66. fejezet

(Vicky)

Ahogy kimondtam azt a két szót: terhes vagyok, kicsordultak a gondosan visszatartott könnyek a szememből. Szinte biztos voltam benne, hogy Jimmy azonnal bele fogja kombinálni a dologba a John-nal töltött éjszakámat, és ezt hamarosan az összes arcvonásán is tisztán láthattam. Rettegtem attól, mit fog mondani, mit fog tenni, és mindennek milyen következménye lesz a kettőnk kapcsolatára nézve. 

Alaposan át kellett ezt az egészet beszélnünk, hiszen most már két kisbabáról volt szó, nem csak rólunk, vagy Gabby-ról. Az egész egy nagy elcseszett maszlag volt, és én napról napra egyre jobban szenvedtem, ahogyan Jimmy is. Egyszerűen nem várhattam el tőle, hogy fenntartsa velem ezt a "viszonyt", bármennyire is szerettem őt, és bármennyire is szeretett engem. Nem törődhettem most az érzelmeimmel, mikor egy pici élet növekedett bennem. 

- Mondj valamit... - kértem hüppögve. Különös tekintettel nézett rám, letörölte a könnyeket, melyek végigfolytak az arcomon, és szoros ölelésbe vont. Belezokogtam  a mellkasába, mire gyengéden simogatni kezdte a hátamat.

- Nem biztos, hogy én vagyok az apa, ugye? - kérdezte halkan. Szerettem volna belelátni a fejébe, de a hangsúlya nem árult el számomra semmit a jelen lelkiállapotáról, hiába aggódtam halálra magam emiatt. Nem voltam képes többre, csak nemlegesen megráztam a fejemet. Jimmy nagyot sóhajtott, majd apró puszit nyomott a fejem búbjára. - Tudom, hogy mennyire megviselt téged, amikor le kellett mondanod a kettőnk szerelmének gyümölcséről. Sosem kérném, hogy mondj le újra egy gyermekről, csak azért, mert nem vagy benne biztos, hogy én vagy John az édesapja. 

- Én beszéltem a doktornőnek erről Jimmy, lenne rá mód, hogy magzatként kivizsgálják az apaságot, de nagyon magas a kockázata annak, hogy az eljárás vetélést okoz. - magyaráztam könnyek között.

- Nyilvánvalóan fontos tudni, hogy kinek a gyereke is, de annyira nem, hogy veszélyeztessük ezzel őt. - mondta, majd a lapos hasamra tette egyik meleg tenyerét, és mélyen a szemembe nézett. Nem erre a reakcióra számítottam tőle. Azt hittem, dühöngeni fog, ehhez képest fantasztikusan viselkedett, még önmagához viszonyítva is. - Nem kell szégyellned, hogy boldog vagy a baba miatt. Én szeretni fogom őt, akár az enyém, akár John-é, hiszen ő a te véred. Képtelen lennék valamit nem szeretni, ami te vagy. - olyan gyengéden simított végig az arcomon, hogy az egész szívem belesajdult. Maga a tudat, hogy Jimmy ezen oldalát rajtam kívül senki sem ismerheti meg, valamilyen perverz módon boldoggá tett. Sosem fog más nővel így viselkedni, sem ilyet mondani neki. Számomra ez egy minimum vigaszt jelentett, valamit, ami csak az enyém volt belőle.

- Meg sem érdemellek téged, Jimmy Buck. - zokogtam fel, miközben szorosabban bújtam hozzá. - Annyira szeretlek!

- Tudom, hogy érzel irántam. Hidd el, nálam jobban senki sem tudja ezt. - csitított a hajamat simogatva. Átnyúltam Jimmy felett az éjjeliszekrényhez, elvettem onnan egy papír zsebkendőt, majd trombitálva kifújtam az orromat. Megmosolygott, majd hagyta, hogy újból kényelmesen elfészkelődjek a karjaiban. Állig betakart, puszikat nyomott az arcomra.

- Mi lesz velünk ezek után Jimmy? - kérdeztem görcsösen kapaszkodva belé. - Neked ott van egy beteg feleség, és most aggódhatsz a gyerekedért is. Nem akarok én is a terhedre lenni...

- Egyrészt: sosem vagy a terhemre. Másrészt: szólnod kell John-nak is a babáról, hisz joga van tudni a lehetőségről. Nem szeretném, ha egyedül csinálnál végig egy terhességet, és biztos vagyok benne, hogy ő támogatna téged mindenben. - kezdett bele Jimmy.

- Tudom, hogy most még inkább Gabby mellett van a helyed. - ismertem be.

- Nem Gabby-ról van itt szó. A baba mellett van a helyem. Az anyja nem tud felelősségteljes lenni, nekem kell vigyáznom rá, különben nem is tudom mi lesz. - sóhajtott fel bánatosan. 

- Megértem, hogy miért kell ezt tenned. - pusziltam meg borostás arcát. - De bármi - hangsúlyozom bármi is történjen a jövőben Jimmy, mindig 100%-osan biztosnak kell lenned benne, hogy szeretlek téged. Csak téged. - mondtam komolyan, és úgy is gondoltam maximálisan.

- Tudom gyönyörűm, és azt is, hogy ezzel te is tisztában vagy. Ez most egy nagyon nehéz időszak lesz, de talán mire a végére érünk körvonalazódik, hogyan találunk vissza egymáshoz. - biztatott, bár úgy gondoltam, ő is ugyanannyira képes felfogni, valószínűleg sosem lehetünk úgy együtt, ahogyan szeretnénk. 

- Nem tarthatjuk fent továbbra is ezt a viszonyt. - mondtam ki végül én az elkerülhetetlen mondatot.

- Sajnos nem. - szorított jobban magához.

- Szeretlek Jimmy. - suttogtam.

- Az első perctől az utolsó lélegzetvételemig... - súgta vissza, majd mély álomba ringatott simogatásaival. 

Másnap reggel az arcomba tűző szikrázó napsütésre ébredtem az ágyamban, egyedül. Jimmy elment, én pedig szomorú voltam. Letörten kecmeregtem ki a paplan alól, dideregve mentem át a fürdőbe, hogy egy forró zuhannyal életet leheljek magamba. A víz csodákat tett velem, megújult erővel készülődtem el ezek után. Mire leértem a konyhába Nana már javában tálalta a reggelinket, apa pedig befejezte a reggeli újság olvasását. Megkentem magamnak egy szelet friss, forró pirítóst margarinnal és dzsemmel, majd nagy élvezettel befaltam. 

Apa eléggé gyűröttnek tűnt ahhoz képest, hogy elméletben újból összejött anyámmal, amire kb. születésem óta vágyott. Fürkésző tekintetem felidegesítette, láttam a szemei villanásában, így inkább rá sem néztem. Még mindig mérges voltam rá, és nem akartam folyton arra gondolni sem, hogy a szüleim újra együtt vannak, mert attól csak öklendeznem kellett volna, így inkább Nana felé fordítottam a figyelmemet. Annyi minden történ mostanában, hogy szegény drága jó Nana kissé háttérbe szorult az én életemben. Csak most vettem észre, mennyire sápadt volt az arca, és úgy tűnt, talán fogyott is egy pár kilót. 

- Minden rendben veled, Nana? - szegeztem neki a kérdést, miután apa kiment a teraszra dohányozni a kávéjával. - Falfehér vagy...

- Kicsit furcsán éreztem magam az elmúlt napokban, Vicky. Már kértem időpontot az orvosomhoz, nem kell aggódnod. - legyintett, mintha csak egy nátháról lett volna szó. 

- Fáj valamid? - aggodalmaskodtam.

- Biztos valami vírus gyötör, semmiség. Elmegyek a dokihoz, és rendbe hozza az emésztésemet pikk-pakk. Nem lesz gond. - mosolygott rám fáradtan.

- Elviszlek nagyon szívesen, ha szeretnéd. - ajánlottam fel azonnal.

- Te csak menj dolgozni! - nézett rám szigorú tekintettel. - Nem vagyok gyerek, el tudok intézni akármit is a városban. - szegte fel az állát.

- Nem erőszakoskodok... - adtam fel a dolgot, de elhatároztam, hogy ezentúl jobban oda fogok figyelni rá. Felvettem a kabátomat, majd belebújtam a csizmámba és követtem apát a teraszra. 

- Anyád szeretne ma beszélni veled, így fel fog hívni és találkozót fog kérni tőled. - mondta apa, miközben elnyomta a csikket a hamutartóban. A kávéscsészéjét letette az asztalra, elővette a kocsikulcsát a farmere zsebéből, majd elindult a kocsija felé.

- Nyugodtan megmondhatod neki, hogy feleslegesen tesz erőfeszítéseket ez ügyben. - feleltem, és közben próbáltam lépést tartani apával a csúszós, havas úton. 

- Annyit csak kérhet egy apa a lányától, hogy hallgassa meg az anyját, nem? - torpant meg, és nézett rám könyörgős kiskutyaszemekkel. Habozás nélkül nemet akartam mondani, de képtelen voltam rá, amikor úgy nézett rám. Azt hiszem, túlságosan is szerettem az apukámat.

- Utállak... - morogtam, majd behuppantam a kocsimba, és duzzogva a telepre hajtottam apával a nyomomban.

Nem telt túl jó hangulatban a napom, főként miután anya ebédidőben felhívott, és örömet okozhattam neki azzal, hogy késő délutánra egyeztettem vele egy találkozóra időpontot a hotelben, ahol megszállt. Borsózott a hátam a gondolattól is, hogy eltöltsek ezzel a nőszeméllyel akár öt keserves percet is, de apa kedvéért hajlandó voltam ezt is megtenni persze. Miután lerendeztem ezt a telefont, Jimmy dugta be a fejét az irodámba, és elhívott ebédelni, így a munkásokkal együtt csúszkáltam át a menzára. Jimmy-nek csupán ötször kellett elkapnia a karomat, hogy ne vágódjak el a jégen, így végülis örültem, hogy velük mentem, és nem egyedül. 

Miután visszatértem a munkához, csigalassúsággal telt az idő, és kezdtem úgy érezni, hogy már sosem telik le a munkaidőm. Aztán mikor felrémlett bennem, kivel is lesz randim, igazából nem is vártam már annyira a dolgot. A napom végén annyira elhúztam az indulást, hogy szinte én voltam az utolsó, aki elhagyta a telephelyet. Óvatosan lépkedtem a csúszós parkolóban a kocsim felé, miközben megszólalt a mobilom. Fél kézzel előkotortam a táskámból, és fogadtam Katie hívását beszállás közben. Beindítottam az autót, bekapcsoltam a fűtést, de csak őrá figyeltem. Aggódtam miatta, annyira meg volt sebezve a szakítás miatt. 

- Szia Katie! Mi újság? - kérdeztem mosolyogva.

- Vicky el tudsz jönni hozzám ma? - kérdezte kissé remegő hangon. Görcsbe rándult a gyomrom az idegességtől.

- Mi történt? - kérdeztem a legrosszabbra gondolva.

- Felmondtam a munkahelyemen, holnap elutazom a rokonaimhoz Lengyelországba. Szeretnélek megkérni egy-két dologgal a lakásommal kapcsolatban. - hadarta. A döbbenettől szóhoz sem jutottam. Katie megőrült?


Drágáim!

Meghoztam az új fejezetet! Remélem, mindenki visszatalál lassan az oldalra, és nyomjátok nekem a kommenteket, mert belepusztulnék, ha mindig csak 1-2 ember írna nekem. Remélem, tetszik az új rész, és írtok nekem pár sort. Ajánlok hozzá zenét is lejjebb.

Csóközön, szép hétvégét. Arielle