. Koccintottunk, kiittuk a szeszt belőlük. Marta a torkomat, mint a nyavalya, de azért visszaadtam neki, hogy újratölthesse. - A fürdőszobájában találtam egy ollót a mosdókagylóban. Bántani akarta magát.

Belegondolni is rémisztő volt. Frenetikusat szexeltünk, ő pedig utána hazaküldött engem, hogy bánthassa magát szemtanúk nélkül. Miattam került ilyen állapotba, és ez marokra fogta a szívemet. Vicky volt az én mindenem, a mentsváram, a szerelmem. Nem ilyen férfit érdemelt maga mellé, mint amilyen én voltam. Meg kell emberelnem magam, és olyanná kell válnom, aki méltó hozzá. Korántsem volt ő olyan, amilyennek akkor gondoltam, mikor visszajött ide hozzánk. Igaz, egy szemtelen kis csitri volt, de nem volt lekezelő, se gőgös, se partiribanc. Vicky egy laza, kedves, határozott lány volt, aki mellett minden férfi boldog tudott volna lenni. A tenyeremen kellene hordoznom őt, annyira csodálatos. 

- De nem tette meg. - vetettem ellen Dean-nek.

- Nem tudom, mi állította meg, de valóban sértetlenül távozott innen. - bólintott. Újabb pohárral nyomtunk le az alkoholból. - A lényeg, hogy szeret téged, és baromira megviseli ez a dolog, én meg természetesen aggódok érte. 

- Aggaszt, hogy John-nal van. - ismertem be. Kissé finomítottan vázoltam ezt Dean-nek, mert nem aggasztott, hanem egyenesen pánikhangulatba kergetett ez a dolog, de nem akartam egy puha pöcsnek tűnni.

- Haza fog jönni, ebben nem szabad kételkedned. - szegezte rám a mutatóujját Dean, majd újabb kört ittunk. - Szerintem menj el egy pszichológushoz és kérdezd meg, ő mit javasolna neked Vicky-vel kapcsolatban. Jobban megismerhetnéd a betegségét, és rávilágíthatna olyan dolgokra, amikre magadtól nem jönnél rá.

- Jó ötlet. - megfogadtam, hogy mindenképpen fel is keresek egyet. 

Ezután már nem számoltam hány felest ittunk meg, és arra sem emlékeztem, hogyan kerültem fel az emeletre. Másnap reggel az ébresztő hangjára éledtem fel Vicky ágyában, és cefetül éreztem magam. Hagyján, hogy tombolt bennem a másnaposság, de ráadásul ahogy körbevettek az ő dolgai, az illata, még jobban elmerültem a hiányában. Meredten bámultam a közös képünket ismét a telefonom kijelzőjén, majd bepötyögtem neki egy sms-t.

"Szeretlek!"

Csak ennyit írtam neki, nem akartam se kérlelni, se könyörögni, hogy jöjjön haza. Azt akartam, hogy tudja, a szívemben neki bérelt helye van, attól függetlenül is, hogy mi a frászt művel John-nal. Elkínzottan mentem el tusolni, majd felvettem a tegnapi ruháimat, és Dean-nel mentem be dolgozni. Szükségem volt egy új autóra, így ebédidőben kénytelen voltam elmenni egy autószalonba, hogy vegyek egy új kocsit. Semmi kedvem nem volt hozzá, szerettem a Buick-ot, és tudtam, hogy Vicky is. Egy kibaszott monoton hétnek néztem elébe, és hamar rájöttem, hogy Vicky nélkül szart sem ér az életem. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan voltam képes élni mielőtt visszajött ide. Annyira szervesen az életem része lett, hogy fájt még levegőt is venni annak tudatában, hogy kurva messze van tőlem. Gabby... arra a kígyó feleségemre még csak gondolni sem akartam...

(Dean)
  
Rohadt szar volt az én lökött kölykeimet ilyen állapotban látni. Jimmy totálisan be volt rezelve attól, hogy elveszíti Vicky-t, még csak fel sem tudta fogni szerintem, hogy apa lett, annyira nem azzal volt elfoglalva. Vicky viszont teljesen kiborult, és én nagyon féltettem az én kislányomat, mert kisebb dolgok miatt is került már válságos állapotban kórházba. Gyengének érezte magát, és én maximálisan megértettem őt, mindazonáltal reménykedtem benne, hogy ráébred, nem szaladhat el a problémái elől. Sokkal erősebb volt, mint amilyennek gondolta magát, és épp itt volt az ideje, hogy erre ő maga is ráeszméljen.

Reggel elvittem Jimmy-t dolgozni, de én nem mentem be a telepre, tovább hajtottam a kocsival, és meg sem álltam a kórházig. A parkolóban úgy helyezkedtem, hogy rálássak a bejáratra, majd felhívtam Katie-t.

- Szia kislány! - köszöntöttem, amikor felvette. - Szar napom van, nem tudok érted menni most reggel. Elboldogulsz egyedül is, vagy küldjek érted valakit?

Tudtam, hogy nem szép dolog átverni azt a nőt, aki ennyire fontos volt nekem, de véget akartam vetni Katie szenvedésének, és nem volt jobb ötletem. Vissza akartam adni neki a szabadságát, hogy nyugodtan járkálhasson, és ne érezze úgy, hogy csakis tőlem függ a biztonsága. Az utóbbi hetekben nélkülem nem ment sehová, szinte kapaszkodott belém, ami egyáltalán nem zavart, mert imádtam vele tölteni az időmet, és persze legyezgette a férfiegómat, hogy csak engem méltat abban a kegyben, hogy nem fél mellettem, de nem akartam, hogy legyen oka félni. Ki akartam ugratni a nyulat a bokorból, és lezárni ezt a dolgot egyszer s mindenkorra.

- Semmi baj, Dean. Fogok majd egy taxit, nem akarok senki terhére lenni. - felelte Katie kedves hangján, de nem tudta elfedni a félelmét. Sajnáltam őt, de az ő érdekében tettem mindent. - Átjössz délután? - ezt már nagyon halkan kérdezte.

- Persze kislány, semmi sem akadályozhat meg benne. Jó legyél! - mondtam, majd megszakítottam a vonalat.

Láttam, amint egy taxi gördül a bejárat elé nem sokára, és Katie száll be a hátsó ülésére gyorsan, alaposan körülkémlelve a környéket. Reméltem, hogy nem vett észre engem, és követni kezdtem egy kis lemaradással a sárga autót. A lakása előtt leparkolt a kocsi, Katie fizetett, majd szinte berobogott az épületbe. Én a szemközti oldalon húzódtam félre, és vártam, figyeltem. Nem kellett sokáig ücsörögnöm ott a dzsippemben, mikor egy kapucnis alak beosont a házba. Azonnal kivágódtam az autóból, átrohantam az utcán mit sem törődve a rám dudáló sofőrökkel, és felrohantam Katie lakásához.

Katie még be sem érhetett a lakása védelmébe, épp csak kioldhatta a riasztó berendezést, már utol is érte a csávó, mert épp azt a szép nyakát szorongatta, mikor odaértem.




- Katerina... - morogta neki a kapucnis srác. - Te büdös kis kurva! Miattad kellett ott rohadnom a börtönben, de most minden egyes napért megfizetsz nekem! Most nincs itt az a tata, hogy megvédjen téged... - nevetett, majd hirtelen elengedte Katie-t, és akkorát behúzott neki az öklével, hogy az én édes kicsikém eszméletlenül, vérző arccal terült el a folyosón.






Azonnal cselekedtem. Nekimentem a srácnak, lerángattam Katie-ről, majd a falhoz nyomtam, és ugyanúgy behúztam neki, csak sokkal nagyobb erővel, mint ahogyan ő tette azt a lánnyal. Katie az enyém volt, a birtoklási vágyat szinte az ereimben éreztem zubogni, így természetes késztetésnek éreztem, hogy meg kell védenem őt mindentől, leginkább ettől a szemétládától. Addig soroztam az ütéseimmel, míg teljesen harcképtelenné nem tettem őt. Amikor félig eszméletlenül elterült a padlón, bakancsommal ráléptem a fejére, és lehajoltam hozzá, hogy az szemébe nézhessek.

- Nem is rossz egy tatától ugye fütyikém? - kérdeztem vigyorogva. - Ha még egyszer ránézel erre a lányra kibelezlek. Ha idejössz, kibelezlek. Ha bármilyen módon kapcsolatba lépsz vele, akkor is kibelezlek. Töröld ki a fejedből, és jegyezd meg jól, hogy velem kell szembenézned, minden alkalommal, amikor csak lépnél felé.

Levettem a cipőm talpát róla, majd tárcsáztam a rendőrséget, és értesítettem őket a helyzetről. Amíg a járőrökre vártam, odamentem Katie-hez, az ölembe vettem a sebzett fejét, és óvatosan próbáltam élesztgetni, miközben szemmel tartottam az ellenfelemet.

- Dean, mit keresel itt? - nyöszörögte Katie.

- Haragudni fogsz rám. Ott voltam a kórháznál, és követtelek idáig. Ahogy bejöttél az épületbe, utánad jött ez a szemét. - vallottam be azonnal az ellene irányuló merényletemet.

- Ugye nem verted agyon? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. A szája felszakadt attól szeméttől kapott ütéstől, így elővettem a kabátom zsebéből egy vászonzsebkendőt, és rászorítottam a vérző ajkaira. 

- Nem, kislány. Nem vertem agyon, de nem fog többé ide jönni, és nem is fog többé zaklatni téged. - feleltem keményen.

A zsaruk megjöttek, elvitték a fiút, majd megkértek minket, hogy menjünk be a kapitányságra a nap folyamán vallomást tenni az esetről. Megígértem, hogy bemegyünk, így megbilincselték Katie támadóját, és elmentek vele. A karomba vettem a kába lánykát, úgy vittem be a lakásába, hogy ellássam a sérüléseit. Lefektettem az ágyába, szorosan mellé bújtam, és engedtem, hogy a mellkasomhoz simulva kisírja magából az elmúlt időszak minden feszültségét. Végre fellélegezhetett, és nekem ez mindent megért. Kezdtem nagyon is belehabarodni ebbe a lányba, annak ellenére is, hogy sosem gondoltam volna, hogy egy lányomkorú nőben találom meg azt, amit Allie-től sosem kaphattam meg. Katie felnézett rám, tisztelt, és feltétel nélküli szeretettel fordult felém. Gondoskodott rólam, ápolt, támaszom volt örömben és bánatban. Megérdemelte, hogy szeressék őt, és én szeretni is akartam őt. El akartam engedni Allie emlékét örökre a szívemből.


Drágáim! Meghoztam a folytatást! Remélem írtok nekem pár kommentet! Az előzőhöz is nagyon vártam a megjegyzéseket... :/ (kinek nem inge ne vegye magára!)

Csóközön, Arielle