2014. március 27., csütörtök

5. fejezet



(Vicky)

-                     Gyönyörűm… - dünnyögte.

Gyengéden a tarkóját simogattam, ő pedig újra a szemembe nézett. A pillanat magával ragadott, s nem hagyva számára más lehetőséget, ajkaimat az ajkaihoz érintettem. Csak egy ártatlan puszit akartam neki adni, de ő úgy kapott az ajkaim után, mintha abban a pillanatban az élete függött volna ettől, én pedig átélhettem végre életem első igazi csókját. Heves szenvedéllyel, mohón falta ajkaimat, de egyetlen pillanatban sem ijedtem meg tőle, csak szorítottam magamhoz erősen. Belemarkolt a fenekembe, magára emelt, én pedig ösztönösen átkaroltam a derekát a lábaimmal. A ruháinkon keresztül is éreztem merev férfiasságát, de még így sem féltem. Sőt. Akartam Jimmy-t. Zihálva váltunk el egymástól, szinte erővel szakította el magát tőlem. Csalódottságot éreztem, amikor elengedett, és újra a saját lábaimon kellett állnom. Végigsimított az arcomon, beletúrt a hajamba.

-                     Gyönyörűm… - motyogta újra. Vissza akartam húzni magamhoz, de nem engedte. – Nem csinálhatjuk ezt.

-                     Az előbb is csináltuk. – vetettem ellen szinte kábultan. Olyan élményt adott nekem, amit tudtam, hogy sosem fogok elfelejteni.

-                     Mert részeg vagyok, és letámadtál – felelte.

-             Nem úgy tűnt, mintha ellenedre lett volna, de ha nem akartad, akkor elnézést kérek! – mondtam, majd beszaladtam a házba, fel az emeletre, és rávetettem magam az ágyamra. Könnyeim kibuggyantak, és még azt sem vettem észre, hogy Jimmy utánam jött. Hangtalanul mellém feküdt az ágyra, és szorosan magához ölelt.

-                     Ne sírj, mert azt nem tudom elviselni tündérkém. - dünnyögte. A hajamat simogatta, én pedig lassan megnyugodtam a karjaiban. 

-                     Miért? – hüppögtem. Tudtam, hogy érteni fogja ennyiből is, mit szeretnék annyira tudni.

-                     Nekem sosem volt rendes családom – mondta halkan. Felkönyökölt, úgy nézett le könnyes arcomba. – Az anyám egy finom, gyengéd nő volt, az apád volt az első szerelme, és miután szakítottak jó barátságban maradtak. Az apám és Dean együtt szolgáltak a seregben. Emlékszem rá, amikor anyukád terhes volt veled, és arra is, amikor megszülettél. Bent voltunk meglátogatni téged és Allison-t a kórházban. Láttam, amikor apád csaknem belerokkant abba, hogy elhagyta őt, aztán a küzdelmét, hogy láthasson téged. Eközben az én apám drogfüggő és alkoholista lett, folyamatosan csalta anyámat, aki szótlanul tűrte ezt, mert azt akarta, hogy egész családban nőjek fel. Nem vette észre, hogy mennyire utálom és szégyellem az apámat, hogy félek tőle. Anyát és engem is rengetegszer megvert. Dean közbe akart avatkozni, de anya összeveszett vele, és többé nem is álltak szóba egymással. Kamasz koromban már lázadoztam az apám ellen, és addigra megutáltam az anyámat is, aki még így is szerette őt. 15 éves voltam, és elegem volt ebből az egész életből, amit a szüleim adtak nekem. Mikor apám egyik éjjel kábultan hazavánszorgott, addig kötözködött anyámmal, míg jól összevesztek. Akkora pofont adott neki, hogy ő a földre esett, én pedig abban a pillanatban életemben először behúztam egyet az apámnak. Addig ütött, amíg el nem ájultam. Csak később tudtam meg, hogy anyám azt hitte, hogy meghaltam, így nekiment az apámnak, aki ezért elvágta a torkát egy konyhakéssel, majd otthagyott minket vérbe fagyva. Hajnalban én hívtam a mentőket és a rendőröket a meggyilkolt anyámhoz. 

-                     Jimmy… - nyögtem fel, de leintett.

Talán úgy érezte, ha nem hagyom, hogy befejezze, sosem lesz már hozzá elég ereje.

-                     Anyám testét elvitték a hullaszállítók, engem meg bedugtak egy intézetbe. Két héttel később Dean eljött értem, és idehozott. Az apámat elfogták a rendőrök, a tanúvallomásom alapján börtönbe zárták. Anyám még azelőtt gondoskodott rólam, hogy meghalt. A végakaratában leszögezte, ha ő már nem él, senki máshoz nem kerülhetek, csak Dean-hez. Apád által ismertem meg, milyen igazi családban élni. Ő és Nana a családom, és én mindig hálás leszek nekik, amiért befogadtak.

-                     És nem akarsz visszaélni a jóindulatukkal – összegeztem a lényeget. 

Az, hogy elmondta mindezt nekem, azt bizonyította mennyire megbízik bennem, és ezzel összefacsarta a szívemet. Teljesen reálisan szemlélte a helyzetet, és olyan dolgokat mondott el, amikre nekem is gondolnom kellett volna. Vajon apa mit szólt volna, ha látott volna minket csókolózni?

-                     Ez bonyolultabb ennél, Vicky – sóhajtott fel.

-                     Nem vagyok fogyatékos. Ha elmagyarázod, megértem. - vetettem oda hanyagul. Nem volt kedvemre való ez a beszélgetés. 

-                     Habzsolom az életet, és ezt élvezem. Eszem ágában sincs lekötni magam, ezért is mondom el minden lánynak, hogy ne reméljen a szexnél és néhány randinál többet tőlem. Nem akarom összetörni senki szívét sem, de a tiédet a legkevésbé, Vicky. Dean-nek és Nana-nak is te vagy a legfontosabb, és hozzám is közel állsz. - mondta. A fene vigye el, hogy ilyen mocskos őszinte! Meghagyhatta volna az illúziót nekem legalább! Csak egy kicsit ringathatott volna rózsaszín ködben, hogy élvezhessem azt!

-                     Akkor miért hagytad, hogy megcsókoljalak? – kérdeztem, bár tudtam, hogy a válasz nem fog tetszeni.

-                     Férfi vagyok. Ha egy ilyen gyönyörű lány megcsókol, nem vagyok képes nem visszacsókolni. Főleg nem ittas állapotban. De téged nem vehetlek egy lapra a többi lánnyal, Vicky. Dean külön megkért rá, hogy hagyjalak ki a striguláim közül, mert félti a szívedet. És attól is nagyon távol állok, aki hozzád illő lenne. - fordította el a fejét.

-                     Már miért állnál távol tőle? – emeltem fel a szemöldökömet.

-                     Nem vagyok hűséges típus, szeretek a barátaimmal lógni, nem vagyok tanult ember, inkább dolgozom. Bulizok, iszok, dohányzok, és…

-                     Ki illene hozzám szerinted? - sóhajtottam fel.

-                     Egy new york-i milliomos csemete, aki öltönyben parádézik, valami nagyvállalatot vezet, és a tenyerén hordoz téged.

-                     Nem csak egy gazdag ember tud valakit a tenyerén hordozni. Fogalmad sincs, hogy én mire vagy kire vágyom – feleltem kissé élesen, majd ráfüggesztettem a tekintetemet. – Részeg vagy még?

-                     Kicsit – mondta. – De miért?

-                     Mert akkor még vissza fogsz csókolni, ha megcsókollak – suttogtam, majd közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.

Olyan szenvedéllyel csókolt vissza, hogy felizzott tőle az egész testem. Soha életemben nem éreztem még ehhez hasonlót, és tudtam, hogy kívánom őt. Tisztában voltam vele, hogy ezt kell érezni ahhoz, hogy két ember le akarjon feküdni egymással, és az lett volna a helyes, ha ilyen érzelmek közepette élné át mindenki az első szexuális élményét. Tudtam, hogy Jimmy sosem bántana engem, soha nem érne úgy hozzám, hogy fájdalmat okozzon. Vele akartam felfedezni a vágyat, a beteljesedést, és a gyönyört. Szorosan hozzá préseltem magamat, a hátát simogattam, ő pedig szívesen fogadta a közeledésemet. Hirtelen fölém kerekedett, a két lábam közé feküdt. A fejem mellett támaszkodott meg az egyik kezén, hogy ne teljes súllyal nehezedjen rám, de még azt sem bántam volna, annyira szerettem volna minden négyzetcentiméterét érzékelni. Kemény férfiassága az altestemhez préselődött, a vágy hullámai pedig csak még jobban szárba szöktek bennem merevségének bizonyossága után. Benyúltam a pólója alá, úgy simogattam tovább a hátán a selymes bőrét, mely egy idő után libabőrös lett. Szabad kezével végigsimított az arcomon, tenyerébe fogta az állkapcsomat, és a mutatóujját a számba dugta a nyelve mellett. Kéjesen nyaltam végig rajta, mire megrándult a teste, és belemosolygott a csókunkba. Lassan haladt az ajkaimtól lefelé, nedves ujjával cirógatta a nyakamat, a mellkasomat, majd a tenyerébe vette az egyik mellemet. Olyan gyengéden ért hozzám, hogy szinte alig éreztem, majd egyszer csak belemarkolt a keblembe, mire én a borzongás közepette hangosan felsóhajtottam. A hangom hallatán kissé eltávolodott tőlem, mintha csak delejes álomból ébredt volna a hatására.

-                     Vicky… - dünnyögte. – Nem kéne ezt csinálnunk.

-                     Tudom, de… - nem engedte, hogy befejezzem.

-                     Most állíts le, mert később már nem tudsz – figyelmeztetett.

-                     Akarom! – mondtam tőlem meglepő határozottsággal.

-                     Akkor ne félj tőlem – suttogta, majd újra megcsókolt.

-                     Nem félek tőled. – búgtam a szájába.

Láttam, mekkora erőfeszítéseket tesz, hogy gyengéd legyen hozzám, és repesett a szívem a boldogságtól. Lassan, nagyon lassan vetkőztetett le, finoman csókolgatott, és ezzel feloldotta a gátlásaimat. Becézett,  a szépségemet dícsérte, és minden félelmemet eloszlatta. Ügyetlenül lehámoztam róla a pólóját, majd a segítségével a nadrágját is levettem. A mellbimbómat az ajkai közé vette, és először gyengéden, majd egyre erőteljesebben kényeztette a nyelvével, a fogaival. Hangosan sóhajtoztam, össze-összerándultam az új érzésektől, s mikor öntudatlanul megemeltem a csípőmet, keze lesiklott a testemen, és benyúlt a bugyimba. Tenyerével az ágyhoz nyomta altestemet, ujjával gyakorlott mozdulatokkal a csiklómat kezdte ingerelni. Belemarkoltam az ágyneműhuzatba, immár nem is igyekeztem csendben lenni, átadtam magam neki teljesen. Remegtem, mint a kocsonya, ziháltam, ő pedig csak folytatta. Nem tudtam, mihez kezdjek magammal, hogyan viszonozzam azt a mérhetetlen gyönyörűséget, amit az érintései okoztak nekem, de nem hagyott időt, hogy ezen elmélkedjek, lehúzta a bugyimat is, és befészkelte magát a lábaim közé. Ebben a pillanatban némán hálaimát rebegtem Melanie-nak, amiért rábeszélt az intimgyantázás előnyeire, és aznap megcsináltattuk mindketten a kozmetikai beavatkozást. A nyelve végigsiklott a testemen, belefúrta a köldökömbe, majd apró csókokkal egyre lejjebb haladt. A szeméremdombomon elidőzött kissé, a végtelenségig felajzva ezzel, majd hirtelen szétválasztva a nagyajkaimat ajkai közé vette a csiklómat, és szopogatni kezdte azt. Minden egyes nyelvcsapás közelebb és közelebb vitt valami eget rengető élményhez, amihez foghatót még elképzelni sem tudtam volna. A kispárnámat az arcomra szorítottam, abba sikoltoztam, ahogyan átéltem életem első orgazmusát. Még magamhoz sem tértem a kábult kéjből, mikor levette az alsónadrágját, és némi kutatás után a nadrágja zsebéből elővett egy óvszert, és merev férfiasságára húzta. Az övé volt az első pénisz, amit láttam, így alaposan szemügyre vettem, de nem jött zavarba kíváncsi pillantásomtól. Elmosolyodott rajtam, majd megfogta az egyik kezemet, és a férfiasságára helyezte. Ahogyan a markomban tartottam őt, felsóhajtott, de egy pillanatra sem vette le a tekintetét rólam, én pedig elkezdtem simogatni őt. Egy idő után elvette a kezemet onnan, fölém hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Keze ismét a lábaim közé kalandozott, érintése és az új élmények felhevítettek. Most, hogy már egyszer megtapasztalhattam a kielégülést, újra akartam érezni, de vele együtt. Magamban akartam érezni azt a merev hímtagot, így, hogy sürgessem, megfogtam a felkarját, és igyekeztem magamra húzni őt, de ellenállt.
-                     Én irányítok tündérem, különben fájni fog – motyogta a számba.
-                     Dehogy fog – nyögtem fel halkan.
-                     Elég méretes ahhoz, hogy fájjon. Tapasztalatból mondom. - mosolygott rám mindentudóan.

-                     El kell hinnem, mert a tiéd az első, amit látok – feleltem, majd nyeltem egy nagyot. Le se tagadhattam volna, mennyire izgatott voltam. 

-                     Próbálok óvatos lenni – mondta, majd miközben megcsókolt belém hatolt.  – Szűk vagy. Te jó ég, nagyon szűk vagy – nyögte. 
Nem tudtam, miért csodálkozik ezen ennyire, de nem is érdekelt abban a pillanatban. Lassan haladt egyre beljebb bennem, érezte a bennem dúló feszültséget. Először csak furcsa, feszítő érzésem volt, aztán egy pillanatnyi erős, szúró fájdalom, de amint elkezdett mozogni bennem, újra elöntött a vágy. Megmarkoltam a felkarját mindkét kezemmel, széttártam a lábaimat, amennyire csak tudtam, és élveztem a közelségét. Olyan hirtelen csapott le rám a kéjhullám, hogy fel sem tudtam rá készülni. Vonaglottam alatta, és éreztem, ahogy lüktetve elélvezek. Amint magamhoz tértem a révületből, Jimmy kissé felgyorsította mozdulatait, rám nehezedett a súlyával. Kezével beletúrt a hajamba, és arcát a nyakamba fúrta.
-                     Gyönyörűm… - dünnyögte a bőrömre. – Élvezz velem még egyszer! – kérte, majd két kezét a fenekem alá csúsztatta, megemelte a csípőmet, és még mélyebbre hatolt bennem.
Robbanásszerűen borított be az újabb gyönyör, és ezúttal velem együtt ő is elélvezett. Mielőtt még felsikolthattam volna a mámor közepette, száját a számra tapasztotta, szinte belenyögdécseltünk egymásba, majd amikor a kéj utolsó rezdülései is elmúltak, rám rogyott, és sokáig nem is mozdult meg. Élvezettel cirógattam a hátát, apró köröket rajzoltam a bőrére, időnként jóllakottság érzetével testemben felsóhajtottam. Nem sokára Jimmy legördült rólam, levette az óvszert, és egy papír zsebkendőbe csomagolva az éjjeliszekrényemre tette. Azt hittem, el fog menni, és borzasztóan magányosnak éreztem magam, de tévedtem. Beborított a takarómmal, majd hozzám bújt. Üdvözülve simultam hozzá, a hajamat cirógatta, csavargatta.
-                     Szerinted én gyönyörű vagyok? – kérdeztem félénken, féltem, hogy esetleg nem válaszol.
-                     Kívül és belül is. – motyogta, majd elaludt, miközben csodaszép, izmos mellkasát simogattam. 
Egész eddigi életemben nem emlékeztem olyan alkalomra, amikor ilyen jót aludtam volna. Késő délelőtt ébredtem csak fel, Jimmy már nem volt mellettem, csak a parfümje illatát éreztem az ágyneműn és a bőrömön. A párnán, amin feküdt egy darab papír hevert összehajtva, én pedig szinte rávetettem magamat, hogy minél hamarabb elolvashassam az üzenetet. Jimmy kézírása markáns, férfias volt, látszott, hogy sebtében körmölte a szavakat.

„Én nem tudom megadni neked azt, amit érdemelsz, és azt sem, amire vágyódsz. J.”



Kedves Olvasóm!

Kérlek szépen, ha olvastad a fejezetet, tisztelj meg pár sorral!  Igazán érdekelne a vélemény, kritika a bloggal kapcsolatban!

Köszi, puszi, Arielle 

2 megjegyzés:

  1. Szia!:)
    Mint ígértem,jövök és kommentelek,tehát itt vagyok.Szuper rész lett,eddigi legjobb. Jimmyt nagyon sajnáltam a családja miatt,de annak nem örültem,hogy a fejezet végén ott hagyta Vickyt. Remélem hamar hozod a folytatást,nagyon kíváncsi vagyok mi fog még történni köztük:)
    Xoxo:Adel

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Most kezdtem el olvasni a történetedet és annyira tetszett, hogy csak faltam a fejezeteket! Nagyon szépen írsz, élvezet olvasni. :) Kíváncsi vagyok a folytatásra, mert érzésem szerint komoly bonyodalmak következnek. :) Jimmy nyilván bűntudattal küzd, Vickynek pedig nehéz lehetett egyedül ébrednie és valószínű. hogy némi keserűséget érez a történtek után.

    Szóval én támogatlak az írásban, ha nem is kommentelek, de biztos lehetsz benne, hogy olvaslak! :)

    Puszi, Karina

    VálaszTörlés