51. fejezet

(Vicky)

Betámogattam az összetört Jimmy-t a házba, főztem neki egy jó erős kávét, és leültem vele a nappaliban a kanapéra. Apáék csendben befejezték az ebéd elkészítését, de mi hagytuk, hogy nélkülünk egyék meg. Olyan gyomoridegem volt ebben a pillanatban, hogy gondolni sem tudtam az evésre, Jimmy pedig még nálam is feldúltabb volt, így ő sem akart enni. Hozzábújtam, szorosan öleltem magamhoz, és csak hagytam, hogy ő ugyanezt tegye velem.

Képtelen voltam csak úgy elengedni őt. Olyan nehezen találtunk vissza egymáshoz! Mióta az eszemet tudtam, szerelmes voltam Jimmy-be, és bár pár évig elnyomtam magamban ezt az érzést, most lángolt bennem az iránta érzett szerelem. Egy kibaszott hullámvasút volt az egész életem, és most úgy éreztem, nekem egyáltalán nem jár a happy end-es csomag. Az az álszent áspiskígyó Gabrielle elvett tőlem mindent, amire vágytam. 

Mióta újra közel kerültünk egymáshoz Jimmy-vel, elkezdtem olyan dolgokra áhítozni, mint kapcsolat, saját család. Nem mertem ugyan még ezt feltárni Jimmy előtt, mert nem akartam, hogy azt érezze sürgetem,  és egyik házasságból egy másikba hajtanám, de szerettem volna, ha egy közös kis életet építettünk volna fel. 

Sokat álmodoztam arról, milyen lesz majd, amikor Jimmy elhagyja Gabrielle-t. Ideköltözött volna hozzánk, szépen lassan összecsiszolódtunk volna, és nagyon is boldogan éltünk volna együtt. Közös nyaralásokat tervezgettem, gyönyörű pillanatokat, amikre öreg korunkban szívesen emlékeztünk volna vissza, és egy baba... Gabrielle azt vette el tőlem, amire a leges-legjobban vágytam!

Én akartam az a nő lenni, aki Jimmy Buck-nak gyereket szül! Jimmy egy különleges férfipéldány volt, nem mindennapi stílussal, és az összes nő a lábai előtt hevert, aki csak találkozott vele. Egy ilyen pasinak csakis tökéletes gyereke születhetett, és én akartam az lenni, aki ezt a kis csodát kihordja a szíve alatt. Viszont nem tudtam elsiklani afelett, hogy Gabrielle magzata ugyanúgy Jimmy-é is, tehát nem utálhattam. Gabby-t szemrebbenés nélkül gyűlölhettem, de azt a kis életet képtelen voltam. Jimmy gyermeke volt, és én ugyanúgy szeretni fogom őt is, mint ahogy az apját. 

Tisztában voltam vele, hogy mennyire nehéz lesz számomra mindezt végigcsinálni, de nem hagyhattam, hogy Jimmy elhagyja a babát. Az a kígyó örökre elválasztotta volna merő bosszúból a gyereket tőle, ő pedig szenvedett volna egész hátralévő életében, és talán engem okolt volna érte. Egyszerűen nem engedhettem meg neki, hogy engem válasszon. Nem lett volna fair egy még meg sem született bébivel szemben, akinek szüksége volt az édesapjára is. 

Keményen tartottam magam, nem borulhattam ki, amikor itt volt ő is velem, mert akkor tutira meggondolta volna magát, pedig egy kibaszott cunami tombolt bennem. Össze-vissza csapongtak a gondolataim, nem tudtam volna semmi értelmeset mondani, de úgy láttam, Jimmy-nek erre nem is volt szüksége, csak hogy itt legyek vele, és öleljem. Hosszú percekig maradtunk ebben a pózban, simogattam azt a finom, selymes kis haját a tarkóján. 

Időközben Katie elment dolgozni, apa elvitte kocsival a kórházba, Nana pedig átment Melanie-hoz hogy megdajkálja egy kicsit a kis Robbie-t. Kettesben maradtunk, és én féltem, hogy Jimmy egyszer csak ki fog bontakozni az ölelésemből, és örökre itt hagy engem egyedül. El sem tudtam képzelni az életemet nélküle már. Minden olyan este, amikor egyedül kellett lefeküdnöm borzalmas volt, és alig vártam, hogy a felesége ügyeljen, és ő velem alhasson. Nem a szexen volt a hangsúly a kapcsolatunkban, bár az is frenetikus élmény volt, sokkal inkább az érzelmeken. Mindennél többet jelentett nekem a közelsége, a jelenléte. Már attól jól éreztem magam, ahogy hallgattam a csobogó vizet a fürdőben, tudva, hogy ő zuhanyzik tőlem 3 méterre. 

- Be fogok dilizni... - suttogta nagy sokára Jimmy a hajamba. - Tudom, hogy el kellene engednem téged, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem tudok visszamenni ahhoz a förtelmes nőszemélyhez, és asszisztálni neki ehhez az egész szarsághoz.

- Jimmy, minden rendben lesz. - csitítgattam, de persze nem tudhattam, hogy tényleg úgy lesz e. - Itt vagyok melletted, nem hagylak cserben. 

- Nem várhatom el tőled, hogy csináld ezt végig! - elhúzódott, és én hirtelen fázni kezdtem a teste melege nélkül. Összehúztam magamon a kötött kardigánomat, félve néztem a barna szemeibe.

- Nem kell elvárnod, mert saját magamtól félre állok. - szegtem fel a fejemet dacosan. Titkon reméltem, hogy hagyni fogja nekem ezt, mert egyetlen szavára is ugrottam volna a karjaiba.

- Nem akarlak elveszíteni. - keményen nézett rám, belesajdult a szívem a szavaiba.

- Szeretlek Jimmy, és gúnyt űznék ebből az érzésből, ha hagynám, hogy engem válassz a gyerekeddel szemben. - felálltam, távolabb kellett kerülnöm tőle.

- Nem akartam, hogy egyáltalán létezzen... - pattant fel dühödten. Teljes mértékben megértettem a heves reakcióit, én is tomboltam volna a helyében.

- Ezen kár agonizálni faszfejkém, hiszen már létezik. - simítottam végig szelíden a karján. - És amint meghallod a kis szívét verdesni az ultrahangos vizsgálaton, meg fogod érteni, miért tartok ki ennyire amellett, hogy vele kell lenned. - könnyes lett a szemem, de erősen tartottam magam, és nem kezdtem sírni.

- Gyönyörűségem... - megfogta a kezemet, mely már szinte markolta a bicepszét, és közel húzott magához. Olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy úgy éreztem, még a szívem is elfelejtett dobogni, annyira azt szerettem volna, hogy sose érjen véget ez a pillanat. Egészen elgyengültem, csak Jimmy tudott ilyen állapotba hozni. - Annyira nagyon szeretlek... - nyögte a számba, én pedig képtelen voltam bármi értelmeset kinyögni, olyannyira elvette az eszemet a csókja.

Minden ellenállásom szertefoszlott, némán tűrtem, hogy a karjaiba kapjon, és felvigyen az emeletre. Olyan gyengéden fektetett az ágyamba, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem a mellkasomban. Minden mozdulatából sugárzott az irántam érzett szerelme, és én percről percre összetöröttebbnek éreztem magamat. Lassan vetkőztettük le egymást pucérra, közben apró érintésekkel, lágy csókokkal kényeztettük egymást, és mikor már egyetlen ruhadarab sem volt köztünk, Jimmy óvatosan a lábaim közé furakodott, és nagyon komótosan magáévá tett. Tudtam, hogy szüksége volt rám, így nem ellenkeztem egy pillanatra sem, de egyszerűen nem tudtam elengedni magamat. Minduntalan az járt a fejemben, hogy most utoljára tehetjük ezt egymással, mert ő vissza fog menni a belvárosi lakásba, és fel fogja venni az újdonsült apuka szerepét magára, én pedig itt fogok maradni egyedül. Örömet akartam szerezni neki mindenképp, és nem érdekelt, ha nekem ez most cseppet sem esett jól. 

Minden álmom, minden vágyam, a ki nem mondott dolgok ködbe vesztek. Teljes letargiába kerültem, és pánikhangulatba estem, ha arra gondoltam, mihez kezdhetnék Jimmy nélkül. Mintha a kibaszott univerzum is összeesküdött volna kettőnk ellen! Ez annyira nem volt igazságos! A nyakába fúrtam a fejemet, csípőmmel minden egyes lökésére válaszoltam, érzékien simogattam a hátát.

- Engedd el magad, gyönyörűm. - motyogta a vállamra Jimmy, miközben apró csókokkal hintette tele a bőrömet. - Ne agyalj, csak engedd el magad.

Kezével felnyúlt, erőteljesen a bal mellembe markolt, én pedig hangosan felkiáltottam. Nem okozott erős fájdalmat, de a kéjes érzés végigcikázott a testemen. Ívbe hajlott a hátam, dereka köré kulcsolt lábaimmal mélyebbre vontam magamban.

- Dugj meg, Jimmy... - lihegtem. - Úgy csináld, hogy fájjon! - kérleltem.

Képtelen lettem volna most szeretkezni vele, kemény dugásra volt szükségem, hogy elfelejtsem ezt az egész szarságot. Olyan kemény dugásra, amitől kék-zöld foltok keletkeznek a testemen, hogy másnap is érezzem, miben volt részem, és jó darabig ne tudjam elfelejteni azt. Jimmy-t nem kellett erre kétszer kérnem. Azonnal átváltott, felhúzta magasra az egyik lábamat, és keményen döngetni kezdett engem. Ziháltam az élvezettől, ahogy merev farka ki-be járt a puncimban, és pont a megfelelő helyeken ért hozzám ott bent. A mellemről felcsúszott a keze a nyakamra, megbabonázva nézett a szemeimbe, majd lassan elkezdte egyre erőteljesebben szorítani a torkomat. Alig kaptam levegőt, de bíztam benne, tudtam, hogy nem bántott volna sosem, és nem mellesleg annyira begerjedtem ettől, hogy még magam is meglepődtem tőle. Kicsit oldalra fordult, hogy más szögben tudja belém mélyeszteni a farkát, ezzel egy időben teljesen elzárta a légcsövemben a levegő útját, én pedig hevesen dobálva magamat az ágyon akkorát élveztem, mint még soha eddigi életemben. Pont, mikor kezdett a légszomj zavarni, elengedte a nyakamat, az éltető oxigén megtöltötte a tüdőmet, és én zihálva lubickoltam az utórezgések keltette kellemes pillanatokban. Jimmy gyorsan hasra fordított, felpucsítottam a fenekemet neki, ő pedig már belém is vágódott. Erőteljesen mozgatott magán a csípőmet kétoldalt megmarkolva, és pár pillanat múlva hangos kiáltással élte át az orgazmust, majd rám rogyott. 

Sokáig feküdtünk ott az ágyon mozdulatlanul, ő rajtam, de nem bántam. Éreztem őt, és csak ez volt a lényeg. Apró csókok, egy-egy fáradt simogatás, nyújtottuk a pillanatokat, pedig tudtuk, hogy véget kell vetnünk ennek. Megint nekem kellett erősnek lennem, pedig tisztában voltunk vele, hogy neki kellene, hogy ez jobban menjen, hisz én voltam a labilis személyiség. Szívtelennek éreztem magam, amikor finoman letessékeltem magamról, és kikászálódtam az ágyból. Úgy ült ott a takaróm csücskénél, mint egy durcás kisgyerek, akitől elvették a legszebb játékát. Beletúrtam a szekrényembe, hogy ne kelljen rá néznem, mert akkor elgyengültem volna, és kivettem egy tiszta bugyit a fiókból.

- Jobb, ha most hazamész, Jimmy. - mondtam halkan, de nem fordultam felé. Hallottam, hogy felpattant az ágyról, és biztos voltam benne, hogy felém igyekezett, de gyorsabb voltam nála ezúttal, és bemenekültem a fürdőszobába. Magamra zártam az ajtót, gyorsan megnyitottam a zuhany csapját, hogy azt higgye tusolok, és minél előbb elmenjen innen. Nekidőltem az ajtónak, hallgatóztam. Amikor meghallottam a bakancsa döngését a szobám padlóján, már gyűlni kezdtek a könnyek a szememben, de csak akkor kezdtek kipotyogni onnan, amikor hangosan becsapta az ajtót maga után. Lecsúsztam az ajtón a kőre, átkaroltam magamat, és hangosan zokogni kezdtem. 

Kiengedtem magamból minden fájdalmat, és elsirattam az újra megtalált boldogságomat. Mikor már könnyem sem maradt, bemásztam a zuhany alá, tisztára suvickoltam magam, majd meredten bámultam a törölközőbe bugyolált tükörképemet. Megint előjött a késztetés, hogy kárt tegyek magamban, azzal enyhíthettem volna a szívemet mardosó fájdalmon. Kotorászni kezdtem a kis szekrényben a tükör alatt, és mikor megtaláltam a keresett ollót, kicsit jobban éreztem magam. Azonnal a kezembe vettem egy vastag hajtincset, hogy levágjam, de megdermedtem a mozdulat közben. Kiejtettem az ollót a kezemből, hangos csattanással landolt a mosdókagylóban. 

Apára gondoltam. Nem tehettem ezt vele. Nem érdemelte azt, hogy úgy lásson engem. Szétcincálhatom a hajamat, de attól nem fogom jobban érezni magam, csak rosszabbul. Szétvagdoshattam volna a karomat is újból, de azzal sem értem volna el semmiféle változást. Apa szívrohamot kapott volna, ha így kellett volna engem látnia. Ledobtam magamról a törölközőt, kisiettem a fürdőből, és gyorsan felöltöztem. A hajamat nem szárítottam meg, csak összecsavartam, és egy hajgumival a fejem tetejére rögzítettem. Elővettem az egyik kézi utazótáskámat, és belehajigáltam a legszükségesebb cuccaimat. Nem akartam sok mindent magammal cimbászni, és sietni is szerettem volna. Amikor ezzel megvoltam, elővettem a telefonomat, és felhívtam azt az embert, akiről tudtam, hogy segíteni tud rajtam. John az első csengésre felvette a telefont nekem, én pedig elhadartam a helyzetjelentésemet. Mikor lefixáltunk mindent, bontottam a vonalat, és apát tárcsáztam.

- Szia kincsem, úton vagyok már hazafelé. - mondta apa a telefonba.

- Apuci... - megint sírni kezdtem, pedig azt hittem, hogy már nincs több könnyem.

- Vicky, mindjárt otthon vagyok, nem lesz semmi baj! - hadarta, amint meghallotta a hangomban rejlő fájdalmat. - Ott leszek veled, számíthatsz rám! Nem viszlek orvoshoz, ha nem szeretnéd, bármit megteszek, csak ne sírj! - nagyon aggódott, és utólag is örültem, hogy nem gyengültem el a fürdőben.

- Apa, adsz nekem egy hét szabadságot? - hüppögtem.

- Annyit adok, amennyit csak szeretnél! Tudtam, hogy ki fogsz borulni, kincsem, nem kellett volna otthon hagyjalak Jimmy-vel... - magát hibáztatta, pedig ő aztán mindent megtett értem. Elindultam lefelé a lépcsőn, mert halottam, hogy leparkolt a ház előtt. Vittem a táskámat is magammal. Bontottam a vonalat, elé szaladtam. Nagy kezeivel a keblére vont engem, én pedig megadtam magam az érzelmi kavalkádnak a lelkemben, és keserves zokogásba kezdtem apa mellkasán. 

- Muszáj elmennem innen, apu. El kell szakadnom egy kis időre Jimmy-től, mert megint be fogok kattanni. - hebegtem. Alig tudtam értelmesen beszélni. - Nem akarok megint pszichiátriára kerülni...

- Nem engedem, hogy megint oda került! Mire van szükséged, kincsem?

- Egy kis térre. Azért is kell elmennem innen. - néztem apára könnyes szemekkel. - John-hoz megyek. Seattle-ben van éppen tárgyaláson a cége ügyében, és hajlandó időt szakítani rám. Nem tudok most itt lenni.

- Elintézek mindent helyetted itt, Vicky. Addig maradj ott vele, amíg szükségesnek érzed. - bólintott apa. - Úgy véled, hogy ő segíteni tud neked ebben a helyzetben?

- Ismeri a betegségemet, képes kezelni a tüneteimet, és ha kell, akkor közbe is lép. - nem egyszer csinálta végig velem a hullámvölgyeket az a hapsi, és derekasan állta a sarat. 

- Nem örülök, hogy vezetni akarsz ebben az állapotban. - csóválta meg apa a fejét.

- Térre van szükségem. Ha nem vagyok jól, egyszerűen félreállok valahol, és majd akkor fojtatom az utat, ha jobban lettem. - ígértem meg. - De most el kell mennem! - kitartottam a tervem mellett, és apa megértett engem. Nem tartóztatott fel.

- Szeretlek kincsem. - nyomott lágy csókot a homlokomra, majd kinyitotta nekem a bejárati ajtót. 

- Mobilon elérsz, apa. - néztem vissza a vállam felett rá szomorkásan. - Én is nagyon szeretlek. - már majdnem elértem az autómat, amikor utánam kiáltott.

- Vicky! - megfordultam. A tornácon állt, és aggódva nézett engem. - Ugye visszajössz?

- Az az otthonom, ahol te vagy Apa! - néztem rá könnyes szemekkel, majd bevágtam magam a kocsimba, és padlógázzal elfaraltam onnan. 

Menekültem, kár lett volna tagadnom, de ki kellett szakadnom ebből a környezetből egy kis időre, és John mellett ez lehetségessé vált. Megrémített, hogy újból mennyire közel álltam egy hatalmas nagy kiboruláshoz, és nem akartam, hogy apa a szemtanúja legyen, ha mindez bekövetkezik. John tudott engem kezelni, mindig diplomatikusan irányította az ilyen helyzeteket, mag apa betegre aggódta volna csak magát miattam, és nem akartam, hogy gyomorfekélyt kapjon. Jimmy is könnyebben bele fog illeszkedni az új szituációba, ha nem leszek egy pár napig a szeme előtt. Mindenkinek jobb lesz ez így, hogy most egy kicsit eltűnök. Főleg nekem, mert úgy éreztem, belehalok, annyira fájt ez az egész. A szívem darabokra tört, képtelen lettem volna messziről szemlélni Jimmy-t azok után, amiken keresztül mentünk együtt. Kibaszott univerzum...

Drágáim! Meghoztam az új fejezetet, remélem, írtok nekem pár sort, miután olvastátok. Hétfőn jön a folytatás, addig is kellemes hétvégét mindenkinek!

Csóközön, Arielle