50. fejezet (JUHÉÉÉÉ!!!)

(Jimmy)

Teljes erőből bebasztam magam mögött a lakás ajtaját,  az sem érdekelt, ha tokostól kiszakad utána. Olyan dühös voltam, hogy kis híján felborítottam Gabby-t is az asztallal együtt, pedig sosem ütöttem volna meg egy nőt azok után, amin szegény édesanyámnak keresztül kellett mennie. Elvből elítéltem az ilyesmit. 

Amiket Gabby mondott nekem az imént, totálisan kiakasztották az agyamat. Meg kellett volna beszélnie velem ezeket dolgokat, mielőtt önkényesen eldöntötte volna, hogy gyereket vállalunk. Arra sem emlékeztem már, hogy mikor feküdtem le vele utoljára, így azt sem tudtam volna megsaccolni, hogy milyen idős terhes lehetett, de abban biztos voltam, hogy sosem vállalkozna abortuszra. A kórházban sem vállalta el az ilyen műtétek elvégzését, a vallására hivatkozva. 

Nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni. Gabby most mindent más fénybe helyezett ezzel a vallomással. Nem mondhattam meg neki, hogy vége, hiszen közölte velem, hogy terhes, de ez nem azt jelentette, hogy vele is kellene maradnom. Tanácstalannak éreztem magamat. Nem tehettem meg ezt még egyszer Vicky-vel! Egy csomót küszködtem vele, mire végre eljutottunk idáig, és kölcsönösen ráébredtünk, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy bármi kettőnk közé állhasson, és most mégis egy olyan helyzetben találtam magam, amivel nem tudtam mit kezdeni!

Bevágtam magam a kocsimba, céltalanul róttam a köröket a városban, egyik sarokról fordultam a másikra, üvöltött a zene, én meg időnként ordítottam egy jó nagyot, és csapkodtam a kormányt. Tehetetlennek éreztem magam, és odázni akartam a percet, amikor Vicky elé kell majd állnom, és mindezt elmondani neki. 

A céltalan bolyongás közepette a temetőnél találtam magam, leparkoltam, majd meg sem álltam édesanyám sírkövéig. Zsebre tett kézzel álldogáltam ott, nem is tudtam, miért jöttem éppen ide, majd leguggoltam, és halkan beszélni kezdtem a márvány táblához, melyen cikornyás betűkkel a neve szerepelt. 

- Mama most nagyon szeretném, ha itt lennél velem. - motyogtam a hideg levegőbe párát képezve. - Az életedet adtad azért, hogy én élhessek, mégis mindent sikerül elbasznom. - sóhajtottam fel elkeseredetten. - Mégis mi a jó francot csináljak most, Mama? - kibuggyant egy könnycsepp a szememből, de zaklatottan letöröltem, és egy utolsó fájdalmas pillantást vetve anya örök nyughelyére hirtelen hátat fordítottam neki, és visszamentem a kocsimhoz. 

Úgy döntöttem, nem halogathatom a dolgot, el kell mondanom Vicky-nek, és majd együtt kitaláljuk, mihez kezdhetünk ebben a képtelen helyzetben. Kész voltam elhagyni Gabrielle-t akár terhesen is, belementem volna egy bizonyára roppant macerás válásba, még a gyerek iránti jogaimért is kész lettem volna harcba szállni, csak Vicky maradjon mellettem...

Gabby tönkre akarta tenni engem. Az egész életemet felforgatta, és bennem még mindig az a vad düh tombolt, mint fél órával ezelőtt. Nem tudott csillapodni, és úgy éreztem, szétrobbanok az idegtől. Dean felhajtóján a Buick kereke megcsúszott a jégen, én pedig kanyarodás közben elvesztettem az uralmat az autó felett, így az teljes erővel nekicsapódott a kerítésnek. Szitkozódva pattantam ki belőle, elég volt egy pillantás a kocsim elejére, hogy felmérjem, elég rendesen összetörtem. Becaplattam Dean régi műhelyébe, és rögtön magamhoz is vettem az ajtó mellől a régi baseball ütőjét. Visszatértem a Buick-hoz, és módszeresen, egyre erősebb ütésekkel szétvertem. Le kellett vezetnem a feszültséget. Ütöttem a kasztnit, repkedtek az üvegdarabok az ablakokból, rúgtam időnként egyet az oldalába, és egyre több horpadást okoztam.

(Vicky)

Miután Jimmy elment, hogy lezárja Gabrielle-lel ezt az egész dolgot, kicsit aggódni kezdtem. Az érzései felől irántam nem volt abszolút kétségem, többször is bebizonyította már, hogy valóban szeret engem, és én bíztam benne. Ezúttal nem fog engem cserben hagyni, és miénk lesz a boldog befejezés, hisz a kezdetektől fogva odavoltunk egymásért. Nem volt tökéletes pasi, de szeretett engem, és egy pillantásától is tűzbe borultam. Nekem ő volt a legjobb, és mindig is az lesz. Bolond voltam, amikor évekig abba a hitbe ringattam magamat, hogy mással nekem sokkal érdemes lennem, mint vele. Fel kellett nőnie hozzám, és nekem is meg kellett találnom magamat, hogy újra egymásra találhassunk. 

Apa és Katie pirítóst majszoltak, de még eközben is összedugták a fejüket, és sutyorogtak. A konyhapultnak támaszkodva néztem őket, és melegség töltötte el a szívemet. Olyan aranyosak voltak! Katie egészen megváltozott, mióta apa és ő kavarni kezdtek. Mikor visszajöttem, olyan kis visszahúzódó volt, és a brancson kívül nem is nagyon foglalkozott az emberi kapcsolatok létesítésével. Most viszont felbátorodott, és egyre merészebb lett. Gondolom, nem könnyű túltenni magát rajta, hogy megerőszakolták, és azon sem, hogy emiatt sosem szülhet gyereket, de úgy tűnt, apa nagyon jó hatással volt rá. Hiába volt több év korkülönbség köztük, remekül kijöttek egymással, és nagyon jó volt apát végre megint boldognak látni. Reméltem, hogy végre elfeledteti vele Katie az anyámat, és ők ketten együtt fogják majd leélni az életüket.

- Most akkor felvállaltan is együtt vagytok? - törtem meg a csendet a konyhában. Hol apára, hol Katie-re néztem, mert olyan zavarba jöttek, hogy nem tudtam melyiküktől várjak választ a kérdésemre.

- Úgyis mindenki azon csámcsog, hogy van valami köztünk, akkor meg minek csinálnánk úgy, mintha nem lenne? - mosolygott rám végül apa. Elmosolyodtam, rákacsintottam Katie-re.

- Nagy spíler az öregem, mi?

- Dean a legrendesebb férfi, akit valaha ismertem. - vetette ellen Katie kissé pirulva, miközben cuppanós puszit nyomott apa arcára.

-  Remélem, összejön ez nektek. Komolyan. - néztem szigorú tekintettel apára. - Jó rátok nézni!

Elmondtam, amit akartam, így elindultam az emeletre a szobámba. Beágyaztam, kicsit összepakolásztam a szanaszét levő dolgaimat, gondolatban már Jimmy cuccainak keresgéltem helyet, majd felöltöztem. A telefonom kijelzőjére elég sűrűn rápislogtam, nehogy lemaradjak Jimmy üzenetéről, de hiába nézegettem, nem jelentkezett.
 

Visszamentem így a konyhába, beálltam Nana mellé a pulthoz, hogy segítsek neki a húst bepanírozni az ebédhez, miközben ő a köretet készítette el. Már az utolsó szeletnél tartottam, mikor furcsa csattanást hallottam. Kinéztem az ablakon, és megláttam a Buick-ot a kerítésbe fúródva, majd Jimmy-t, ahogy visszamegy az autóhoz apa baseball ütőjével, és elkezdi szétverni a sérült kocsit. Jeges rémület szorította össze a szívemet, és sokáig nem tudtam megmozdulni sem. Apa felpattant a konyhaasztaltól, ledobta az eddig olvasott újságját, és kiment az udvarra. Ekkor már én sem tudtam türtőztetni magam, így megtöröltem a kezeimet, váltottam Katie-vel egy aggódó pillantást, majd miután felvettem egy bélelt bundacsizmát, és egy kötött pulóvert is magamra kanyarítottam, kimentem én is.

Apa ekkora már kivette Jimmy kezéből a baseball ütőt, messzire hajította, hogy el se érje, de ő így a lábával kezdte rugdosni a vezető ülés ajtaját. Olyan dühös volt, amilyennek eddig még sosem láttam.

- Jimmy... - szóltam halkan, mire lefagyott. Lassan hátrafordult, gyönyörű, barna szemeiben a puszta fájdalom szinte tapintható volt. Belesajdult a szívem, hogy így kellett látnom őt. Apa sután magához ölelte őt, próbálta csitítani, de Jimmy nem volt képes visszaölelni őt. Csak engem nézett, és úgy tűnt, hogy közben darabjaira hullik. 

- Fiam... - szorította meg apa a karját, de ő csak megrázta a fejét, és nem emelte el rólam a tekintetét. Apa megveregette a hátát, majd visszament a házba. Szótlanul álltam vele szemben, mindössze 3 méter választott el tőle, de én képtelen voltam megmozdulni. Valami borzalmas dolognak kellett történnie, hogy így le volt törve.

- Jimmy... - szólítottam meg még egyszer. Tekintete elhomályosult, térdre rogyott, én pedig azonnal odarohantam hozzá. Letérdeltem elé a hóba, nem foglalkoztam a dermesztő hideggel. Átöleltem őt, a karomban ringattam, és apró csókokat nyomtam a halántékára. Úgy dajkáltam, mintha egy megbántott kisgyerek lett volna, ő pedig görcsösen kapaszkodott belém. - Mi történt, Jimmy? Megrémítesz... - mondtam neki halkan. Nem hazudtam, a gyomrom összeszorult, és úgy éreztem, menten elhányom magam, ha nem mondja el mi a fene történt. 

- A feleségem egy álnok kígyó... - nyögött fel. Még szorosabban bújt hozzám, a nyakamba fúrta a fejét, mélyeket lélegzett. -  Olyan jó illatod van, szeretnék így maradni örökre!

-  Fura vagy, Jimmy. Megfagyunk, ha itt maradunk. - vetettem ellen, és betettem a karjaimat a kabátja alá, mert már kezdtem fázni. - Mi van Gabby-val? - kérdeztem rá. Túl akartam esni ezen mielőbb. Apa visszajött, rám borította a kabátomat, és nem tágított, tudni akarta miért borult ki Jimmy.

-  Gabby kibaszott velem. - kezdett bele végre Jimmy. Annyira motyogott, hogy nagyon fülelnem kellett nekem is, és apának is, hogy értsük, miről beszél. - Nem is volt sanszom elmondani, amit akartam. Ahogy hazaértem, közölte, hogy terhes... - megmerevedtem, és szinte azonnal el akartam tolni magamat Jimmy-től, hogy legyen egy kis terem értelmezni a hallottakat, de ő nem eresztett el. Vasmarokkal tartott engem, közelebb húzott magához, és olyan szorosan ölelt, hogy úgy éreztem, kipréseli belőlem a szuszt. 

- Eressz el... Megfojtasz! - mondtam nyögve.

- Ne Vicky, ne hagyj itt... - könyörgött.  Sosem láttam még Jimmy-t. Teljesen kétségbe volt esve miattam. - Te vagy az életem, nem akarlak elveszíteni. Nem tudtam, hogy fel akarja csináltatni magát velem. Arra se emlékszem, hogy mikor feküdtem le vele utoljára. Csak dereng, hogy talán New Orleans után, vagy előtt. - visszaöleltem.

- Semmi baj, szivikém. - puszilgattam meg  a nyakát. - Gyere menjünk be a melegbe, és beszéljük meg.

- Nem hagysz el engem, ugye? - kérdezte. Olyan volt, mint egy 5 éves kisgyerek. 

- Mit tervezel ebben a helyzetben? - tértem ki a válaszadás elől.

- Apasági teszt, válás, gyermekelhelyezési per... - sorolta. - Nem akartam ezt az egészet. Majdnem fellöktem Gabby-t a konyhaasztallal együtt, olyan mérges lettem. Kurvára nem beszélte ezt meg velem, és én nem akartam gyereket tőle.

- Jimmy, figyelj rám! - erőszakkal elemeltem a fejét a nyakamból, kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. - Az a pici élet nem tehet róla, hogy milyenek a fogantatási körülményei. Tükörbe tudnál nézni, ha elhagynád a gyerekedet egy nő miatt? 

- Te nem egy nő vagy! - villant a szeme haragosan. - Te vagy életem szerelme!

- Gondolj a kisbabára! Olyan apuka akarsz lenni, aki nem láthatja a gyerekét? Én tudom, milyen érzés ilyen gyerekként élni, apa pedig tudja, milyen érzés ilyen apának lenni. - intettem apa felé, aki szomorú arccal bólintott. - Nem akarhatod ezt a gyerekednek. 

- Téged akarlak. - felelte elkínzott arccal.

- Mikor a mi babánkat vártam, azt gondoltam, hogy te mindent megtennél érte. Harcolnál mellettem, segítenél nekem. Szeretted volna a mi picikénket.

- Igen, úgy lett volna. - bólogatott.

- Ez a pici élet nem ugyanezt érdemli? - néztem rá könnyes szemekkel.

- Gabby-t el tudnám hagyni, de a kisbabát sosem. - ismerte be végre, amit én kezdetektől fogva tudtam. 

- A te gyereked, és szüksége lesz rád. Ha velem maradsz, nem láthatnád sosem, és Gabby elvinné messzire. - potyogtak a könnyeim, de addigra már Jimmy-nek is. Apa letérdelt mellénk, és Jimmy vállára tette a kezét.

- Melletted állok. Nem leszel egyedül. - biztosította.

- Szétbaszta az egész életemet ez a nő... - hajtotta le Jimmy a fejét. Könnyei a combomra hullottak. 

Úgy éreztem, összetörik az egész kis világom, de nem hagyhattam, hogy Jimmy meggondolatlanul döntsön miattam. Sosem bocsátottam volna meg neki, ha elhagyta volna a gyerekét, és nem vettem volna a lelkemre ezt a dolgot. Megváltozott egy csapásra minden, és nekünk alkalmazkodnunk kell ehhez a helyzethez. Nem tehettem mást. Észhez kellett térítenem. Később majd megkeresem azt a kibaszott baseball ütőt, és megsorozom vele én is a Buick-ot, de most itt kellett lennem vele, hogy támaszkodhasson rám. Nem az én érzéseim számítottak most, csak és kizárólag az övéi. Ezt tette velem a kibaszott szerelem. Jimmy Buck, mihez kezdjek én teveled? 


Drágáim!
Meghoztam az új fejezetet, remélem írtok nekem pár sort! A héten még lesz új fejezet, kicsit ez most rövidre sikeredett, de ma mindenképp akartam frissíteni, és ennyire futotta tőlem.

Csóközön, Arielle