25. fejezet (TELJES!!!)

(Vicky)

Óvatosan lépkedtem a nyikorgó parkettán, nem akartam felébreszteni senkit, mikor késő éjjel hazaértem a bárból. A cipőimet a kezemben vittem a táskámmal együtt, és lábujjhegyen osontam át a házon a szobám felé. Amint magamra csuktam az ajtót, feloltottam a kislámpámat az ágynál, és széles mosollyal az arcomon bezuhantam az ágyamba. Kikotortam a laptopomat a párnám alól, és azonnal hívtam csetelni Andrew-t. Jó baráthoz méltóan nem kellett sokat várnom a válaszára.

Vicky: "Hello legjobb-legmesszibb-legmelegebb barátom! Told fel a segged csetre, mert esemény van! :)"

Andrew: "Na mi van veled Puncika? ;)"

Szinte hallottam, ahogy azon a nyávogós kis hangján hosszan elnyújtva ejti ki a Puncika megnevezést, és már nevetnem kellett. Valószínűleg az elfogyasztott nagy mennyiségű whiskey is rátett erre egy lapáttal...

Vicky: "A markomban van az alfahím!"

Andrew: "Részleteket, képeket, videót azonnal!!!!!!"

Vicky: "Bolond vagy... de pont ezért imádlak! <3"

Andrew: "Nem illik a buzi barátunkat szaftos sztorik részleteivel váratni!"

Mivel eddig is minden egyes apró részletről tudott, ami itt Vancouver-ben történt velem, a Jimmy-vel átélt esti kalandomat is részletesen elmeséltem neki. Andrew-nak most éppen nem volt állandó kapcsolata, így ki volt éhezve egy kis hedonista beszámolóra, én pedig olyan bepörgött állapotban voltam, hogy nem bírtam volna ki reggelig, hogy elmesélhessem valakinek az eseményeket. Miután kiveséztük alaposan, többször is minden egyes mozzanatát a raktári jelenetnek, már dőltem a röhögéstől. Andrew mindig is nagy mókamester volt.

 Andrew: "De most komolyan Vicky! Mihez kezdesz a nagyfarkú szépfiúval? Felesége van."

Vicky: "Hiába van felesége, ugyanúgy akar engem, ahogyan én őt. Én sem tudok mit tenni ez ellen. Majd rá fog jönni erre ő is."

Andrew: "Tudom, h nem 1 lezárt story ez köztetek,  de ne pörögj be pont tőle!"

Vicky: "Nyugi!!! Nem fogok +int a gyogyóba menni, de J-nek vissza kell adnom, amit velem tett!"

Andrew: "Éretelek is, + nem is. Vigyázz magadra, mert a tűzzel játszol! Bizonyított tény, h képes vagy belezúgni a szépfiúba..." 

Vicky: "Pontosan tudod, h nem az a kislány vagyok, akit illúziókba ringatott anno."

 Andrew: "Befejeztem. Nagylány vagy Puncika!"

Vicky: "Kösz. John-ról tudsz vmit?" - kissé félve tettem fel ezt a kérdést, és éreztem, ahogy egy hatalmas gombóc nőtt a torkomban, míg vártam, hogy Andrew válaszoljon rá.

Andrew: "Üzeni, hogy rajtam keresztül se keresd őt. Ugye nem zúgtál bele Apuciba?"

Vicky: "Mindenkinek hülye beceneveket kell adnod!? Bunkó vagy! :)"

Andrew: "Aludj inkább..."

Vicky: "Jó8!"

Hiányzott nekem John. Minden szuper volt itt, apa is, Nana is nagyon megértő volt, de velük mégsem beszélhettem meg olyan dolgokat, amiket John-nal baromi jól meg tudtam. Szerettem vele lenni, és bizonyára hozzá is szoktam a társaságához. Mondhatni valamiféle kapcsolatban éltünk egymással, még ha én be sem ismertem volna ezt sosem.

Lecsuktam a laptopot, és kiűztem John-t a gondolataim közül. Nem merülhettem el ebben a témában, az csak összezavart volna, és Jimmy mellett arra aztán pláne nem volt szükségem. Nagyon is észnél kellett lennem, hogy ebben a játszmában én irányíthassak. Nem hagytam figyelmen kívül, amit Andrew írt nekem. Bizonyított tény, hogy szerelmes tudok lenni James Alexander Buck-ba, és abszolút nem szerepelt a hosszú távú terveim közt, hogy ez újra előforduljon velem.

Élénken élt bennem még az az időszak, amikor beleszerettem Jimmy-be, és ő elhitette velem, hogy lehet közös jövőnk. Teljesen összetörtem lelkileg, mikor vissza kellett mennem New York-ba, és be kellett rendezkednem egy olyan világba, amelyben nem töltötte be a mindennapjaimat. A közös babánk elvesztése rátett persze erre egy lapáttal, de nem akartam a kicsire sem gondolni, mert még mindig borzalmasan fájt, hogy el kellett veszítenem őt. A pszichiátriai kezelések, a kiesett időszakok, a mániákus periódusok mind mind Jimmy hibájából történtek, hiszen ő indított el engem ezen az érzelmi hullámvasúton. 

És én még mindezek ellenére is veszettül kívántam őt. Ha csak ránéztem, már attól totálisan nedves lett a puncim, és minél jobban vitázott velem, annál jobban le akartam tépni róla a ruháit. Ha úgy vesszük, egész sokáig ellen tudott állni nekem, de hát ő sem lehet tökéletes. Nekem bebizonyította most az éjjel, hogy nem az a papucs férj, akinek mindenki hiszi, a kérdés csupán az, hogy mit kezd ezzel a felismeréssel ő maga. 

Életem legjobb dugása volt ez a mai a bárban, ezt kár is lett volna tagadni, de nem akartam belehabarodni Jimmy-be. Éreztem, hogy be vagyok pörögve, és nem szerettem volna, ha apa és Nana szeme láttára átcsapok nimfó-Vicky-be. Nem akartam őket kellemetlen szituációba hozni.

Ezzel az egész szarsággal foglalkozni sem akartam. Nem voltam hajlandó azon rettegni, hogy a betegségem mikor fordítja ki belőlem az állatot, az ösztönlényt, azt a nimfó-Vicky-t, aki maga után csak káoszt hagyott mindig. Lerángattam magamról a ruháimat, meztelenül bújtam a takaróm alá, és mosollyal az arcomon szenderedtem el, ahogy a fejben újra és újra lejátszottam az éjjel történéseit.



Én ébredtem fel a legkorábban, az egész házban csend volt. Apa még nem ért haza, a folyosóról beláttam a szobájába, és érintetlen volt az ágya. Nana biztosan aludt még, általában altatót vett be esténként, hogy nyugodtan tudjon pihenni. A kis Robert egy pisszenés nélkül üldögélt a szétnyithatós alkalmi babaágyban, és egy plüssnyuszival játszadozott. Halkan, hogy ne ébresszem fel az alvó Nana-t beosontam, és kivettem a gyereket az ágyából, majd becsuktam magunk után a szoba ajtaját. Levittem a kicsit a konyhába, és a karomban tartva őt elkezdtem reggelit készíteni. Épp a tojásokat sütöttem a szalonnával egy serpenyőben, közben Robbie tápszerét melegítettem a mikróban, mikor apa megpróbált halkan belopakodni. Szélesen mosolyogtam rá, örültem, hogy végre kimozdult egy kicsit.

- Felcsaptál konyhatündérnek? - kérdezte mosolyogva apa, de láttam rajta, hogy azért kicsit zavarban is volt.

- Csak reggelit készítünk. - mosolyogtam vissza rá. Igazán nagyon jó kedvem volt. Végre - a szindróma óta talán először - teljesen kipihentnek és kielégítettnek éreztem magamat.

- Lemaradtam valamiről? - kérdezte apa engem fixírozva.

- Á, semmi lényegesről. Jó volt a tegnap estém! - nem akartam előtte kimutatni, de mégis fülig érő szájjal adtam a kezébe Robbie-t, majd táncikálva megterítettem az asztalt. Apa értetlenül nézett a karjában ülő gyerekre, majd rám. Legszívesebben szemberöhögtem volna, olyan siralmas látványt nyújtott.

- Beszívott, ugye? - kérdezte Robbie-t, mire a kisfiú halandzsázott neki valamit. 

- Jaj apa, olyan kedélygyilkos tudsz lenni! - csaptam rá játékosan a hátára. 

- Ne egyél sokat reggelinél, mert Melanie-éknál lesz az ebéd ma. - lépett be köntösben, ásítozva Nana. Figyelmeztetése apának szólt, aki már neki is látott volna a tojásoknak és a szalonnáknak. 

- Ó, mindenki ott lesz? - kérdeztem Nana-t, és meg sem próbáltam letörölni a vigyort a képemről. Hamarabb újra láthattam Jimmy-t, mint gondoltam volna.

- Igen, mindenki. - felelte gyanakodó arcot vágva. - Miért?

- Mivel még nem találkoztam a kedves Gabrielle-lel, alig várom, hogy megismerhessem! - nem tudtam kellő komolyságot csempészni a szavaim mögé, apa átlátott rajtam.

- Vicky... - kezdte, de elnémítottam a cumisüveggel, amit a kezébe nyomtam.

- Jó kislány leszek, ne aggódj. - sóhajtottam. - Inkább etesd meg a gyereket. - mosolyogtam rá, és a kedvenc dalomat dudorászva visszamentem az emeleti szobámba, hogy megfelelő külsőt varázsoljak magamnak erre a szép napra.

Nem akartam túlöltözni, így miután alaposan lemostam magamról a tegnap éjjel minden nyomát, és a hajamból is kiűztem a dohányfüstöt, törölközőbe csavarva tanakodtam a szekrényem előtt. Ahogy az alsóneműs fiók felé nyúltam, észrevettem, hogy a csuklómon Jimmy szorításának nyoma bekékült, egészen véraláfutásos lett a bőröm tőle. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogyan tett a magáévá tegnap éjjel, alhasam apró, édes görcsbe rándult. Egyszerű, fekete csipkés fehérneműt vettem fel, egy testhezálló farmert, és egy fekete, ujjatlan felsőt. A zúzódásokat eszemben sem volt eltakarni. Minél inkább rejteget az ember valamit, annál biztosabb, hogy kiderül róla az igazság. Magassarkúba bújtam, majd lefutottam a lépcsőn a konyhába. Melanie már ott ücsörgött a konyhaasztalnál, karjában a fiával, aki épp kezdett fuldokolni attól, hogy az anyja össze-vissza puszilgatta egy szoros ölelésben. 

- Köszönöm, hogy vigyáztatok rá. - mondta Melanie. - Robert-tel igazán remek esténk volt.

-Hová vitt téged? - kérdezte Nana.

- Egy tengerparti étteremben vacsoráztunk, táncoltunk, itthon pedig... - cinkosan elmosolyodott, miközben rám kacsintott. - hát azt inkább nem is mesélem el! - nevettünk. - Az új ruhám nagy sikert aratott.

- Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! Legközelebb is nyugodtan hozd át hozzánk a kis Robbie-t, nem volt vele semmi gondom. - veregette meg Nana Melanie vállát.

- Köszönöm! - nézett fel Melanie hálásan a nagyanyámra. - Vicky nincs kedved átjönni hozzánk? Ebédre úgyis jön mindenki, de ha lefoglalod a kisfiamat, akkor valószínű, hogy kaja is lesz addigra. 

- Szívesen! - feleltem szinte a szavába vágva, és már tuszkoltam is őt kifelé a házból.

Átsétáltunk az utca másik felén álló házba, én pedig eközben elmeséltem neki, én mit műveltem az éjszaka. Tudtam, hogy ő meg fog érteni engem, de arra nem számítottam, hogy ugyanúgy reagál majd, mint Andrew.

- Megértem a szándékaidat, Vicky. A motiváció is egyértelmű: pontosan úgy sistereg a levegő köztetek Jimmy-vel, mint régen, ha nem jobban. De vigyázz magadra, mert ha megint belezúgsz ebbe a kreténbe, ő megint el fog mindent bökni.- simított végig a karomon.

- Ebbe bele se kezdj, Melanie. Nem az a 16 éves buta kislány vagyok, mint akkor, és ezzel szerintem hamarosan Jimmy is kénytelen lesz szembe nézni. - mosolyodtam el hamiskásan, mire sóhajtott egy nagyot, és látványosan legyintett egyet, mintha csak azt akárta volna mondani nekem, hogy a felét se veszi be a gyomra annak, amit itt összehordtam.

Robert már serénye4n készülődött a barátai fogadására, mintha az elmúlt éjszaka az ő hangulatát is feldobta volna. Dudorászva vágta a zöldségeket a konyhapultnál egy vágódeszkán, és szélesen mosolygott a feleségére, mikor beléptünk a házba.

- Mit tervez a férjed? - kérdeztem halkan Melanie-t.

- A leves már fő, azt korábban feltettem. Robert elvileg a húst szeleteli. - felelte.

- Heló Vicky! - köszöntött Rob lelkesen, de nem kerülte a figyelmemet, hogy nem volt hajlandó a szemembe nézni. Bizonyára Jimmy már beszámolt neki a tegnap éjszaka eseményeiről, és ő még nem tudta eldönteni, hogy ennek fényében hogyan viszonyuljon hozzám. - Felvágtam drágám a zöldségeket is neked. - nézett az asszonykájára kedvesen. Tekintetéből csak úgy sugárzott a szeretet, és a törődés.

- Egy újabb ok arra, hogy ne bánjam meg azt a döntésemet, hogy hozzád mentem! - mosolygott rá Melanie.

- Kiviszem Robbie-t hintázni, és akkor tudtok nyugodtan beszélgetni. - ajánlotta fel. Melanie tényleg igazán varázslatos éjszakát tölthetett a férjével, mert az a Robert, akit én ismertem, ebben a szituációban a tévé előtt döglött volna egy doboz sörrel, és ráhagyta volna a készülődést és a gyerekfelügyeletet a nőkre. Ezen magamban jókat derültem. Szerencsések, hogy ilyen boldog házaséletük van.

Rendben. - mondta Melanie, majd átadta a kis Robbie-t az apjának, és mosolyogva nézte, amint játszani indultak. Ahogy kimentek a konyhából Melanie keze alatt égni kezdett a munka, én pedig győztem beérni őt a rutinosságában. 

- Belejössz majd te is, ha egy éhes férfit kell etetned. - bátorított. 

- Nem nagyon szeretnék etetni senkit. Maximum apát. - mondtam.

- Ezt hogy érted? - nézett rám értetlenül. - Nem akarsz családot?

- Melanie... Én tisztelem a családodat, de én nem vágyok erre. - mutattam körbe. - Remekül megvagyok így, ahogy most élek.

- És a szerelem? - olyan ábrándos volt a tekintete, hogy majdnem elnevettem magamat.

- A férfiak nem érdemelnek tőlem érzelmeket. Mind csak szexet akar, azt viszont én is. - mosolyodtam el. 

- Ennyire rossz tapasztalataid voltak? - képedt el. Úgy éreztem, talán kissé szánakozik is felettem.

- Realista vagyok. Nem vagyok képes a puszta vágyon kívül más érzelmet kelteni a pasikban. Számomra nem létezik kapcsolat, csak szex. Megőrzöm a méltóságomat minden helyzetben. - próbáltam érthetően elmagyarázni neki ezt a dolgot, de még én magam sem voltam egészen tisztában azzal, hogy miként fogalmazhatnám meg az életstílusomat.

- Én elfogadlak így, ahogy vagy. A te dolgod, hogyan alakítod az életedet, a magánügyeid is biztos kézben vannak nálam, de a többiek ezt nem értenék meg. - csóválta meg a fejét.

- Köszönöm, Mel. Nem szándékoztam mások előtt ezt a témát hangoztatni. - simogattam meg a karját.

- Én a barátod vagyok, ezt te is tudod. De vigyázz Jimmy-vel - halkította le a hangját - ha dühbe gurul, nincs ember aki szembe szállna vele.

- Nagy hatással volt anno a személyiségfejlődésmre, így nekem nincs félnivalóm tőle. Ő tett egy kicsit azzá, aki ma vagyok. Egyszerűen képtelen elfogadni, hogy már nem vagyok 16 éves. Azt hiszi, hogy agyonkényeztettek New York-ban, pedig ez nem így van. Az egész eddigi életem egy harc volt.

- Ahogyan az övé is. - emlékeztetett Melanie.  - Jó lenne, ha végre tisztáznátok a múltbéli dolgokat. Egyszerűbb lenne a közeletekben lévőknek is talán.

- Hát én biztos nem fogom felhozni ezt a témát... - forgattam meg látványosan a szememet. - Majd Jimmy szól, ha érdekli a dolog.

- Ja, mert ő nem ezen a véleményen van... - fújtatott Melanie. 

Nemsokára megérkezett Katie, Sam, Nana és apa is, már csak Jimmy-ékre vártunk. Katie segített nekem kint a teraszon megteríteni, a fiúk a poharakat hozták ki. Épp végeztünk, amikor megjelent a sötét Buick a felhajtón.

- Még mindig ezzel a kocsival jár mindenhová? - kérdeztem Melanie-t.

- Azt mondta, addig nem vesz másikat, amíg ez ki nem múlik. - súgta vissza.

- Sokszor néztük a csillagokat rajta a parton... - jegyeztem meg, mire mindketten felnevettünk. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy szó sem volt csillagnézésről abban az autóban.

- Ti érkeztetek utoljára, ti mosogattok. - fogadta őket Robert. Árgus szemekkel méregettem a nőt, akit Jimmy Buck elvett feleségül. Vörös haja a válláig ért, elegánsan be volt szárítva, és úgy tűnt, akár egy cunaminak is ellen tudna állni. Zöld kisruhában volt, lábán balerina cipő, és a mosoly szinte letörölhetetlennek tűnt az arcáról.

- Derítsd ki nekem a fodrásza számát. - súgtam Melanie-nak, aki erre hirtelen köhögőrohamot kapott, én pedig erőszakot tettem a saját arcizmaimon, hogy ne nevessem el magam. Az azonban egyből feltűnt, hogy nem fogták egymás kezét, csak Gabrielle karolta át Jimmy derekát. Tekintete egyből rajtam függött, ugyanúgy méregetett, ahogyan én tettem vele. Köszöntötték a többieket, majd hozzám fordultak. Jimmy pókerálarc mögé bújt, semmit sem lehetett az arcából kiolvasni. Tekintete perzselte a testemet, pedig ő a legkisebb jelét sem mutatta az irántam való érdeklődésének. Ennek ellenére én éreztem a kettőnk közt pezsgő feszültséget, és fogadni mertem volna rá, hogy gondolatban ő ugyanúgy vagy százszor lepergette maga előtt a tegnap éjjeli aktust, ahogyan én is.

- Vicky, ő a feleségem. - mutatta be Jimmy hozzám fordulva a nőt.

- Szia. Gabrielle Stanton-Buck vagyok. - nyújtotta a kezét.

- Victoria Taylor-Wanderwoods. - mutatkoztam be én egész névvel, ha már ehhez annyira ragaszkodott, és kezet ráztam vele. Szörnyen nyirkos volt a tenyere, így arra következtettem, hogy ideges miattam, ami azért egy kis elégtételt adott. Ezek szerint nem is volt annyira biztos abban a nagy szerelemben, amiről Jimmy papolt nekem.

- Te vagy Dean lánya? - mosolygott apára.

- Igen, gondolom már sokat hallottál rólam. - néztem Jimmy-re jelentőségteljesen, de ő egy cseppnyi érdeklődést sem volt hajlandó tanúsítani az irányomban. Magamban még élveztem is a helyzetet, hisz olyan nyilvánvalóan kerülte a kontaktust velem, hogy ennél feltűnőbb már nem is lehetett volna. 

- Nem állítanám. - jegyezte meg Gabrielle. Iszonyúan idegesített, ahogy negédesen próbált velem társalogni. - Csak annyit hallottam rólad, hogy Dean lány vagy és New York-ban élsz az édesanyáddal. 3 év alatt, mióta ehhez a családhoz tartozom, nem esett rólad szó.

Mindezt persze a letörölhetetlen mosollyal az arcán közölte vele, melytől már viszketni kezdett a tenyerem. Szörnyen idegesített engem ez a nő, és nagyon úgy tűnt, hogy az unszimpátia kölcsönös volt. Persze Jimmy-nek ebbe is bele kellett avatkoznia. 

- Bizonyára azért Gabrielle, mert Vicky 6 éve nem tisztelt meg bennünket a kedves társaságával. - magyarázta Jimmy.

- Bizonyára nyomós oka volt annak, hogy nem jöttem. - replikáztam azonnal.

- Bizonyára rengeteg partin kellett részt venned, meg persze ilyen ocsmány cipőket vásárolgattál. - pillantott a tűsarkúmra.

- Tudod Jimmy, a partiribancok élete már csak ilyen. - mosolyogtam rá szélesen. - Azonban a valós okok kizárólag a családomra - vagyis apára és Nana-ra - tartoznak. - vágtam vissza rögtön. Hirtelen egy adok-kapok csatába keveredtem Jimmy-vel, itt mindenki szeme és füle hallatára.

- Nehogy azt gondold, hogy érdekel, mi mindent csináltál New York-ban 6 évig, mert egyáltalán nem. - nézett rám megvetően.

- Ó, hát ennyire beletapostam abba a törékeny kis lelkedbe kedves Jimmy? - színpadiaskodtam.

- Csupán a lábfejem tiportad meg kedves Vicky... - szűrte a fogai közt.

- James. Kérlek, vendégségben vagyunk. - fordult hozzá Gabrielle csitítólag. Elrúgta azt a bizonyos pöttyös labdát nálam végleg.

- Köszönöm Gabrielle, de meg tudom védeni magamat. Ismerem Jimmy-t, mint a tenyeremet. - mosolyogtam rá negédesen.

- Vicky... - szólt apa figyelmeztetően. - Gabby igazán nem akart rosszat.

- Nem túlzottan érdekel. - vontam vállat.

- Ez esetben kérlek, menj haza. Én szeretnék nyugodtan ebédelni, olyan emberek társaságában, akik törődnek egymással. - nézett rám szúrós szemekkel.

- Rendben, Jimmy-től úgyis elment az étvágyam. - puffogtam.

- Hidd el Vicky, ez az érzés kölcsönös. - közölte az említett. Volt benne merészség, azt kár lett volna tagadni. Egy pillanatra sem rettent meg annak lehetőségéről, hogy kitálalok a tegnapi kalandunkról. Mondjuk eszemben sem volt, hiszen imádtam a tilosban járni.

- Az isten szerelmére beszéljétek már meg a problémáitokat egymással!  Így nem lehet családi életet élni, dolgozni, és egyáltalán közöttetek lenni sem!

Apa még sosem kiabált velem így, elszégyelltem magamat. Tényleg elviselhetetlen lett volna a viselkedésem Jimmy-vel kapcsolatban? Azt viszont borzasztóan igazságtalannak tartottam, hogy engem hazaküldött, mint egy 6 éves gyereket, Jimmy-t pedig még csak le sem szidta, el sem zavarta. Nem értettem, hogy várhatta el tőlem, hogy a történtek után ne így viszonyuljak Jimmy-hez. 

- Nem rendezek én Jimmy-vel semmit! Úgyis ő a fontosabb neked, hisz engem küldesz el, nem őt. Legalább így már világos, hogy az ő pártján állsz! - vádoltam meg apát, aki nem válaszolt, csak szomorú szemmel nézett rám, miközben Katie óvatosan mellé lépett, és hasonló tekintettel meredt rám.

- Mire számítottál mégis, Vicky? - dörrent rám Jimmy. - Időnként megjelensz itt, rendszerint feldúlod a mi életünket, aztán meg hazamész New York-ba. 6 év alatt egyszer sem voltál itt, abszolút nem érdekelt az apád.

- Apa pontosan tudja, hogy mi volt az elmúlt 6 évben, azt viszont nem igazán értem, hogy neked mi közöd van ehhez. - léptem Jimmy elé. Farkasszemet néztünk.

- Családtag vagyok. - felelte egyszerűen.

- Az enyém biztos nem. Hozzám semmi közöd. - szúrkálódtam, majd körbemutattam. - Sajnálom, hogy Jimmy nem tud viselkedni felnőtt ember módjára, én most hazamegyek. Sziasztok. - köszöntem el, és elindultam. Két lépés után Jimmy utánam szólt. Nem bírta ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó, de ebben emberére akadt.

- Csak óvatosan Vicky, nehogy orra ess azokban a ronda cipőkben. - gúnyolódott. Hirtelen haragomban lekaptam a cipellőket a lábamról, és teljes erőből, egyenként hozzá vágtam. A combján találtam el mindkét alkalommal.

- Dugd fel magadnak mindkettőt, te faszfej! - kiáltottam, majd hazacsörtettem, mit sem törődve azzal, hogy a beton felhorzsolta mindkét talpamat. Otthon lerogytam a konyhában egy székre, és elképzeltem, ahogy egy baseball ütővel pépessé verem Jimmy fejét. Mélyet sóhajtottam, sikítani szerettem volna. Bekapcsoltam a konyhai rádiót, énekelgettem az előadókkal, és elkezdtem a reggeli maradványait eltakarítani. El kellett foglalnom magamat valamivel. Már mosogattam, mikor hallottam, hogy nyílik, majd csukódik az ajtó, de nem fordultam hátra. Azt hittem apa, vagy Nana jött utánam. Egészen addig ebben a hitben voltam, míg egy kéz erősen megragadta a hajamat, egy test hozzámsimult hátulról, és addig húzta marokra fogott fürtjeimet, míg tekintetünk össze nem találkozott.




Nagyon sok komit várok!
Puszi, Arielle