57. fejezet

(Jimmy)

Nem válaszolt az üzenetemre, én pedig kezdtem szép lassan bekattanni ettől. Annyira hiányzott, hogy szó szerint fizikai fájdalmaim voltak. A történtek egész súlya a mellkasomra nehezedett, és időnként úgy éreztem, nem bírom ezt tovább tartani, és meg fogok fulladni. Erre rátett még egy lapáttal Gabby is, aki állandóan nyüstölt, mindenképpen el szerette volna érni, hogy lelkesen várjam a gyereket, akinek a létezését csak ő tervezte. Elvárta volna, hogy körbeugráljam, kedveskedjek neki, nekem pedig semmi kedvem nem volt ehhez. Inkább távol tartottam magam tőle, nehogy kiakasszon annyira, hogy felpofozzam mérgemben. Eléggé közel állt már hozzá...

Reggel nem voltam túl jó hangulatban, de némiképp tompított a dolgokon, hogy tegnap este átvettem a vadonatúj Dodge Charger-emet, és most azzal mentem be dolgozni. Imádtam a Buick-ot is, de ez az autó egyszerűen egy álom volt, és tudtam, hogy Vicky-nek is tetszeni fog majd, ha végre hazajön. Rettegtem annak a lehetőségétől, hogy úgy dönt, inkább John-t választja helyettem. Dean szerint ez egy hülyeség volt, de én láttam benne realitást. John egy válás közepén tartott, nemsokára újra szabad lesz, nekem pedig lehetőségem se lenne elválni, hisz pár hónap múlva gyerekem születik a feleségemtől. Vajon melyik szituáció a vonzóbb?

Dean ettől függetlenül egész nap az idegeimen táncolt. Folyamatosan vizslató szemekkel nézett rám, és a kelleténél többször kérdezte meg, hogy vagyok. Olyan volt, mintha azon aggódna, hogy minden perccel, amit Vicky nélkül töltök, egyre közelebb kerülnék ahhoz, hogy kinyírjam magamat. Persze tök jófej volt, hogy így nyugtalankodott miattam, és tudtam, hogy az én gyönyörűségemért ennél százszor jobban odavolt, de akkor is kiidegelt vele. Nehéz volt így koncentráltan dolgozni, hogy ő állandóan ott sertepertélt körülöttem, és nem segített, csak feltartott, vagy akadályozott.

Felnéztem az ajtó fölötti nagy órára, már csak 5 perc volt a munkaidőnkből. Örömmel gondoltam azokra a percekre, amiket Dean nélkül tölthetek majd délután. Reméltem, hogy hamar elmegy a munkaidő lejártával, hogy Katie-vel lehessen, és nem rajtam fog lógni. Ám mielőtt még befejezhettem volna az utolsó simításokat a körfűrésszel a munkámon, hirtelen kivágódott a műhely ajtaja, és Vicky toppant be a fagyos hidegből. 

Gyönyörű volt, bár eléggé nyúzott. Biztos egyenesen idejött, és hosszú út állt mögötte. Mackónadrágot viselt hozzá passzoló pulóverrel, vastag kabáttal. A pulóver kapucnija fent volt a fején, hosszú szőke tincsei közül egy pár kilógott belőle. Arca zaklatott volt, és félve nézett rám, de én most nem akartam ezzel törődni. Meg akartam csókolni a dögös csajomat, bármi áron! Letettem a fűrészt a munkalapra, egyenesen odamentem hozzá, szinte pár centiméter választott már csak el tőle. Olyan volt, mintha az idő is megállt volna. Egymás szemébe néztünk, magamba szívtam az illatát, és képtelen voltam megszólalni.

- Szeretlek. - mondta Vicky halkan, hogy csak én hallhassam. Elsimítottam a haját az útból, két kezembe fogtam az arcát, és mélyen a szemébe néztem. Megőrültem ezért a gyönyörű nőért, mégis meg tudtam volna fojtani.

- Mégis itt hagytál kétségek közt napokig. - vetettem a szemére.

- Sajnálom. - nézett rám könnyes szemekkel. Szenvedett, és én ezt nem bírtam elviselni még úgy sem, hogy haragudtam rá.- Mindent borzasztóan sajnálok, én nem... - belé fojtottam a szót. Legszívesebben ordítottam volna vele, ehelyett szorosan magamhoz húztam, és a karjaimba vontam. Mélyen belélegeztem a haja illatát, csaknem felnyögtem, annyira megkönnyebbültem, hogy újra velem volt.
 
- Nem számít, gyönyörűm. Csak az a fontos, hogy visszajöttél hozzám! - dünnyögtem a fülébe, majd gyorsan felrángattam az emeletre. Nem akartam, hogy mindenki szeme láttára kelljen őt megcsókolnom, és már alig bírtam tartani magamat.

- Nem haragszol rám? - kérdezett a lépcsőn felfelé menet döbbenten.

- Majd beleőrültem, hogy itt hagytál, Vicky! - dorgáltam szelíden. - Haragszom rád, de jelenleg örülök, hogy újra itt vagy. Sok mindent át kell beszélnünk kettőnkkel kapcsolatban, de nem most. - berángattam az irodámba, majd kulcsra zártam az ajtót. Nem akartam, hogy bárki is megzavarjon minket. Visszarántottam magamhoz, majd nekinyomtam őt a falnak. Minden porcikámmal érezni akartam őt, és azt akartam, hogy tudja, azóta mereven áll a farkam, hogy belépett a műhelybe. - Egy gonosz boszorkány vagy, Victoria Taylor! Rám hozod a frászt, és úgy hiányzol, hogy csaknem bekattanok. Most meg foglak baszni, hogy érezd, mennyire hiányoltalak az elmúlt napokban, aztán megvitatjuk a mi kis dolgainkat. - közöltem száraz hangon, majd lecsaptam az ajkaira.

Belenyögött a számba, én pedig úgy éreztem beleveszek ebbe a csókba. Lehámoztam róla a kabátját, ő meg már rángatta is le rólam a munkásnadrágomat. Belemarkoltam telt melleibe, élesen felszisszent, de tudtam, hogy az élvezettől. Ismertem a teste minden négyzetcentiméterét, és pontosan tisztában voltam vele, hogyan érhetek hozzá. Szerette, ha durva voltam vele, engem pedig ez teljesen megőrjített. Megszállottja lettem ennek a nőnek, és néha ez meg is rémisztett. Lehetsz valakibe ennyire szerelmes? Lehet valaki ennyire a végzeted?

Felkaptam a karomba, az íróasztalomhoz vittem, és nem törődve a halom papírral, amit valószínűleg alaposan összegyűrtem, rádobtam Vicky-t az asztal lapjára. Letolta az alsónadrágomat, kezébe vette merev farkamat, én pedig majdnem elmentem már attól, ahogy hozzám ért. Halkan szitkozódtam, mire azonnal elengedett, és lerúgta a cipőit magáról. Letérdeltem elé, megszabadítottam a nadrágjától és a bugyijától is, amit vigyorogva mögöttünk álló székembe hajítottam.

- Mihez kezdesz ennyi bugyival? - kérdezte Vicky csábosan lenézve rám.

- Néha előveszem őket, és nosztalgiázok. - dünnyögtem, majd megragadva a térdeit az asztalra borítottam őt, és vadul nyalni kezdtem a mézédes kis punciját. Igyekezett csendben maradni, de nem igazán sikerült neki. Mély nyögései kiolthatatlan tüzet szítottak bennem. Hirtelen abbahagytam az édes kínzást, lerántottam őt az asztalról, megfordítottam, és hátulról mélyen belé hatoltam, miközben kezemmel a nyakszirtjénél fogva az asztalhoz nyomtam őt. Mozdulni sem tudott, én pedig élveztem, hogy ennyire bízik bennem, és így kiszolgáltatja magát nekem. Erős, mély lökésekkel szítottam fel a szenvedélyt benne, és mikor hatalmas rángások közepette elélvezett, én is követtem őt. A pillanat hevében belemarkolt a fenekembe, és körmeivel vastag sebeket karmolt rám, de abszolút nem bántam. Teljes súlyommal rárogytam a hátára, csak ziháltam. Olyan kibaszottul hiányzott, hogy még mindig nem hittem el, hogy újra csak az enyém!

(Vicky)

Jimmy elképesztő fogadtatásban részesített, és én csak hagytam, hogy feküdjön rajtam. Jó pár percbe beletelt, mire képes voltam normálisan lélegezni, és fel tudtam fogni egyáltalán, hogy hol vagyok. Kikotortam egy kósza hajszálat a számból, ő pedig nagyot sóhajtva összeszedte magát és lekecmergett rólam. Szó nélkül a kezembe nyomott egy papírzsebkendőt, amit a nadrágja zsebéből vett elő, és mindketten szótlanul megtörölgettük magunkat, majd rendeztük a ruházatunkat is. A szemem sarkából láttam, hogy a bugyimat gondosan elzárja egy fiókba, de nem akartam cukkolni vele, nem tudtam még, milyen szinten haragszik rám, és nem volt sok kedvem veszekedni vele.

Mikor már mindketten teljesen rendezettek voltunk, Jimmy leült a székébe, nekem pedig intett, hogy üljek elé az asztalra. Felpattantam a már amúgy is összegyűrt papírokra, mire ő elővett egy hamutartót a fiókjából és megkínált egy szál cigivel. Élvezettel gyújtottam rá, de a gyomrom már görcsben volt a várakozástól. 

- Itt hagytál... - ennyit mondott csak, és nekem már ebbe a két szóba majdnem belefacsarodott a szívem. 

- Nem éreztem magam elég erősnek ehhez az egész szituációhoz, Jimmy. - magabiztosan akartam felépíteni a védelmemet, de már most könnyek futották el a szemeimet. 

- Én voltam a faszfej... - mondta halkan, majd mélyet szívott a cigijébe. Nem nézett rám, csak a hamut pöckölgette az ujja hegyével. Nem tudtam megszólalni, nem erre számítottam tőle. - Rád raktam ezt az egész szarságot, és tulajdonképpen a felelősséget is, hogy hozz meg egy döntést helyettem. Bárki elfutott volna a helyedben. 

- Mikor bementem a fürdőbe és téged hazaküldtelek, le akartam vágni a hajamat. - ismertem be neki. Kinéztem az ablakon, és inkább a hulló pelyheket kémleltem, én sem akartam az ő tekintetébe mélyedni. Eszembe jutott az a nap, azok az érzések, amik akkor elborítottak, és kibuggyant egy könnycsepp a szememből. - Totálisan kiborultam. - szipogtam.

- Én is ugyanúgy kiborultam, mint te. - felelte Jimmy gyengéden, majd odanyúlt az arcomhoz, és letörölte a könnyemet róla. Érintése felszakította a gátat bennem, a pityergés zokogásba csapott át. Féltem, hogy amint bevallok neki mindent, el fog taszítani magától. Rettegtem, hogy elveszítem őt.  - Vick... Gyönyörűségem! - csitítani próbált, de már nem tudtam gátat szabni ennek az egésznek. Kivette a cigit a kezemből, a sajátjával együtt eloltotta a hamutartóban, majd közelebb húzódott hozzám a székével, és arcát az hasamhoz szorította, ahogy átölelt. Könnyeim a hajába potyogtak.  - Nem akarom, hogy most megint kiborulj, de meg kell beszélnünk ezt. - ringatott, simogatott egészen addig, míg elcsitult a sírásom.

- Ne haragudj. - hüppögtem. Úgy nézhettem ki, mint egy 5 éves gyerek. Csak Jimmy válthatott ki belőlem ilyen reakciókat. 

- Nem az bánt, ahogy reagáltál a dolgokra Vicky. - folytatta Jimmy. - Az bánt, hogy John-hoz mentél, mikor támaszra volt szükséged. Én akarok lenni a támaszod! - felnézett rám, szemei szikrákat szórtak. Birtoklás, féltékenység szikrái pattogtak benne, és ez megmelengette a szívemet. - Nem akarom, hogy más vigasztaljon. Nem akarom, hogy más törölje le a könnyeidet. Én akarok lenni neked minden!

- Egy olyan énemet hoztad felszínre bennem, akivel még nem volt időm összeszokni Jimmy. Amikor kiborultam, nem tudtam mihez kezdeni vele, így visszatértem a jól bevett szokásaimhoz, és elrohantam John-hoz. - kezdtem bele a vallomásomba. Minden egyes szó égette gyakorlatilag a torkomat. - Jimmy én egyszerűen nem akartam, hogy láss abban az állapotban.

- Te láttál engem, amikor a leggyengébb voltam, és hagytad, hogy rád támaszkodjak. Szerinted én nem lennék ugyanerre képes érted? - kérdezte erős éllel a hangjában. Kissé összerezzentem, de válaszoltam, ha halkan is.

- Ha össze vagy zuhanva, nem tudsz még engem is tartani. - figyelmeztettem.

- Pont miattad kaptam össze magam. - haragvó tekintete a szívembe mart. Megbántam, hogy elmentem, azt is, amik történtek az a pár nap alatt, de már nem tudtam változtatni rajta. Viszont nem tudtam volna úgy továbblépni rajta egyszerűen, hogy nem mondom el Jimmy-nek. 

- Többé nem teszek ilyet, megígérem. - suttogtam félszegen, mire szorosabban ölelt, és egy nagyot sóhajtott is. 

- Nekem csak ennyi kellett, gyönyörűm. - nézett komolyan a szemembe. - Nélküled én egy rakás szar vagyok. Az elmúlt napokban csak úgy lézengtem, mint valami fogyatékos. Nem vagyok képes arra, hogy nélküled éljem az életemet, és tudnom kell, hogy mire számíthatok tőled ebben a megváltozott helyzetben.

Annyira édes volt, hogy majdnem megint elbőgtem magam. Hatalmas harcot vívtam magamban, de muszáj volt bevallanom neki. Megfojtott volna ez az elhallgatás hosszú távon, és annál jobban tiszteltem őt, mintsem a szemébe hazudtam volna. Csak úgy nyithatunk egymással tiszta lapot, ha elmondom neki. Sokáig hallgattam, mire meg tudtam szólalni. Akkor is csak súgtam a szavakat, annyira be volt feszülve a gyomrom. Attól féltem, el fogom hányni magamat.

- Lefeküdtem John-nal. - nehéz volt kimondani ezt a két szót, tudván, hogy mindent megváltoztathatnak, és elveszíthetem azt, aki igazán fontos nekem, de muszáj volt. Nem könnyebbültem meg, csak még feszültebb lettem, és nem mertem levenni a szemem Jimmy-ről. Először elsápadt, aztán már nem látott a pipától. Ellökte magát tőlem, felpattant a székből, majd akkorát rúgott bele, hogy az kettétört. Acélbetétes bakancsa súlyosan csattant rajta, én pedig összerázkódtam ijedtemben. Tüzes tekintettel meredt rám, egy pillanatra azt hittem, meg fog ütni, de csak megragadta a karomat, és erősen megrázott. Éreztem, hogy hatalmas zúzódás lesz a karomon érintése nyomán, de nem érdekelt. 

- Tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy nem egy New York-i partiribanc vagy. - sziszegte az arcomba. 

- Jimmy... - éreztem, hogy remeg a szám az elfojtott sírástól. Nem akartam, hogy ennyire haragudjon rám. Nem akartam ezt a mérhetetlen fájdalmat látni a szemeiben. Annyira elbaszódott minden, hogy ennél jobban már nem is tudott volna. Közel sem voltam ilyen állapotban, mikor megtudtam, hogy Sarah és ő lefeküdtek egymással. Akkor még semmi komoly nem volt kettőnk közt, valószínűleg azért. El sem tudtam képzelni, hogy min mehetett most keresztül miattam. Eleresztette a kezemet, és ott akart hagyni, de én utána kaptam, és nem eresztettem. Hátulról átöleltem a derekát, és szorosan tartottam.

- Eressz el, Vicky! - morogta dühödten, és megpróbálta lefeszíteni magáról a karjaimat.

- Hallgass meg! - könyörögtem félig sírva neki. - Mindig is szerettelek téged. Ez egy szönyű botlás volt, és hiába éreztem akkor helyén valónak, mert annyira magam alatt voltam, és vigaszra vágytam, most már tudom, hogy nem lett volna szabad megtennem ezt. - hadartam egy szuszra. 

- Engedj el! - rivallt rám újból, mire lehullottak a karjaim a testéről. 

- Jimmy... - hüppögtem újra, de nem fordult felém, és nem is nézett rám. - Jimmy én szeretlek!

- Most nem tudok ezzel mit kezdeni, de kösz a dugást, az nagyon fasza volt! - mondta szárazon, majd kiviharzott az irodájából, és úgy bebaszta az ajtót, hogy az tokostul megremegett. Összerogytam a padlón, és csak sírtam. Eddig is elég nagy szarban voltunk, most aztán még nagyobb galibát okoztam kettőnknek. Csak magamnak köszönhettem ezt az egész helyzetet. Jimmy örökre kilépett az életemből, ebben nem kételkedtem. Vérig sértettem. 


Drágáim!

Meghoztam a friss fejezetet! Remélem örültök, és megajándékoztok pár komenttel! Kinek hogy tetszett a folytatás? Nagyon utáltok? 

Csóközön, Arielle

Ajánlott zenei aláfestés:

56. fejezet

(Vicky)

Összepakoltam a cuccaimat, bár nem volt nagyon mit, alig hoztam magammal valamit Seattle-be. John készségesen segédkezett nekem, és lekísért a szálloda halljába, miközben hozta a táskámat. Mindig is nagyon udvarias férfi volt, nem hagyta volna, hogy egymagam cipekedjek. A portással előhozatta a kocsimat, így a meleg előtérben várhattam meg vele, és nem kellett kint fagyoskodnom a havazásban. Amint a kocsim a bejáratnál parkolt, John kikísért és kinyitotta nekem az ajtót, hogy beszállhassak. Elvettem tőle a táskámat, behajítottam az anyósülésre, majd felé fordultam. 

Eszményi férfi volt. Rövid barna hajába a halántékánál egy-két ősz szál vegyült, de ettől csak még szexibb volt. Barna szemei szinte falták magukba a látványomat, telt ajkai pedig csak úgy hívogattak egy csókra. Nem értettem, hogy anyám miért nem tudta őt értékelni, hisz egy igazán remek ember volt, és látványnak sem utolsó. Szinte összefutott a számban a nyál, ha rá néztem, még úgy is, hogy a szívem egy másik férfiért dobogott. Tétován megfogtam a kezét, mire szoros ölelésbe vont engem, és én még egyszer belélegeztem magamba az illatát. 

- Vigyázz magadra, cicám. - dünnyögte a fülembe aggódva. - Ha valami van, nyugodtan keress. 

- Mindent köszönök, John. - néztem fel rá szinte rajongó arckifejezéssel. Imádtam ezt a pasast. Olyan gondoskodó volt velem szemben, és mindig számíthattam rá, nem csak a bajban. 

- Ne köszönd, csak légy boldog. - különös tekintettel nézett rám, nem láttam mögé, így nem tudtam, milyen érzések lehetnek a legmélyén. - Ha te boldog vagy, akkor én is rendben leszek. - apró csókot nyomott a halántékomra, majd hirtelen elengedett, és már be is viharzott a szállodába.

Pár pillanatig szinte ledermedve ácsorogtam ott a kocsim mellett, próbáltam értelmezni a szavait, de nem lettem okosabb. Tudtam, hogy neki is voltak érzelmei az irányomban, de nem gondoltam volna soha, hogy azok olyan erősek lettek volna, hogy megviselné ez az egész helyzet. Talán tévedtem, de nem hagyott már rá lehetőséget, így megráztam magam, beszálltam az autómba, és elindultam hazafelé. 

Hosszú út állt előttem, és nem tudtam olyan gyorsan haladni, mint szerettem volna. Rengeteg hóátfúvás volt az utakon, mely nehezen járhatóvá tette azokat. Nem mertem túl nagy sebességgel hajtani, nehogy egy havas árokban végezzem felfordult kocsival, és még később érjek haza, mint ahogy így fogok valószínűleg. 

Egy órája voltam úton körülbelül, mikor tárcsáztam Melanie-t, és kihangosítva a telefonomat feltettem a műszerfalra a tartójába. Tudni akartam, mi a helyzet otthon, és persze meg is akartam nyugtatni őt, hogy minden rendben van velem.

- Szia Vicky! - szinte az első csörgés után felvette a telefont, mintha csak az én hívásomra várt volna egész nap. Melengette a szívemet még a gondolata is. - Végre életjelet adsz magadról, csajszi. - dorgált szelíden.

- Bocs Mel, de nem voltam épp a toppon az elmúlt napokban. - védekeztem rögtön - Eléggé megviselt a tény, hogy miután Jimmy szerelmet vallott nekem és megígérte, hogy elválik attól az áspiskígyó feleségétől, kiderült, hogy nem teheti meg, mivel éppen apai örömök elé fog nézni. - úgy duzzoghattam, mint egy öt éves gyerek. Lesüllyedtem Jimmy szintjére.

- Te meg rögtön elrohantál, mintha az egész város egy leprateleppé változott volna. - folytatta Melanie.

- Baromira kiborultam. - sóhajtottam fel elkeseredetten. - Nem akartam megint bekattanni, így inkább eljöttem onnan. Apa nem láthat engem olyan állapotban, és Nana sem. Jimmy még kevésbé. - erősködtem. Nem tudtam volna elviselni, hogy öntudatlanul, lekötözve feküdjek egy pszichiátriai osztályon újra, és azok az emberek, akiket szeretek, aggódva és szánakozva álljanak mellettem. - Úgy éreztem, hogy nem vagyok én elég erős ehhez az egész szituhoz, hogy felemészt. Nem is tudom már pontosan.

- Nekem nem kell magyarázkodnod, Vicky! - sóhajtott fel Melanie. - Jimmy eléggé elbaszta ezt az egészet. Nem most, már 6 éve. Marha nagy mákja volt, hogy így összejöttetek újra, meg minden, de ő se gondolhatta komolyan, hogy menni fog a házassága meg a kapcsolatotok párhuzamosan egymással hosszabb ideig. 

- Nem tudom, hogy mit gondolt, de én is ludas vagyok ebben. - ráztam meg a fejem, bár tudtam, hogy Mel ezt nem láthatta. - Mindenesetre túl vagyok ezen a kiboruláson, és kész vagyok rá, hogy szembenézzek ezzel a helyzettel.

- Bevált a John-terápia? - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Ő  tud engem kezelni ezekben a helyzetekben. - feleltem. - De nem ez a lényeg, Mel. Elfutottam, pedig én nem egy olyan lány vagyok, aki meghátrál. Beijedtem, mert Jimmy nagy nyomást gyakorolt rám.

- Ez a gyerek az ő felelőssége lesz, nem a tiéd. - jegyezte meg Melanie.

- Szerintem Gabrielle lesokkolta Jimmy-t ezzel a gyerektémával, nem is kicsit. Gondolj bele, Mel! Szétverte a Buick-ot! - emlékeztettem.

- Igaz...

- Olyan bolond volt, hogy nekem kellett helyette döntenem. - bosszantott még mindig a dolog, de nem hagyhattam, hogy magára hagyja a terhes feleségét miattam. 

- Mióta elmentél nincs egészen magánál. - egészen lehalkította a hangját, gondoltam, hogy nem akarja Rob tudtára adni, miről is cseverészünk.

- Gondolom elég pipa rám... - nyögtem fel, miközben a szemeimet forgattam. Jimmy elég kiszámítható volt, ha a viselkedését kellett figyelembe venni. 

- Nem beszéltél vele azóta? - kérdezte megdöbbenve. Most erre mit mondjak? Hogy először dühös voltam, és azért nem hívtam fel, aztán meg bűntudatból?

- Nem. - böktem ki nagy sokára. - Tegnap kaptam tőle egy sms-t, amiben csak annyit írt: "szeretlek". Tök mérges voltam rá, mert előtte meg telefonban lehordott a sárga földig, hogy én mekkora szemét vagyok, amiért pont John-hoz merészeltem fordulni, meg ilyenek. - nagyot sóhajtottam. - Nem tudom, mit fog szólni, ha most csak úgy hazaállítok.

- Történt valami olyasmi, ami miatt bizonytalan vagy? - kérdezte Melanie. Ez a csaj a vesémbe látott...

- Lefeküdtem John-nal. - nem akartam hazudni.

- És? Neki gyereke lesz a feleségétől! Tulajdonképpen azzal fekhetnél össze, akivel kedved szottyan, mert te vagy a szerető! Te vagy a látszólag szingli, ő pedig a hivatalosan is nagyon házas. - Melanie csak úgy fortyogott. 

- Tudom, hogy Jimmy egy faszfej. - mosolyodtam el. - De attól még szeretem őt.

- Hát elég nagy faszfej, azt meg kell hagyni. - dünnyögött továbbra is. - Ha szereted, akkor mellette a helyed. Egyedül ezt nem fogja tudni végigcsinálni.

- Én is így gondolom. - helyeseltem, majd elbúcsúztam Melanie-tól azzal az ígérettel, hogy amint időm engedi meglátogatom őt, és elmesélem a fejleményeket.

Az út további része eseménytelenül telt, tulajdonképpen végig azon gondolkodtam vezetés közben, hogy hívjam e fel Jimmy-t, vagy sem. Többször is tétován a telefonért nyúltam, hogy tárcsázzam a számát, de minduntalan megtorpantam. Nem akartam úgy Vancouver-be érni, hogy tisztában legyek vele, mennyire ki van rám akadva. Nem hívtam fel. Egyenesen a telepre hajtottam, még volt épp 5 perc a munkaidejükből, mikor odaértem. Mindenki a helyén volt, az utolsó simításokat végezték az aznapi munkájukon. Szorongva álltam az ajtóban, de már nem tétovázhattam, így egy hirtelen széllökéstől kissé felbátorodva beléptem a műhelybe. Nagyon kellemes meleg volt bent, ami roppant jól esett a kinti fagyos időjárás után, de a levegő megállt, ahogy észrevettek.

Én csak Jimmy-t kerestem a tekintetemmel, és hamar meg is találtam őt. Szakadt munkásruhában volt, és olyan szexi volt egy hatalmas körfűrésszel a kezében, hogy csaknem megrogytak tőle a térdeim. Nem tudtam volna nélküle élni, és nem is akartam. Szerettem őt, mióta 4 évesen először megláttam. Rengeteg gyerekkori emlék felelevenedett bennem, érzések, benyomások, mind-mind olyanok, melyek őhozzá kötődtek. Az egész életem James Alexander  Buck körül forgott, és nekem idáig el kellett jutnom, hogy ezt végre fel is fogjam. Jól fogalmazta meg korábban, a sors is egymásnak szánta kettőnket. 

Letette a gépet a munkaasztalra, leporolta a nadrágjáról a fűrészport, majd magabiztos léptekkel megindult felém. Csak úgy döngtek a lépései a bakancsában. Szívesen összehúztam volna magam nagyon apróra, de erre nem volt lehetőségem, így próbáltam a tekintetemmel elmondani neki, mit is érzek. Hiába próbáltam olvasni az arcvonásaiból, vagy a szemeiből, nem engedte. Mikor már csak centikre volt tőlem, elakadt a lélegzetem is. Az illata körbeölelt, és én legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Bocsánatot akartam kérni tőle, vagy megmagyarázni, ami történt, de nem jött a számra egy ilyen mondat sem, egyszerűen kiböktem, ami a legrelevánsabb dolognak hangzott.

- Szeretlek. - halkan mondtam, hogy csak ő hallhassa. Elsimította a hajamat az útból, két kezébe fogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.

- Mégis itt hagytál kétségek közt napokig. - vetette a szememre.

- Sajnálom. - néztem rá könnyes szemekkel. - Mindent borzasztóan sajnálok, én nem... - belém fojtotta a szót. Azt hittem, hogy ordítani fog, és tök pipa lesz rám, ehelyett szorosan magához húzott, és úgy ölelt, hogy alig kaptam levegőt.

- Nem számít, gyönyörűm. Csak az a fontos, hogy visszajöttél hozzám! - dünnyögte a fülembe, majd gyorsan felrángatott az emeletre. Apa vetett ránk egy rosszalló pillantást, de egy suta mosollyal elértem, hogy talán nem szidja le majd Jimmy-t a műsorért, amit a munkások előtt rendezett velem. 

- Nem haragszol rám? - kérdeztem Jimmy-t a lépcsőn felfelé menet döbbenten.

- Majd beleőrültem, hogy itt hagytál, Vicky! - dorgált szelíden. - Haragszom rád, de jelenleg örülök, hogy újra itt vagy. Sok mindent át kell beszélnünk kettőnkkel kapcsolatban, de nem most. - berángatott az irodájába, majd kulcsra zárta az ajtót. Visszarántott magához, majd úgy felnyomott a falra, hogy hirtelen nem is kaptam levegőt. - Egy gonosz boszorkány vagy, Victoria Taylor! Rám hozod a frászt, és úgy hiányzol, hogy csaknem bekattanok. Most meg foglak baszni, hogy érezd, mennyire hiányoltalak az elmúlt napokban, aztán megvitatjuk a mi kis dolgainkat. - közölte száraz hangon, majd lecsapott az ajkaimra. Belenyögtem a szájába. Elvesztem az érzésekben.


Drágáim! Meghoztam a friss fejezetet, várom a kommenteket!

Csóközön, Arielle

55. fejezet

(Vicky)

Gyönyörűszép álmom volt az éjjel Jimmy-vel, így ki sem akartam nyitni a szemeimet, csak belefolyni abba a finom, puha ölelésbe, amit csak egy izmos férfitest nyújthat egy nő számára. Nem akartam gondolkodni, csak visszasüllyedni abba a jótékony homályba, amiben Jimmy-vel voltam, és közben érezni a bőrét a bőrömön. Mintha nem történt volna semmi rossz dolog, mintha nem lenne egy terhes felesége, és mintha nem jöttem volna el ilyen messzire tőle. Ám ahogy kezdtem az álomból öntudatra ébredni, rájöttem, hogy nem Jimmy az, akinek a testére indaként fonódtam, hanem John. 

Kinyitottam a szemeimet, és megláttam, ahogy aggódó arccal engem bámul. Nem tudtam már sírni, pedig belül annyira fájt minden egyes légvétel, hogy sikítani szerettem volna. Tudtam, hogy pontosan tisztában volt az érzéseimmel, a bennem zajló dolgokkal, és az agyam tekervényeiben dúló kémiai folyamatokkal is. Megint erőltettem magam, hogy apára gondoljak. Felidéztem magamban az arcát, ahogy szeretetteljesen néz rám, és kicsit jobb volt. Tudatosítanom kellett magamban, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, nem kell depresszióba zuhannom, és nem kell egyedül megoldást találnom semmire, mert van, aki támogasson, amikor én gyenge vagyok. John megsimogatta az arcomat, kikotorta a kósza hajszálakat a szememből, majd cuppanós puszit nyomott az orromra.

- Gyere, cicám. Együnk valami finomságot! -  mondta, majd felkelt az ágyból, és magával húzott engem is.

Amíg ő rendelt a szobánkba reggelit, én a fürdőbe zárkóztam, és kicsit rendbe szedtem magamat. Fogat mostam, kifésültem a hajamat, majd mackónadrágban, és Jimmy egyik kinyúlt régi pólójában visszamentem a hatalmas nappalis étkezőbe. John elhúzta a vastag, nehéz függönyöket, így a napfény csak úgy áradt befelé a helyiségbe, nekem pedig hunyorognom kellett tőle. Fura, de nem éreztem magamat másnaposnak, pedig jó sok pezsgőt benyakaltunk tegnap este. Leültem az asztalhoz egy párnázott, nagyon is kényelmes székbe, felhúztam a lábaimat, és amíg vártuk, hogy a pincér felhozza a kaját, bekapcsoltam a telefonomat.

Számtalan nem fogadott hívás várt, és jó pár sms. Apa írt, hogy ne aggódjak Jimmy miatt, mert gondját viselte. Melanie is keresett, és végül ő is egy rövid üzenetet írt csak, hogy reméli, hamarosan hazamegyek, és megbeszéljük a dolgokat, mert aggódik értem. Még Katie is küldött egy sms-t, amiben biztosít a támogatásáról. Egészen meghatódtam, Jimmy egyszavasa viszont teljesen mellbe vágott. Annyit küldött csak, hogy szeret. Tegnap este még szinte elvágta a torkomat a telefonon keresztül, amiért eljöttem Vancouver-ből, és John-nal merészelem tölteni az időmet, éjjel viszont már szeretlekes üzit küld nekem. Dühös lettem, és legszívesebben kivágta volna a telefonomat az ablakon, ám ekkor kopogtak az ajtón, és John beengedte a pincért. 

Előrelátó volt, mindenféle finomságból hozatott, így jó étvággyal megreggelizhettünk. Én ettem egy nagy tál műzlit, majd lefojtottam két palacsintával, biztos ami biztos, John pedig ham and eggs-et választott magának. 

A délelőttöt a városban töltöttünk. Sétáltunk a belvárosban, benéztünk egy-két üzletbe, vásároltunk John-nak pár dolgot, de azt nem engedtem, hogy nekem vegyen bármit is. Pont elég volt már tőle az is, hogy pár napig itt lehettem vele anélkül, hogy egy fillért is kért volna az ellátásomért cserébe. Nagyon jól éreztem magam vele. Szándékosan elterelte a figyelmemet a sok szarságról, amit magam mögött hagytam, és nekem most pont erre is volt szükségem. 

Be akart ülni ebédelni valami puccos helyre, de én rávettem, hogy inkább valami gyors büfébe ugorjunk csak be. Nem voltam oda a luxuséttermekért, és jobban szerettem két kézzel tömni magamba a sült krumplit, mint késsel villával valami olyat enni, aminek a nevét sem tudtam volna kiejteni. 

Két hatalmas hamburgert sikerült befalnunk egy nagy adag krumplival, és mindketten megittunk hozzá egy-egy hideg kólát is. Nevetgéltünk, sztorizgattunk, biztonságban éreztem magam. A szállodába visszaérve John elterült a hatalmas franciaágyon, én mellé kucorodtam.

- Olyan más most minden kettőnkkel. - jegyezte meg, miközben a hajamat simogatta. Nem nézett rám, a plafont bámulta meredten.

- Mert nem szexeltünk. - feleltem hasonló hangnemben, de a feszültségi szint megugrott bennem. Nem is sejtettem, hová szeretne kilyukadni ezzel. 

- Nagyon fontos vagy nekem ennek ellenére is, kiscicám. - most olyan keményen nézett a szemembe, ami garantálta az őszinteségét. 

- Tudom, John. Te is az vagy nekem. - biztosítottam a saját érzéseimről is.

- Örülök, hogy hozzám jöttél, és nem tettél kárt magadban. - sóhajtott fel mélyen, mint aki a gondolattól is rosszul van, hogy bármi bajom eshetne. Szorosabban bújtam hozzá, belélegeztem férfias illatát. Teljesen más volt, mint Jimmy, mégis nagyon meg tudott nyugtatni a jelenléte. Borzasztóan összetörtnek éreztem magam, ő pedig egy mentsvár volt számomra.

Délután elment egy tárgyalásra, így egyedül maradtam a lakosztályban. Jimmy hiánya felőrölt még így is, hogy John-nal mennyire jól éreztem magamat. Legszívesebben kitéptem volna a szívemet a helyéről, kivágtam volna az ablakon, és belesüllyedtem volna egy érzelemmentes életbe, de sajnos ezt nem tehettem meg. Nem válaszoltam senki üzenetére, csak apának írtam egy sms-t, hogy minden oké velem. Nem akartam kapcsolatba kerülni senkivel most. 

Egyedül töltöttem az egész délutánt, majd az estét is. John csak későn ért vissza a tárgyalásról, én pedig addigra már eléggé eláztam a szálloda bárjában. Az egyetlen csini rucim volt rajtam, amit magammal hoztam, egy fekete kis csőruha egy piros masnival a csípőrészen. Rövid volt, kihívóan felfedte a hosszú lábaimat, így rengeteg ingyen koktélhoz jutottam a pultnál ücsörögve. Pár legénybúcsún résztvevő pasi mellém szegődött, ott röhögcséltem velük, mikor John megérkezett. Rosszallóan nézett rám, de én addigra már olyan részeg voltam, hogy nem is foglalkoztam ezzel. 

- Menjünk, Vicky. - lépett oda hozzám John merev arccal.

- Ne már, John... - nyafogtam. - A fiúk épp most akartak elvinni valami tök jó buliba.

- Majd mutatok én neked bulit odafenn. - intett a fejével a lift felé.

- Az apád nagyon parancsolgatós, szivi. - bökött meg a könyökével az egyik pasas. A nevére sem emlékeztem, de azonnal megfagyott az arcom a mondata után. John az én édes kis hancúrpajtásom volt, nem egy vén fószer. Sőt, a tulajdon apám sem volt egy vén fószer. Amilyen mértékben ez kivitelezhető volt jó sok gin-tonic után, kihúzott háttal, felszegett fejjel felálltam, és belekaroltam John-ba.

- Ő a pasim, te barom. - vetettem a srácra egy szúrós pillantást.

- Neked is jobb lenne szivi, ha egy korban hozzád közelebb állóval nyomnád... - mindezt úgy fogalmazta meg, hogy közben megmarkolta a saját farkát, csak hogy vizualizálhassam, mire céloz pontosan. Néha idegtépő volt lerázni az ilyen típusú tahókat. Nem is értettem már, miért hagytam, hogy körbedongjanak. Odahajoltam a sráchoz, egészen közel a füléhez, és hagytam, hogy egyenesen a dekoltázsomba meredjen.

-  Már ettől majdnem a gatyádba élveztél, mihez kezdhetnék én veled? - kuncogtam, majd egy lekicsinylő pillantás keretében követtem John-t a lifthez. Alig bírtam állni a magassarkúmban, így nekitámasztottam a hátamat erős mellkasának. A ruhánkon keresztül is éreztem, hogy kőkeményen áll a farka. Elmosolyodtam, csábosan hozzádörgölőztem. Érezni akartam. Érezni bármit, ami boldoggá tesz csak egy kicsit is, mert olyan kibaszott módon szomorú és elveszett voltam, hogy valamivel ellensúlyoznom kellett. 

- Vicky... - nyögött fel John azon a szexi mély torokhangon, amit régebben imádtam. - Ettől én is elég hamar a gatyámba fogok élvezni, és az iménti elméleted csúfosan megdől. 

- Kívánsz engem. - állapítottam meg. Behunytam a szemeimet, és mosolyogtam. Nagyon részeg voltam.

- Mindig kívánlak, cicám. De te szerelmes vagy egy másik pasiba, és nem foglak csak azért megfektetni, mert most ki vagy borulva, és azt gondolod, hogy ez jó ötlet. Meg fogod bánni, mikor kijózanodsz.

- Neki gyereke lesz egy másik nőtől. - vontam meg a vállam. - És úgy is azt gondolja, hogy épp dugok veled.

- Nem elég jó érvek. - sóhajtott fel John, és a szobaajtónkig támogatott a folyosón, amint felértünk a lifttel. Amint kinyitotta az ajtót én befurakodtam előtte, ledobtam a tűsarkúimat, és egyenesen az ágy felé vettem az irányt. Menet közben már meg is szabadultam a ruhámtól, egy szál bugyiban ültem le az ágy szélére és vártam rá. Nem akartam gondolkodni. Nem akartam semmit, csak jól érezni magamat. Úgy éreztem, ez jár nekem. Egy kis élet Jimmy nélkül.

- Gyere ide, John. - mondtam neki, miközben szélesre tártam a combjaimat. Hátamat megfeszítettem, a melleim így peckesen álltak, és tudtam, hogy mennyire hívogatóak. Ledermedve állt az ajtóban. - Most. - unszoltam, mire megindult felém. Felkapta a köntösét a kanapéról, majd elém térdelt, és beborított vele. Eltakarta a testemet. 

- Nem foglak kihasználni. - nyomott egy puszit a homlokomra.

- Vagy csak nem akarod, hogy én kihasználjalak. - néztem rá elmerengve, majd megvontam a vállamat, így a köntös szépen lecsúszott róla, és ismét félig meztelen voltam. Előredőltem, két kezem közé fogtam az arcát, és szájon csókoltam őt. 

- Vicky... - nyögte a számba. Tiltakozni próbált. 

- Vigasztalj meg. - dünnyögtem, miközben könnyek pottyantak ki a szemeimből. - Olyan nagyon szarul érzem magam... Vigasztalj meg, John! - kértem újra, és végül már engedett.

Végigdöntött az ágyon, miközben egy pillanatra sem szakadt el a számtól. Falta az ajkaimat. Kezeivel a melleimet simogatta, bennem csak úgy zsibongtak az érzések, így mire a bugyimba nyúlt, már iszonyúan nedves voltam. Egy mozdulattal lehúzta rólam a fehérneműt, áthajította a szoba másik felébe, és miközben kigomboltam az ingét, ő letornázta magáról a nadrágját. Amint belém hatolt, úgy éreztem, újra élek. Vadul szeretkeztünk, nem finomkodtunk, és legalább kétszer eljuttatott már a csúcsra, mikorra ő is elengedte magát. Elszívtunk egy cigit utána még az ágyban, majd úgy elaludtam, mint akit fejbe vágtak.

Reggel morgósan ébredtem, és be is zárkóztam a fürdőbe, hogy elmerülhessek egy nagy kád vízben. Végiggondoltam az elmúlt napokat. Szerettem Jimmy-t, ez volt a biztos pont az egészben. Vancouver-ben akartam élni az életemet, apával akartam lakni. Ez volt a másik tuti dolog az életemben. Nem kellett volna lefeküdnöm John-nal. Ez úgy villant az agyamba, mintha megvilágosodtam volna. 

Elcsesztem vajon minden esélyemet Jimmy-nél? Gyengének éreztem magam, és otthagytam őt egyedül, ahelyett, hogy együtt szembenézhettünk volna ezzel az egésszel. Hiszen a fenébe is, szerettük egymást. Kit izgat, hogy háza? Ki a fenét érdekel, hogy nem lehetünk együtt nyilvánosan? Eddig is a szeretője voltam, és ezután is lehetek a szeretője. Kipattantam a kádból, és úgy ahogy voltam, fürdőhabbal borítottan, meztelenül és vizesen kiszaladtam John-hoz a szobába.

- Vissza kell mennem Vancouver-be. - néztem rá riadtan.

- Erre fürdés közben jöttél rá? - nézett végig csábosan a testemen. - Meg fogsz fázni kiscicám. - csóválta meg a fejét, és hozott nekem egy tiszta törülközőt, amibe alaposan bebugyolált.

- Féltem, ezért elfutottam. - összegeztem a dolgokat, amikre rájöttem. - De én egy erős nő vagyok! Nem okoztam kárt magamban, mert erős voltam, és meg tudtam állni. Szembe tudok nézni akkor ezzel az egész helyzettel is.

- Nagyon profi vagy abban, hogyan kell valaki észrevétlen szeretője lenni. - vallotta meg John. - De biztos vagy benne, hogy hosszútávon is ezek a vágyaid?

- Szeretem őt. - horgasztottam le a fejemet. 

- Akkor menj vissza hozzá. - mosolygott rám John bánatosan. Megöleltem, és hagytam, hogy a karjaiban ringasson egy darabig. Csak remélni tudtam, hogy Jimmy nem fog őrjöngeni, amikor visszatérek. 


Drágáim! Meghoztam az új fejezetet. Remélem élvezhető lesz, kb. 100x álltam neki, mire be tudtam fejezni, olyan kapkodós hetem volt. Újraolvasni sincs időm egyben, mielőtt közzé teszem, úgyhogy ha valami hülyeséget hordtam össze itt nektek, akkor előre is bocsi :(

Remélem, írtok nekem pár mondatot, nagyon örülnék neki!!!! :)

Csóközön, szép hétvégét! Arielle
 

54. fejezet

(Jimmy)

Legszívesebben a földhöz vágtam volna a telefonomat abban a pillanatban, amikor Vicky megszakította a vonalat. Akkora barom voltam! Ő totál ki volt borulva, én pedig elhittem neki, hogy nincs szüksége rám, pedig most már tisztán láttam, hogy mégiscsak kellettem volna neki. Bűntudatom volt emiatt, és csak magamat okoltam azért, hogy most John vállán sírta ki magát, és nem az enyémen. Minden porcikám idegenkedett még a puszta gondolatától is, hogy most a volt szeretője karjaiban képzeljem el őt. 

John az elmondása alapján nagyon rendes volt vele, átsegítette egy csomó szar helyzeten, de emellett azért valamiféle kapcsolat is kialakult közöttük. Vicky mindig elmosolyodott - talán abszolút nem szándékosan -, amikor róla beszélt, látszott rajta, hogy szép emlékei voltak a közösen eltöltött időről, és szívesen gondolt rá. Én ettől függetlenül nem tudtam a hapsit magamban hová tenni. Elvette Allie-t feleségül, belesimult abba a beteg családba - ami persze anyagilag is bőven megérte neki nyilván -, majd viszonyt kezdett a nála jóval fiatalabb Vicky-vel. Segített neki, terelgette az útján, vigyázott rá, amikor én tehettem ezt meg, de be is gyűjtötte az ezért járó jutalmat, hisz gerincre vágta őt jó párszor. 

Nem akartam azon agyalni, hogy vajon most miért ment el hozzá Vicky, mit kaphatott meg John-tól, amit tőlem nem, mégis folyton ezen kattogott az agyam. Féltékeny voltam, és legszívesebben odamentem volna, hogy magamnak követeljem azt a szemtelen csitrit, annak ellenére is, hogy semmiféle jogot nem formálhattam rá. Nős ember voltam, akinek a felesége a gyermekét hordta a szíve alatt. Még kevesebb lehettem most Vicky szemében, mint ami eddig voltam, pedig én akartam az a férfi lenni, akinek védő ölelésébe szalad, ha valami gondja van. Védelmezni, óvni, segíteni akartam őt, támogatni a bajban, magamra venni a fájdalmait. Ehelyett elbasztam mindent, mert én voltam az, aki őbenne próbált támaszra lelni, és ezzel elriasztottam magamtól. Annyira kétségbe voltam esve a Gabby által kialakított helyzetben, hogy nem Vicky érdekeit néztem, hanem a sajátjaimat. Kielégítettem a szükségleteimet, és ő megadott nekem mindent, amit csak tudott - még annál is többet. Szemét faszfej voltam, pont olyan, amilyennek tartott engem. Dean-nek igaza volt: Vicky beteg volt, és én nem kezeltem őt megfelelően ebben a szituációban. 

Lerogytam a kanapéra, feszülten meredtem a kijelzőre. Vicky telefonjáról küldtem át a múlt héten készült fotót az enyémre, melyen ketten pózoltunk a bárban. Azonnal beállítottam háttérképnek, biztosan tudva, hogy Gabrielle sosem nézne a telefonomba. Dean leült mellém, két feles poharat vágott az asztal lapjára és egy üveg whisky-t. Ránézett a képre, amit annyira bámultam, mélyet sóhajtva elmosolyodott.

- Tudom, hogy szereted őt. - mondta halkan, majd kivette a készüléket a kezemből, és arrébb rakta, hogy ne legyen a közelemben, és véletlenül se kínozzam magam.

- Ez több, mint szerelem. - motyogtam magam elé. Úgy éreztem, a birtoklási vágy szétfeszíti a testemet. - Először azt hittem, hogy csak szex, utána azt, hogy szerelem. Most már úgy gondolom, hogy ez maga a sors. Az univerzum is egymásnak szánt kettőnket.

- Meg kell tanulnod, hogy mikor van hullámvölgyben, és mi az, amivel kilendítheted onnan. Nagyon nehéz észre venni a jeleket, de legközelebb már tudni fogod, hogy amikor egyedül akar maradni, akkor ki van borulva. Sose engedd bezárkózni.- figyelmeztetett, miközben teletöltötte a poharakat. Koccintottunk, kiittuk a szeszt belőlük. Marta a torkomat, mint a nyavalya, de azért visszaadtam neki, hogy újratölthesse. - A fürdőszobájában találtam egy ollót a mosdókagylóban. Bántani akarta magát.

Belegondolni is rémisztő volt. Frenetikusat szexeltünk, ő pedig utána hazaküldött engem, hogy bánthassa magát szemtanúk nélkül. Miattam került ilyen állapotba, és ez marokra fogta a szívemet. Vicky volt az én mindenem, a mentsváram, a szerelmem. Nem ilyen férfit érdemelt maga mellé, mint amilyen én voltam. Meg kell emberelnem magam, és olyanná kell válnom, aki méltó hozzá. Korántsem volt ő olyan, amilyennek akkor gondoltam, mikor visszajött ide hozzánk. Igaz, egy szemtelen kis csitri volt, de nem volt lekezelő, se gőgös, se partiribanc. Vicky egy laza, kedves, határozott lány volt, aki mellett minden férfi boldog tudott volna lenni. A tenyeremen kellene hordoznom őt, annyira csodálatos. 

- De nem tette meg. - vetettem ellen Dean-nek.

- Nem tudom, mi állította meg, de valóban sértetlenül távozott innen. - bólintott. Újabb pohárral nyomtunk le az alkoholból. - A lényeg, hogy szeret téged, és baromira megviseli ez a dolog, én meg természetesen aggódok érte. 

- Aggaszt, hogy John-nal van. - ismertem be. Kissé finomítottan vázoltam ezt Dean-nek, mert nem aggasztott, hanem egyenesen pánikhangulatba kergetett ez a dolog, de nem akartam egy puha pöcsnek tűnni.

- Haza fog jönni, ebben nem szabad kételkedned. - szegezte rám a mutatóujját Dean, majd újabb kört ittunk. - Szerintem menj el egy pszichológushoz és kérdezd meg, ő mit javasolna neked Vicky-vel kapcsolatban. Jobban megismerhetnéd a betegségét, és rávilágíthatna olyan dolgokra, amikre magadtól nem jönnél rá.

- Jó ötlet. - megfogadtam, hogy mindenképpen fel is keresek egyet. 

Ezután már nem számoltam hány felest ittunk meg, és arra sem emlékeztem, hogyan kerültem fel az emeletre. Másnap reggel az ébresztő hangjára éledtem fel Vicky ágyában, és cefetül éreztem magam. Hagyján, hogy tombolt bennem a másnaposság, de ráadásul ahogy körbevettek az ő dolgai, az illata, még jobban elmerültem a hiányában. Meredten bámultam a közös képünket ismét a telefonom kijelzőjén, majd bepötyögtem neki egy sms-t.

"Szeretlek!"

Csak ennyit írtam neki, nem akartam se kérlelni, se könyörögni, hogy jöjjön haza. Azt akartam, hogy tudja, a szívemben neki bérelt helye van, attól függetlenül is, hogy mi a frászt művel John-nal. Elkínzottan mentem el tusolni, majd felvettem a tegnapi ruháimat, és Dean-nel mentem be dolgozni. Szükségem volt egy új autóra, így ebédidőben kénytelen voltam elmenni egy autószalonba, hogy vegyek egy új kocsit. Semmi kedvem nem volt hozzá, szerettem a Buick-ot, és tudtam, hogy Vicky is. Egy kibaszott monoton hétnek néztem elébe, és hamar rájöttem, hogy Vicky nélkül szart sem ér az életem. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan voltam képes élni mielőtt visszajött ide. Annyira szervesen az életem része lett, hogy fájt még levegőt is venni annak tudatában, hogy kurva messze van tőlem. Gabby... arra a kígyó feleségemre még csak gondolni sem akartam...

(Dean)
  
Rohadt szar volt az én lökött kölykeimet ilyen állapotban látni. Jimmy totálisan be volt rezelve attól, hogy elveszíti Vicky-t, még csak fel sem tudta fogni szerintem, hogy apa lett, annyira nem azzal volt elfoglalva. Vicky viszont teljesen kiborult, és én nagyon féltettem az én kislányomat, mert kisebb dolgok miatt is került már válságos állapotban kórházba. Gyengének érezte magát, és én maximálisan megértettem őt, mindazonáltal reménykedtem benne, hogy ráébred, nem szaladhat el a problémái elől. Sokkal erősebb volt, mint amilyennek gondolta magát, és épp itt volt az ideje, hogy erre ő maga is ráeszméljen.

Reggel elvittem Jimmy-t dolgozni, de én nem mentem be a telepre, tovább hajtottam a kocsival, és meg sem álltam a kórházig. A parkolóban úgy helyezkedtem, hogy rálássak a bejáratra, majd felhívtam Katie-t.

- Szia kislány! - köszöntöttem, amikor felvette. - Szar napom van, nem tudok érted menni most reggel. Elboldogulsz egyedül is, vagy küldjek érted valakit?

Tudtam, hogy nem szép dolog átverni azt a nőt, aki ennyire fontos volt nekem, de véget akartam vetni Katie szenvedésének, és nem volt jobb ötletem. Vissza akartam adni neki a szabadságát, hogy nyugodtan járkálhasson, és ne érezze úgy, hogy csakis tőlem függ a biztonsága. Az utóbbi hetekben nélkülem nem ment sehová, szinte kapaszkodott belém, ami egyáltalán nem zavart, mert imádtam vele tölteni az időmet, és persze legyezgette a férfiegómat, hogy csak engem méltat abban a kegyben, hogy nem fél mellettem, de nem akartam, hogy legyen oka félni. Ki akartam ugratni a nyulat a bokorból, és lezárni ezt a dolgot egyszer s mindenkorra.

- Semmi baj, Dean. Fogok majd egy taxit, nem akarok senki terhére lenni. - felelte Katie kedves hangján, de nem tudta elfedni a félelmét. Sajnáltam őt, de az ő érdekében tettem mindent. - Átjössz délután? - ezt már nagyon halkan kérdezte.

- Persze kislány, semmi sem akadályozhat meg benne. Jó legyél! - mondtam, majd megszakítottam a vonalat.

Láttam, amint egy taxi gördül a bejárat elé nem sokára, és Katie száll be a hátsó ülésére gyorsan, alaposan körülkémlelve a környéket. Reméltem, hogy nem vett észre engem, és követni kezdtem egy kis lemaradással a sárga autót. A lakása előtt leparkolt a kocsi, Katie fizetett, majd szinte berobogott az épületbe. Én a szemközti oldalon húzódtam félre, és vártam, figyeltem. Nem kellett sokáig ücsörögnöm ott a dzsippemben, mikor egy kapucnis alak beosont a házba. Azonnal kivágódtam az autóból, átrohantam az utcán mit sem törődve a rám dudáló sofőrökkel, és felrohantam Katie lakásához.

Katie még be sem érhetett a lakása védelmébe, épp csak kioldhatta a riasztó berendezést, már utol is érte a csávó, mert épp azt a szép nyakát szorongatta, mikor odaértem.




- Katerina... - morogta neki a kapucnis srác. - Te büdös kis kurva! Miattad kellett ott rohadnom a börtönben, de most minden egyes napért megfizetsz nekem! Most nincs itt az a tata, hogy megvédjen téged... - nevetett, majd hirtelen elengedte Katie-t, és akkorát behúzott neki az öklével, hogy az én édes kicsikém eszméletlenül, vérző arccal terült el a folyosón.






Azonnal cselekedtem. Nekimentem a srácnak, lerángattam Katie-ről, majd a falhoz nyomtam, és ugyanúgy behúztam neki, csak sokkal nagyobb erővel, mint ahogyan ő tette azt a lánnyal. Katie az enyém volt, a birtoklási vágyat szinte az ereimben éreztem zubogni, így természetes késztetésnek éreztem, hogy meg kell védenem őt mindentől, leginkább ettől a szemétládától. Addig soroztam az ütéseimmel, míg teljesen harcképtelenné nem tettem őt. Amikor félig eszméletlenül elterült a padlón, bakancsommal ráléptem a fejére, és lehajoltam hozzá, hogy az szemébe nézhessek.

- Nem is rossz egy tatától ugye fütyikém? - kérdeztem vigyorogva. - Ha még egyszer ránézel erre a lányra kibelezlek. Ha idejössz, kibelezlek. Ha bármilyen módon kapcsolatba lépsz vele, akkor is kibelezlek. Töröld ki a fejedből, és jegyezd meg jól, hogy velem kell szembenézned, minden alkalommal, amikor csak lépnél felé.

Levettem a cipőm talpát róla, majd tárcsáztam a rendőrséget, és értesítettem őket a helyzetről. Amíg a járőrökre vártam, odamentem Katie-hez, az ölembe vettem a sebzett fejét, és óvatosan próbáltam élesztgetni, miközben szemmel tartottam az ellenfelemet.

- Dean, mit keresel itt? - nyöszörögte Katie.

- Haragudni fogsz rám. Ott voltam a kórháznál, és követtelek idáig. Ahogy bejöttél az épületbe, utánad jött ez a szemét. - vallottam be azonnal az ellene irányuló merényletemet.

- Ugye nem verted agyon? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. A szája felszakadt attól szeméttől kapott ütéstől, így elővettem a kabátom zsebéből egy vászonzsebkendőt, és rászorítottam a vérző ajkaira. 

- Nem, kislány. Nem vertem agyon, de nem fog többé ide jönni, és nem is fog többé zaklatni téged. - feleltem keményen.

A zsaruk megjöttek, elvitték a fiút, majd megkértek minket, hogy menjünk be a kapitányságra a nap folyamán vallomást tenni az esetről. Megígértem, hogy bemegyünk, így megbilincselték Katie támadóját, és elmentek vele. A karomba vettem a kába lánykát, úgy vittem be a lakásába, hogy ellássam a sérüléseit. Lefektettem az ágyába, szorosan mellé bújtam, és engedtem, hogy a mellkasomhoz simulva kisírja magából az elmúlt időszak minden feszültségét. Végre fellélegezhetett, és nekem ez mindent megért. Kezdtem nagyon is belehabarodni ebbe a lányba, annak ellenére is, hogy sosem gondoltam volna, hogy egy lányomkorú nőben találom meg azt, amit Allie-től sosem kaphattam meg. Katie felnézett rám, tisztelt, és feltétel nélküli szeretettel fordult felém. Gondoskodott rólam, ápolt, támaszom volt örömben és bánatban. Megérdemelte, hogy szeressék őt, és én szeretni is akartam őt. El akartam engedni Allie emlékét örökre a szívemből.


Drágáim! Meghoztam a folytatást! Remélem írtok nekem pár kommentet! Az előzőhöz is nagyon vártam a megjegyzéseket... :/ (kinek nem inge ne vegye magára!)

Csóközön, Arielle 

53. fejezet

(Jimmy)

- Gyönyörűségem... - motyogtam, majd megfogtam Vicky kezét, mely már szinte markolta a bicepszemet, és közel húztam magamhoz. Igyekeztem olyan szenvedélyesen megcsókolni, hogy a lélegzete is elálljon tőle, és ne tudjon másra gondolni, csak rám. Szükségem volt rá. - Annyira nagyon szeretlek... - nyögtem a szájába, és beleremegtem egészen a közelségébe. Tudtam, hogy hasonló érzéseket váltok ki belőle.

Minden ellenállása szertefoszlott, így gyorsan a karjaimba kaptam őt, mielőtt leállíthatott volna, és felvittem az emeletre. Gyengéden lefektettem őt az ágyra, lassan vetkőztettük le egymást pucérra, közben apró érintésekkel, lágy csókokkal kényeztettük egymást, és mikor már egyetlen ruhadarab sem volt köztünk, én óvatosan a lábai közé furakodtam, és nagyon komótosan magamévá tettem. Vicky pontosan tisztában volt vele, hogy most nekem mennyire szükségem volt erre, de egyszerűen nem tudta elengedni magát. Becsültem benne, hogy nem gondolt magára, pedig nem is olyan rég még másként viselkedett volna ebben a szituációban. Most csak azért mozdult velem egy ritmusra, hogy nekem élvezetet nyújtson. A nyakamba fúrta a fejét, csípőjével minden egyes lökésemre válaszolt, érzékien simogatta a hátam, amitől csupa libabőr lettem, de lélekben nem volt velem.

- Engedd el magad, gyönyörűm. - motyogtam a vállára, miközben apró csókokkal hintettem tele a bőrét. Mindenhol mennyei illata volt, imádtam a parfümjét, ahogy a természetességével egybeolvadt. Olyan volt nekem, mint egy ajzószer. - Ne agyalj, csak engedd el magad.

Azt akartam, hogy ugyanúgy akarjon engem, ahogyan én sóvárogtam utána. Beleőrültem volna, ha most nem szexelt volna velem. Olyan elemi gerjedelem hajtott hozzá, ami kezdett félelmetes lenni. Imádtam ezt a kis csitrit. Kezemmel felnyúltam, erőteljesen a bal mellébe markoltam, ő pedig hangosan felkiáltott. Nem okoztam neki fájdalmat, ezzel tisztában voltam, hiszen sokkal durvábban is nyúltam már a testéhez, de tudtam, most már el fogja engedni magát. Ívbe hajlott a háta, derekam köré kulcsolt lábaival mélyebbre vont magában, én pedig kis híján ettől elélveztem. Visszafogtam magam, hogy gyönyörrel tudjam beborítani a testét.

- Dugj meg, Jimmy... - lihegte. - Úgy csináld, hogy fájjon! - kérlelt.

Nem kellett többször mondania. Mintha szétdurrantotta volna az agyamat. Azonnal átváltottam, felhúztam magasra az egyik lábát, és keményen döngetni kezdtem őt, ahogyan azt kérte tőlem. A legszenvedélyesebb nő volt az életemben, és egyszerűen nem tudtam betelni vele. Már vagy százszor lefeküdtem vele, mégis minden egyes alkalom után egyre jobban akartam a következőt, és úgy éreztem, ennek sosem lesz vége kettőnk közt. Olyanok voltunk, mint a mágnes, vonzottuk egymást totálisan. Zihált az élvezettől, ahogy merev farkam ki-be járt a puncijában. A melléről felcsúszott a kezem a nyakára, megbabonázott a zöld szeme. Azt akartam, hogy teljesen átadja magát nekem, és én olyan csúcsokra juttathassam, ahová mással sosem juthat el. Kizárólagosan magamnak akartam az összes gyönyörét. Lassan elkezdtem egyre erőteljesebben szorítani a torkát. Pillantása nem engedte el az enyémet, zöld szemeiben a bizalom lángolt. Felajzotta ez a kis játék, éreztem az egyre nedvesebb punciján. Kicsit oldalra fordultam, hogy más szögben tudjam belé mélyeszteni a farkam, ezzel egy időben teljesen elzártam a légcsövében a levegő útját, ő pedig hevesen dobálva magát az ágyon akkorát élvezett, hogy biztos lehettem benne, remekül eltaláltam az erogén zónáit az ostrommal. Amikor a teste csillapodni kezdett, elengedtem a nyakát, és ő zihálva kapkodott levegő után. A szemében játszó boldog fények azonban megérték bőven ezt a próbát nekem. Gyorsan hasra fordítottam, mire ő felpucsította a fenekét neke, én pedig már belé is vágódtam. Érezni akartam azokat az édes kis utórezgéseket a puncijában. Azokért éltem szinte. Erőteljesen mozgattam a farkamon, a csípőjét kétoldalt megmarkolva, és pár pillanat múlva hangos kiáltással éltem át az orgazmust, majd rá rogytam. Teljesen erőtlennek éreztem magam. 

Sokáig feküdtünk ott az ágyon mozdulatlanul, és úgy tűnt, nem bánta, hogy kissé ránehezedtem. Apró csókok, egy-egy fáradt simogatás, nyújtottuk a pillanatokat, pedig tudtuk, hogy véget kell vetnünk ennek.Aztán Vicky finoman letessékelt engem magáról, és kikászálódtam az ágyból. Leültem az ágy végébe, és szomorúan néztem a gyönyörű, meztelen testére. Bugyi után kutatott a szekrényében. Nem akartam, hogy vége legyen kettőnk közt ennek a fantasztikus dolognak. Nem akartam, hogy megbántódjon, és végképp nem akartam, hogy megutáljon a történtek miatt.

- Jobb, ha most hazamész, Jimmy. - mondta halkan, de nem fordult felém. Felpattantam az ágyról, felé igyekeztem, de gyorsabb volt nálam ezúttal, és bemenekült a fürdőszobába, pedig nem akartam engedni, hogy kicsússzon a kezeim közül. Magára zárta az ajtót, és zuhanyozni kezdett. 

A szívem darabokban volt, és olyan erős szorítást éreztem a mellkasomban, hogy azt hittem, fel fog emészteni. Nincs annál jobb érzés, mint amikor tudod, hogy akibe szerelmes vagy, ugyanúgy oda-vissza van érted, mint te őérte. De amikor mindketten ugyanúgy szenvedtek, az leírhatatlan. Felvettem a ruháimat, majd a bakancsomat felrángattam a lábaimra, és vetettem egy futó pillantást Vicky szobájára. Megláttam az elhajított bugyiját az ágy lábánál, lenyúltam érte, majd a farmerom zsebébe süllyesztettem. Díszes helye lesz a többi között az irodám zárható fiókjában. Gyakran elővettem ezeket a bugyikat, és mindegyikről pontosan tudtam, milyen szituációban kerültek hozzám. Mind Vicky-é volt, és a legtöbbet leszaggattam róla egy forró szex előtt. 

Ránéztem a csukott fürdőszobaajtóra, végigsimítottam a tenyeremet a faajtó lapján, de nem kopogtam be Vicky-hez. Egyedüllétre volt most szüksége, vettem az adást. Neki talán még nehezebb volt ez a helyzet, mint nekem. Leeresztettem a kezemet, és döngő léptekkel elhagytam a házat. Ha Vicky-nek arra volt szüksége, hogy ne legyek most a közelében, megtettem érte. Fogcsikorgatva, de magára hagytam. Kifelé menet még egy jókorát belerúgtam a Buick-ba, majd felhívtam Rob-ot, hogy segítsen nekem elvontatni innen, de csak este ért rá, így gyalog nekiindultam a fagyos utcáknak, és visszasétáltam a belvárosi lakásba. 

Gabrielle rendet rakott az étkezőben a tombolásom után, de semmi egyebet nem tett arrébb otthon, nekem pedig nem volt kedvem jelenleg a házimunkával foglalkozni. Lerúgtam a bakancsaimat magamról, majd miután a kabátomat is felakasztottam a fogasra, a hűtőhöz mentem és összedobtam magamnak egy szendvicset. Levágódtam a nappaliban a kanapéra, feltettem a lábamat a dohányzóasztalra, és bekapcsoltam a tévét. Úgy éreztem magam, mintha egy rakás szar lennék. Egy kicseszett jót kamatyoltam a világ legszebb nőjével, mégse tudtam jobban érezni magam tőle. Talán azért, mert elküldött utána...

Gabby megjelent a hálószoba ajtajában. Hosszúujjas rózsaszín pizsama volt rajta, borzalmasan állt neki a vörös hajával, de csak futólag pillantottam rá. Nem is akartam, hogy hozzám szóljon, de ő ezzel aztán végképp nem törődött. Odajött hozzám, és leült mellém a kanapéra. Elvette a távirányítót a kezemből, mire dühösen villant rá a szemem, de nem ijedt meg tőlem, csak egyszerűen lehalkította a tévét. 

- Beszéltem a tiszteletessel. - nézett rám komoly arccal. - Dühkezelési problémáid vannak James, és el kell járnod valamiféle terápiára. 

- Nem egy hitbuzi fogja megmondani nekem, hogyan éljem az életemet. - belecsikordult a fogam is a gondolatba, hogy én egy terápiás ülésre elmenjek. Gabby-nak elment az esze. Meg tudtam volna jelenleg fojtani egy kanál vízben.

- A babának nyugodt családba kell születnie. A tiszteletes szerint nem vagy alkalmas az apaszerepre, míg ilyen kirohanásaid vannak, és nekem keresztényi kötelességem megóvni ettől a gyermekünket. - olyan komoly meggyőződéssel állította ezt, hogy be kellett látnom, ő egy fanatikus. Se logika, se észérvek nem hatottak volna rá.

- Megígérem, hogy többé nem fordul elő, Gabby. Így rendben vagyunk? - kérdeztem rá se nézve.

- Ha mégis, akkor viszont szeretném, ha elmennél egy szakemberhez. - nem szállt le a témáról, én pedig kezdtem megint ideges lenni. Felsóhajtottam, és csak azután válaszoltam. Nem igaz, hogy nem veszi észre magát.

- Oké. - vontam vállat hanyagul.

- Mostanában nagyon furcsán viselkedsz, James. - jegyezte meg. Közelebb ült hozzám, kivette az üres tányért a kezemből, letette a kis asztalkára, és hozzám bújt. Életemben először viszolygás fogott el a közelségétől, és legszívesebben elhúzódtam volna tőle. - Nem vagy boldog velem?

- Olyan feleség vagy, akit alig látok, és ha itthon vagy, akkor sem törődsz velem. Nem beszélted meg velem ezt a gyerekvállalást sem, és ez iszonyúan kiakasztott. - fordultam felé, és igyekeztem uralkodni magamon. - Azt se tudom, mikor voltál hajlandó legutóbb szexelni velem... 

- Akkor fogant a baba, mikor hazajöttél New Orleans-ből. - mondta pirulva. - Túl vagyunk a 12. héten, és szeretném, ha a következő vizsgálatra eljönnél velem.

- Eljövök, csak szólj előre, hogy mikor lesz. - egyeztem bele fásultan. Tőrbe csalt, mert New Orleans után valóban lefeküdtem vele egyszer, de csak azért, mert ő akarta, és nem akartam hirtelen dobbantani a házasságomból. Akkor még nem tudtam pontosan hogyan is érzek Vicky iránt. A többi dologról említést sem tett, ami jellemző volt rá. Megint csak arról beszéltünk, ami neki volt fontos.

- Még mindig haragszol rám? - kérdezte, és szorosabban bújt hozzám. Ez volt az a pont, amikor már nem bírtam elviselni, hogy hozzám ér. Elhúzódtam, és felálltam.

- Szeretni fogom ezt a kisbabát, mert az én vérem, és ő nem tehet róla. De ne felejtsd el, hogy én nem akartam őt. És ezek után kettőnk közt semmi sem lesz olyan, mint volt. - néztem rá megvetéssel a szememben. - Túl messzire mentél ezzel a húzásoddal, és belekényszerítettél egy olyan dologba, amit én nem akartam. Jó pofát meg aztán nem fogok vágni hozzá még a te kedvedért sem. - közöltem vele, majd ismét öltözködni kezdtem.

- Most meg hová mész? - kérdezte aggódva.

- Összetörtem a kocsimat. - feleltem a bakancsom felhúzása közben. - El kell vontatnom onnan, ahol hagytam. Ne várj meg...

Ezzel felkaptam a kabátomat, és már ott sem voltam. Taxit fogtam, azzal vitettem magam Dean házához. Titkon reméltem, hogy Vicky-vel tölthetem az estét, és sikerül valamit kitalálnunk erre a faramuci helyzetre együtt, de Dean egyedül volt otthon, és Vicky autója is eltűnt. Rácsörögtem Rob-ra, átjött a furgonjával, és Dean segítségével sikeresen elvontattuk a Buick-ot egy szerelő műhelyébe, aki alkatrész áron megvette tőlem. Kipakoltam belőle a cuccaimat, majd hagytam, hogy Rob visszavigyen Dean-hez. Útközben persze alaposan kiveséztük a történteket, és ő ugyanolyan tanácstalanul állt a problémáimhoz, mint ahogyan én is. Vicky még mindig nem volt sehol, mikor visszaértünk a házhoz, és kezdtem emiatt nagyon pipa lenni. Leültem Dean mellé a teraszra, rágyújtottam. Összehúztam magamon a kabátot, nagyon hideg volt.

- Hol van a lányod? - kérdeztem félve.

- Elment. - felelte Dean közömbös hangon. Majdnem agyvérzést kaptam ettől az egy szótól. Félelem kúszott a bordáim közé, és összeszorította a szívemet.

- Hova? - nyögtem ki halkan. - Miért? Mennyi időre?

- Meg kell értened őt, Jimmy. - nézett rám Dean komolyan. - Most nagyon fontos, hogy milyen minőségben beszélsz vele, hogyan állsz hozzá a viselkedéséhez. Ő beteg, és ezt te is pontosan tudod.

- Vicky tök normális. - vetettem ellen.

- Vicky nagyon is labilis személyiség. Ezt te is pontosan tudod, fiam. Ma olyan mértékben kiborult, hogy azt te el sem tudod képzelni. Nem tudom, mi történt közöttetek, míg én elvittem Katie-t a kórházba, de úgy viharzott el innen, mintha üldöznék. - hátrasimította rövidre nyírt haját, mélyet sóhajtott. - Korábban minden ilyen szituációban kárt tett magában, vagy öntudatlan állapotba került, és totálisan kifordulva magából rögtön a pszichiátriára került. - nem volt könnyű ezt Dean-től hallani. Ezt az oldalát nem ismertem Vicky-nek, és ő sem mesélt róla nagy részletességgel. Aggódni kezdtem érte, féltettem őt. Miattam került ilyen állapotba, és felelősnek éreztem magam iránta.Megpróbáltam felhívni, de nem vette fel. Dean-nel bementünk a házba, idegesen mászkáltam fel-alá a nappaliban, miközben ő meccset nézett. Órák teltek el így, besötétedett már, mire hajlandó volt felvenni a rohadt telefonját.

- Szia. - mondta halkan a készülékbe.

- Tucatszor hívtalak Vicky, hol a francban vagy? - mennydörögtem. Nem akartam így ráförmedni, de addigra elszállt az agyam. Betett nekem ez a mai nap rendesen.

- Úton vagyok. - felelte tömören.

- Bővítsd gyönyörűm, mert kibaszottul be fogok pipulni. - próbáltam ugyan visszafogni magam, de nem igazán sikerült. Nem láttam már a pipától.

- Szükségem van egy kis térre, Jimmy.

- Hova mentél? - kérdeztem, de volt egy balsejtelmem.

- John-hoz tartok. - vallotta be az igazságot, mire elkáromkodtam magam. Már nem csak ideges és mérges voltam, hanem féltékeny is. Bárkivel szívesebben tudtam volna Vicky-t biztonságban, mint a volt szeretőjével.

- Hogy vagy képes erre, Vicky? - förmedtem rá. - Neked semmit sem jelentett ez az együtt töltött idő? Amint beüt a krach te rögtön rohansz John-hoz? Mi a jó francot oldasz meg ezzel? Párszor megdugatod magad vele, és akkor minden rendben lesz? Visszajössz egyáltalán? Hogy voltál képes itt hagyni engem? Nem bírom nélküled ezt végigcsinálni! - csak mondtam, és mondtam, ő pedig már zokogott. 

- Jimmy, gondold már végig az én szemszögemből ezt az egészet! Egy kibaszott hétre mentem el Vancouver-ből, mivel totálisan ki vagyok borulva, és nem akarok a közeledben lenni, mert akkor szétszakad a szívem, és beledöglök ebbe az egészbe! - kiabálta a telefonba ő is. - Nem vagyok olyan erős, mint amilyennek gondolsz. Én egyszerűen kevés vagyok ahhoz, hogy végignézzem, ahogy egy másik nő gyereket szül neked. Sajnálom... - mondta, majd megszakította a hívást.

Észre kellett volna vennem, hogy elgyengült. Tudnom kellett volna, miként kell őt kezelnem egy ilyen helyzetben. Tekintettel kellett volna lennem az ő szükségleteire. Erre én mi a jó francot csináltam? Megdugtam, ahogy egy kurvát szokás, majd magára hagytam, mert úgy gondoltam, erre volt szüksége. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, és ezzel John karjaiba taszítottam.

Drágáim!

Meghoztam a friss fejezetet. Remélem, írtok nekem pár sort! 

 Csóközön, Arielle

U.I.: a fejezet írása közben az alábbi dalokat hallgattam, és kb. ezek híven tükrözik is Jimmy lelki világát. Úgyhogy mondjuk, ezek szólnának most Jimmy lejátszójában: