2014. március 28., péntek

6. fejezet



(Vicky)

Nem tudom mire számítottam. Talán arra, hogy majd egy levélkében fog nekem örök szerelmet vallani? Attól, ami kettőnk közt történt, semmi sem változott meg. Buta voltam, amiért egy pillanatra is másként gondoltam ezt. Nyilvánvalóan ismert engem annyira, hogy számolt az ilyen gondolataimmal, azért is kaptam az üzenetet, hogy ne ringassam magam bele az illúzióba, mert nem létezik az a dolog, amibe kapaszkodtam. Részeg volt, én pedig nagyon szerettem volna szeretkezni vele. Neki akartam adni magam, és ezzel csak azt értem el, hogy egy lettem a sok közül. Pontosan egy olyan strigula lettem Jimmy dicsőségfalán, amilyet apa nem szeretett volna, ennek ellenére nem haragudtam rá. Kedves volt, őszinte, és vigyázott rám. Saját magamra haragudtam csak, amiért olyan ostoba voltam, hogy többet képzeltem bele az egészbe, mint ami valójában volt benne. Összegyűrtem a papírt, ledobtam a padlóra, majd felkeltem az ágyból, és letusoltam a fürdőben. Megtörölköztem, felöltöztem, majd lementem konyhába reggelizni. Nana szokás szerint körbeugrált, így leültem, és hagytam, hogy elkészítse a müzlimet. Apa újságot olvasott az asztalnál, ennek ellenére jókedvűen beszélgettünk, miközben én megettem a reggelimet, majd segítettem Nana-nak az ebéd elkészítésében. 

-                     Milyen volt tegnap a buli? – kérdezte apa.

-                     Jól éreztem magam. Sokat táncoltam a lányokkal.

-                     És a fiúk? – kacsintott rám az újság fölül.

-                     Volt olyan, akivel táncoltam – mondtam kitérően.

-                     Nem érdemes az itteni fiúkra vesztegetned az idődet, Vicky – nézett rám komolyan.

-                     De miért, apa? – kérdeztem döbbenten. Eddig sose csevegtünk fiúkról. Azt hittem, laza az apám és rám hagyja a fiúzást.

-                     A te életed New York-ban van, Vicky – sóhajtott fel. – Azt szeretném, ha egy jó családból származó férfival kötnéd össze az életedet. Egy olyan férfi mellett, aki mindent meg tud adni neked. Nem egy itteni suhancra van szükséged. 

-                     Pénzen nem lehet mindent megvenni, apa. Te és anya…

-                     Anyád nagyon fiatal volt akkor. Rá is jött, hogy tévedett velem kapcsolatban, és még idejében kihátrált a dologból – hadarta a szavamba vágva. – Ő is egy olyan kis nő, mint amilyen te vagy. Hozzád se illene egy olyan férfi, mint amilyen én vagyok.

-                     Nem tudhatod Dean – kotyogott közbe Nana. – A szerelem vak, és még egy vad férfit is megszelídíthet. Te is megváltoztál. Abban a pillanatban, amikor ez a lány felsírt, te megváltoztál.

-                     Én csak óvni szeretném őt – mondta halkan apa.

-                     Szeretlek, apa – mondtam, majd beleültem az ölébe, és a mellkasára hajtottam a fejemet. – Azt viszont nem én döntöm el, hogy kibe leszek szerelmes.

-                     Tudom kincsem, de azért egy picit engedd meg, hogy óvjalak még. Egy picit legyél még az én pici kislányom – dünnyögte, miközben a homlokomat puszilgatta. Megmosolyogtam. Az apám berezelt, hogy lassan felnövök. - Mesélj inkább anyádról! Hogy van Allie? - nézett rám komoly arccal. Megcsóváltam a fejem. Apa még mindig szerette anyát...


-            Sokat dolgozik a bankban. Amúgy meg tudod milyen... - húztam a számat. - Kiskosztüm, elegáns konty, partik. A legtöbb időt nagymamával tölti, aki megint plasztikáztatta magát, és azon bosszankodik, hogy anya olyan szép még így 32 évesen is, hogy nincs szüksége arcfelvarrásra. Ja, és ő már nem Allie, hanem Allyson. - grimaszoltam.

-              És a férje? Milyen ez a John? - kérdezte halkan apa.

-              Helyes pasas, de szerintem nem lesznek sokáig házasok. Bár amilyen merevek mindketten, valószínűleg sose válnának el. - vontam meg a vállam. - Nem úgy látom, mintha szerelmesek lennének. Jól elvannak, de körülbelül ennyi. - összegeztem. - Jimmy merre van? – váltottam témát, majd elkezdtem megteríteni az asztalt.


-                     Azt mondta, annyira másnapos, hogy muszáj elmennie futni – felelte Nana.

Ebédre Jimmy hazaért, de roppant távolságtartó volt velem. Egyszerűen nem volt hajlandó a szemembe nézni, de igazság szerint még nagyon rám sem. Bántott az elutasítása, de leginkább az, hogy nem értettem a dolog miértjét. Aznap nem is lettem okosabb ezzel kapcsolatban, mert ahogy végeztünk az ebéddel, rögtön el is ment otthonról. Nana észrevehette a köztünk zajló nonverbális kommunikációt, mivel amint apa bevonult a nappaliba meccset nézni, odafordult hozzám.

-                     Hagyd őt egy kicsit. Éreztesd vele, hogy te vagy az elérhetetlen, nem ő az számodra. Minél titokzatosabb egy nő, annál jobban kell egy férfinak. Ezt jegyezd meg! – mosolygott rám.

-                     Nana… - kezdtem, de leintett.

-                     Akármi is történt, az a ti dolgotok, de úgy intézd, hogy apád ne vegyen észre belőle semmit - kacsintott, mire még én is elmosolyodtam.

Nana egyértelműen a pártomat fogta, és ez fellelkesített. A napok a szokott mederben folytak ezután is, annyi különbséggel, hogy Melanie és Katie immár engem is bevontak a csajos programokba. Délutánonként sok időt töltöttem velük, általában a plázában találkoztunk, és megvártuk, míg Melanie végzett boltban, utána pedig beültünk valahová trécselni. Hétvégenként a bulikba is már velük mentem, és így is nagyon élveztem. A lányok is azt tanácsolták, amit Nana, így Jimmy-t békén hagytam. Ha nem szólt hozzám, nem háborgattam, ő viszont egyre feszültebb lett ettől, ami már elégtételnek számított. 

Ezekben a hetekben kivirultam. Szinte éreztem a változást magamban, az erőt, mely a birtokomba került azzal, hogy felfedeztem saját magamat. A bizonytalanság, a félénkség, a halkság elmúlt, mintha elfújták volna. Itt, ahol nem kellett elvárásokkal, normákkal, nyomással küszködnöm végre felszabadulhattam, és megtalálhattam a belső énemet. Szépen lassan elkezdtem kihámozni magamból Vicky-t, aki legalább olyan vad, határozott és szenvedélyes volt, mint Dean Taylor, és ahogy ő előbújt belőlem, úgy kezdtem lebontani magamról azt a porcelán bevonatot, amit anya és a nagyszüleim olyan nagy gonddal rám építettek. Élveztem ezt a változást, bár nem volt könnyű, de tudtam, hogy a végén olyan leszek, mint apa, és bármit megadtam volna ezért!

Egyik szombat este ismét táncolni mentünk a lányokkal a klubba, Katie felvett kocsival a házunk előtt, ő vitt be a városba. Nagyon jól éreztük magunkat, csak Jimmy vágott egész este savanyú képet, mintha citromba harapott volna. Csak ült a pultnál, lötyögtette a poharában a kóláját, és le sem vette rólam a szemét. Egyértelműen zavarta, hogy nem törődtem vele, mi több látszólag jól éreztem magam mások társaságában, pedig iszonyatosan nehéz volt megvezetnem őt, amikor legszívesebben a nyakán lógtam volna, és világgá kürtöltem volna az iránta érzett szerelmemet. Amikor egy fiú odajött hozzám táncolni, Jimmy olyan erővel lökte el magát a székétől, hogy az imbolyogva felborult. Sam elkapta a karját, maradásra akarta bírni, de nem tudta megállítani, odajött hozzám, és a karomnál megragadva elrántott a fiútól.

-                     Jimmy, mit művelsz? – förmedtem rá, miközben igyekeztem kiszabadítani a karomat a szorításából.

-                     Nem akarom, hogy mással táncolj – mondta, de közben a fiút követte a pillantásával, aki időközben otthagyott minket.

-                     De veled se, ugye? – kérdeztem.

-                     De velem igen – felelte.

-                     Mégse jöttél ide – hánytam a szemére.

-                     Gyere! – húzott magával.

Egészen a parkolóig vitt magával, alig győztem lépést tartani vele. Az autójánál megálltunk, a sötétben szinte semmit sem láttam, de Jimmy-n kívül más jelenleg nem is érdekelt. Tudtam, hogy most megtört a hallgatása, és majd meghaltam az izgalomtól, hogy mit fog nekem mondani.

-                     Mit akarsz itt, amit ott bent nem tudtál elmondani? – kérdeztem, mire magához vont, és megcsókolt.

Azonnal felperzselte a véremet, hozzásimultam, és viszonoztam a csókját. Kétségbeesetten szorítottam magamhoz, nem tudtam mihez kezdjek a bennem elszabaduló vággyal, önkéntelenül is belenyögtem a szájába.

-                     Csak ezt akartam – mondta, miután ajkaink elváltak, de nem távolodott el, továbbra is a karjaiban tartott, én pedig zakatoló szívvel, és sajgó altesttel várakoztam.

-                     Ezt tényleg jobb ötlet volt idekint csinálni – sóhajtottam.

-                     Miért kerültél engem? – kérdezte.

-                     Tessék? – néztem fel rá értetlenül.

-                     Hetek óta kerülsz engem. Szinte rám se nézel – vetette a szememre megbántódva, én pedig legszívesebben pofon vágtam volna.

-                     Jimmy, te csináltad ezt, miután… azután – nem tudtam jelzővel illetni a kettőnk közt történteket. – Én csak hagytam, hogy kerülj engem, mert nem akartam rád erőltetni a társaságomat.

-                     Sosem volt terhemre a társaságod, Vicky – mondta olyan arccal, hogy kétség sem fért az őszinteségéhez.

Nem válaszoltam, inkább megcsókoltam. Már nem érdekelt, hogy mi lesz később, hogy mennyire fog fájni, ha el kell mennem pár hét múlva, csak az, hogy kiélvezzem és megéljem mindazt, amit képes adni nekem. Felkapott a karjaiba, szorosan tartott, de egy idő után már nem csókolt, csak ölelt és simogatott. Hozzábújtam, és viszonoztam gesztusait, ha szeretetre és törődésre vágyott, akkor azt most megkapta tőlem.

-                     Gyönyörűm… - suttogta. – Kívánlak!

-                     Akarlak, Jimmy! – mondtam hirtelen, mire újból megcsókolt, majd visszatett a földre. Szédelegve próbáltam megállni a lábaimon, miközben elővette a kocsikulcsot, sebtében beszálltunk az autóba, és ő padlógázzal indított a parkolóból és meg sem állt a tengerpartig. Leparkolt a homokban, majd magához húzott. Újból a számat csókolta, már szinte levegőt sem kaptam, és ott a Biuck hátsó ülésén egymáséi lettünk. Ugyanolyan gyengéd volt, mint az első alkalommal, és én még inkább elvarázsolódtam tőle. Irányított, segített, hogy megtaláljam a ritmust, megtanuljam, hogyan a legjobb nekem, és persze neki is, és ügyelt rá, hogy többször is elélvezzek, mire ő is elengedte magát. A karjaiban pihegtem, sokáig néztük a csillagokat, hallgattuk a tenger morajlását. Csodálatos éjszaka volt, a szó minden értelmében. Hajnalban indultunk csak haza, addig ott molyoltunk egymással a hátsó ülésen félálomban. A szobám ajtajában hosszú csókkal búcsúzott, szívem szerint berángattam volna, hogy újra magáévá tehessen, de nem akartam én sem, hogy apa megsejtse a dolgot. Tudtam, hogy egy olyan dolog kezdődött el köztünk, ami megváltoztat mindent az életünkben.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Huh,nagyon jó rész lett mint mindig. Jimmy és Vicky látom nem bírták sokáig egymás nélkül,de nem is baj,örültem,hogy újból együtt voltak:D Siess a kövi résszel!
    Xoxo:Adel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Igyekszem hétfőn hozni a következő részt :)

      Törlés
  2. Drága Ariel,

    Véleményt kértél tőlem, ami egyrészt megtisztelő, másrészt pedig nehéz feladatnak érzem, de itt vagyok, bele-beleolvastam néhány fejezetbe, és azt veszem észre, hogy szereted ezt csinálni, ami nem hátrány. :D Ami az illeti, a dizájnon lehetne javítani, de ez mondjuk személyes. A történet: Jimmy karaktere meglepő, tetszik, szerintem szépen kidolgoztad szóval gratulálok! Sajnálom, hogy nem firkantok ide neked most egy litániát, de annál többet nem tudok mondani, hogy csak így tovább, mert igazából jó úton haladsz, nem egy 1D blog, hála a jó égnek, menni fog ez, biztos vagyok benne - nem mintha nem menne már most is. :) Ha szeretnél egy beható kritikát, akkor az ezzel foglalkozó blogokat tudom ajánlani, amit én mondani tudok az tényleg csak annyi, hogy folytasd, amit elkezdtél, ne add fel, az olvasók talán lassan, de jönni fognak. A cserék pedig sokat segítenek, ahogy az írói vélemények is, ezért hangsúlyozom újra a kritikás blogokat. Lehet, hogy bántóak, de később az ember rájön, hogy tulajdonképpen csak tanul belőlük, hidd el, tapasztalatból beszélek. Élvezd az írást, törekedj a legjobbra és nem lesz gond!

    Sok sok puszi,
    Bia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bia!

      Köszönöm szépen, hogy ilyen szép hosszú komit írtál nekem! Nagyon szeretem ezt csinálni, azt jól látod. :) A dizájnon javítanék, de nem vagyok egy netguru, nem igazán tudom, hogyan kell :( Köszönöm a tanácsokat!

      Puszi, Arielle

      Törlés