26. fejezet

(Vicky)

Halálos rémület cikázott át rajtam, éreztem, ahogy egész testemben megremegtem. A tarkóm a vállán nyugodott, Charles Wanderwoods pedig szikrázó szemekkel nézett rám. Ismét fellángolt bennem a düh, ez bátorságot adott.

- Mi a jó francot keresel te itt? - szűrtem ki a fogaim között.

- Téged, kedves Victoria. - felelte mosolyogva. Úgy festett, mint egy kényszerzubbonyos őrült. - Van egy lezáratlan ügyünk. 

- Igen? Mivel kapcsolatban? - tettettem a hülyét.

- Vissza kell jönnöd velem New York-ba. Nagyon elcseszted nekem a dolgokat, és most rendbe kell tenned. - fröcsögte az arcomba.

- Nem megyek vissza oda. - mondtam, miközben próbáltam kiszabadulni erős szorításából. Hiába küszködtem, sokkal erősebb volt nálam.

- Nem hagysz nekem más választási lehetőséget: jössz, vagy meghalsz! - recsegte.

- Miért, talán megfojtasz? A testhelyzetünk erre alkalmasabb a leginkább... - jegyeztem meg csevegő hangon. 

- Nem, Victoria. Lelőlek. - felelte egyszerűen, miközben egy pisztoly csöve tapadt immár a halántékomhoz. A düh helyét elfoglalta bennem az elemi rettegés. Bárki más így érzett volna egy fegyver miatt, ezzel nyugtattam magamat. Mindig is sejtettem, hogy a nagyapám nem normális, de azt még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy képes lenne egy pisztollyal kényszeríteni engem a számára elfogadható viselkedésre.

- Te jó ég... Mire jó ez neked? - sóhajtottam fel halkan.

- Megaláztál fél New York előtt. Derékba törted a karrieremet, és anyádat teljesen letaglóztad a tetteiddel. - morogta a fülembe.

- Mindenki azt kapja, amit érdemel. - vontam meg finoman a vállamat. Próbáltam úgy viselkedni, mintha abszolút nem gyakorolt volna rám semmilyen hatást a kialakult helyzet, pedig nagyon féltem.

- Szépen hazajössz velem, és olyan jó kislány leszel, amilyen még sosem voltál! - förmedt rám. - Válassz! Jössz, vagy itt halsz meg? - üvöltötte, és erősebben nyomódott a pisztolycső a bőrömhöz.

- Inkább meghalok, mintsem visszamenjek ahhoz a két viperához meg hozzád! - kiabáltam vissza. 

Kivágódott a konyhaajtó, apa viharzott be kezében a cipőimmel. Nagyapa gondolkodás nélkül felé fordult, engem is magával húzott. Tekintetünk egymásba kapcsolódott, és mintha ugyanazt a páni félelmet láttam volna apán, mint amit én éreztem ebben a pillanatban. Ledobta a padlóra a cipőimet, és tett egy lépést felénk.

- Ereszd el a lányomat! - rivallt rá nagyapára.

- Takarodj innen Taylor, vagy lelövöm a szemed láttára ezt a kis kurvát! - sziszegte nagyapa, mire apa megmerevedett. 

- Mi történt New Yorkban? Mit tettél, ami miatt most Charles itt van? - szegezte nekem a kérdést apa, és én legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Soha, egy pillanatra sem bántam meg egy tettemet sem, hisz mind az élvezetek hajszolásáról szólt, de egészen más érzést váltott ki belőlem az egész most. Apa volt az egyetlen ember, akinek meg szerettem volna felelni, akinek az elismerésére áhítoztam, hogy büszke lessen rám és nem volt éppen ínyemre, hogy elsőkézből értesüljön a diplomaosztós bulim eseményeiről. 

- Hát nem meséltél el semmit, te kis kurva? - fordult felém nagyapa. - Jó ideje a nevelőapjával hempergett. Igaz, Victoria? - elégedettem mosolygott rám, élvezte, hogy fájdalmat okozhat apának. Dean Taylor úgy állt ott, mint egy rakás csődtömeg. Pontosan azzal a pillantással nézett rám, amit sosem szerettem volna a szemeiben látni. Könnyek szöktek a szemembe, elfordítottam a tekintetemet, és a padlót fixíroztam. 

- Tényleg igaz ez, Vicky? - kérdezte apa halkan tőlem, mire bólintottam, de továbbra sem néztem rá.

- Biztos nagyon szar most neked Taylor. - jegyezte meg nagyapa csevegő hangon. - Elvette tőled a feleségedet, aztán még a lányodat is hanyatt döntötte. - apa arca elsötétült a hallottak nyomán.

- Mit akarsz ezzel? - kérdezte nagyapát.

- Elégtételt! - üvöltötte Charles Wanderwoods. - Ez a riherongy, akit a lányom a világra szart az én házamban, az én partimon dugatta meg magát az anyja férjével! Gátlástalanul viselkedett mindenki szeme láttára, megszégyenítette a családomat! - torkon ragadott szabad kezével, erősen tartott, csak nagyon pici levegőket tudtam venni. - Ott helyben agyon kellett volna vernem, de ő elszökött ide apucihoz. - elvette a halántékomtól a fegyvert, és apára szegezte. Egy dobbanást kihagyott a szívem. Rémületemben felsikkantottam. - Nos, Victoria? Megadod, amit szeretnék? 

Éreztem, ahogy könnycseppek csordultak végig az arcomon, és nagyapa torkomat szorító kezébe ütköztek. Önként sosem mentem volna vissza vele New York-ba, mert biztos voltam benne, hogy azonnal bedugott volna valami leprás elmegyógyintézetbe. Erőszakra volt szüksége mindenképpen a terve véghezvitelére, de a saját életem is feláldoztam volna, hogy maradhassak ezen a helyen. Irtózat fogott el a pszichoterápia gondolatára is, de most, amikor az apámmal fenyegetett engem, meg kellett acélozzam magamat. Amennyiben apa élete volt a tét, le kellett győznöm a viszolygásomat, és alkut kellett kötnöm vele. Szerettem apát, talán túlságosan is.

- Menjünk innen, nagyapa. - suttogtam. - Hagyd apát, és én elmegyek veled.

Olyan volt, mintha kívülről néztem volna az eseményeket. Ott álltam remegő lábakkal, mezítláb a hideg márvány konyhapadlón, teljes testtel a nagyapámhoz simulva, keze béklyóként a nyakamon, pisztolycsöve apára irányítva. Az egész olyan irreális volt, hogy már nagyon bántam, hogy nem fogtam legalább egy kést a kezembe mosogatás közben, vagy inkább egy kanalat, hisz az tompa vége miatt nagyobb fájdalom okozására volt képes. Egy dologban biztos voltam: ha le akartam győzni őt, el kellett távolítanom apa közeléből. Az én imádott apukám viszont cseppet sem volt hajlandó a kezemre játszani ebben. Nem is számítottam rá, hogy ezek után az élete árán is védelmezni fog engem.

- Na azt már nem, Vicky! - mondta apa halkan, és fenyegetően Charles felé lépett, mire ő hirtelen combon lőtte. Apa a földre rogyott, ömlött a vér a sebéből, bennem pedig a rettegés átcsapott dührohamba. Felüvöltöttem, és mit sem törődve a nyakamra feszülő hideg ujjakkal, mindkét kezemmel megragadtam a pisztolyt tartó kezét. Sikerült meglepnem őt, így ki tudtam rázni a markából a fegyvert. Nagyot rúgtam bele mikor lezuhant a padlóra, így becsúszott a szekrény alá.

- Mocskos kis kurva! - fröcsögte az arcomba egy jó adag nyállal együtt.

- Eressz el, te... - ütögettem a mellkasát, de semmi sem történt. 

Hirtelen a másik kezét is a torkomra fonta, megszorította, de csak annyira, hogy nehezen kapjak levegőt. Tébolyult tekintettel meredt rám, én pedig öklendezni kezdtem a nyelőcsövembe toluló epétől.

- Nem érdemled meg, hogy az én vérem folyjon benned! - mondta, majd olyan erővel szorította a nyakamat, hogy igen gyorsan tudatosult bennem, ha így folytatja, minden bizonnyal fulladásos halálban lesz részem, apa pedig elvérzik a konyhapadlón.

Keményen küzdöttem vele: karmoltam, csapkodtam, rugdostam, rángatóztam, de hiába. Erősebb volt nálam. Összerogytam, de még ekkor sem engedett el.  Szinte esdekeltem a halálért, már hallucináltam is, bár a vízió meglehetősen szexire sikeredett. Jimmy lépett be az ajtón, olyan volt, mint egy felpáncélozott lovag, aki a hőn szeretett királykisasszony megmentésére sietett. Vetett egy futó, aggódó pillantást apa felé, aki a padlón nyöszörögve próbálta csillapítani a vérzést egyre sápadó arccal, majd nagyapa felé vonult. Megragadta a vállát, kissé eltolta tőlem, és behúzott neki egyet. Hallottam, ahogy az orra nagyot reccsenve eltört, éreztem, ahogy a szorítása enyhült, majd ujjai lecsúsztak a bőrömről, és elterült a padlón. Hörögve kapkodtam levegő után, szúrt a mellkasom, és égett a torkom, de nem törődtem vele. Krahácsolva apa felé másztam, Jimmy pedig eközben a konyhaszekrényben kotorászott, majd egy gombolyag spárgával visszament a nagyapámhoz, és megkötözte a kezeit, és a lábait. Nem tudtam nem észrevenni, hogy bele is rúgott egy nagyot a combjába. Odaértem apához, remegő kezekkel tapogattam meg a mellkasát, de hála a jó istennek még életben volt. Jimmy a másik oldalára térdelt, elővette a mobilját, hívott mentőt és rendőrt is. Apa ingét markolásztam, miközben még köhögtem egy-kettőt, majd még magamat is meglepve felzokogtam. Jimmy megfogta a kezemet, és mélyen a szemembe nézett. Úgy éreztem, hogy megint az a 21 éves fiú, akinek a kezébe helyezhettem akár a szívemet is, és aki törődött velem.

- Vége van, Vicky. - biccentett nagyapa felé.

- Aggódok apáért. - hüppögtem rekedten. - Miattam van az egész, engem akart megvédeni.

- Ezt bármelyikünk megtette volna érted. - mondta halkan Jimmy, miközben megszorította a kezemet. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a pillanat, és valami egészen furcsa érzések tértek vissza belém ennek nyomán. Talán az a 21 éves fiú még mindig ott van Jimmy-ben, aki annyira odavolt a 16 éves Vicky-ért? És talán bennem él még az a 16 éves kislány? Riadtan kaptam el a kezemet, és szakítottam meg a kontaktust, mikor meghallottam a szirénákat egyre közeledni. 



Meglepetééééés!
 Lepjetek meg ti is engem, és írjatok nekem véleményt!  
Puszi, Arielle

 

25. fejezet (TELJES!!!)

(Vicky)

Óvatosan lépkedtem a nyikorgó parkettán, nem akartam felébreszteni senkit, mikor késő éjjel hazaértem a bárból. A cipőimet a kezemben vittem a táskámmal együtt, és lábujjhegyen osontam át a házon a szobám felé. Amint magamra csuktam az ajtót, feloltottam a kislámpámat az ágynál, és széles mosollyal az arcomon bezuhantam az ágyamba. Kikotortam a laptopomat a párnám alól, és azonnal hívtam csetelni Andrew-t. Jó baráthoz méltóan nem kellett sokat várnom a válaszára.

Vicky: "Hello legjobb-legmesszibb-legmelegebb barátom! Told fel a segged csetre, mert esemény van! :)"

Andrew: "Na mi van veled Puncika? ;)"

Szinte hallottam, ahogy azon a nyávogós kis hangján hosszan elnyújtva ejti ki a Puncika megnevezést, és már nevetnem kellett. Valószínűleg az elfogyasztott nagy mennyiségű whiskey is rátett erre egy lapáttal...

Vicky: "A markomban van az alfahím!"

Andrew: "Részleteket, képeket, videót azonnal!!!!!!"

Vicky: "Bolond vagy... de pont ezért imádlak! <3"

Andrew: "Nem illik a buzi barátunkat szaftos sztorik részleteivel váratni!"

Mivel eddig is minden egyes apró részletről tudott, ami itt Vancouver-ben történt velem, a Jimmy-vel átélt esti kalandomat is részletesen elmeséltem neki. Andrew-nak most éppen nem volt állandó kapcsolata, így ki volt éhezve egy kis hedonista beszámolóra, én pedig olyan bepörgött állapotban voltam, hogy nem bírtam volna ki reggelig, hogy elmesélhessem valakinek az eseményeket. Miután kiveséztük alaposan, többször is minden egyes mozzanatát a raktári jelenetnek, már dőltem a röhögéstől. Andrew mindig is nagy mókamester volt.

 Andrew: "De most komolyan Vicky! Mihez kezdesz a nagyfarkú szépfiúval? Felesége van."

Vicky: "Hiába van felesége, ugyanúgy akar engem, ahogyan én őt. Én sem tudok mit tenni ez ellen. Majd rá fog jönni erre ő is."

Andrew: "Tudom, h nem 1 lezárt story ez köztetek,  de ne pörögj be pont tőle!"

Vicky: "Nyugi!!! Nem fogok +int a gyogyóba menni, de J-nek vissza kell adnom, amit velem tett!"

Andrew: "Éretelek is, + nem is. Vigyázz magadra, mert a tűzzel játszol! Bizonyított tény, h képes vagy belezúgni a szépfiúba..." 

Vicky: "Pontosan tudod, h nem az a kislány vagyok, akit illúziókba ringatott anno."

 Andrew: "Befejeztem. Nagylány vagy Puncika!"

Vicky: "Kösz. John-ról tudsz vmit?" - kissé félve tettem fel ezt a kérdést, és éreztem, ahogy egy hatalmas gombóc nőtt a torkomban, míg vártam, hogy Andrew válaszoljon rá.

Andrew: "Üzeni, hogy rajtam keresztül se keresd őt. Ugye nem zúgtál bele Apuciba?"

Vicky: "Mindenkinek hülye beceneveket kell adnod!? Bunkó vagy! :)"

Andrew: "Aludj inkább..."

Vicky: "Jó8!"

Hiányzott nekem John. Minden szuper volt itt, apa is, Nana is nagyon megértő volt, de velük mégsem beszélhettem meg olyan dolgokat, amiket John-nal baromi jól meg tudtam. Szerettem vele lenni, és bizonyára hozzá is szoktam a társaságához. Mondhatni valamiféle kapcsolatban éltünk egymással, még ha én be sem ismertem volna ezt sosem.

Lecsuktam a laptopot, és kiűztem John-t a gondolataim közül. Nem merülhettem el ebben a témában, az csak összezavart volna, és Jimmy mellett arra aztán pláne nem volt szükségem. Nagyon is észnél kellett lennem, hogy ebben a játszmában én irányíthassak. Nem hagytam figyelmen kívül, amit Andrew írt nekem. Bizonyított tény, hogy szerelmes tudok lenni James Alexander Buck-ba, és abszolút nem szerepelt a hosszú távú terveim közt, hogy ez újra előforduljon velem.

Élénken élt bennem még az az időszak, amikor beleszerettem Jimmy-be, és ő elhitette velem, hogy lehet közös jövőnk. Teljesen összetörtem lelkileg, mikor vissza kellett mennem New York-ba, és be kellett rendezkednem egy olyan világba, amelyben nem töltötte be a mindennapjaimat. A közös babánk elvesztése rátett persze erre egy lapáttal, de nem akartam a kicsire sem gondolni, mert még mindig borzalmasan fájt, hogy el kellett veszítenem őt. A pszichiátriai kezelések, a kiesett időszakok, a mániákus periódusok mind mind Jimmy hibájából történtek, hiszen ő indított el engem ezen az érzelmi hullámvasúton. 

És én még mindezek ellenére is veszettül kívántam őt. Ha csak ránéztem, már attól totálisan nedves lett a puncim, és minél jobban vitázott velem, annál jobban le akartam tépni róla a ruháit. Ha úgy vesszük, egész sokáig ellen tudott állni nekem, de hát ő sem lehet tökéletes. Nekem bebizonyította most az éjjel, hogy nem az a papucs férj, akinek mindenki hiszi, a kérdés csupán az, hogy mit kezd ezzel a felismeréssel ő maga. 

Életem legjobb dugása volt ez a mai a bárban, ezt kár is lett volna tagadni, de nem akartam belehabarodni Jimmy-be. Éreztem, hogy be vagyok pörögve, és nem szerettem volna, ha apa és Nana szeme láttára átcsapok nimfó-Vicky-be. Nem akartam őket kellemetlen szituációba hozni.

Ezzel az egész szarsággal foglalkozni sem akartam. Nem voltam hajlandó azon rettegni, hogy a betegségem mikor fordítja ki belőlem az állatot, az ösztönlényt, azt a nimfó-Vicky-t, aki maga után csak káoszt hagyott mindig. Lerángattam magamról a ruháimat, meztelenül bújtam a takaróm alá, és mosollyal az arcomon szenderedtem el, ahogy a fejben újra és újra lejátszottam az éjjel történéseit.



Én ébredtem fel a legkorábban, az egész házban csend volt. Apa még nem ért haza, a folyosóról beláttam a szobájába, és érintetlen volt az ágya. Nana biztosan aludt még, általában altatót vett be esténként, hogy nyugodtan tudjon pihenni. A kis Robert egy pisszenés nélkül üldögélt a szétnyithatós alkalmi babaágyban, és egy plüssnyuszival játszadozott. Halkan, hogy ne ébresszem fel az alvó Nana-t beosontam, és kivettem a gyereket az ágyából, majd becsuktam magunk után a szoba ajtaját. Levittem a kicsit a konyhába, és a karomban tartva őt elkezdtem reggelit készíteni. Épp a tojásokat sütöttem a szalonnával egy serpenyőben, közben Robbie tápszerét melegítettem a mikróban, mikor apa megpróbált halkan belopakodni. Szélesen mosolyogtam rá, örültem, hogy végre kimozdult egy kicsit.

- Felcsaptál konyhatündérnek? - kérdezte mosolyogva apa, de láttam rajta, hogy azért kicsit zavarban is volt.

- Csak reggelit készítünk. - mosolyogtam vissza rá. Igazán nagyon jó kedvem volt. Végre - a szindróma óta talán először - teljesen kipihentnek és kielégítettnek éreztem magamat.

- Lemaradtam valamiről? - kérdezte apa engem fixírozva.

- Á, semmi lényegesről. Jó volt a tegnap estém! - nem akartam előtte kimutatni, de mégis fülig érő szájjal adtam a kezébe Robbie-t, majd táncikálva megterítettem az asztalt. Apa értetlenül nézett a karjában ülő gyerekre, majd rám. Legszívesebben szemberöhögtem volna, olyan siralmas látványt nyújtott.

- Beszívott, ugye? - kérdezte Robbie-t, mire a kisfiú halandzsázott neki valamit. 

- Jaj apa, olyan kedélygyilkos tudsz lenni! - csaptam rá játékosan a hátára. 

- Ne egyél sokat reggelinél, mert Melanie-éknál lesz az ebéd ma. - lépett be köntösben, ásítozva Nana. Figyelmeztetése apának szólt, aki már neki is látott volna a tojásoknak és a szalonnáknak. 

- Ó, mindenki ott lesz? - kérdeztem Nana-t, és meg sem próbáltam letörölni a vigyort a képemről. Hamarabb újra láthattam Jimmy-t, mint gondoltam volna.

- Igen, mindenki. - felelte gyanakodó arcot vágva. - Miért?

- Mivel még nem találkoztam a kedves Gabrielle-lel, alig várom, hogy megismerhessem! - nem tudtam kellő komolyságot csempészni a szavaim mögé, apa átlátott rajtam.

- Vicky... - kezdte, de elnémítottam a cumisüveggel, amit a kezébe nyomtam.

- Jó kislány leszek, ne aggódj. - sóhajtottam. - Inkább etesd meg a gyereket. - mosolyogtam rá, és a kedvenc dalomat dudorászva visszamentem az emeleti szobámba, hogy megfelelő külsőt varázsoljak magamnak erre a szép napra.

Nem akartam túlöltözni, így miután alaposan lemostam magamról a tegnap éjjel minden nyomát, és a hajamból is kiűztem a dohányfüstöt, törölközőbe csavarva tanakodtam a szekrényem előtt. Ahogy az alsóneműs fiók felé nyúltam, észrevettem, hogy a csuklómon Jimmy szorításának nyoma bekékült, egészen véraláfutásos lett a bőröm tőle. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogyan tett a magáévá tegnap éjjel, alhasam apró, édes görcsbe rándult. Egyszerű, fekete csipkés fehérneműt vettem fel, egy testhezálló farmert, és egy fekete, ujjatlan felsőt. A zúzódásokat eszemben sem volt eltakarni. Minél inkább rejteget az ember valamit, annál biztosabb, hogy kiderül róla az igazság. Magassarkúba bújtam, majd lefutottam a lépcsőn a konyhába. Melanie már ott ücsörgött a konyhaasztalnál, karjában a fiával, aki épp kezdett fuldokolni attól, hogy az anyja össze-vissza puszilgatta egy szoros ölelésben. 

- Köszönöm, hogy vigyáztatok rá. - mondta Melanie. - Robert-tel igazán remek esténk volt.

-Hová vitt téged? - kérdezte Nana.

- Egy tengerparti étteremben vacsoráztunk, táncoltunk, itthon pedig... - cinkosan elmosolyodott, miközben rám kacsintott. - hát azt inkább nem is mesélem el! - nevettünk. - Az új ruhám nagy sikert aratott.

- Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! Legközelebb is nyugodtan hozd át hozzánk a kis Robbie-t, nem volt vele semmi gondom. - veregette meg Nana Melanie vállát.

- Köszönöm! - nézett fel Melanie hálásan a nagyanyámra. - Vicky nincs kedved átjönni hozzánk? Ebédre úgyis jön mindenki, de ha lefoglalod a kisfiamat, akkor valószínű, hogy kaja is lesz addigra. 

- Szívesen! - feleltem szinte a szavába vágva, és már tuszkoltam is őt kifelé a házból.

Átsétáltunk az utca másik felén álló házba, én pedig eközben elmeséltem neki, én mit műveltem az éjszaka. Tudtam, hogy ő meg fog érteni engem, de arra nem számítottam, hogy ugyanúgy reagál majd, mint Andrew.

- Megértem a szándékaidat, Vicky. A motiváció is egyértelmű: pontosan úgy sistereg a levegő köztetek Jimmy-vel, mint régen, ha nem jobban. De vigyázz magadra, mert ha megint belezúgsz ebbe a kreténbe, ő megint el fog mindent bökni.- simított végig a karomon.

- Ebbe bele se kezdj, Melanie. Nem az a 16 éves buta kislány vagyok, mint akkor, és ezzel szerintem hamarosan Jimmy is kénytelen lesz szembe nézni. - mosolyodtam el hamiskásan, mire sóhajtott egy nagyot, és látványosan legyintett egyet, mintha csak azt akárta volna mondani nekem, hogy a felét se veszi be a gyomra annak, amit itt összehordtam.

Robert már serénye4n készülődött a barátai fogadására, mintha az elmúlt éjszaka az ő hangulatát is feldobta volna. Dudorászva vágta a zöldségeket a konyhapultnál egy vágódeszkán, és szélesen mosolygott a feleségére, mikor beléptünk a házba.

- Mit tervez a férjed? - kérdeztem halkan Melanie-t.

- A leves már fő, azt korábban feltettem. Robert elvileg a húst szeleteli. - felelte.

- Heló Vicky! - köszöntött Rob lelkesen, de nem kerülte a figyelmemet, hogy nem volt hajlandó a szemembe nézni. Bizonyára Jimmy már beszámolt neki a tegnap éjszaka eseményeiről, és ő még nem tudta eldönteni, hogy ennek fényében hogyan viszonyuljon hozzám. - Felvágtam drágám a zöldségeket is neked. - nézett az asszonykájára kedvesen. Tekintetéből csak úgy sugárzott a szeretet, és a törődés.

- Egy újabb ok arra, hogy ne bánjam meg azt a döntésemet, hogy hozzád mentem! - mosolygott rá Melanie.

- Kiviszem Robbie-t hintázni, és akkor tudtok nyugodtan beszélgetni. - ajánlotta fel. Melanie tényleg igazán varázslatos éjszakát tölthetett a férjével, mert az a Robert, akit én ismertem, ebben a szituációban a tévé előtt döglött volna egy doboz sörrel, és ráhagyta volna a készülődést és a gyerekfelügyeletet a nőkre. Ezen magamban jókat derültem. Szerencsések, hogy ilyen boldog házaséletük van.

Rendben. - mondta Melanie, majd átadta a kis Robbie-t az apjának, és mosolyogva nézte, amint játszani indultak. Ahogy kimentek a konyhából Melanie keze alatt égni kezdett a munka, én pedig győztem beérni őt a rutinosságában. 

- Belejössz majd te is, ha egy éhes férfit kell etetned. - bátorított. 

- Nem nagyon szeretnék etetni senkit. Maximum apát. - mondtam.

- Ezt hogy érted? - nézett rám értetlenül. - Nem akarsz családot?

- Melanie... Én tisztelem a családodat, de én nem vágyok erre. - mutattam körbe. - Remekül megvagyok így, ahogy most élek.

- És a szerelem? - olyan ábrándos volt a tekintete, hogy majdnem elnevettem magamat.

- A férfiak nem érdemelnek tőlem érzelmeket. Mind csak szexet akar, azt viszont én is. - mosolyodtam el. 

- Ennyire rossz tapasztalataid voltak? - képedt el. Úgy éreztem, talán kissé szánakozik is felettem.

- Realista vagyok. Nem vagyok képes a puszta vágyon kívül más érzelmet kelteni a pasikban. Számomra nem létezik kapcsolat, csak szex. Megőrzöm a méltóságomat minden helyzetben. - próbáltam érthetően elmagyarázni neki ezt a dolgot, de még én magam sem voltam egészen tisztában azzal, hogy miként fogalmazhatnám meg az életstílusomat.

- Én elfogadlak így, ahogy vagy. A te dolgod, hogyan alakítod az életedet, a magánügyeid is biztos kézben vannak nálam, de a többiek ezt nem értenék meg. - csóválta meg a fejét.

- Köszönöm, Mel. Nem szándékoztam mások előtt ezt a témát hangoztatni. - simogattam meg a karját.

- Én a barátod vagyok, ezt te is tudod. De vigyázz Jimmy-vel - halkította le a hangját - ha dühbe gurul, nincs ember aki szembe szállna vele.

- Nagy hatással volt anno a személyiségfejlődésmre, így nekem nincs félnivalóm tőle. Ő tett egy kicsit azzá, aki ma vagyok. Egyszerűen képtelen elfogadni, hogy már nem vagyok 16 éves. Azt hiszi, hogy agyonkényeztettek New York-ban, pedig ez nem így van. Az egész eddigi életem egy harc volt.

- Ahogyan az övé is. - emlékeztetett Melanie.  - Jó lenne, ha végre tisztáznátok a múltbéli dolgokat. Egyszerűbb lenne a közeletekben lévőknek is talán.

- Hát én biztos nem fogom felhozni ezt a témát... - forgattam meg látványosan a szememet. - Majd Jimmy szól, ha érdekli a dolog.

- Ja, mert ő nem ezen a véleményen van... - fújtatott Melanie. 

Nemsokára megérkezett Katie, Sam, Nana és apa is, már csak Jimmy-ékre vártunk. Katie segített nekem kint a teraszon megteríteni, a fiúk a poharakat hozták ki. Épp végeztünk, amikor megjelent a sötét Buick a felhajtón.

- Még mindig ezzel a kocsival jár mindenhová? - kérdeztem Melanie-t.

- Azt mondta, addig nem vesz másikat, amíg ez ki nem múlik. - súgta vissza.

- Sokszor néztük a csillagokat rajta a parton... - jegyeztem meg, mire mindketten felnevettünk. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy szó sem volt csillagnézésről abban az autóban.

- Ti érkeztetek utoljára, ti mosogattok. - fogadta őket Robert. Árgus szemekkel méregettem a nőt, akit Jimmy Buck elvett feleségül. Vörös haja a válláig ért, elegánsan be volt szárítva, és úgy tűnt, akár egy cunaminak is ellen tudna állni. Zöld kisruhában volt, lábán balerina cipő, és a mosoly szinte letörölhetetlennek tűnt az arcáról.

- Derítsd ki nekem a fodrásza számát. - súgtam Melanie-nak, aki erre hirtelen köhögőrohamot kapott, én pedig erőszakot tettem a saját arcizmaimon, hogy ne nevessem el magam. Az azonban egyből feltűnt, hogy nem fogták egymás kezét, csak Gabrielle karolta át Jimmy derekát. Tekintete egyből rajtam függött, ugyanúgy méregetett, ahogyan én tettem vele. Köszöntötték a többieket, majd hozzám fordultak. Jimmy pókerálarc mögé bújt, semmit sem lehetett az arcából kiolvasni. Tekintete perzselte a testemet, pedig ő a legkisebb jelét sem mutatta az irántam való érdeklődésének. Ennek ellenére én éreztem a kettőnk közt pezsgő feszültséget, és fogadni mertem volna rá, hogy gondolatban ő ugyanúgy vagy százszor lepergette maga előtt a tegnap éjjeli aktust, ahogyan én is.

- Vicky, ő a feleségem. - mutatta be Jimmy hozzám fordulva a nőt.

- Szia. Gabrielle Stanton-Buck vagyok. - nyújtotta a kezét.

- Victoria Taylor-Wanderwoods. - mutatkoztam be én egész névvel, ha már ehhez annyira ragaszkodott, és kezet ráztam vele. Szörnyen nyirkos volt a tenyere, így arra következtettem, hogy ideges miattam, ami azért egy kis elégtételt adott. Ezek szerint nem is volt annyira biztos abban a nagy szerelemben, amiről Jimmy papolt nekem.

- Te vagy Dean lánya? - mosolygott apára.

- Igen, gondolom már sokat hallottál rólam. - néztem Jimmy-re jelentőségteljesen, de ő egy cseppnyi érdeklődést sem volt hajlandó tanúsítani az irányomban. Magamban még élveztem is a helyzetet, hisz olyan nyilvánvalóan kerülte a kontaktust velem, hogy ennél feltűnőbb már nem is lehetett volna. 

- Nem állítanám. - jegyezte meg Gabrielle. Iszonyúan idegesített, ahogy negédesen próbált velem társalogni. - Csak annyit hallottam rólad, hogy Dean lány vagy és New York-ban élsz az édesanyáddal. 3 év alatt, mióta ehhez a családhoz tartozom, nem esett rólad szó.

Mindezt persze a letörölhetetlen mosollyal az arcán közölte vele, melytől már viszketni kezdett a tenyerem. Szörnyen idegesített engem ez a nő, és nagyon úgy tűnt, hogy az unszimpátia kölcsönös volt. Persze Jimmy-nek ebbe is bele kellett avatkoznia. 

- Bizonyára azért Gabrielle, mert Vicky 6 éve nem tisztelt meg bennünket a kedves társaságával. - magyarázta Jimmy.

- Bizonyára nyomós oka volt annak, hogy nem jöttem. - replikáztam azonnal.

- Bizonyára rengeteg partin kellett részt venned, meg persze ilyen ocsmány cipőket vásárolgattál. - pillantott a tűsarkúmra.

- Tudod Jimmy, a partiribancok élete már csak ilyen. - mosolyogtam rá szélesen. - Azonban a valós okok kizárólag a családomra - vagyis apára és Nana-ra - tartoznak. - vágtam vissza rögtön. Hirtelen egy adok-kapok csatába keveredtem Jimmy-vel, itt mindenki szeme és füle hallatára.

- Nehogy azt gondold, hogy érdekel, mi mindent csináltál New York-ban 6 évig, mert egyáltalán nem. - nézett rám megvetően.

- Ó, hát ennyire beletapostam abba a törékeny kis lelkedbe kedves Jimmy? - színpadiaskodtam.

- Csupán a lábfejem tiportad meg kedves Vicky... - szűrte a fogai közt.

- James. Kérlek, vendégségben vagyunk. - fordult hozzá Gabrielle csitítólag. Elrúgta azt a bizonyos pöttyös labdát nálam végleg.

- Köszönöm Gabrielle, de meg tudom védeni magamat. Ismerem Jimmy-t, mint a tenyeremet. - mosolyogtam rá negédesen.

- Vicky... - szólt apa figyelmeztetően. - Gabby igazán nem akart rosszat.

- Nem túlzottan érdekel. - vontam vállat.

- Ez esetben kérlek, menj haza. Én szeretnék nyugodtan ebédelni, olyan emberek társaságában, akik törődnek egymással. - nézett rám szúrós szemekkel.

- Rendben, Jimmy-től úgyis elment az étvágyam. - puffogtam.

- Hidd el Vicky, ez az érzés kölcsönös. - közölte az említett. Volt benne merészség, azt kár lett volna tagadni. Egy pillanatra sem rettent meg annak lehetőségéről, hogy kitálalok a tegnapi kalandunkról. Mondjuk eszemben sem volt, hiszen imádtam a tilosban járni.

- Az isten szerelmére beszéljétek már meg a problémáitokat egymással!  Így nem lehet családi életet élni, dolgozni, és egyáltalán közöttetek lenni sem!

Apa még sosem kiabált velem így, elszégyelltem magamat. Tényleg elviselhetetlen lett volna a viselkedésem Jimmy-vel kapcsolatban? Azt viszont borzasztóan igazságtalannak tartottam, hogy engem hazaküldött, mint egy 6 éves gyereket, Jimmy-t pedig még csak le sem szidta, el sem zavarta. Nem értettem, hogy várhatta el tőlem, hogy a történtek után ne így viszonyuljak Jimmy-hez. 

- Nem rendezek én Jimmy-vel semmit! Úgyis ő a fontosabb neked, hisz engem küldesz el, nem őt. Legalább így már világos, hogy az ő pártján állsz! - vádoltam meg apát, aki nem válaszolt, csak szomorú szemmel nézett rám, miközben Katie óvatosan mellé lépett, és hasonló tekintettel meredt rám.

- Mire számítottál mégis, Vicky? - dörrent rám Jimmy. - Időnként megjelensz itt, rendszerint feldúlod a mi életünket, aztán meg hazamész New York-ba. 6 év alatt egyszer sem voltál itt, abszolút nem érdekelt az apád.

- Apa pontosan tudja, hogy mi volt az elmúlt 6 évben, azt viszont nem igazán értem, hogy neked mi közöd van ehhez. - léptem Jimmy elé. Farkasszemet néztünk.

- Családtag vagyok. - felelte egyszerűen.

- Az enyém biztos nem. Hozzám semmi közöd. - szúrkálódtam, majd körbemutattam. - Sajnálom, hogy Jimmy nem tud viselkedni felnőtt ember módjára, én most hazamegyek. Sziasztok. - köszöntem el, és elindultam. Két lépés után Jimmy utánam szólt. Nem bírta ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó, de ebben emberére akadt.

- Csak óvatosan Vicky, nehogy orra ess azokban a ronda cipőkben. - gúnyolódott. Hirtelen haragomban lekaptam a cipellőket a lábamról, és teljes erőből, egyenként hozzá vágtam. A combján találtam el mindkét alkalommal.

- Dugd fel magadnak mindkettőt, te faszfej! - kiáltottam, majd hazacsörtettem, mit sem törődve azzal, hogy a beton felhorzsolta mindkét talpamat. Otthon lerogytam a konyhában egy székre, és elképzeltem, ahogy egy baseball ütővel pépessé verem Jimmy fejét. Mélyet sóhajtottam, sikítani szerettem volna. Bekapcsoltam a konyhai rádiót, énekelgettem az előadókkal, és elkezdtem a reggeli maradványait eltakarítani. El kellett foglalnom magamat valamivel. Már mosogattam, mikor hallottam, hogy nyílik, majd csukódik az ajtó, de nem fordultam hátra. Azt hittem apa, vagy Nana jött utánam. Egészen addig ebben a hitben voltam, míg egy kéz erősen megragadta a hajamat, egy test hozzámsimult hátulról, és addig húzta marokra fogott fürtjeimet, míg tekintetünk össze nem találkozott.




Nagyon sok komit várok!
Puszi, Arielle

 

24. fejezet

(Jimmy)

Percekig csak álltam ott az irodámban, és próbáltam feldolgozni a tényt, hogy az a szemtelen csitri már megint mit művelt velem. Annyira kibillentett az egyensúlyomból, hogy képes voltam álló farokkal csókolózni vele, és nem sok választott el attól, hogy lesöpörjek mindent az asztalomról, feldobjam rá, és ott helyben megdugjam. Totál káosz volt a fejemben, és a farkam egyáltalán nem akart lelohadni.

Dühödten kaptam elő a telefonomat a farmerom zsebéből, és hívtam fel az egyetlen embert, akinek ebben a szituációban elmesélhettem a velem történteket.

- Szia tesó. Mi a helyzet? - vette fel jókedvűen a készüléket Robert.

- Beszélnünk kell. - szűrtem a fogaim közt. - Melanie-mentesen! - tettem hozzá halkabban, mire a háttérben ajtó nyílását, csukódását hallottam. Imádtam Melanie-t, de ő mindig is lojális volt Vicky-hez velem szemben.

- Kijöttem az udvarra, mondhatod. Baj van? - kérdezte aggódva.

- Rob... megcsókoltam. - vallottam be a legjobb barátomnak minden szépítés nélkül. Tisztában volt a korábbi és a jelenlegi helyzettel is, tudta, hogy érintett az egész Vikcy-s sztori, velem volt, és segített kilábalni a dolgokból. Annak ellenére, hogy mennyire ágált a Gabby-val kötött házasságom ellen, végül is elfogadta a dolgot, és egészen meg is kedvelte a feleségemet. 

- Tudtam, hogy gond lesz azzal a csitrivel... - sóhajtott nagyot. - Mennyire vészes a szitu? - kérdezte egy hosszas hallgatás után, mire ecseteltem neki a kettőnk közt lezajlott párbeszédet. Megfontoltan válaszolt, nem akart megbántani, de tudtam, hogy ettől függetlenül kegyetlenül az arcomba vágja a véleményét. - Nézd öregem, ha nekem olyan lenne a kapcsolatom Melanie-val, mint neked Gabby-val, és a bombázó exem végig akarná kefélni velem az irodám mind a négy sarkát, én nem haboztam volna egy pillanatig sem.

- Szóval azt mondod, hogy csaljam meg a feleségemet. - összegeztem, miközben leroskadtam a székemre.

- Nem. Én azt mondom, hogy vagy rendezd a kapcsolatodat a feleségeddel, mert így te szenvedsz kóros kanosságban, vagy szarj bele az egészbe, és dugd meg azt a nőt, aki meg akarja dugatni magát. - felelte. Viccesen tálalta a dolgokat, de tudtam, hogy nagyrészt igaza volt ezekben a dolgokban. - Aztán persze azt csinálsz, amit akarsz. 

- Vicky egy hurrikán. Amint megdugnám, szaladna a feleségemhez botrányt kavarni. - jegyeztem meg.

- Én úgy emlékszem, régebben se éppen reklámozta, hogy veled volt, pedig megtehette volna akkor is. - vetette ellen Rob. 

- Már bánom, hogy elmondtam neked. - sóhajtottam fel elgyötörten. - Nincs semmi bajom, csak kangörcsöm van. 

- Na, akkor menj haza, döntsd hanyatt az asszonykádat, engem pedig hagyj békén, mert ma romantikus vacsira kell vinnem a gyerekem anyját, aki egész délelőtt azért nyöszörgött, mert itthon kell hagynia Nana-val az ő kicsikéjét, hogy velem lehessen. - puffogott.

- Látom, nem csak én szenvedek attól a bizonyos görcstől. - nevettem fel. Rob mostanában nehezen viselte, hogy nem ő irányított a házasságában, hanem a fia. 

- Bontom a vonalat, ezt meg sem hallottam... - éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Szép estét, Rob. - kiáltottam még bele a hangszóróba, de nem voltam biztos benne, hogy hallotta e. 

Megfontoltam minden egyes szavát. Hátradőltem a bőrhuzatos székemben, feltettem a lábam az asztalra. A fiókomból dugihamutartót vettem elő, és rágyújtottam. Lassan, ráérősen pöfékeltem, és közben az életem jelenlegi eseményein elmélkedtem. Gabby tökéletes feleség és társ volt a számomra, remekül együtt tudtunk működni. Szerettem őt, boldog voltam vele. A szexualitás kérdésében már akadtak ugyan problémák közöttünk, de sehogy sem tudtam megoldani ezeket, és nem akartam vitázni sem vele emiatt. Egyszerűen csak beletörődtem, hogy vallásos neveltetése miatt ő sosem lesz olyan nő az ágyban, mint amire vágytam. Viszont elvárhatja e tőlem, hogy az ő hiányosságai miatt én önmegtartóztatásban éljek? Miért is ne élhetnék egy olyan lehetőséggel, amikor megdughatok egy bombanőt, mindenféle következmény nélkül? 

Vicky tagadhatatlanul is egy bombázó volt. Nem létezett olyan férfi a földön, aki ne kívánta volna őt. Az iránta táplált érzéseimet megölte a New York-i előadásával, a mostani viselkedése pedig ebben csak megerősített. Nem tetszett nekem, ami vagy aki lett belőle, arról viszont nem tehettem, hogy kívántam őt. Ezt a testet látva bárki így lett volna a helyemben. A szó-szoros értelmében gyönyörű volt ez a pimasz kis csitri, még akkor is, ha úgy öltözködött és viselkedett, mint egy ribanc. 

Elnyomtam a csikket, a hamutartót visszatettem a fiókba, majd összeszedtem magam, és elindultam Gabby-ért a kórházba. A lépcsőnél vártam rá, szokás szerint megnyugtatott a látványa. Vörös haját össze-vissza fújta a szél, ahogy felém igyekezett, bokáig érő zöld ruhája a testére tapadt. Kezében kistáska, hóna alatt orvosi magazinok, homlokán az egész napos műtői munka végett még ott virított a műtőssapka mélyedése. 

- Szia Édesem. - köszöntöttem őt mosolyogva, mire pirulva a karjaimba bújt. Olyan kislányos tudott lenni néha. El akart lépni tőlem, hogy beszálljon az autóba, de én nem hagytam, szorosabban öleltem, és megcsókoltam. Óvatosan hárított el magától.

- Kérlek, ne itt az utcán. - a nyaka is vörös volt már. Nagyon zavarba lehetett hozni.

- Akkor gyere, siessünk haza. - nevettem rá.

A kocsiban végig az általa végzett nagyon izgalmas műtét részleteit ecsetelte, és bevallom, egy árva szót sem értettem belőle még annak ellenére sem, hogy nagyon igyekeztem felfogni amit mondott. A lakásunkig kettesével szedtem a lépcsőket, ő pedig nem értette, miért sietek ennyire, pedig ismerhetett volna már ennyire. Amint magunkra csuktam az ajtót, kivettem a kezéből a táskáját, ledobtam a padlóra, a magazinokat pedig a cipősszekrényre hajítottam.

- James, ezek drága holmik... - aggodalmaskodott Gabby, de egy csókkal elnémítottam. Karomba vontam, és a ruhája hátán levő cipzárt kerestem. - Mit művelsz? - kérdezte két csók között.

- Szeretkezem a feleségemmel. - mormoltam az ajkaira, miközben lehúztam a cipzárt a hátán, és próbáltam megszabadítani a ruhájától. Elsöpörte a kezeimet magáról, szégyenlősen fogta össze magán a zöld ruháját. 

- Nappal van, James. - vetette ellen pirulva. Olyan döntő érvnek tekintette ezt, hogy majdnem kinevettem érte. 

- Nem túlzottan érdekel. - feleltem mosolyogva, és próbáltam lefejteni az ujjait az anyagról, hogy levehessem róla. - A feleségem vagy a kurva életbe is! - szóltam rá erélyesebben, mire könnyek gyűltek a szemében.

- James, kérlek... - suttogta riadtan. - Azt hittem, megértesz engem.

Elengedtem őt, megsemmisülve meredtem magam elé. Olyan dühös voltam, mint még soha életemben. Szeretett engem ez a nő? Hát nem érezte, hogy ez így nagyon nincsen rendben? Milyen feleség az, aki nem akar szeretkezni a férjével? Becsörtettem a konyhába, magamhoz vettem egy kis pénzt a szekrényből, majd fogtam a kocsikulcsomat, és elindultam kifelé.

- Hová mész? - kérdezte halkan. Ugyanúgy állt ott az előszobában, ahogyan hagytam. 

- El. - feleltem megállás nélkül. Vissza sem néztem.

- James... -kiáltott utánam.

- A picsába Gabby! Hagyjál már! - üvöltöttem vissza a lépcsőfordulóból, és lerohantam az utcára. Padlógázzal indítottam a Buick-ot, és mire feleszméltem, már a tengerparton voltam. Csak ültem a kocsimban, néztem a hullámokat, és próbáltam lenyugodni, de most ez sem segített. Önkéntelenül is felrémlett bennem Vicky, ahogy végigsimított a farkamon, és megkérdezte, szeretném e megdugni őt. Hülye voltam, hogy nem éltem a kínálkozó alkalommal. Éreztem, hogy pia nélkül nem tudok békére lelni, így a bár felé vettem az irányt, magam mögött hagyva a hullámzó tenger moraját. 

A bárban már nagyon sok ember volt, képtelenség volt normálisan közlekedni odabent. Néhány ember vállát megütöttem, ahogy nyomakodtam előre, de nem zavartattam magam, igazából még vágytam is rá, hogy belém kössön valaki, legalább egy jó kis bunyóval le tudtam volna vezetni a feszültségemet. Jó sok Tequilát rendeltem magamnak, és egyesével húztam le a kis poharak tartalmát. Dübörgött a zene, mindenki fantasztikusan érezte magát, csak én voltam kibaszottul letargikus, egészen addig, míg meg nem láttam Vicky-t. Dühödten meredtem rá, mikor észrevettem, hogy megpillantott engem a terem másik végéből.  Elégedetten mosolygott rám, jókedvűen intett nekem a középső ujjával, majd visszafordult két pasihoz, akikben felismertem az épp ügyeletes helyi bikákat. Koccintottak a poharaikkal, és láttam, hogy Vicky egy hajtásra bedobta a már sokadik pohár wiskey-jét. Rick szorosan vonta őt a karjaiba, kissé hátradöntötte, és lenyalta Vicky szája széléről a maradék italt. Olyan érzés volt, mintha jó erősen tökön vágtak volna. Annyira erős birtoklási ösztön kapott el, ahogy őket néztem, hogy nem tudtam parancsolni magamnak, felálltam, és elindultam feléjük. Eltökélt szándékom volt kiütni a két pöcsöt. Vicky kéjesen megvonaglott Rick karjában, aki úgy vigyorgott, mint aki be van tépve. Vicky erre megragadtam az arcát, hevesen megcsókolta, majd intett Anthony-nak is, aki erre közelebb lépett.

-     - Nehogy kimaradj a jóból! – nevetett rá, majd őt is megcsókolta. Felfordult a gyomrom ettől a közjátéktól. Megmarkoltam a karját, és elrántottam srácoktól. Megint a kibaszott tűsarkúit vette fel, így még arra is nekem kellett ügyelnem, hogy ne vágódjon el a padlón, annyira be volt piálva.

-    - Elárulnád, hogy mégis mi a francot művelsz te itt? – förmedtem rá. Nyomatékosítottam a rosszallásomat, szinte belemásztam az arcába. Nem kellett volna, a parfümje most is teljesen elcsavarta a fejemet. Kezdett a Tequila is megütni.

-    - Szerintem te pontosan tisztában vagy vele, hogy mi folyik itt. – nézett rám dacos arccal. – Most pedig eressz el, mert újból széttaposom a lábadat! – sziszegte dühödten. Nem húztam fel magam csak azért sem.

-     - Mindenki téged néz, ahogy szédíted ezt a két pasit. – mondtam, és nem mozdultam. Nem mondhattam el neki, hogy totálisan kiakasztott ezzel a műsorral, és mennyire szarul esett, hogy más pasikkal láttam őt enyelegni. Még csak az kellene nekem, hogy azt higgye, érzek iránta valamit. Mondjuk megdugni nagyon is szeretném, de ezt nem lehet összekeverni más érzésekkel.

-     - Leszarom, hogy mit gondolnak. Én jól érzem magamat, neked meg semmi közöd ehhez az egészhez. Volt alkalmad, nem éltél vele. – megvonta a vállát, majd kihúzta a karját a szorításomból, és visszatipegett a fiúkhoz. Ennél egyértelműbben nem tudathattam vele, hogy a könnyelmű viselkedése visszaüthet rá, így visszamentem a terem másik felébe, és onnan méregettem őket dühtől szikrázó tekintettel. A kis pöcsök táncolni vitték, és láttam rajta, hogy egyre jobban bepörgött. Nem hagyhattam, hogy Dean lányát részegen két ilyen kis pöcs megdugja. Ezzel a gondolattal nyugtattam magam, hogy emiatt léptem közbe, és nem a mérhetetlen féltékenységem miatt.

-    - Leakadhatnátok a csajról, nem fogjátok partiba vágni. – közöltem a két díszpöccsel, miközben elhúztam Vicky-t ismét a közelükből. 

-   - Buck nem hiszem, hogy ezt te eldöntheted Vicky helyett. Láthatod, mennyire elvan velünk… - vetette ellen Rick, miközben Anthony tett egy fenyegető lépést felém. Pontosan erre vártam.

Egy mozdulattal elkaptam Anthony egyik ujját, és addig csavartam, míg a nagydarab fiú le nem rogyott a földre. Ekkor a másik kezemmel torkon ragadtam, majd Rick-hez fordultam.

-   - Ha meglátlak titeket még egyszer a közelében mindkettőtöket hullazsákba rakatlak. Világos voltam? – kérdeztem, de egyik sem válaszolt. Erősebben szorítottam Anthony torkát, a srác szemei egészen kidülledtek. Nem zavart a dolog túlzottan. – Világos voltam? – ismételtem meg erélyesebben a kérdést.

- Húzzunk innen… - morogta Rick a haverjának, mire elengedtem őt, és a két jómadár elillant. 

Vicky felé fordultam, ő pedig ököllel az arcomba vágott. Azt hiszem sikerült alaposan feltüzelnem őt, de még mindig nem volt ez elég jó indok arra, hogy pofán csapjon. Remegtem az idegtől, és olyan tekintettel néztem rá, amitől még ő is megrémült egy pillanatra, pedig nem sűrűn fordult elő ilyen vele. Kihasználtam ezt az alkalmat, feldobtam a hátamra és elcipeltem a tömegből, ahol mindenki minket nézett. Mocorgott, ütlegelte a hátamat, de a hangzavarban nem hallottam a szitkozódását szerencséjére. A pultos korábban egy évfolyamba járt velem, rám kacsintott, és a raktár felé intett. Jó sok csajt vittem már be ebbe a raktárba mielőtt megnősültem, és Parker mindig tartotta a száját ezzel a témával kapcsolatban, így nyugodt lélekkel vittem be oda Vicky-t. Ahogy beléptünk az ajtón megszabadultam a pehelysúlyú boxolómtól, ő pedig kissé imbolyogva próbált egyensúlyozni a massarkúban. Becsuktam az ajtót, és egy retesszel be is zártam magunkat oda. Kérdőn nézett rám, dühe egy szemernyit sem csillapodott, de én sokkal dühösebbnek éreztem magam. A kettőnk közt levő állandó szexuális frusztráció lassan az őrületbe kergetett. 

-    - Mégis mi a francot képzelsz magadról, te faszfej? – ordította Vicky.

-   - Mindenki téged nézett Vicky! – üvöltöttem vissza. A zene dübörgött bentről, nem hallhatott minket senki sem.

-    - Csak te voltál elfoglalva azzal, ami történt. Senki más nem találta ezt zavarónak. Csak egy lány vagyok, aki jól akarta érezni magát. – folytatta.

-    - Vicky! Hát te egyáltalán nem fogod fel miről is van szó? – sóhajtottam fel elkeseredetten. – Dean-t itt mindenki ismeri, és mindenki tisztában van vele, hogy te vagy a lánya. Azt akarod, hogy úgy emlegessék apádat, hogy ő az, akinek a lányát gruppenbe vágta Vancouver két ügyeletes bikája? – a végletekig fel tudott idegesíteni. Egy percre úgy tűnt, elgondolkodott rajta.

-   - Semmi közöd hozzá, hogy kivel mit művelek! – vágta oda nekem gúnyosan. – Te voltál az, aki ma megcsókolt, utána pedig visszakozott! 

 

      - Azt a csókot felejtsd el… - morogtam. Tudhattam volna, hogy fel fogja hozni ezt a témát.

- Pedig megtörtént. – vonta meg a vállát. – Ahogy ez is. – közelebb lépett hozzám, és mélyen a szemembe nézett.

 

Megragadta az ingem nyakát, két kézzel szorosan magához vont, és forrón szájon csókolt. Mohón csókoltam vissza, szinte felfaltam a száját, de igazából erre vágytam már egész nap. Kezeimmel abba a formás kis fenekébe markoltam, szinte teljesen átadtam magam az élvezetnek, aztán felrémlett előttem Gabby arca, és megint elfogott a bűntudat. Hirtelen elengedtem őt, bár utólag kissé tartottam tőle, hogy nem képes megállni a lábain.

- Rosszabb vagy mint egy tüzelő szuka. – néztem rá szúrós szemmel. Próbáltam menteni a saját helyzetemet, nem hagyhattam, hogy rájöjjön, mennyire labilis vagyok miatta. - Mindegy, hogy kivel, csak meg legyél dugva? – az arcába ordítottam, de ő nem lépett hátrébb. Ennyire nem tudtam megrémíteni?

 

Úgy nézett rám, mint aki menten meg akar fojtani. Újból az arcomba akarta vágni az öklét, de én résen voltam, erősen megragadtam a karját, és a háta mögé csavartam azt.

-   - Ne játszadozz velem, Vicky! – követeltem. Lendült a másik karja, de azt is elkaptam és hátracsavartam. Zihálva lélegzett, melle fel-alá mozgott közvetlenül a szemeim előtt. Ez volt az a pillanat, amikor annyira begerjedtem, hogy nem tudtam megállítani az eseményeket, csak sodródtam.

 

Egy kézzel tartottam mindkét csuklóját, miközben addig lépkedtem felé, hogy a feneke egy asztalnak ütközött. Le sem vettem a tekintetemet róla, megbabonázott engem teljesen.   Szabad kezemmel felhúztam a szoknyáját, mire kissé értetlenül nézett rám. Elmosolyodtam. Még ő sem hitte el, mire készültem. A füléhez hajoltam, és belesúgtam:

- Nehogy azt mond, hogy lógva hagytalak délután, gyönyörűm! – az utolsó szót erősen megnyomtam, hogy érezhetően gúnyosan hasson, ám mileőtt bármit is tehetett volna, letéptem róla a bugyiját, és a lábainkhoz hajítottam. Keményen feldobtam az asztalra, mire automatikusan széttárta a lábait. Jó kislány! Mélyen a szemébe néztem, de egy cseppnyi ellenvetéssel nem találkoztam, így bátrabban közeledtem felé. Vadul csókoltam, miközben kiszabadítottam egy kézzel az addigra már keményen álló farkamat a nadrágomból. Nem hagytam neki időt a mérlegelésre, egy mozdulattal, azonnal belé hatoltam. Képtelen voltam finomkodni, keményen döftem belé magamat, ő pedig felszisszent a fájdalomtól. Nem torpantam meg, mert éreztem a hüvelyében az apró rándulásokat, tudtam, hogy teljesen begerjedt tőlem, ennyire már ismertem.

Szabad kezemmel a tökéletes melleit markolásztam, éreztem, ahogy egyre csak duzzadnak a mellbimbói. Hatalmas szerencsémre abszolút nem hordott melltartót, így beletemetkezhettem a lágy domborulatokba. Eleresztettem a csuklóit, így meg tudott ragadni ő is. Gyors, kemény lökésekkel döfködtem, és minden annyira intenzív volt. Alig vártam, hogy végre elélvezzen, nem tudtam már sokáig tartani magamat. Nem volt több 5 percnél az egész, és ő már zihálva remegett az orgazmustól. Ahogy megéreztem a hüvelyében a nagyon is heves rángásokat, még vadabbul tettem a magamévá, és nem sokra rá már belé is élveztem. Annyira észvesztően jó volt! És ekkor tudatosult bennem, hogy nős férfiként egy korábban eldobott nőmmel éltem át életem legintenzívebb orgazmusát. Nem volt kellemes érzés rájönni, hogy felelőtlenül megcsaltam a feleségemet, de eszement módon kívántam Vicky-t. A szemeibe néztem, azt vártam, mond valamit, de ő csak elhúzódott tőlem, én pedig nem álltam útját. Benyúlt a farmerom zsebébe, és kivett pár zsebkendőt belőle. Megtörölte magát, majd a földre hajította a használt zsepiket a szakadt bugyija mellé. Meredten álltam ott, tudtam mi fog következni. Ellépett mellettem, és szánakozóan nézett vissza rám. Nem is számítottam tőle másra, de még így is kibaszott szexi volt.

 

-    - Jó tudni, hogy ugyanolyan vagy mint a többi férfi. Magas lóról beszélsz, de végül te is csak azt csinálod, amit én akarok.  – kacarászott.

-     - Vicky… - kezdtem, de leintett. Igazából nem is tudtam volna mit mondani, totálisan igaza volt.

-     - Csókoltatom a feleséged! – integetett vissza sem nézve, és már kint is volt a bárban.

 

   Összezavarodva a saját érzéseim és az imént átélt dolgok miatt egy darabig csak álltam ott, mint valami idióta, aztán összeszedtem magamat. Megigazítottam a ruháimat, felvettem a földről a használt zsepiket, és Vicky szakadt bugyiját. A szemetet kidobtam az ajtó mellett levő kukába, a bugyit pedig zsebre vágtam. Jó érzés volt a farkam mellett tudni ezt a kis szuvenírt. Felemás érzésekkel hagytam magam mögött a helységet, hogy még több Tequilát boríthassak magamba annak örömére, hogy totálisan hülyét csináltam magamból egy csitri előtt. Elemésztett a bűntudat. Nem csak megcsaltam a feleségemet, Vicky olyan szinten elvette az eszemet, hogy szó szerint megerőszakoltam őt. Nem csoda, ha utált engem...

     

    Helló Mindenki!

 

Meghoztam a friss fejezetet! Nagyon sok kommentet kérek ám hozzá!

 

Pusszancs, Arielle