29. fejezet

(Jimmy)

Dean szúrós szemekkel nézett rám, miközben én rezzenéstelen arccal helyet foglaltam a kerti ebédlőasztalnál, és felbontottam egy dobozos kólát. Melanie-t a sírás környékezte, Robert a kisfiúkkal volt elfoglalva. Nana bement a konyhába, hogy ránézzen az ételre, Sam pedig pánikszerűen követte. Katie nem moccant Dean mellől, még mindig fogta a kezét, és a sugdolózásuk egészen furcsa gondolatokra késztetett. Valaminek történnie kellett, amiért Katie ennyire közel engedte magához őt, hisz eddig mindig kerülte a testi kontaktust a férfiakkal, még velünk, a barátaival is. 

- Nem hiszem el, hogy folyton ezt kell művelnetek Vicky-vel. - csapott az asztalra Melanie.

- Ha normálisan viselkedne, nem lenne semmi problémánk. Nem kellett volna visszajönnie, és akkor nem lenne ebben a helyzetben. - vontam meg a vállam, miközben loptam egy főtt répát a levesből, és a kanalammal összevagdostam a tányéromban, hogy kicsit kihűljön.

- Jimmy, te egy akkora paraszt vagy! - támadt nekem Katie. Még mindig Dean kezét fogta, ez nem kerülte el a figyelmemet. Jó ideje nem hallottam tőle ilyen kirohanást. Olyan volt, mintha a régi énje kezdett volna előbújni belőle. Talán van közte és Dean között valami, azért érződik, hogy belőle merít erőt? - Nem veszed észre, hogy megbántod Dean-t? 

- Hagyd csak, Katie... Nincs semmi baj. Együnk. - felelte Dean. 

Nana és Sam visszatértek az asztalhoz, mindenki leült, és nekiláttunk a leveshez. Érezhető volt a feszültség, mindenki ideges volt, és persze engem hibáztattak az egész kalamajka miatt, pedig ehhez Vicky-vel ketten kellettünk. Dean egy darabig csak kavargatta a levesét, majd váratlanul felpattant a székéből, összeszedte Vicky cipőit, és rám nézett.

- Fiamként szeretlek Jimmy, de ha elüldözöd a lányomat a gyerekes sértettséged miatt, akkor kibelezlek. - mondta alig hallhatóan, de elég keményen ahhoz, hogy megértsem, neki valóban fontos, hogy Vicky itt legyen vele. Elviharzott a háza irányába, bizonyára vissza akarta hívni a lányát. Próbáltam nem magamra venni a dolgot, és folytattam az evést. Gabby beszélt hozzám, de én csak hümmögtem időnként, mintha figyeltem volna, miközben azt sem tudtam, mi a fenéről hadovál nekem. Ismét Katie volt az, aki ráncba akart szedni.

- Jimmy nem gondolod, hogy ez így nincsen rendjén? - kezdte.

- Vicky visszajött, és Dean azt szeretné, ha végleg itt maradna. - folytatta Melanie.

- És biztos nem fog itt maradni, ha nem érzi jól magát. - tett rá egy lapáttal Sam is.

- Mi van már veletek? - kiakadtam, lecsaptam a kanalamat az asztalra. - Alapítottatok egy "Szeressünk és védjük Vicky-t!" klubbot? 

- Haver... - tekintett rám Rob rezzenéstelen arccal. - Szerintem most mindenki ezt gondolja. Kicsit túlzásba estél.

- Dean évek óta erre vágyott, hogy a kislánya vele élhessen. - mondta Nana. - Ne rontsd ezt el neki. Mind tudjuk, hogy milyen az én kisunokám, de el is fogadjuk ezzel együtt. Beszéljétek meg a konfliktusaitokat, biztosan van mindenre megoldás. Ha másért nem is, hát boldogsága érdekében azt hiszem, erre mindketten képesek lesztek.

Gabby végigsimított a karomon, tudtam, hogy valami felebaráti szarsággal fog jönni, ezért nem vártam meg, hogy kiderüljön, igazam lett volna e. Felálltam a székemről, és elindultam a régi otthonom felé. Ahogy beléptem a konyhába, olyan kép fogadott, amire a legkevésbé sem számítottam. Dean a földön feküdt, a lába lőtt sebből vérzett, Vicky-t pedig egy idősebb férfi fojtogatta.

Vetettem egy futó, aggódó pillantást Dean felé, aki a padlón nyöszörögve próbálta csillapítani a vérzést egyre sápadó arccal, majd a vén fószer felé vonultam. Érezhettem akármit is Vicky iránt, nem hagyhattam, hogy bárki bántsa őt. Régen is mindig én védtem meg őt, ennek most is így kellett lennie. Megragadtam a vállát, kissé eltoltam tőle, és behúztam neki egyet. Az orra nagyot reccsenve eltört, láttam, hogy a szorítása enyhült, majd ujjai lecsúsztak Vicky torkáról, és elterült a padlón. Vicky hörögve kapkodott levegő után, de ennek ellenére rögtön krahácsolva az apja felé mászott, én pedig eközben a konyhaszekrényben kotorásztam, majd egy gombolyag spárgával visszamentem az öreghez, és megkötöztem a kezeit, és a lábait.

Gyilkos düh tombolt bennem, szívem szerint agyonvertem volna, mikor megpillantottam, mit művelt az egyetlen emberrel, akinek igazán fontos voltam. Lelőtte azt a férfit, akit apámnak éreztem, és ez megbocsáthatatlan bűn. Vicky-t korábban is mindig védelmeztem, ez olyan ösztönösen fakadt bennem, hogy egy pillanatig sem gondolkoztam, mihez kezdjek a kialakult szituációban. Egyszerűen meg kellet óvnom őt, még a saját életem árán is. Talán még magamnak sem akartam beismerni azt, hogy mennyire fontos volt nekem ő is, nem csak az apja. 

Vicky adaért Dean-hez, remegő kezekkel tapogatta a mellkasát, és láttam rajta a megkönnyebbülést, ami annak szólt, hogy életben volt. Dean másik oldalára térdeltem, elővettem a mobilomat, és hívtam mentőt, rendőrt is. Vicky az apja ingét markolászta, miközben még köhögött egy-kettőt. Halkan felzokogott, nekem pedig összeszorult a torkom. Miért ilyen az élet? Miért volt még mindig az én hatalmas gyengepontom, mikor ez a szőke csitri könnyekben tört ki? Megfogtam a kezét, és mélyen a szemébe néztem. Meg kellett nyugtatnom őt.

- Vége van, Vicky. - biccentettem az öreg felé.

- Aggódok apáért. - hüppögte rekedten. - Miattam van az egész, engem akart megvédeni.

- Ezt bármelyikünk megtette volna érted. - mondtam halkan, miközben megszorítottam a kezét. Nem akartam elengedni őt. Most érhettem hozzá először, mióta tegnap szinte megerőszakoltam a bárban. Észrevettem a karján a szorításom nyomát, bocsánatot akartam tőle kérni, de nem jöttek a szavak a számra. Csak fogtam a kezét, néztem azt a gyönyörű arcát, és nem tudtam megszólalni. Kis idő után riadtan kapta el a kezét, és szakította meg a szemkontaktust, mikor meghallotta a szirénákat közeledni. Úgy látszott, messze volt még az a pillanat, mikor tudjuk majd egymást kezelni. 

- Neked nem lett volna muszáj ezt tenned, hisz utálsz engem. - mondta halkan, de nem nézett már rám, csak Dean mellkasának fel-le emelkedését figyelte, mintha a tekintetével életben tudta volna őt tartani.

- Attól függetlenül, hogy mit érzek, vagy mit gondolok, nem hagyhattam, hogy ez a tetű bántson téged. - magyaráztam, mikor végre meg tudtam szólalni. - Tudom, hogy ez most megviselt téged, de legyél erős még egy kicsit apád miatt.

Remegtek a kezei, és mikor látta, hogy észrevettem, elvette Dean mellkasáról, és a combjaira simította. Még mindig csak hörögve kapott levegőt. Megállás nélkül a véraláfutásos csuklóit bámultam, és remélni tudtam csak, hogy ő nem erőszaktevőként gondol rám minden pillanatban, amikor eszébe jutott a tegnap éjjel. Újfent rám emelte a pillantását. Nagyon sebezhető volt, és tudtam, hogy nem akarta, hogy ezt én is lássam rajta. Egy teljes percig csak néztünk egymás szemébe, és azt a régi varázst is sikerült újra oda csempészni. Szinte tapintható volt kettőnk közt. Megint úgy éreztem, hogy mi ketten összetartozunk, ami fatális baromságnak tűnt, hisz engem egy remek feleség várt otthon. Öhm... igen, egy olyan remek feleség, aki a háta közepére kívánta a férje szexuális közeledéseit.

Beléptek a mentősök az ajtón, és azonnal kezelésbe vették Dean-t.Vicky meglátásom szerint totál sokkos állapotban volt, így nem hagytam békén, míg el nem ment a mentővel ő is. Megvártam a rendőrök kiérkezését, elvitettem velük a félájult pasit, akiről kiderült, hogy ő volt Vicky nagyapja egyenesen New Yorkból, majd vallomást tettem a történtekről. Bediktáltam az adataimat, a rendőrök ezután pedig elmentek a foglyukkal együtt. 

Visszaszaladtam Melanie-khoz, gyorsan elhadartam, hogy mi történt, de azért igyekeztem megnyugtatni őket. Nana és Gabby sietve bepattantak a kocsimba, a többiek pedig ott maradtak, és várták a telefonos híreket. Ahogy beértünk a kórházba, Nana azonnal Vicky-hez sietett, én pedig Gabrielle nyomában a műtőhöz rohantam. Leültetett a váróba, ő maga pedig bement, hogy megnézze mi a helyzet Dean-nel. Amíg operálták, mi ott várakoztunk ketten csendben, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Gabby törte meg a némaságot.

- Ő az a Victoria, akinek a neve a hátadra van tetoválva, ugye? - kérdezte halkan.

- Ne most beszéljük meg ezt, kérlek. - intettem feszülten a műtőajtó felé, de ő nem törődött vele. Szúrós szemmel nézett rám, így kénytelen voltam válaszolni. - Ő volt életem első szerelme, a nevét pedig a hátamra tetováltattam, hogy sose felejtsem el, mekkora fájdalmat okozott nekem, amikor megcsalt engem. 

- Tehát emiatt viselkedsz vele így. - állapította meg.

- Nincsenek érzéseim iránta, ha esetleg ezen rágódsz. - vontam fel a szemöldököm.

- Ugyan, James. Én ilyenre nem is gondoltam. Én vagyok a feleséged, és sosem feltételezném, hogy megszegnéd az isten színe előtt tett esküdet akár csak gondolatban is. - mosolygott rám ártatlanul. Bűntudatom volt, amiért nem éreztem rosszul magam a feltételezésétől. 

Mielőtt válaszolhattam volna, Dean-t kitolták a műtőből, Gabby pedig elsietett, hogy szóljon Nana-nak és Vicky-nek a fejleményekről. Mikor visszajött, én már a kórteremben ültem és Dean kezét fogva vártam, hogy magához térjen. Párszor kinyitotta a szemét, és rám mosolygott, de azonnal vissza is aludt. Már jó ideje ott őriztük őt, mikor belépett a szobába Vicky és Nana is.

- Felébredt már? - kérdezte Nana.

- Még nem. - feleltem. - Magatokra hagyunk benneteket. Visszamegyünk Melanie-hoz, a többiek is várják a híreket. - nem akartam megtagadni Vicky-től, hogy ő legyen Dean-nel ebben a helyzetben, hiszen mégiscsak ő volt a lánya.

- Jimmy... - mondta halkan, mikor elhaladtam mellette. Parfümje illata egészen megőrjített.

- Igen? - néztem rá úgy, mintha egy cseppet sem érdekelt volna.

- Még egyszer köszönöm, amit értem tettél. - éreztem, hogy ezt a mondatot szinte úgy préselte ki magából. Nem akartam, hogy azért legyen hálás nekem, mert azt hiszi, annak kell lennie.

- Nem én haltam meg érted majdnem, úgyhogy inkább apádnak köszönd meg, Vicky. - feleltem lesújtó hangon, majd Gabby-t követve kivonultam a kórteremből.

A folyosón voltunk már, mikor Gabrielle telefonja megszólalt, egy páciense miatt hívták, akinél beindult a vajúdás. Tudtam, hogy el fog menni a másik épületbe, ahol a nőgyógyászat volt, de arra nem számítottam, hogy csak úgy faképnél hagy. Egy puszit sem adott búcsúzóul, csak közölte, hogy mennie kell, és már el is viharzott. Elcsigázottan ténferegtem le a büfébe, vettem egy szendvicset és egy nagy pohár kávét. Leültem egy üres asztalhoz, majd megettem. Miközben már a kávémat szürcsölgettem, tárcsáztam Melanie számát, és elmondtam neki minden fejleményt. Sikerült megnyugtatnom őket, így nem özönlöttek be mind a kórházba rögtön, nem szerettem volna, ha nem hagyják Dean-t pihenni. 

Kimentem az udvarra, elszívtam egy cigit, de sehogy sem tudtam Dean-re összpontosítani, se a Gabby által felhozott dolgok miatt stresszelni, mert minduntalan az a szőke csitri kísértett engem szirénként. Akart engem ő is, ma elárulta egy-két gyengéd pillantása, és az is elég nyilvánvaló volt, hogy miért nem vágta Gabby képébe azt, hogy lefeküdtem vele a múlt éjjel. Azt akarta, hogy újra megdugjam...

Visszaindultam Dean kórterméhez, akkor már késő délután volt. Alig lézengett valaki a folyosókon, egy magassarkú cipő sarkának kopogása visszhangzott csupán a távolból. Csak remélni tudtam, hogy Vicky közeledését hallottam, és megszaporáztam a lépteimet. Épp befordult arra kietlen folyosószakaszra ahol én jártam, így hirtelen elkaptam a karját és magamhoz rántottam. Eszméletlen érzés volt újra hozzá simulni. Alig tudott egyensúlyozni a lábain, kényszeredetten kapaszkodott belém, de én nem törődtem ezzel, egyszerűen berángattam a takarító személyzet egyik raktárába, és ránk reteszeltem az ajtót. Meg kellett kapnom őt.

- Neked nem Melanie-knál kellene lenned? - kérdezte megilletődve. Mintha nem lett volna tisztában vele, hogy mennyire kívántam őt mióta magamra hagyott az éjjel. 

- Fogd be, Vicky... - feleltem.

Tekintetem végigpásztázta a testét, alig vártam, hogy benne lehessek. Rámosolyogtam, ő pedig készségesen visszamosolygott rám. A feszültség ott sistergett kettőnk között, mi pedig csak álltunk összesimulva a félhomályos raktárban, és élveztük minden másodpercét a vágyakozásnak, mely olyan nyilvánvaló volt. Megragadtam két kezemmel az arcát, keményen csókoltam szájon. Egyik kezem lecsúsztattam a nyakán, durván a mellébe markoltam, mire belenyögött a számba. Próbáltam visszafogni magam, nem akartam erőszakos lenni vele megint, de nem tudtam a vadállati ösztönöknek parancsolni. 

Kis kezeivel erősen megragadta a pólóm alját, határozott mozdulattal húzta fel, épp csak egy pillanatra kellett megszakítanunk a csókot, hogy kibújhassak belőle. Ennyi idő pont elég volt arra, hogy ő maga is megszabadulhasson a felsőjétől. A fekete, csipkés melltartó csak még inkább begerjesztett, tudtam, hogy egy hasonló stílusú bugyival fogom magam szemközt találni, ha leveszem róla a farmerét. Elszakadtam az ajkaitól, arcomat a mellei közé temettem, és addig mesterkedtem, míg ki nem buggyant az egyik melle. Élvezettel vettem az ajkaim közé a mellbimbóját, először csak ízlelgettem, majd nagyon lassan a nyelvemmel cirógattam.

Nem hagyta, hogy sokáig belefeledkezhessek a mellei által nyújtott gyönyörbe, kigombolta a nadrágomat, és letolta a combomig. Egyik kezével a hátamat simogatta, a másikkal megragadta a már kőkemény farkamat az alsómon keresztül. Élesen felszisszentem, csaknem beleélveztem a tenyerébe, de erőt vettem magamon. Visszatértem az ajkaihoz, vad csókba bonyolódtunk ismét, majd hirtelen elszakította magát tőlem, és letolta a saját nadrágját is. Fekete csipkés brazil tanga volt rajta, imádtam ezt a fazont. Csípőjénél fogva megfordítottam őt, hogy háttal legyen nekem, ő pedig készségesen puccsított nekem, és megkapaszkodott a raktári szekrény egyik polcában. 

- Gyönyörűm... - nyögtem fel a látványtól.

Azonnal a farkam után nyúltam, nem akartam tovább váratni őt. Ahogy kiszabadítottam az alsómból, félretoltam Vicky bugyiját, és belé hatoltam. Forró, szűk és nedves volt a puncija. Elvesztem benne teljesen, és hangosan felnyögtem vele együtt. Ujjai kifehéredtek, ahogy a polcot szorította, de minden lökésemre erőteljesen válaszolt. Egyik kezemmel előrenyúltam a csiklójához, a csipkén keresztül simogatni kezdtem, mire ő viszonylag hamar el is élvezett. Orgazmusa hevében hüvelye úgy szorította a farkamat, mintha satuban lett volna, mennyei érzés volt. Éreztem, hogy már nekem sem kellene sok, hogy elélvezzek, így gyorsítani akartam a tempón, de Vicky elhúzódott tőlem. Reszketett az imént átélt gyönyörtől, mégis stabilan állt a lábain. Egészen elképedve néztem, ahogy ragyogó szemekkel felém fordult, és tekintetével végiggusztálta a testemet, hosszan elidőzve álló farkamon, mely fénylett az ő nedveitől. 

Édesen rám mosolygott, megigazította magán a bugyiját, visszahúzta a farmerét, és miközben én értetlenül néztem rá, felvette a felsőjét is. Teljesen kétségbeestem, mire felöltözött.

- Vicky... - ziháltam, de ő továbbra is csak mosolygott.

- Szeretném, ha erre a pillanatra gondolnál legközelebb, amikor lealázol engem mások előtt. - mondta halkan, miközben végigsimított a farkamon. Beleremegtem ebbe az apró érintésbe, ő pedig rögtön el is húzódott tőlem. - További szép napot, faszfej. - kireteszelte az ajtót, és mielőtt még utána nyúlhattam volna, kilibbent a folyosóra. 

A golyóim majd leszakadtak a kielégületlenség miatt, és a farkam se akart a merev állapotról lemondani, így pár perc várakozás után elkönyveltem, hogy így kell utána mennem. Magamra kaptam a ruháimat, eligazítottam a büszkeségemet, hogy ne legyen feltűnő a szituációja, és már rohantam is a folyosón a kijárat felé, hogy utolérjem ezt a szemtelen csitrit. 

Hellóóóó Mindenki!

Meghoztam az új fejezetet! Minden észrevételt szívesen vennék, és megköszönném, ha írnátok nekem pár sort. Kinek hogy tetszik a történet alakulása?

Puszi, Arielle

28. fejezet

(Jimmy)

Kimentem a raktárból, és odabiccentettem a csapos srácnak. Jól szoktam jattolni, így biztos voltam benne, hogy ez a kis incidens nem fog tőle kiszivárogni. Épp eléggé szarul éreztem magamat, legalább amiatt nem kellett aggódnom, hogy pletyka lesz a dologból. Bevágódtam a Buick-ba, de csak ültem ott a sötét parkolóban. Elővettem Vicky szakadt bugyiját a nadrágom zsebéből, a finom csipke anyagát morzsolgattam az ujjaim közt. Minden nőnek ilyen alsóneműt kellett volna viselnie, az összes pasi megőrült volna ettől. Én legalábbis biztosan. Kár, hogy az én feleségem sosem venne fel ilyet. Gabby mindig fehér, hagyományos szabású pamut alsóneműt viselt, sehogy sem tudtam rávenni egy-egy szexisebb darab vásárlására.

Eljött az a perc a közös életünkben, amikor rá kellett döbbennem, hogy én maximálisan alkalmazkodtam hozzá, ő pedig egy picikét sem volt hajlandó engedni az irányomban. Lemondtam a nőkről, a forró, egymás ruháját letépős szexről, a spontán szexről... Basszus, úgy általánosságban lemondtam a szexről. Gabby csak és kizárólag misszionárius pózban volt hajlandó lefeküdni velem, és ha netalán sikerült úgy ügyeskednem, hogy orgazmusa legyen, igazából azt sem élvezte. Homokba dugtam a fejemet éveken keresztül.

Szeretett engem, ebben biztos voltam, hisz a viselkedése egyértelműen ezt mutatta, de nem tudta összeegyeztetni a házasságunkat a hitével. Néha még engem is totálisan ledöbbentett a vallási fanatizmusával. Mivel olyan borzasztóan igyekeztem hűséges maradni hozzá, hogy ha már elvettem feleségül, legalább ne csináljak bolondot se belőle, se magamból, belementem abba, hogy így éljek vele. 

Vicky leszaggatott bugyijával a kezemben, életem legjobb dugását követően csak ültem a kocsimban, és azon elmélkedtem, hogy vajon bűnösnek kell e éreznem magamat igazából. Továbbra is szerettem a feleségemet, és vele terveztem a jövőmet. Mivel ő nem volt az a típusú szexpartner, akire én vágytam, sőt igazából nagyon szexelni sem akart, vajon felróható e nekem, hogy más nő lábai közt élveztem az életet? Tudtam, hogy mi a legjobb barátom véleménye erről, és tisztában voltam azzal is, hogyha bármelyik másik pasit megkérdeztem volna, az is ugyanazt mondta volna, amit Rob. 

Eléggé rossz érzés volt rádöbbenni, hogy egy nyomorult papucs lettem a feleségem mellett. Imádtam Gabby-t, de úgy éreztem magam, mintha gyomorszájon vágott volna ez az igazság. Ő baromi jól elvolt a kórházban, otthon is a tanulmányait írta, vagy épp csak hazaért, és már rohant is vissza egy szülés miatt. 

Ránéztem a kezemben tartott csipkére, elmosolyodtam, és miután bedobtam a kesztyűtartómba, beindítottam a Buick-ot, és hazamentem. Halkan nyitottam be a lakásba, de hiába akartam csendes lenni, a nappaliban égett a lámpa. Gabrielle a kanapén ült egyszerű flanel pizsamájában, előtte a laptopja, és egy halom papír. Megforgattam a szememet az újabb tanulmány láttán, majd erőt vettem magamon, és odamentem hozzá.

- Szia. - köszöntem halkan.

- Szia. Nyugodtabb vagy már? - nézett fel rám, miközben levette a szemüvegét. 

- Ne haragudj, hogy durván viselkedtem veled, nem akartalak megbántani. - feleltem. Leültem mellé, megfogtam a kezét. - Nem szeretsz velem lenni? - kérdeztem.

- Szeretlek James. - válaszolta egyszerűen. - Szeretek veled lenni, de a szexualitás engem annyira nem érdekel, mint téged. Te is jobban tennéd, ha nem engednél állandóan a test bűneinek. Eljöhetnél velem vasárnap a misére, és gyónhatnál ezekről a bűnös gondolatokról az atyának. - vetette fel olyan meggyőződéssel, hagy csaknem elhánytam magam. Szép is lett volna, ha én bementem volna a templomba a test bűneiről gyónni a tiszteletesnek azok után, hogy egy ideig a lánya és a felesége is a szeretőm volt.

- Ezentúl nem zargatlak ezzel a dologgal. Ha szeretnél velem lefeküdni, neked kell kezdeményezned, jó? - néztem rá szeretettel. Azt már nem volt szívem hozzátenni, hogy én a magam szükségleteiről majd gondoskodok. Nem kellett neki tudnia arról, hogy más nővel szeretkezek helyette, hisz az csak szex. Gabrielle a szerelmem volt, a feleségem, és az érzéseim örökre hozzá kötöttek engem. 

- Köszönöm. - nézett fel rám hálás tekintettel. Letérdeltem elé, két kezem közé fogtam szeplőkkel borított arcát, és apró csókot nyomtam a szájára.

- Nem szeretem, ha iszol. - jegyezte meg.

- Azt se ha dohányzom, mégis megteszem. - vontam vállat.

Ez állandó vitatéma volt köztünk, sokszor odáig is elment vele Gabrielle, hogy a pokolban fogok elégni a káros szenvedélyeim miatt. Felegyenesedtem, és az erkélyre mentem, hogy elszívjak egy cigit lefekvés előtt. Ráérősen szívtam el, gondoltam addig elteszi a munkáit, de mikor bejöttem az erkélyről már újfent bele volt merülve a laptopjába. Nem tettem megjegyzést, inkább bementem a fürdőbe, hogy letusoljak. Sokáig folyattam magamra a meleg vizet, és önkéntelenül is a nemrég átélt őrjítő dugás jelenetei jártak a fejemben. Talán 5 percig sem tartott az egész, mégis katartikus élmény volt számomra, és képtelen voltam nem gondolni rá. Ahogy álltam ott a zuhanykabinban, és ömlött rám a víz, megint merevedésem lett az emlékektől. 

Nem tudtam magamban Vicky-t hová tenni, és féltettem tőle Nana-t, meg Dean-t is, de azt nem tagadhattam egy percre sem, hogy a teste tökéletes volt. Bár tisztában voltam vele, hogy nem a tökéletes teste volt az egyetlen indoka az álló farkamnak. Ahogy dacolt velem, ahogy vitázott, de még a dühöngése is mind felajzott engem. Úgy vágytam a két lába közé kerülni, mint eddig semmire az életemben. 

A farkam nem volt hajlandó tudomást venni a pár órával korábban átélt fenomenális szexről, be voltam gerjedve ismét. Mivel biztos voltam benne, hogy Gabby nem lenne hajlandó ma lefeküdni velem, megmarkoltam a farkamat, és kivertem a zuhanyzóban. Soha nem vallottam volna be senkinek, de végig egy bizonyos szőke csitri formás kis testére gondoltam közben. Megtörölköztem, tiszta alsónadrágot vettem fel, majd visszamentem a nappaliba Gabby-hoz.

- Nem jössz aludni? - kérdeztem halkan.

- Sok dolgom van még ezzel. Ha holnap Melanie-knál kell töltenem az egész napomat, akkor ezt ma be kell fejeznem James. - nézett rám a laptopjáról egy pillanatra.

- Nem kell ott töltened az egész napodat, ha nem akarod. - feleltem. Kissé megbántva éreztem magam. Tudtam, hogy Melanie nem volt épp a szíve csücske, de egyáltalán nem értettem, mit látott benne annyira ellenszenvesnek.

- Tudod, hogy nem úgy értettem. - lágyult meg egy kissé, de tudtam, csak azért csinálja, hogy ne haragudjak meg rá.

- Jó éjt Gabby. - mondtam, majd bementem a hálóba, elnyúltam a nagy franciaágyon, és a mai nap eseményein elmélkedve, egy hatalmas vigyorral az arcomon elaludtam.

Sokáig aludtam, már késő délelőtt volt, mikor felébredtem egyedül az ágyunkban. Gabby nem törődött vele igazán, hogy együtt aludjunk el, együtt ébredjünk fel, pedig ezek voltak számomra a legédesebb, legintimebb pillanatok a házasságunkban. Szerettem nézni reggelente, ahogy a vörös haja szétterült a párnán, számolgatni a szeplőket az arcán, hozzábújni, de egyre kevesebbszer tudtam ilyen pillanatokat vele tölteni, mindig sietett valahová. 

Felkeltem, és úgy, ahogy voltam, egy szál alsóban kimentem a konyhába, hogy igyak egy jó erős kávét. Gabrielle már fel volt öltözve, a kanapén ücsörgött egy bögre forró kávéval és orvosi magazint olvasott. Már herótom volt ezektől a dolgoktól. Úgy éreztem, minden ilyen magazin, tanulmány, vagy egy-egy szülés tőlem veszi el őt. Azt az időd veszik el, amit én akartam vele tölteni, hogy ő csakis én rám figyeljen. Eddig nem is gondoltam bele abba, hogy ezzel mennyire megbántott engem a lelkem mélyén. Nem akart szexelni velem, nem akart velem lenni, és ez volt a magyarázat arra, amiért a múlt éjjel Vicky lábai közé kerültem. 

Nem mintha megbántam volna a történteket, mert az abszolút eszembe sem jutott azóta.Csak az járt a fejemben, hogy miként ismételhetném meg az élményt Vicky-vel úgy, hogy biztos lehessek benne, nem kürtöli világgá a kettőnk dolgát, és persze az se legyen egyértelmű számára, hogy odáig vagyok érte szexuális szempontból. A végtelenségig fel kell idegesítenem ma, hogy megtudjam, képes e dühében elárulni engem. Gabby úgysem hinné el, hogy megcsalom.

Megittam a forró kávémat, elszívtam az erkélyen hozzá egy cigit, majd visszamentem a hálóba, hogy felöltözzek. Egyszerű farmert húztam, hozzá egy fekete testhez simuló pólóval, aminek a közepén a Metallica logója volt.

Pontosan dél előtt 5 perccel érkeztünk meg Robert-ék házához, de addigra már minden meghívott jelen volt. 

- Ti érkeztetek utoljára, ti mosogattok. - fogadott minket Robert vigyorogva, de az én pillantásom egyből Vicky-re siklott, aki árgus szemekkel méregette a feleségemet. Nem csípte ki magát túlzottan, de úgy éreztem, bármit is vett volna fel, én attól is begerjedtem volna. Összesúgtak Melanie-val, és reméltem, hogy nem rajtam élcelődtek. Köszöntöttük a többieket, majd Vicky-hez fordultam. Legszívesebben letéptem volna róla a ruháját, és magamévá tettem volna ott helyben, amitől csak még frusztráltabb lettem. Szinte tapintható volt a kettőnk közt pezsgő feszültség, és fogadni mertem volna rá, hogy gondolatban ő ugyanúgy vagy százszor lepergette maga előtt a tegnap éjjeli aktust, ahogyan én is.

- Vicky, ő a feleségem. - mutattam be hozzá fordulva Gabby-t.

- Szia. Gabrielle Stanton-Buck vagyok. - nyújtotta a kezét a feleségem. Nem kerülte el a figyelmem, hogy rögtön beazonosította Vicky-t. Milliószor látta a tetoválást a hátamon, és nem átallotta mindannyiszor megjegyzésekkel illetni.

- Victoria Taylor-Wanderwoods. - mutatkozott be ő is egész névvel és kezet rázott vele. 

- Te vagy Dean lánya? - mosolygott Dean-re Gabby.

- Igen, gondolom már sokat hallottál rólam. - nézett rám jelentőségteljesen, de én igyekeztem egy cseppnyi érdeklődést sem tanúsítani az irányában. Nem mertem hosszan ránézni, féltem, hogy merevedésem lesz.

- Nem állítanám. - jegyezte meg Gabrielle. - Csak annyit hallottam rólad, hogy Dean lány vagy és New York-ban élsz az édesanyáddal. 3 év alatt, mióta ehhez a családhoz tartozom, nem esett rólad szó.

 Gabby remekül előkészítette nekem a terepet ahhoz, hogy alaposan beleköthessek Vicky-be.

- Bizonyára azért Gabrielle, mert Vicky 6 éve nem tisztelt meg bennünket a kedves társaságával. - magyaráztam.

- Bizonyára nyomós oka volt annak, hogy nem jöttem. - replikázta azonnal.

- Bizonyára rengeteg partin kellett részt venned, meg persze ilyen ocsmány cipőket vásárolgattál. - pillantottam gúnyosan a tűsarkúra, amit viselt.

- Tudod Jimmy, a partiribancok élete már csak ilyen. - mosolygott rám szélesen. - Azonban a valós okok kizárólag a családomra - vagyis apára és Nana-ra - tartoznak. - vágott vissza rögtön. 

- Nehogy azt gondold, hogy érdekel, mi mindent csináltál New York-ban 6 évig, mert egyáltalán nem. - néztem rám megvetően. Még mindig csak én, Melanie, és Dean voltunk tisztában vele, hogy igenis érdekelt engem ez a dolog 6 éve, és utána repültem oda, hogy csalódhassak benne.

- Ó, hát ennyire beletapostam abba a törékeny kis lelkedbe kedves Jimmy? - színpadiaskodott. Legalább úgy élvezte, ha vitázhatott velem, mint amikor megdugtam.

- Csupán a lábfejem tiportad meg kedves Vicky... - szűrtem a fogaim közt.

- James. Kérlek, vendégségben vagyunk. - fordult hozzám Gabrielle csitítólag. Vicky szemei szikrát szórtak, amint a feleségem hozzám ért. Olajat öntött csak a tűzre.

- Köszönöm Gabrielle, de meg tudom védeni magamat. Ismerem Jimmy-t, mint a tenyeremet. - mosolyogott rá Gabby-ra negédesen.

- Vicky... - szólt rá Dean figyelmeztetően. - Gabby igazán nem akart rosszat.

- Nem túlzottan érdekel. - vont vállat. Nem lepett meg a Gabby-hoz való hozzáállásával. Pont erre számítottam.

- Ez esetben kérlek, menj haza. Én szeretnék nyugodtan ebédelni, olyan emberek társaságában, akik törődnek egymással. - nézett rá szúrós szemekkel Dean.

- Rendben, Jimmy-től úgyis elment az étvágyam. - puffogott.

- Hidd el Vicky, ez az érzés kölcsönös. - közöltem. Egy pillantra láttam rajta, hogy legszívesebben kitálalna, de megmakacsolta magát.

- Az isten szerelmére beszéljétek már meg a problémáitokat egymással!  Így nem lehet családi életet élni, dolgozni, és egyáltalán közöttetek lenni sem! - Dean kifakadása meglepő volt. Sosem hallottam még Vicky-vel kiabálni.

- Nem rendezek én Jimmy-vel semmit! Úgyis ő a fontosabb neked, hisz engem küldesz el, nem őt. Legalább így már világos, hogy az ő pártján állsz! - vádolta meg Vicky, aki nem válaszolt, csak szomorú szemmel nézett rá, miközben Katie óvatosan mellé lépett, és hasonló tekintettel meredt Vicky-re. Eddig is jó viszony volt Dean és Katie között, de ez most valami egészen másnak tűnt.

- Mire számítottál mégis, Vicky? - dörrentem rá én is, hogy fokozzam a rossz érzéseit. - Időnként megjelensz itt, rendszerint feldúlod a mi életünket, aztán meg hazamész New York-ba. 6 év alatt egyszer sem voltál itt, abszolút nem érdekelt az apád.

- Apa pontosan tudja, hogy mi volt az elmúlt 6 évben, azt viszont nem igazán értem, hogy neked mi közöd van ehhez. - lépett egyenesen elém. Farkasszemet néztünk, élveztem a közelségét.

- Családtag vagyok. - feleltem egyszerűen.

- Az enyém biztos nem. Hozzám semmi közöd. - szúrkálódott, majd körbemutatott. - Sajnálom, hogy Jimmy nem tud viselkedni felnőtt ember módjára, én most hazamegyek. Sziasztok. - köszönt el, és elindult. Két lépést követően utána szóltam. Nem bírtam ki, hogy ne az enyém legyen az utolsó szó. Úgy imádtam felborzolni a tollait!

- Csak óvatosan Vicky, nehogy orra ess azokban a ronda cipőkben. - gúnyolódtam. Hirtelen haragjában lekapta a cipellőket a lábáról, és teljes erőből, egyenként hozzám vágtam. A combomon talált el mindkét alkalommal, de sose vallottam volna be neki, hogy nem hogy nem fájt, de még fel is állt a farkam tőle.


Hellóóóó Mindenki! 

Ha kedvesek lesztek hozzám, és sok-sok kommentet írtok nekem, akkor nagy valószínűséggel holnap hozom a következő fejezetet Jimmy szemszögéből!

Puszi, Arielle 

27. fejezet

(Vicky)

- Neked nem lett volna muszáj ezt tenned, hisz utálsz engem. - mondtam halkan Jimmy-nek, de nem néztem már rá, csak apa mellkasának fel-le emelkedését figyeltem, hogy biztos lehessek abban, hogy életben van.

- Attól függetlenül, hogy mit érzek, vagy mit gondolok, nem hagyhattam, hogy ez a tetű bántson téged. - magyarázta. - Tudom, hogy ez most megviselt téged, de legyél erős még egy kicsit apád miatt.

Szavai teljes káoszt teremtettek bennem. Fennen hangoztatta mióta csak visszajöttem, mennyire ellenszenves vagyok neki, és mennyire utál engem, de ennek ellenére mégis törődött velem. Vajon ennek a dolognak ő maga tudatában volt egyáltalán? Remegtek a kezeim, így elvettem apa mellkasáról, és a combjaimra simítottam. Így sem volt sokkal jobb. Még mindig hörögve kaptam csak levegőt, Jimmy pedig megállás nélkül a véraláfutásos csuklóimat bámulta. Tisztában volt vele, hogy azokat a sérüléseket nem a nagyapám okozta, hanem ő. Újfent rá emeltem a pillantásomat, pedig nem kellett volna. Sebezhetőnek éreztem magamat, és nem akartam, hogy ezt ő is lássa rajtam. Egy teljes percig csak néztünk egymás szemébe, és azt a régi varázst is sikerült újra oda csempészni. Szinte tapintható volt kettőnk közt. Megint úgy éreztem, hogy mi ketten összetartozunk.

Riadtan kaptam el a tekintetemet róla és hagytam elveszni a pillanatot. Reméltem, hogy ezt a dolgot itt sosem fogja szóba hozni. Beléptek a mentősök az ajtón, és azonnal kezelésbe vették apát. Abszolút nem tudatosult bennem, hogy sokkos állapotba kerültem, de Jimmy unszolására és a mentősfiúk aggodalma végett velük tartottam egy kivizsgálásra a kórházba. Amint az intézménybe értünk a száguldó, vészjelzős kocsival apát rögtön a műtő felé tolták, engem pedig bevittek egy vizsgálóba, és minden tiltakozásom ellenére benyugtatóztak.

Totál déjá vu érzésem támadt. Egy pici szobában feküdtem, kórházi ágyon, kórházi szagokkal és eszközökkel körülvéve, alig tudtam tudatomnál maradni, és időnként egy orvos diktált valamit agy asszisztensnőnek mellettem. Össze-vissza fogdosott. Így éreztem, pedig csak megvizsgált engem. Nem akartam ezen a helyen lenni ebben az állapotban, és nem akartam már azt sem, hogy nyugtatót adjanak nekem. Kiborultam ettől. Épp egy pánikroham előszelében álltam, mikor Nana hangja elűzött minden démont a környezetemből, és sikerült az ő hangjára fókuszálva kicsit feltisztulnom. 

- Hogy vagy Vicky? - kérdezte kedves hangján, olyan halkan, ahogyan a beteg emberekhez illett beszélni.

- Rendben leszek, de mond meg ezeknek a dokiknak, hogy ne adjanak több nyugtatót! - hőbörögtem. 

- Doktor úr, hallotta az unokámat. Nincs több nyugtató. - fordult az orvosom felé Nana megingathatatlan eltökéltséggel.

- Sokkos állapotban volt, kénytelen voltam... - szabadkozott Dr. Flowers, de Nana nem hagyta, hogy végigmondja.

- Amennyiben kikérdezte volna az anamnézisét illetően, tisztában lett volna vele, hogy a nyugtatók hatására pánikrohamai voltak nem egy alkalommal. Nem kell több nyugtató. - szűrte ki a fogai közt dühödten Nana.

- Elnézést kérek, asszonyom! - sápadt el az orvos. - Valóban ki kellett volna kérdeznem a hölgyet... 

Nana egy megsemmisítő pillantást vetett rá, mire az asszisztensnővel együtt elhagyták a helyiséget.

- Miért tette ezt Charles? - kérdezte Nana, én pedig őszintén elmondtam neki a történteket. 

- Elítélsz engem? - néztem rá kábán. Rettegtem az elutasításától.

- Megértelek. Allie olyan dolgokat tett ellened, amiket nem tudtál feldolgozni. A bosszú segített neked továbblépni ezeken a dolgokon, John pedig egy eszköz volt, hogy elérd, amit akartál. - összegezte. - Vagy talán többet is jelentett?

- Apa meg fog ölni engem ezért. Minden az én hibám. - nyögtem fel.

- Mindezért Charles a felelős. - vetette ellen. - Apád pedig nem fog megölni, ha bevallod neki, hogy voltak érzelmek is abban a kapcsolatban John-nal.

- Ez ennyire nyilvánvaló? - néztem rá nagy szemekkel.

- Nem lettél volna hosszú hónapokig titokban a szeretője, ha nem éreztél volna valamit iránta, nem gondolod? - kacsintott rám cinkosan.

Nem beszélgettünk tovább, feszült csendben vártuk, hogy valami hírt kapjunk apáról. Kicsit elbóbiskoltam, így elég kábán fogadtam, mikor Gabrielle nagy sokára belépett a vizsgálóhelységbe, ahol feküdtem.

- Mi van Dean-nel? - kérdezte Nana azonnal.

- Kiszedték a golyót Dean lábából, elállították a vérzést, és bezárták a sebet. Szerencsére nem roncsolta a lábát, nem érintette a főeret, sem valamelyik ideget, vagy ínszalagot. Egy eret kellett csak operálni, minden gond nélkül fogja tudni használni a későbbiekben a lábát. - magyarázta.

- És jól van? - kérdeztem még mindig nem teljesen nyugodtan.

- A lehető legjobb kezekben van a traumatológus kollégámnál. Most még kába az altatás miatt, és vértranszfúziót is kap. - felelte. Mintha egy egészen más személy lett volna. Ugyanabban a ruhában volt, mint amikor megérkezett Jimmy-vel Melanie-khoz, csak egy fehér köpenyt húzott rá, de most úgy beszélt, mint egy orvos. 

- Ugyanaz a vércsoportunk, adhatok neki én is vért. - jegyeztem meg.

- Van még raktáron A Rh negatívunk. - mosolygott rám Gabrielle. 

- Köszönöm. - mondtam halkan, de magam sem tudtam mit. Talán azt, hogy figyelt apára itt a kórházban.

- Nincs mit, Victoria. - mosolygott rám ismét. - Sajnálom, hogy ilyen érdekesen sikerült a bemutatkozásunk. Dean-t nagyon bántotta a kellemetlen helyzet, ezért is ment utánad. Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha te és James rendeznétek a konfliktusotokat. A gyűlölködés nem vezet sehová, és a Biblia is azt tanítja, hogy tudni kell megbocsátani. 

- Szerintem Jimmy és én erre nem leszünk alkalmasak. Jimmy legszívesebben megfojtana engem egy kanál vízben. - feleltem. Nagyon nem tetszett, hogy meg akarta mondani nekem, mit kéne csinálnom. Biztos, hogy nem Jimmy feleségének a tanácsai lesznek számomra mérvadóak, főként azok után, ami nemrég történt köztünk Jimmy-vel a bárban.

Hamarosan bejött hozzám egy másik orvos, dr. Harm. Megvizsgált, dokumentálta a sérüléseimet, és elbocsátott azzal az utasítással, hogy pihenjek és keressek fel egy pszichológust az engem ért trauma feldolgozásának érdekében. Nem közöltem vele, hogy eszem ágában sincs egy ilyen orvossal találkozni, annyit voltam már korábban velük körbevéve. 

Nanát átkarolva léptem be apa kórtermébe. Vastagon bekötözött lába fel volt pocolva, karjába infúzió folyt. Borzasztóan sápadt volt, de legalább élt. Jimmy és Gabrielle ott ültek az ágya mellett, Jimmy a kezét fogta. Aggódva nézett fel rám amikor beléptünk, de csupán egyetlen apró pillanatra enyhült meg irányomban, utána felvette a szokásos, utálkozó arckifejezését. 

- Felébredt már? - kérdezte Nana.

- Még nem. - felelte Jimmy. - Magatokra hagyunk benneteket. Visszamegyünk Melanie-hoz, a többiek is várják a híreket.

- Jimmy... - mondtam halkan, mikor elhaladt mellettem Gabrielle-lel az oldalán.

- Igen? - nézett rám érdektelenül.

- Még egyszer köszönöm, amit értem tettél. - erőltettem ki magamból.

- Nem én haltam meg érted majdnem, úgyhogy inkább apádnak köszönd meg, Vicky. - felelte lesújtó hangon.

Ledermedtem a szavai nyomán, és azonnal támadásba is lendültem volna, de Nana megszorította a kezemet, így csendben maradtam inkább. Ennek ellenére megfogadtam, hogy amint lehetőségem nyílok rá, megfizetek neki a kemény szavaiért. Még én alázkodtam meg előtte azzal, hogy megköszöntem neki a segítséget, de ő csak újra megtaposott kapva az alkalmon. Biztos remekül szórakoztak rajtam a kis feleségével.

Leültünk a megüresedett székeikre, és immár én fogtam apa kezét. Jó fél órát ültünk ott, mire végre teljesen felébredt. 

- Vicky... - motyogta száraz szájjal.

- Itt vagyok, apa. - szorítottam meg a kezét. - Nincs semmi bajom.

- Elengedett? - kérdezte.

- Csaknem megfojtott, de Jimmy az utolsó pillanatban megmentett. - magyaráztam neki. Hangomban érezhető volt az ő szerepe miatt bennem levő kellemetlenség.

- Jimmy jó gyerek. A lényeg, hogy te jól vagy, kincsem. Beleőrülnék még a gondolatba is, hogy valami bajod essen. - mondta halkan, én pedig ráborultam a mellkasára és keservesen felzokogtam. Kanülös kezével a hajamat simogatta. - Már nincs baj, kincsem. Jól vagyok.

- Apa ne haragudj rám! Bocsáss meg, hogy nem mondtam el, miért is jöttem vissza, és bocsáss meg, hogy miattam megsérültél. - hüppögtem.

- Nincs baj, Vicky. - ismételte.

- Apa, ha te nem jöttél volna, hagytam volna, hogy lelőjön. - vallottam be szinte nyöszörögve. - Nem bírtam volna ki még egyszer, ha berakott volna valami állami pszichiátriai osztályra. Az én hibám, hogy ez történt.

- Nem a te hibád kincsem.

- De! Ha rögtön belegyeztem volna, már elvitt volna engem, mire te hazaértél, és akkor nem lőtt volna le téged. - ellenkeztem.

- Vicky, kincsem! Te vagy az én életem, a mindenem és én bármikor boldogan áldoznám az életemet a tiédért cserébe. Ne emészd magad ezen, hisz csak egy kis sebet szereztem.

- Megbántottalak Melanie-nál is... - hüppögtem tovább.

- Dehogy bántottál meg! Igazad volt, én pontosan tudom, hogy mi történt veled az elmúlt 6 évben. Őszintén megértem, hogy miért érzel így Jimmy iránt, és azt is, hogy miért viselkedsz így vele. Azonban még mindig úgy gondolom, hogy rendeznetek kell ezt a dolgot egymással, hogy mindketten lezárhassátok a múltat. Jimmy-nek joga van tudni a gyerekéről, még akkor is, ha annak a gyereknek esélye sem volt az életre. - magyarázta apa miközben a hajamat simogatta.

- Megígérem apa, hogy amint alkalmas lesz az idő, el fogom mondani neki. - egyeztem bele nem túl boldogan.

- Vicky, nem szeretném, ha úgy gondolnád, hogy őt jobban szeretem, mint téged, mert ez nem igaz. Összehasonlíthatatlan, amit kettőtök iránt érzek.

- Ti vagytok az én igazi családom. - mondtam, miközben megfogtam Nana kezét is. - Mindig is itt akartam élni, de rosszul fogtam hozzá. Lerendezem Jimmy-vel ezt az ügyet, és minden olyan lesz, mint régen.

- El tudod fogadni Gabrielle-t is? - kérdezte Nana.

- Őszinte leszek: nem szimpatikus, de majd kedves leszek vele. Úgy látom, ti kedvelitek. - sóhajtottam fel engedékenyen, és alaposan megforgattam a szemeimet.

- Imádom ezt a gyereket. - nevetett fel apa, de láttam, hogy még nehezére esett megfeszíteni az izmait. - Egyébként lesz alkalmad négyszemközt, zavartalanul megtárgyalni a dolgokat Jimmy-vel, át kell vennie a helyemet a jövő heti New Orleans-i tárgyaláson.

- Ezt most komolyan mondod? - kérdeztem döbbenten.

- Szerinted így el tudok menni veled? - úgy nézett rám, mintha nem lennék eszemnél.

- Jimmy repesni fog az örömtől... - jegyeztem meg gunyoros hangon.

- Én vagyok a főnök, én mondom meg, hogy munkaügyben mit csináltok! - somolygott.

Örültem, hogy legalább őt szórakoztatta a dolog, de azért valamelyest féltem is az utazástól. Mindent elmondani Jimmy-nek borzalmas, és roppant megterhelő lesz számomra lelkileg. Egy darabig még maradtam velük, aztán otthagytam Nana-t a kórteremben, hogy hazamenjek, és feltakarítsam a konyhában azt a sok vért, és elpakoljam a rumlit. Késő délután volt, alig lézengett valaki a folyosókon, cipőm sarkának kopogása visszhangzott a folyosón. Épp befordultam egy kietlen folyosószakaszra, mikor Jimmy hirtelen elkapta a karomat és magához rántott. Alig tudtam egyensúlyozni a lábamon, kényszeredetten kapaszkodtam belé, miközben berángatott a takarító személyzet egyik raktárába, és ránk reteszelte az ajtót. 

- Neked nem Melanie-knál kellene lenned? - kérdeztem megilletődve. Elképzelni sem tudtam, mit akar most tőlem. Nemrég még csaknem leöntött savval, most meg egy raktárban vagyok vele kettesben. Ismét...

- Fogd be, Vicky... - felelte.

Tekintete végigpásztázta a testemet, én pedig szinte éreztem, ahogy siklik rajtam. Gúnyosan mosolygott rám, én pedig egy pillanatig sem hezitáltam viszonozni a gesztusát. A feszültség ott sistergett kettőnk között, mi pedig csak álltunk összesimulva a félhomályos raktárban, és élveztük minden másodpercét a vágyakozásnak, mely olyan nyilvánvaló volt. Megragadta két kezével az arcomat, keményen csókolt szájon. Tudtam mi fog következni: Jimmy Buck meg fog baszni engem egy raktárban. Megint.


Megérkezett a következő fejezet! Nagyon boldoggá tennétek, ha nem csupán 2 kommentet kapnék erre!  

Puszi Mindenkinek!

Arielle 

26. fejezet

(Vicky)

Halálos rémület cikázott át rajtam, éreztem, ahogy egész testemben megremegtem. A tarkóm a vállán nyugodott, Charles Wanderwoods pedig szikrázó szemekkel nézett rám. Ismét fellángolt bennem a düh, ez bátorságot adott.

- Mi a jó francot keresel te itt? - szűrtem ki a fogaim között.

- Téged, kedves Victoria. - felelte mosolyogva. Úgy festett, mint egy kényszerzubbonyos őrült. - Van egy lezáratlan ügyünk. 

- Igen? Mivel kapcsolatban? - tettettem a hülyét.

- Vissza kell jönnöd velem New York-ba. Nagyon elcseszted nekem a dolgokat, és most rendbe kell tenned. - fröcsögte az arcomba.

- Nem megyek vissza oda. - mondtam, miközben próbáltam kiszabadulni erős szorításából. Hiába küszködtem, sokkal erősebb volt nálam.

- Nem hagysz nekem más választási lehetőséget: jössz, vagy meghalsz! - recsegte.

- Miért, talán megfojtasz? A testhelyzetünk erre alkalmasabb a leginkább... - jegyeztem meg csevegő hangon. 

- Nem, Victoria. Lelőlek. - felelte egyszerűen, miközben egy pisztoly csöve tapadt immár a halántékomhoz. A düh helyét elfoglalta bennem az elemi rettegés. Bárki más így érzett volna egy fegyver miatt, ezzel nyugtattam magamat. Mindig is sejtettem, hogy a nagyapám nem normális, de azt még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy képes lenne egy pisztollyal kényszeríteni engem a számára elfogadható viselkedésre.

- Te jó ég... Mire jó ez neked? - sóhajtottam fel halkan.

- Megaláztál fél New York előtt. Derékba törted a karrieremet, és anyádat teljesen letaglóztad a tetteiddel. - morogta a fülembe.

- Mindenki azt kapja, amit érdemel. - vontam meg finoman a vállamat. Próbáltam úgy viselkedni, mintha abszolút nem gyakorolt volna rám semmilyen hatást a kialakult helyzet, pedig nagyon féltem.

- Szépen hazajössz velem, és olyan jó kislány leszel, amilyen még sosem voltál! - förmedt rám. - Válassz! Jössz, vagy itt halsz meg? - üvöltötte, és erősebben nyomódott a pisztolycső a bőrömhöz.

- Inkább meghalok, mintsem visszamenjek ahhoz a két viperához meg hozzád! - kiabáltam vissza. 

Kivágódott a konyhaajtó, apa viharzott be kezében a cipőimmel. Nagyapa gondolkodás nélkül felé fordult, engem is magával húzott. Tekintetünk egymásba kapcsolódott, és mintha ugyanazt a páni félelmet láttam volna apán, mint amit én éreztem ebben a pillanatban. Ledobta a padlóra a cipőimet, és tett egy lépést felénk.

- Ereszd el a lányomat! - rivallt rá nagyapára.

- Takarodj innen Taylor, vagy lelövöm a szemed láttára ezt a kis kurvát! - sziszegte nagyapa, mire apa megmerevedett. 

- Mi történt New Yorkban? Mit tettél, ami miatt most Charles itt van? - szegezte nekem a kérdést apa, és én legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Soha, egy pillanatra sem bántam meg egy tettemet sem, hisz mind az élvezetek hajszolásáról szólt, de egészen más érzést váltott ki belőlem az egész most. Apa volt az egyetlen ember, akinek meg szerettem volna felelni, akinek az elismerésére áhítoztam, hogy büszke lessen rám és nem volt éppen ínyemre, hogy elsőkézből értesüljön a diplomaosztós bulim eseményeiről. 

- Hát nem meséltél el semmit, te kis kurva? - fordult felém nagyapa. - Jó ideje a nevelőapjával hempergett. Igaz, Victoria? - elégedettem mosolygott rám, élvezte, hogy fájdalmat okozhat apának. Dean Taylor úgy állt ott, mint egy rakás csődtömeg. Pontosan azzal a pillantással nézett rám, amit sosem szerettem volna a szemeiben látni. Könnyek szöktek a szemembe, elfordítottam a tekintetemet, és a padlót fixíroztam. 

- Tényleg igaz ez, Vicky? - kérdezte apa halkan tőlem, mire bólintottam, de továbbra sem néztem rá.

- Biztos nagyon szar most neked Taylor. - jegyezte meg nagyapa csevegő hangon. - Elvette tőled a feleségedet, aztán még a lányodat is hanyatt döntötte. - apa arca elsötétült a hallottak nyomán.

- Mit akarsz ezzel? - kérdezte nagyapát.

- Elégtételt! - üvöltötte Charles Wanderwoods. - Ez a riherongy, akit a lányom a világra szart az én házamban, az én partimon dugatta meg magát az anyja férjével! Gátlástalanul viselkedett mindenki szeme láttára, megszégyenítette a családomat! - torkon ragadott szabad kezével, erősen tartott, csak nagyon pici levegőket tudtam venni. - Ott helyben agyon kellett volna vernem, de ő elszökött ide apucihoz. - elvette a halántékomtól a fegyvert, és apára szegezte. Egy dobbanást kihagyott a szívem. Rémületemben felsikkantottam. - Nos, Victoria? Megadod, amit szeretnék? 

Éreztem, ahogy könnycseppek csordultak végig az arcomon, és nagyapa torkomat szorító kezébe ütköztek. Önként sosem mentem volna vissza vele New York-ba, mert biztos voltam benne, hogy azonnal bedugott volna valami leprás elmegyógyintézetbe. Erőszakra volt szüksége mindenképpen a terve véghezvitelére, de a saját életem is feláldoztam volna, hogy maradhassak ezen a helyen. Irtózat fogott el a pszichoterápia gondolatára is, de most, amikor az apámmal fenyegetett engem, meg kellett acélozzam magamat. Amennyiben apa élete volt a tét, le kellett győznöm a viszolygásomat, és alkut kellett kötnöm vele. Szerettem apát, talán túlságosan is.

- Menjünk innen, nagyapa. - suttogtam. - Hagyd apát, és én elmegyek veled.

Olyan volt, mintha kívülről néztem volna az eseményeket. Ott álltam remegő lábakkal, mezítláb a hideg márvány konyhapadlón, teljes testtel a nagyapámhoz simulva, keze béklyóként a nyakamon, pisztolycsöve apára irányítva. Az egész olyan irreális volt, hogy már nagyon bántam, hogy nem fogtam legalább egy kést a kezembe mosogatás közben, vagy inkább egy kanalat, hisz az tompa vége miatt nagyobb fájdalom okozására volt képes. Egy dologban biztos voltam: ha le akartam győzni őt, el kellett távolítanom apa közeléből. Az én imádott apukám viszont cseppet sem volt hajlandó a kezemre játszani ebben. Nem is számítottam rá, hogy ezek után az élete árán is védelmezni fog engem.

- Na azt már nem, Vicky! - mondta apa halkan, és fenyegetően Charles felé lépett, mire ő hirtelen combon lőtte. Apa a földre rogyott, ömlött a vér a sebéből, bennem pedig a rettegés átcsapott dührohamba. Felüvöltöttem, és mit sem törődve a nyakamra feszülő hideg ujjakkal, mindkét kezemmel megragadtam a pisztolyt tartó kezét. Sikerült meglepnem őt, így ki tudtam rázni a markából a fegyvert. Nagyot rúgtam bele mikor lezuhant a padlóra, így becsúszott a szekrény alá.

- Mocskos kis kurva! - fröcsögte az arcomba egy jó adag nyállal együtt.

- Eressz el, te... - ütögettem a mellkasát, de semmi sem történt. 

Hirtelen a másik kezét is a torkomra fonta, megszorította, de csak annyira, hogy nehezen kapjak levegőt. Tébolyult tekintettel meredt rám, én pedig öklendezni kezdtem a nyelőcsövembe toluló epétől.

- Nem érdemled meg, hogy az én vérem folyjon benned! - mondta, majd olyan erővel szorította a nyakamat, hogy igen gyorsan tudatosult bennem, ha így folytatja, minden bizonnyal fulladásos halálban lesz részem, apa pedig elvérzik a konyhapadlón.

Keményen küzdöttem vele: karmoltam, csapkodtam, rugdostam, rángatóztam, de hiába. Erősebb volt nálam. Összerogytam, de még ekkor sem engedett el.  Szinte esdekeltem a halálért, már hallucináltam is, bár a vízió meglehetősen szexire sikeredett. Jimmy lépett be az ajtón, olyan volt, mint egy felpáncélozott lovag, aki a hőn szeretett királykisasszony megmentésére sietett. Vetett egy futó, aggódó pillantást apa felé, aki a padlón nyöszörögve próbálta csillapítani a vérzést egyre sápadó arccal, majd nagyapa felé vonult. Megragadta a vállát, kissé eltolta tőlem, és behúzott neki egyet. Hallottam, ahogy az orra nagyot reccsenve eltört, éreztem, ahogy a szorítása enyhült, majd ujjai lecsúsztak a bőrömről, és elterült a padlón. Hörögve kapkodtam levegő után, szúrt a mellkasom, és égett a torkom, de nem törődtem vele. Krahácsolva apa felé másztam, Jimmy pedig eközben a konyhaszekrényben kotorászott, majd egy gombolyag spárgával visszament a nagyapámhoz, és megkötözte a kezeit, és a lábait. Nem tudtam nem észrevenni, hogy bele is rúgott egy nagyot a combjába. Odaértem apához, remegő kezekkel tapogattam meg a mellkasát, de hála a jó istennek még életben volt. Jimmy a másik oldalára térdelt, elővette a mobilját, hívott mentőt és rendőrt is. Apa ingét markolásztam, miközben még köhögtem egy-kettőt, majd még magamat is meglepve felzokogtam. Jimmy megfogta a kezemet, és mélyen a szemembe nézett. Úgy éreztem, hogy megint az a 21 éves fiú, akinek a kezébe helyezhettem akár a szívemet is, és aki törődött velem.

- Vége van, Vicky. - biccentett nagyapa felé.

- Aggódok apáért. - hüppögtem rekedten. - Miattam van az egész, engem akart megvédeni.

- Ezt bármelyikünk megtette volna érted. - mondta halkan Jimmy, miközben megszorította a kezemet. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a pillanat, és valami egészen furcsa érzések tértek vissza belém ennek nyomán. Talán az a 21 éves fiú még mindig ott van Jimmy-ben, aki annyira odavolt a 16 éves Vicky-ért? És talán bennem él még az a 16 éves kislány? Riadtan kaptam el a kezemet, és szakítottam meg a kontaktust, mikor meghallottam a szirénákat egyre közeledni. 



Meglepetééééés!
 Lepjetek meg ti is engem, és írjatok nekem véleményt!  
Puszi, Arielle

 

25. fejezet (TELJES!!!)

(Vicky)

Óvatosan lépkedtem a nyikorgó parkettán, nem akartam felébreszteni senkit, mikor késő éjjel hazaértem a bárból. A cipőimet a kezemben vittem a táskámmal együtt, és lábujjhegyen osontam át a házon a szobám felé. Amint magamra csuktam az ajtót, feloltottam a kislámpámat az ágynál, és széles mosollyal az arcomon bezuhantam az ágyamba. Kikotortam a laptopomat a párnám alól, és azonnal hívtam csetelni Andrew-t. Jó baráthoz méltóan nem kellett sokat várnom a válaszára.

Vicky: "Hello legjobb-legmesszibb-legmelegebb barátom! Told fel a segged csetre, mert esemény van! :)"

Andrew: "Na mi van veled Puncika? ;)"

Szinte hallottam, ahogy azon a nyávogós kis hangján hosszan elnyújtva ejti ki a Puncika megnevezést, és már nevetnem kellett. Valószínűleg az elfogyasztott nagy mennyiségű whiskey is rátett erre egy lapáttal...

Vicky: "A markomban van az alfahím!"

Andrew: "Részleteket, képeket, videót azonnal!!!!!!"

Vicky: "Bolond vagy... de pont ezért imádlak! <3"

Andrew: "Nem illik a buzi barátunkat szaftos sztorik részleteivel váratni!"

Mivel eddig is minden egyes apró részletről tudott, ami itt Vancouver-ben történt velem, a Jimmy-vel átélt esti kalandomat is részletesen elmeséltem neki. Andrew-nak most éppen nem volt állandó kapcsolata, így ki volt éhezve egy kis hedonista beszámolóra, én pedig olyan bepörgött állapotban voltam, hogy nem bírtam volna ki reggelig, hogy elmesélhessem valakinek az eseményeket. Miután kiveséztük alaposan, többször is minden egyes mozzanatát a raktári jelenetnek, már dőltem a röhögéstől. Andrew mindig is nagy mókamester volt.

 Andrew: "De most komolyan Vicky! Mihez kezdesz a nagyfarkú szépfiúval? Felesége van."

Vicky: "Hiába van felesége, ugyanúgy akar engem, ahogyan én őt. Én sem tudok mit tenni ez ellen. Majd rá fog jönni erre ő is."

Andrew: "Tudom, h nem 1 lezárt story ez köztetek,  de ne pörögj be pont tőle!"

Vicky: "Nyugi!!! Nem fogok +int a gyogyóba menni, de J-nek vissza kell adnom, amit velem tett!"

Andrew: "Éretelek is, + nem is. Vigyázz magadra, mert a tűzzel játszol! Bizonyított tény, h képes vagy belezúgni a szépfiúba..." 

Vicky: "Pontosan tudod, h nem az a kislány vagyok, akit illúziókba ringatott anno."

 Andrew: "Befejeztem. Nagylány vagy Puncika!"

Vicky: "Kösz. John-ról tudsz vmit?" - kissé félve tettem fel ezt a kérdést, és éreztem, ahogy egy hatalmas gombóc nőtt a torkomban, míg vártam, hogy Andrew válaszoljon rá.

Andrew: "Üzeni, hogy rajtam keresztül se keresd őt. Ugye nem zúgtál bele Apuciba?"

Vicky: "Mindenkinek hülye beceneveket kell adnod!? Bunkó vagy! :)"

Andrew: "Aludj inkább..."

Vicky: "Jó8!"

Hiányzott nekem John. Minden szuper volt itt, apa is, Nana is nagyon megértő volt, de velük mégsem beszélhettem meg olyan dolgokat, amiket John-nal baromi jól meg tudtam. Szerettem vele lenni, és bizonyára hozzá is szoktam a társaságához. Mondhatni valamiféle kapcsolatban éltünk egymással, még ha én be sem ismertem volna ezt sosem.

Lecsuktam a laptopot, és kiűztem John-t a gondolataim közül. Nem merülhettem el ebben a témában, az csak összezavart volna, és Jimmy mellett arra aztán pláne nem volt szükségem. Nagyon is észnél kellett lennem, hogy ebben a játszmában én irányíthassak. Nem hagytam figyelmen kívül, amit Andrew írt nekem. Bizonyított tény, hogy szerelmes tudok lenni James Alexander Buck-ba, és abszolút nem szerepelt a hosszú távú terveim közt, hogy ez újra előforduljon velem.

Élénken élt bennem még az az időszak, amikor beleszerettem Jimmy-be, és ő elhitette velem, hogy lehet közös jövőnk. Teljesen összetörtem lelkileg, mikor vissza kellett mennem New York-ba, és be kellett rendezkednem egy olyan világba, amelyben nem töltötte be a mindennapjaimat. A közös babánk elvesztése rátett persze erre egy lapáttal, de nem akartam a kicsire sem gondolni, mert még mindig borzalmasan fájt, hogy el kellett veszítenem őt. A pszichiátriai kezelések, a kiesett időszakok, a mániákus periódusok mind mind Jimmy hibájából történtek, hiszen ő indított el engem ezen az érzelmi hullámvasúton. 

És én még mindezek ellenére is veszettül kívántam őt. Ha csak ránéztem, már attól totálisan nedves lett a puncim, és minél jobban vitázott velem, annál jobban le akartam tépni róla a ruháit. Ha úgy vesszük, egész sokáig ellen tudott állni nekem, de hát ő sem lehet tökéletes. Nekem bebizonyította most az éjjel, hogy nem az a papucs férj, akinek mindenki hiszi, a kérdés csupán az, hogy mit kezd ezzel a felismeréssel ő maga. 

Életem legjobb dugása volt ez a mai a bárban, ezt kár is lett volna tagadni, de nem akartam belehabarodni Jimmy-be. Éreztem, hogy be vagyok pörögve, és nem szerettem volna, ha apa és Nana szeme láttára átcsapok nimfó-Vicky-be. Nem akartam őket kellemetlen szituációba hozni.

Ezzel az egész szarsággal foglalkozni sem akartam. Nem voltam hajlandó azon rettegni, hogy a betegségem mikor fordítja ki belőlem az állatot, az ösztönlényt, azt a nimfó-Vicky-t, aki maga után csak káoszt hagyott mindig. Lerángattam magamról a ruháimat, meztelenül bújtam a takaróm alá, és mosollyal az arcomon szenderedtem el, ahogy a fejben újra és újra lejátszottam az éjjel történéseit.



Én ébredtem fel a legkorábban, az egész házban csend volt. Apa még nem ért haza, a folyosóról beláttam a szobájába, és érintetlen volt az ágya. Nana biztosan aludt még, általában altatót vett be esténként, hogy nyugodtan tudjon pihenni. A kis Robert egy pisszenés nélkül üldögélt a szétnyithatós alkalmi babaágyban, és egy plüssnyuszival játszadozott. Halkan, hogy ne ébresszem fel az alvó Nana-t beosontam, és kivettem a gyereket az ágyából, majd becsuktam magunk után a szoba ajtaját. Levittem a kicsit a konyhába, és a karomban tartva őt elkezdtem reggelit készíteni. Épp a tojásokat sütöttem a szalonnával egy serpenyőben, közben Robbie tápszerét melegítettem a mikróban, mikor apa megpróbált halkan belopakodni. Szélesen mosolyogtam rá, örültem, hogy végre kimozdult egy kicsit.

- Felcsaptál konyhatündérnek? - kérdezte mosolyogva apa, de láttam rajta, hogy azért kicsit zavarban is volt.

- Csak reggelit készítünk. - mosolyogtam vissza rá. Igazán nagyon jó kedvem volt. Végre - a szindróma óta talán először - teljesen kipihentnek és kielégítettnek éreztem magamat.

- Lemaradtam valamiről? - kérdezte apa engem fixírozva.

- Á, semmi lényegesről. Jó volt a tegnap estém! - nem akartam előtte kimutatni, de mégis fülig érő szájjal adtam a kezébe Robbie-t, majd táncikálva megterítettem az asztalt. Apa értetlenül nézett a karjában ülő gyerekre, majd rám. Legszívesebben szemberöhögtem volna, olyan siralmas látványt nyújtott.

- Beszívott, ugye? - kérdezte Robbie-t, mire a kisfiú halandzsázott neki valamit. 

- Jaj apa, olyan kedélygyilkos tudsz lenni! - csaptam rá játékosan a hátára. 

- Ne egyél sokat reggelinél, mert Melanie-éknál lesz az ebéd ma. - lépett be köntösben, ásítozva Nana. Figyelmeztetése apának szólt, aki már neki is látott volna a tojásoknak és a szalonnáknak. 

- Ó, mindenki ott lesz? - kérdeztem Nana-t, és meg sem próbáltam letörölni a vigyort a képemről. Hamarabb újra láthattam Jimmy-t, mint gondoltam volna.

- Igen, mindenki. - felelte gyanakodó arcot vágva. - Miért?

- Mivel még nem találkoztam a kedves Gabrielle-lel, alig várom, hogy megismerhessem! - nem tudtam kellő komolyságot csempészni a szavaim mögé, apa átlátott rajtam.

- Vicky... - kezdte, de elnémítottam a cumisüveggel, amit a kezébe nyomtam.

- Jó kislány leszek, ne aggódj. - sóhajtottam. - Inkább etesd meg a gyereket. - mosolyogtam rá, és a kedvenc dalomat dudorászva visszamentem az emeleti szobámba, hogy megfelelő külsőt varázsoljak magamnak erre a szép napra.

Nem akartam túlöltözni, így miután alaposan lemostam magamról a tegnap éjjel minden nyomát, és a hajamból is kiűztem a dohányfüstöt, törölközőbe csavarva tanakodtam a szekrényem előtt. Ahogy az alsóneműs fiók felé nyúltam, észrevettem, hogy a csuklómon Jimmy szorításának nyoma bekékült, egészen véraláfutásos lett a bőröm tőle. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogyan tett a magáévá tegnap éjjel, alhasam apró, édes görcsbe rándult. Egyszerű, fekete csipkés fehérneműt vettem fel, egy testhezálló farmert, és egy fekete, ujjatlan felsőt. A zúzódásokat eszemben sem volt eltakarni. Minél inkább rejteget az ember valamit, annál biztosabb, hogy kiderül róla az igazság. Magassarkúba bújtam, majd lefutottam a lépcsőn a konyhába. Melanie már ott ücsörgött a konyhaasztalnál, karjában a fiával, aki épp kezdett fuldokolni attól, hogy az anyja össze-vissza puszilgatta egy szoros ölelésben. 

- Köszönöm, hogy vigyáztatok rá. - mondta Melanie. - Robert-tel igazán remek esténk volt.

-Hová vitt téged? - kérdezte Nana.

- Egy tengerparti étteremben vacsoráztunk, táncoltunk, itthon pedig... - cinkosan elmosolyodott, miközben rám kacsintott. - hát azt inkább nem is mesélem el! - nevettünk. - Az új ruhám nagy sikert aratott.

- Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! Legközelebb is nyugodtan hozd át hozzánk a kis Robbie-t, nem volt vele semmi gondom. - veregette meg Nana Melanie vállát.

- Köszönöm! - nézett fel Melanie hálásan a nagyanyámra. - Vicky nincs kedved átjönni hozzánk? Ebédre úgyis jön mindenki, de ha lefoglalod a kisfiamat, akkor valószínű, hogy kaja is lesz addigra. 

- Szívesen! - feleltem szinte a szavába vágva, és már tuszkoltam is őt kifelé a házból.

Átsétáltunk az utca másik felén álló házba, én pedig eközben elmeséltem neki, én mit műveltem az éjszaka. Tudtam, hogy ő meg fog érteni engem, de arra nem számítottam, hogy ugyanúgy reagál majd, mint Andrew.

- Megértem a szándékaidat, Vicky. A motiváció is egyértelmű: pontosan úgy sistereg a levegő köztetek Jimmy-vel, mint régen, ha nem jobban. De vigyázz magadra, mert ha megint belezúgsz ebbe a kreténbe, ő megint el fog mindent bökni.- simított végig a karomon.

- Ebbe bele se kezdj, Melanie. Nem az a 16 éves buta kislány vagyok, mint akkor, és ezzel szerintem hamarosan Jimmy is kénytelen lesz szembe nézni. - mosolyodtam el hamiskásan, mire sóhajtott egy nagyot, és látványosan legyintett egyet, mintha csak azt akárta volna mondani nekem, hogy a felét se veszi be a gyomra annak, amit itt összehordtam.

Robert már serénye4n készülődött a barátai fogadására, mintha az elmúlt éjszaka az ő hangulatát is feldobta volna. Dudorászva vágta a zöldségeket a konyhapultnál egy vágódeszkán, és szélesen mosolygott a feleségére, mikor beléptünk a házba.

- Mit tervez a férjed? - kérdeztem halkan Melanie-t.

- A leves már fő, azt korábban feltettem. Robert elvileg a húst szeleteli. - felelte.

- Heló Vicky! - köszöntött Rob lelkesen, de nem kerülte a figyelmemet, hogy nem volt hajlandó a szemembe nézni. Bizonyára Jimmy már beszámolt neki a tegnap éjszaka eseményeiről, és ő még nem tudta eldönteni, hogy ennek fényében hogyan viszonyuljon hozzám. - Felvágtam drágám a zöldségeket is neked. - nézett az asszonykájára kedvesen. Tekintetéből csak úgy sugárzott a szeretet, és a törődés.

- Egy újabb ok arra, hogy ne bánjam meg azt a döntésemet, hogy hozzád mentem! - mosolygott rá Melanie.

- Kiviszem Robbie-t hintázni, és akkor tudtok nyugodtan beszélgetni. - ajánlotta fel. Melanie tényleg igazán varázslatos éjszakát tölthetett a férjével, mert az a Robert, akit én ismertem, ebben a szituációban a tévé előtt döglött volna egy doboz sörrel, és ráhagyta volna a készülődést és a gyerekfelügyeletet a nőkre. Ezen magamban jókat derültem. Szerencsések, hogy ilyen boldog házaséletük van.

Rendben. - mondta Melanie, majd átadta a kis Robbie-t az apjának, és mosolyogva nézte, amint játszani indultak. Ahogy kimentek a konyhából Melanie keze alatt égni kezdett a munka, én pedig győztem beérni őt a rutinosságában. 

- Belejössz majd te is, ha egy éhes férfit kell etetned. - bátorított. 

- Nem nagyon szeretnék etetni senkit. Maximum apát. - mondtam.

- Ezt hogy érted? - nézett rám értetlenül. - Nem akarsz családot?

- Melanie... Én tisztelem a családodat, de én nem vágyok erre. - mutattam körbe. - Remekül megvagyok így, ahogy most élek.

- És a szerelem? - olyan ábrándos volt a tekintete, hogy majdnem elnevettem magamat.

- A férfiak nem érdemelnek tőlem érzelmeket. Mind csak szexet akar, azt viszont én is. - mosolyodtam el. 

- Ennyire rossz tapasztalataid voltak? - képedt el. Úgy éreztem, talán kissé szánakozik is felettem.

- Realista vagyok. Nem vagyok képes a puszta vágyon kívül más érzelmet kelteni a pasikban. Számomra nem létezik kapcsolat, csak szex. Megőrzöm a méltóságomat minden helyzetben. - próbáltam érthetően elmagyarázni neki ezt a dolgot, de még én magam sem voltam egészen tisztában azzal, hogy miként fogalmazhatnám meg az életstílusomat.

- Én elfogadlak így, ahogy vagy. A te dolgod, hogyan alakítod az életedet, a magánügyeid is biztos kézben vannak nálam, de a többiek ezt nem értenék meg. - csóválta meg a fejét.

- Köszönöm, Mel. Nem szándékoztam mások előtt ezt a témát hangoztatni. - simogattam meg a karját.

- Én a barátod vagyok, ezt te is tudod. De vigyázz Jimmy-vel - halkította le a hangját - ha dühbe gurul, nincs ember aki szembe szállna vele.

- Nagy hatással volt anno a személyiségfejlődésmre, így nekem nincs félnivalóm tőle. Ő tett egy kicsit azzá, aki ma vagyok. Egyszerűen képtelen elfogadni, hogy már nem vagyok 16 éves. Azt hiszi, hogy agyonkényeztettek New York-ban, pedig ez nem így van. Az egész eddigi életem egy harc volt.

- Ahogyan az övé is. - emlékeztetett Melanie.  - Jó lenne, ha végre tisztáznátok a múltbéli dolgokat. Egyszerűbb lenne a közeletekben lévőknek is talán.

- Hát én biztos nem fogom felhozni ezt a témát... - forgattam meg látványosan a szememet. - Majd Jimmy szól, ha érdekli a dolog.

- Ja, mert ő nem ezen a véleményen van... - fújtatott Melanie. 

Nemsokára megérkezett Katie, Sam, Nana és apa is, már csak Jimmy-ékre vártunk. Katie segített nekem kint a teraszon megteríteni, a fiúk a poharakat hozták ki. Épp végeztünk, amikor megjelent a sötét Buick a felhajtón.

- Még mindig ezzel a kocsival jár mindenhová? - kérdeztem Melanie-t.

- Azt mondta, addig nem vesz másikat, amíg ez ki nem múlik. - súgta vissza.

- Sokszor néztük a csillagokat rajta a parton... - jegyeztem meg, mire mindketten felnevettünk. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy szó sem volt csillagnézésről abban az autóban.

- Ti érkeztetek utoljára, ti mosogattok. - fogadta őket Robert. Árgus szemekkel méregettem a nőt, akit Jimmy Buck elvett feleségül. Vörös haja a válláig ért, elegánsan be volt szárítva, és úgy tűnt, akár egy cunaminak is ellen tudna állni. Zöld kisruhában volt, lábán balerina cipő, és a mosoly szinte letörölhetetlennek tűnt az arcáról.

- Derítsd ki nekem a fodrásza számát. - súgtam Melanie-nak, aki erre hirtelen köhögőrohamot kapott, én pedig erőszakot tettem a saját arcizmaimon, hogy ne nevessem el magam. Az azonban egyből feltűnt, hogy nem fogták egymás kezét, csak Gabrielle karolta át Jimmy derekát. Tekintete egyből rajtam függött, ugyanúgy méregetett, ahogyan én tettem vele. Köszöntötték a többieket, majd hozzám fordultak. Jimmy pókerálarc mögé bújt, semmit sem lehetett az arcából kiolvasni. Tekintete perzselte a testemet, pedig ő a legkisebb jelét sem mutatta az irántam való érdeklődésének. Ennek ellenére én éreztem a kettőnk közt pezsgő feszültséget, és fogadni mertem volna rá, hogy gondolatban ő ugyanúgy vagy százszor lepergette maga előtt a tegnap éjjeli aktust, ahogyan én is.

- Vicky, ő a feleségem. - mutatta be Jimmy hozzám fordulva a nőt.

- Szia. Gabrielle Stanton-Buck vagyok. - nyújtotta a kezét.

- Victoria Taylor-Wanderwoods. - mutatkoztam be én egész névvel, ha már ehhez annyira ragaszkodott, és kezet ráztam vele. Szörnyen nyirkos volt a tenyere, így arra következtettem, hogy ideges miattam, ami azért egy kis elégtételt adott. Ezek szerint nem is volt annyira biztos abban a nagy szerelemben, amiről Jimmy papolt nekem.

- Te vagy Dean lánya? - mosolygott apára.

- Igen, gondolom már sokat hallottál rólam. - néztem Jimmy-re jelentőségteljesen, de ő egy cseppnyi érdeklődést sem volt hajlandó tanúsítani az irányomban. Magamban még élveztem is a helyzetet, hisz olyan nyilvánvalóan kerülte a kontaktust velem, hogy ennél feltűnőbb már nem is lehetett volna. 

- Nem állítanám. - jegyezte meg Gabrielle. Iszonyúan idegesített, ahogy negédesen próbált velem társalogni. - Csak annyit hallottam rólad, hogy Dean lány vagy és New York-ban élsz az édesanyáddal. 3 év alatt, mióta ehhez a családhoz tartozom, nem esett rólad szó.

Mindezt persze a letörölhetetlen mosollyal az arcán közölte vele, melytől már viszketni kezdett a tenyerem. Szörnyen idegesített engem ez a nő, és nagyon úgy tűnt, hogy az unszimpátia kölcsönös volt. Persze Jimmy-nek ebbe is bele kellett avatkoznia. 

- Bizonyára azért Gabrielle, mert Vicky 6 éve nem tisztelt meg bennünket a kedves társaságával. - magyarázta Jimmy.

- Bizonyára nyomós oka volt annak, hogy nem jöttem. - replikáztam azonnal.

- Bizonyára rengeteg partin kellett részt venned, meg persze ilyen ocsmány cipőket vásárolgattál. - pillantott a tűsarkúmra.

- Tudod Jimmy, a partiribancok élete már csak ilyen. - mosolyogtam rá szélesen. - Azonban a valós okok kizárólag a családomra - vagyis apára és Nana-ra - tartoznak. - vágtam vissza rögtön. Hirtelen egy adok-kapok csatába keveredtem Jimmy-vel, itt mindenki szeme és füle hallatára.

- Nehogy azt gondold, hogy érdekel, mi mindent csináltál New York-ban 6 évig, mert egyáltalán nem. - nézett rám megvetően.

- Ó, hát ennyire beletapostam abba a törékeny kis lelkedbe kedves Jimmy? - színpadiaskodtam.

- Csupán a lábfejem tiportad meg kedves Vicky... - szűrte a fogai közt.

- James. Kérlek, vendégségben vagyunk. - fordult hozzá Gabrielle csitítólag. Elrúgta azt a bizonyos pöttyös labdát nálam végleg.

- Köszönöm Gabrielle, de meg tudom védeni magamat. Ismerem Jimmy-t, mint a tenyeremet. - mosolyogtam rá negédesen.

- Vicky... - szólt apa figyelmeztetően. - Gabby igazán nem akart rosszat.

- Nem túlzottan érdekel. - vontam vállat.

- Ez esetben kérlek, menj haza. Én szeretnék nyugodtan ebédelni, olyan emberek társaságában, akik törődnek egymással. - nézett rám szúrós szemekkel.

- Rendben, Jimmy-től úgyis elment az étvágyam. - puffogtam.

- Hidd el Vicky, ez az érzés kölcsönös. - közölte az említett. Volt benne merészség, azt kár lett volna tagadni. Egy pillanatra sem rettent meg annak lehetőségéről, hogy kitálalok a tegnapi kalandunkról. Mondjuk eszemben sem volt, hiszen imádtam a tilosban járni.

- Az isten szerelmére beszéljétek már meg a problémáitokat egymással!  Így nem lehet családi életet élni, dolgozni, és egyáltalán közöttetek lenni sem!

Apa még sosem kiabált velem így, elszégyelltem magamat. Tényleg elviselhetetlen lett volna a viselkedésem Jimmy-vel kapcsolatban? Azt viszont borzasztóan igazságtalannak tartottam, hogy engem hazaküldött, mint egy 6 éves gyereket, Jimmy-t pedig még csak le sem szidta, el sem zavarta. Nem értettem, hogy várhatta el tőlem, hogy a történtek után ne így viszonyuljak Jimmy-hez. 

- Nem rendezek én Jimmy-vel semmit! Úgyis ő a fontosabb neked, hisz engem küldesz el, nem őt. Legalább így már világos, hogy az ő pártján állsz! - vádoltam meg apát, aki nem válaszolt, csak szomorú szemmel nézett rám, miközben Katie óvatosan mellé lépett, és hasonló tekintettel meredt rám.

- Mire számítottál mégis, Vicky? - dörrent rám Jimmy. - Időnként megjelensz itt, rendszerint feldúlod a mi életünket, aztán meg hazamész New York-ba. 6 év alatt egyszer sem voltál itt, abszolút nem érdekelt az apád.

- Apa pontosan tudja, hogy mi volt az elmúlt 6 évben, azt viszont nem igazán értem, hogy neked mi közöd van ehhez. - léptem Jimmy elé. Farkasszemet néztünk.

- Családtag vagyok. - felelte egyszerűen.

- Az enyém biztos nem. Hozzám semmi közöd. - szúrkálódtam, majd körbemutattam. - Sajnálom, hogy Jimmy nem tud viselkedni felnőtt ember módjára, én most hazamegyek. Sziasztok. - köszöntem el, és elindultam. Két lépés után Jimmy utánam szólt. Nem bírta ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó, de ebben emberére akadt.

- Csak óvatosan Vicky, nehogy orra ess azokban a ronda cipőkben. - gúnyolódott. Hirtelen haragomban lekaptam a cipellőket a lábamról, és teljes erőből, egyenként hozzá vágtam. A combján találtam el mindkét alkalommal.

- Dugd fel magadnak mindkettőt, te faszfej! - kiáltottam, majd hazacsörtettem, mit sem törődve azzal, hogy a beton felhorzsolta mindkét talpamat. Otthon lerogytam a konyhában egy székre, és elképzeltem, ahogy egy baseball ütővel pépessé verem Jimmy fejét. Mélyet sóhajtottam, sikítani szerettem volna. Bekapcsoltam a konyhai rádiót, énekelgettem az előadókkal, és elkezdtem a reggeli maradványait eltakarítani. El kellett foglalnom magamat valamivel. Már mosogattam, mikor hallottam, hogy nyílik, majd csukódik az ajtó, de nem fordultam hátra. Azt hittem apa, vagy Nana jött utánam. Egészen addig ebben a hitben voltam, míg egy kéz erősen megragadta a hajamat, egy test hozzámsimult hátulról, és addig húzta marokra fogott fürtjeimet, míg tekintetünk össze nem találkozott.




Nagyon sok komit várok!
Puszi, Arielle