7. fejezet

 (Vicky)

Ezt követően minden megváltozott, de Jimmy viselkedése velem szemben a leginkább. Minden pillanatban, amikor velem volt, éreztette, hogy mennyire fontos vagyok neki. Csókokat lopott tőlem, amikor senki sem figyelt, simogatott, ha senki nem látta. Amikor hatan voltunk, nem foglalkozott vele, hogy a többiek látják, észreveszik, ami köztünk kialakult, bár tudtuk, hogy a barátaink nem pletykáltak rólunk. Mellette még szembetűnőbben kivirultam. Olyan szerelmes lettem belé, amilyen szerelemről még csak álmodni sem mertem soha eddig, és úgy éreztem, Jimmy viszonozta az érzelmeimet. Ha ő mozdult, én is mozdultam, olyanok voltunk, mint akik összenőttek. Szinte éreztem a fizikális kapcsolatot, azt a láthatatlan köteléket kettőnk között. Bár sosem hoztuk szóba ezt, még arról se beszéltünk, ami köztünk történt, csak sodródtunk az eseményekkel.

Én szerettem volna szóba hozni a témát, de Melanie és Katie pánikszerű reagálása után elvetettem a gondolatot is. Mindketten azt tanácsolták, hagyjam Jimmy-re a dolgot, különben elijesztem őt, én viszont féltem, hogy kifutok az időből. Már csak egy hét volt vissza a nyári szünetből, nekem pedig 3 nap maradt Vancouver-ben. Nana egyre többet szeretgetett, még inkább kereste a társaságomat, és ezzel fájdította a szívemet, apa viszont napról napra komorabbá vált. Mindig úgy éreztem, hogy ilyenkor fokozatosan kevesebb időt tölt velem, hogy megszokja a gondolatot, hogy elmegyek és csak egy év múlva lát újra, én azonban el sem tudtam képzelni mihez kezdek magammal majd New York-ban. Az ottani életemben csak anya és Andrew volt nekem fontos, de tudtam, a szívem itt marad majd Jimmy-vel Vancouver-ben. Az ő viselkedésében nem láttam változást, vagy csak nem vettem észre. Az utolsó estémet Nana-val és apával töltöttem, társasoztunk, beszélgettünk. Hogy Jimmy merre járt, arról fogalmam sem volt, és nagyon kíváncsi is lettem volna rá, de megkérdezni nem akartam. Hallottam, amikor késő éjjel hazajött, és azt is, amikor bejött a szobámba, de úgy tettem, mintha aludtam volna. Odalépett az ágyamhoz, végigsimított hosszú, szőke hajamon egy tincset az ujjai közt morzsolgatva. 

-                     Gyönyörűm… - suttogta, majd megcsókolta a homlokomat, és hangtalanul távozott. Biztos voltam benne, hogy szeret engem, nem is érezhetett másként, hiszen minden jel erre mutatott. Csak azt nem értettem, hogy miért nem volt otthon aznap este, az utolsó ottani estémen. Női parfüm illatát éreztem a ruháján, bizonyára elszórakoztatta magát egy másik nővel. Hogy lehet egy pasi ennyire ambivalens? És én hogy lehettem ekkora hülye? Jimmy nem változik meg soha. Bolond voltam, hogy azt hittem, értem majd eldobja az eddigi életvitelét, és mellettem monogám kapcsolatot akarhat. Rádöbbenni, hogy álomvilágba ringattam magam igen borzalmas érzés. Sosem ígért semmit. Sosem beszélt az érzelmeiről. Mindig a mával foglalkozott, nem gondolt a holnapra. Egyértelmű a helyzet. Fontos voltam neki, de nem annyira, hogy miközben velem volt, ne élje a megszokott életét. Jó pár numerát megejthetett miközben én itthon vártam, hogy apa és Nana elaludjon, ő meg beosonjon a szobámba. Annyira fájt ez az egész, hogy inkább nem is akartam gondolni rá. Álomtalan álomba zuhantam.

Másnap vánszorogva mentem le reggelizni, és pontosan olyan gyászos hangulat fogadott, amilyet én magam is éreztem legbelül. Nana monoton mozdulatokkal készítette el a reggelinket, és tette le elénk, mi pedig szótlanul ettük meg. Apa kelt fel az asztaltól először, fogta a kávéját, és kiment a teraszra dohányozni. Jimmy követte, így én is kimentem a narancslevemmel. Hangtalanul álltak egymás mellett, a füst gomolygott körülöttük, időnként belekortyoltak a kávéjukba. Kettejük közé álltam, én is a tájat néztem. Zöld volt minden körülöttük, ilyet New Yorkban nem igazán lehetett látni. Itt még a fűnek is más színe volt, mint bárhol máshol. A fenyőfák az égbe magasodtak, kérges törzsük vékony volt és szikár. Az erdő végtelennek tűnt, a dombok sem állták útját.

-                     Jimmy kérlek, vidd majd ki Vicky-t a repülőtérre – mondta halkan apa, de hanghordozása egyértelművé tette, hogy nem kérésről van szó, hanem utasításról. Megsimogattam apa hátát, mire ő elnyomta a csikket, letette a korlátra a poharát, majd átölelt. – Ne haragudj rám, kincsem – dünnyögte a hajamba.

-                     Szeretlek, apa – motyogtam vigasztalóan, mire belekócolt a hajamba, majd szavakat nem találva inkább elviharzott a műhelybe. Csak én láttam a szemeiben csillogó könnyeket. 

-                     Lehozom a bőröndjeidet a kocsiba – mondta Jimmy, majd ő is ott hagyott.

 

Fél óra múlva már útra készen várta a Buikban, hogy elbúcsúzzak Nana-tól is. Nehezen engedtük el egymást, mindketten megkönnyeztük az elválást. Mikor elindultunk, még igencsak törölgettem a könnyeimet, azzal a zsebkendővel, amit Jimmy adott nekem. A zene szokás szerint üvöltött az autóban, és én minden pillanatban azt vártam, hogy Jimmy majd kikapcsolja, és örök szerelmet vall nekem. Nem akartam felszállni a gépre, nem akartam visszamenni New York-ba, újra elszakadni Nana-tól, apától és Jimmy-től sem. Annak ellenére sem, hogy igazából nem is volt köztünk semmi. Itt akartam élni és csak arra vártam, hogy Jimmy megkérjen, maradjak. Pedig tudtam, hogy ez sosem fog megtörténni. Egyre csüggedtebb lettem, ahogy közeledtünk a reptérhez. A parkolóban már világvége-hangulatom volt és kezdtem haragudni Jimmy-re a távolságtartó viselkedése miatt. Bántott, hogy azok után, amik kettőnk közt történtek, csakúgy hagyott volna engem elmenni a földrész másik felére. Kivette a csomagjaimat a kocsi csomagtartójából, én pedig azonnal megragadtam a két bőrönd fogantyúját, jelezve, hogy nincs szükségem a további segítségére.

-                     Kösz, hogy kihoztál. Innen boldogulok már egyedül is – mondtam kissé száraz szájjal.

-                     Nem akarod, hogy bevigyem a csomagjaidat? – kérdezte. Az arcát fürkésztem, de ezúttal már bezárkózott előttem, és rejtve maradtak a barna szemben megbújó apró kis titkok előttem. 

-                     Elbírom őket – feleltem kissé élesen. – Szia Jimmy! – odaléptem hozzá, megpusziltam az arcát, végigsimítottam borostás arcán, majd sarkon fordultam és elindultam a bejárat felé.

-                     Vicky - szólt utánam pár gyors lépést követően. Földbe gyökereztek a lábaim, akaratlanul is hátra fordultam. A reménytelenben reménykedtem, s közben elvesztem újra a tekintetében, mely megint simogatott.

-                     Igen? – kérdeztem vissza szinte suttogva.

-                     Kemény csajnak kell lenned – mondta. – Teperd a lábaid alá azt a szemetet ami New Yorkban van!

Tudtam, hogy mire gondolt, így csak bólintottam. Meg kell tanulnom egyedül boldogulni, kiállni magamért. Nem számíthatok arra, hogy mindig lesz mellettem valaki, aki megvéd engem.

-                     Vigyázz magadra nagyon…

-                     Rendben – feleltem, majd szapora léptekkel bementem az épületbe.

Egyvégtében nyeldekeltem a könnyeimet. Felszálltam a gépre, elfoglaltam a helyemet, majd zenét hallgattam New York-ig. Persze Jimmy felújította a repertoáromat az általa kedvelt számokkal, hogy jó zenét hallgathassak, így végigbőgtem az utat. Iszonyatosan haragudtam rá, amiért ilyen gyáva volt, de magamra is a naivságom, ostobaságom miatt. Azt akarta, hogy kemény csaj legyek? Hát majd az leszek, határoztam el. Minden másképp lesz majd ezután, a kislány, aki voltam megszűnik ezen túl létezni, és a helyére egy egészen új Vicky-t fogok létrehozni.

Victoria Taylor-Wanderwoods-nak ezen túl senki sem dirigál, azt teszi és úgy, ahogyan csak kedve tartja. Letöröltem a könnyeimet, összeszedtem minden erőmet, és olyan kemény csajként szálltam le a repülőről, amilyennek Jimmy szeretett volna látni.

6. fejezet

(Vicky)

Nem tudom mire számítottam. Talán arra, hogy majd egy levélkében fog nekem örök szerelmet vallani? Attól, ami kettőnk közt történt, semmi sem változott meg. Buta voltam, amiért egy pillanatra is másként gondoltam ezt. Nyilvánvalóan ismert engem annyira, hogy számolt az ilyen gondolataimmal, azért is kaptam az üzenetet, hogy ne ringassam magam bele az illúzióba, mert nem létezik az a dolog, amibe kapaszkodtam. Részeg volt, én pedig nagyon szerettem volna szeretkezni vele. Neki akartam adni magam, és ezzel csak azt értem el, hogy egy lettem a sok közül. Pontosan egy olyan strigula lettem Jimmy dicsőségfalán, amilyet apa nem szeretett volna, ennek ellenére nem haragudtam rá. Kedves volt, őszinte, és vigyázott rám. Saját magamra haragudtam csak, amiért olyan ostoba voltam, hogy többet képzeltem bele az egészbe, mint ami valójában volt benne. Összegyűrtem a papírt, ledobtam a padlóra, majd felkeltem az ágyból, és letusoltam a fürdőben. Megtörölköztem, felöltöztem, majd lementem konyhába reggelizni. Nana szokás szerint körbeugrált, így leültem, és hagytam, hogy elkészítse a müzlimet. Apa újságot olvasott az asztalnál, ennek ellenére jókedvűen beszélgettünk, miközben én megettem a reggelimet, majd segítettem Nana-nak az ebéd elkészítésében. 

-                     Milyen volt tegnap a buli? – kérdezte apa.

-                     Jól éreztem magam. Sokat táncoltam a lányokkal.

-                     És a fiúk? – kacsintott rám az újság fölül.

-                     Volt olyan, akivel táncoltam – mondtam kitérően.

-                     Nem érdemes az itteni fiúkra vesztegetned az idődet, Vicky – nézett rám komolyan.

-                     De miért, apa? – kérdeztem döbbenten. Eddig sose csevegtünk fiúkról. Azt hittem, laza az apám és rám hagyja a fiúzást.

-                     A te életed New York-ban van, Vicky – sóhajtott fel. – Azt szeretném, ha egy jó családból származó férfival kötnéd össze az életedet. Egy olyan férfi mellett, aki mindent meg tud adni neked. Nem egy itteni suhancra van szükséged. 

-                     Pénzen nem lehet mindent megvenni, apa. Te és anya…

-                     Anyád nagyon fiatal volt akkor. Rá is jött, hogy tévedett velem kapcsolatban, és még idejében kihátrált a dologból – hadarta a szavamba vágva. – Ő is egy olyan kis nő, mint amilyen te vagy. Hozzád se illene egy olyan férfi, mint amilyen én vagyok.

-                     Nem tudhatod Dean – kotyogott közbe Nana. – A szerelem vak, és még egy vad férfit is megszelídíthet. Te is megváltoztál. Abban a pillanatban, amikor ez a lány felsírt, te megváltoztál.

-                     Én csak óvni szeretném őt – mondta halkan apa.

-                     Szeretlek, apa – mondtam, majd beleültem az ölébe, és a mellkasára hajtottam a fejemet. – Azt viszont nem én döntöm el, hogy kibe leszek szerelmes.

-                     Tudom kincsem, de azért egy picit engedd meg, hogy óvjalak még. Egy picit legyél még az én pici kislányom – dünnyögte, miközben a homlokomat puszilgatta. Megmosolyogtam. Az apám berezelt, hogy lassan felnövök. - Mesélj inkább anyádról! Hogy van Allie? - nézett rám komoly arccal. Megcsóváltam a fejem. Apa még mindig szerette anyát...

-            Sokat dolgozik a bankban. Amúgy meg tudod milyen... - húztam a számat. - Kiskosztüm, elegáns konty, partik. A legtöbb időt nagymamával tölti, aki megint plasztikáztatta magát, és azon bosszankodik, hogy anya olyan szép még így 32 évesen is, hogy nincs szüksége arcfelvarrásra. Ja, és ő már nem Allie, hanem Allyson. - grimaszoltam.

-              És a férje? Milyen ez a John? - kérdezte halkan apa.

-              Helyes pasas, de szerintem nem lesznek sokáig házasok. Bár amilyen merevek mindketten, valószínűleg sose válnának el. - vontam meg a vállam. - Nem úgy látom, mintha szerelmesek lennének. Jól elvannak, de körülbelül ennyi. - összegeztem. - Jimmy merre van? – váltottam témát, majd elkezdtem megteríteni az asztalt.

-                     Azt mondta, annyira másnapos, hogy muszáj elmennie futni – felelte Nana.

Ebédre Jimmy hazaért, de roppant távolságtartó volt velem. Egyszerűen nem volt hajlandó a szemembe nézni, de igazság szerint még nagyon rám sem. Bántott az elutasítása, de leginkább az, hogy nem értettem a dolog miértjét. Aznap nem is lettem okosabb ezzel kapcsolatban, mert ahogy végeztünk az ebéddel, rögtön el is ment otthonról. Nana észrevehette a köztünk zajló nonverbális kommunikációt, mivel amint apa bevonult a nappaliba meccset nézni, odafordult hozzám.

-                     Hagyd őt egy kicsit. Éreztesd vele, hogy te vagy az elérhetetlen, nem ő az számodra. Minél titokzatosabb egy nő, annál jobban kell egy férfinak. Ezt jegyezd meg! – mosolygott rám.

-                     Nana… - kezdtem, de leintett.

-                     Akármi is történt, az a ti dolgotok, de úgy intézd, hogy apád ne vegyen észre belőle semmit - kacsintott, mire még én is elmosolyodtam.

Nana egyértelműen a pártomat fogta, és ez fellelkesített. A napok a szokott mederben folytak ezután is, annyi különbséggel, hogy Melanie és Katie immár engem is bevontak a csajos programokba. Délutánonként sok időt töltöttem velük, általában a plázában találkoztunk, és megvártuk, míg Melanie végzett boltban, utána pedig beültünk valahová trécselni. Hétvégenként a bulikba is már velük mentem, és így is nagyon élveztem. A lányok is azt tanácsolták, amit Nana, így Jimmy-t békén hagytam. Ha nem szólt hozzám, nem háborgattam, ő viszont egyre feszültebb lett ettől, ami már elégtételnek számított. 

Ezekben a hetekben kivirultam. Szinte éreztem a változást magamban, az erőt, mely a birtokomba került azzal, hogy felfedeztem saját magamat. A bizonytalanság, a félénkség, a halkság elmúlt, mintha elfújták volna. Itt, ahol nem kellett elvárásokkal, normákkal, nyomással küszködnöm végre felszabadulhattam, és megtalálhattam a belső énemet. Szépen lassan elkezdtem kihámozni magamból Vicky-t, aki legalább olyan vad, határozott és szenvedélyes volt, mint Dean Taylor, és ahogy ő előbújt belőlem, úgy kezdtem lebontani magamról azt a porcelán bevonatot, amit anya és a nagyszüleim olyan nagy gonddal rám építettek. Élveztem ezt a változást, bár nem volt könnyű, de tudtam, hogy a végén olyan leszek, mint apa, és bármit megadtam volna ezért!

Egyik szombat este ismét táncolni mentünk a lányokkal a klubba, Katie felvett kocsival a házunk előtt, ő vitt be a városba. Nagyon jól éreztük magunkat, csak Jimmy vágott egész este savanyú képet, mintha citromba harapott volna. Csak ült a pultnál, lötyögtette a poharában a kóláját, és le sem vette rólam a szemét. Egyértelműen zavarta, hogy nem törődtem vele, mi több látszólag jól éreztem magam mások társaságában, pedig iszonyatosan nehéz volt megvezetnem őt, amikor legszívesebben a nyakán lógtam volna, és világgá kürtöltem volna az iránta érzett szerelmemet. Amikor egy fiú odajött hozzám táncolni, Jimmy olyan erővel lökte el magát a székétől, hogy az imbolyogva felborult. Sam elkapta a karját, maradásra akarta bírni, de nem tudta megállítani, odajött hozzám, és a karomnál megragadva elrántott a fiútól.

-                     Jimmy, mit művelsz? – förmedtem rá, miközben igyekeztem kiszabadítani a karomat a szorításából.

-                     Nem akarom, hogy mással táncolj – mondta, de közben a fiút követte a pillantásával, aki időközben otthagyott minket.

-                     De veled se, ugye? – kérdeztem.

-                     De velem igen – felelte.

-                     Mégse jöttél ide – hánytam a szemére.

-                     Gyere! – húzott magával.

Egészen a parkolóig vitt magával, alig győztem lépést tartani vele. Az autójánál megálltunk, a sötétben szinte semmit sem láttam, de Jimmy-n kívül más jelenleg nem is érdekelt. Tudtam, hogy most megtört a hallgatása, és majd meghaltam az izgalomtól, hogy mit fog nekem mondani.

-                     Mit akarsz itt, amit ott bent nem tudtál elmondani? – kérdeztem, mire magához vont, és megcsókolt.

Azonnal felperzselte a véremet, hozzásimultam, és viszonoztam a csókját. Kétségbeesetten szorítottam magamhoz, nem tudtam mihez kezdjek a bennem elszabaduló vággyal, önkéntelenül is belenyögtem a szájába.

-                     Csak ezt akartam – mondta, miután ajkaink elváltak, de nem távolodott el, továbbra is a karjaiban tartott, én pedig zakatoló szívvel, és sajgó altesttel várakoztam.

-                     Ezt tényleg jobb ötlet volt idekint csinálni – sóhajtottam.

-                     Miért kerültél engem? – kérdezte.

-                     Tessék? – néztem fel rá értetlenül.

-                     Hetek óta kerülsz engem. Szinte rám se nézel – vetette a szememre megbántódva, én pedig legszívesebben pofon vágtam volna.

-                     Jimmy, te csináltad ezt, miután… azután – nem tudtam jelzővel illetni a kettőnk közt történteket. – Én csak hagytam, hogy kerülj engem, mert nem akartam rád erőltetni a társaságomat.

-                     Sosem volt terhemre a társaságod, Vicky – mondta olyan arccal, hogy kétség sem fért az őszinteségéhez.

Nem válaszoltam, inkább megcsókoltam. Már nem érdekelt, hogy mi lesz később, hogy mennyire fog fájni, ha el kell mennem pár hét múlva, csak az, hogy kiélvezzem és megéljem mindazt, amit képes adni nekem. Felkapott a karjaiba, szorosan tartott, de egy idő után már nem csókolt, csak ölelt és simogatott. Hozzábújtam, és viszonoztam gesztusait, ha szeretetre és törődésre vágyott, akkor azt most megkapta tőlem.

-                     Gyönyörűm… - suttogta. – Kívánlak!

-                     Akarlak, Jimmy! – mondtam hirtelen, mire újból megcsókolt, majd visszatett a földre. Szédelegve próbáltam megállni a lábaimon, miközben elővette a kocsikulcsot, sebtében beszálltunk az autóba, és ő padlógázzal indított a parkolóból és meg sem állt a tengerpartig. Leparkolt a homokban, majd magához húzott. Újból a számat csókolta, már szinte levegőt sem kaptam, és ott a Biuck hátsó ülésén egymáséi lettünk. Ugyanolyan gyengéd volt, mint az első alkalommal, és én még inkább elvarázsolódtam tőle. Irányított, segített, hogy megtaláljam a ritmust, megtanuljam, hogyan a legjobb nekem, és persze neki is, és ügyelt rá, hogy többször is elélvezzek, mire ő is elengedte magát. A karjaiban pihegtem, sokáig néztük a csillagokat, hallgattuk a tenger morajlását. Csodálatos éjszaka volt, a szó minden értelmében. Hajnalban indultunk csak haza, addig ott molyoltunk egymással a hátsó ülésen félálomban. A szobám ajtajában hosszú csókkal búcsúzott, szívem szerint berángattam volna, hogy újra magáévá tehessen, de nem akartam én sem, hogy apa megsejtse a dolgot. Tudtam, hogy egy olyan dolog kezdődött el köztünk, ami megváltoztat mindent az életünkben.