54. fejezet

(Jimmy)

Legszívesebben a földhöz vágtam volna a telefonomat abban a pillanatban, amikor Vicky megszakította a vonalat. Akkora barom voltam! Ő totál ki volt borulva, én pedig elhittem neki, hogy nincs szüksége rám, pedig most már tisztán láttam, hogy mégiscsak kellettem volna neki. Bűntudatom volt emiatt, és csak magamat okoltam azért, hogy most John vállán sírta ki magát, és nem az enyémen. Minden porcikám idegenkedett még a puszta gondolatától is, hogy most a volt szeretője karjaiban képzeljem el őt. 

John az elmondása alapján nagyon rendes volt vele, átsegítette egy csomó szar helyzeten, de emellett azért valamiféle kapcsolat is kialakult közöttük. Vicky mindig elmosolyodott - talán abszolút nem szándékosan -, amikor róla beszélt, látszott rajta, hogy szép emlékei voltak a közösen eltöltött időről, és szívesen gondolt rá. Én ettől függetlenül nem tudtam a hapsit magamban hová tenni. Elvette Allie-t feleségül, belesimult abba a beteg családba - ami persze anyagilag is bőven megérte neki nyilván -, majd viszonyt kezdett a nála jóval fiatalabb Vicky-vel. Segített neki, terelgette az útján, vigyázott rá, amikor én tehettem ezt meg, de be is gyűjtötte az ezért járó jutalmat, hisz gerincre vágta őt jó párszor. 

Nem akartam azon agyalni, hogy vajon most miért ment el hozzá Vicky, mit kaphatott meg John-tól, amit tőlem nem, mégis folyton ezen kattogott az agyam. Féltékeny voltam, és legszívesebben odamentem volna, hogy magamnak követeljem azt a szemtelen csitrit, annak ellenére is, hogy semmiféle jogot nem formálhattam rá. Nős ember voltam, akinek a felesége a gyermekét hordta a szíve alatt. Még kevesebb lehettem most Vicky szemében, mint ami eddig voltam, pedig én akartam az a férfi lenni, akinek védő ölelésébe szalad, ha valami gondja van. Védelmezni, óvni, segíteni akartam őt, támogatni a bajban, magamra venni a fájdalmait. Ehelyett elbasztam mindent, mert én voltam az, aki őbenne próbált támaszra lelni, és ezzel elriasztottam magamtól. Annyira kétségbe voltam esve a Gabby által kialakított helyzetben, hogy nem Vicky érdekeit néztem, hanem a sajátjaimat. Kielégítettem a szükségleteimet, és ő megadott nekem mindent, amit csak tudott - még annál is többet. Szemét faszfej voltam, pont olyan, amilyennek tartott engem. Dean-nek igaza volt: Vicky beteg volt, és én nem kezeltem őt megfelelően ebben a szituációban. 

Lerogytam a kanapéra, feszülten meredtem a kijelzőre. Vicky telefonjáról küldtem át a múlt héten készült fotót az enyémre, melyen ketten pózoltunk a bárban. Azonnal beállítottam háttérképnek, biztosan tudva, hogy Gabrielle sosem nézne a telefonomba. Dean leült mellém, két feles poharat vágott az asztal lapjára és egy üveg whisky-t. Ránézett a képre, amit annyira bámultam, mélyet sóhajtva elmosolyodott.

- Tudom, hogy szereted őt. - mondta halkan, majd kivette a készüléket a kezemből, és arrébb rakta, hogy ne legyen a közelemben, és véletlenül se kínozzam magam.

- Ez több, mint szerelem. - motyogtam magam elé. Úgy éreztem, a birtoklási vágy szétfeszíti a testemet. - Először azt hittem, hogy csak szex, utána azt, hogy szerelem. Most már úgy gondolom, hogy ez maga a sors. Az univerzum is egymásnak szánt kettőnket.

- Meg kell tanulnod, hogy mikor van hullámvölgyben, és mi az, amivel kilendítheted onnan. Nagyon nehéz észre venni a jeleket, de legközelebb már tudni fogod, hogy amikor egyedül akar maradni, akkor ki van borulva. Sose engedd bezárkózni.- figyelmeztetett, miközben teletöltötte a poharakat. Koccintottunk, kiittuk a szeszt belőlük. Marta a torkomat, mint a nyavalya, de azért visszaadtam neki, hogy újratölthesse. - A fürdőszobájában találtam egy ollót a mosdókagylóban. Bántani akarta magát.

Belegondolni is rémisztő volt. Frenetikusat szexeltünk, ő pedig utána hazaküldött engem, hogy bánthassa magát szemtanúk nélkül. Miattam került ilyen állapotba, és ez marokra fogta a szívemet. Vicky volt az én mindenem, a mentsváram, a szerelmem. Nem ilyen férfit érdemelt maga mellé, mint amilyen én voltam. Meg kell emberelnem magam, és olyanná kell válnom, aki méltó hozzá. Korántsem volt ő olyan, amilyennek akkor gondoltam, mikor visszajött ide hozzánk. Igaz, egy szemtelen kis csitri volt, de nem volt lekezelő, se gőgös, se partiribanc. Vicky egy laza, kedves, határozott lány volt, aki mellett minden férfi boldog tudott volna lenni. A tenyeremen kellene hordoznom őt, annyira csodálatos. 

- De nem tette meg. - vetettem ellen Dean-nek.

- Nem tudom, mi állította meg, de valóban sértetlenül távozott innen. - bólintott. Újabb pohárral nyomtunk le az alkoholból. - A lényeg, hogy szeret téged, és baromira megviseli ez a dolog, én meg természetesen aggódok érte. 

- Aggaszt, hogy John-nal van. - ismertem be. Kissé finomítottan vázoltam ezt Dean-nek, mert nem aggasztott, hanem egyenesen pánikhangulatba kergetett ez a dolog, de nem akartam egy puha pöcsnek tűnni.

- Haza fog jönni, ebben nem szabad kételkedned. - szegezte rám a mutatóujját Dean, majd újabb kört ittunk. - Szerintem menj el egy pszichológushoz és kérdezd meg, ő mit javasolna neked Vicky-vel kapcsolatban. Jobban megismerhetnéd a betegségét, és rávilágíthatna olyan dolgokra, amikre magadtól nem jönnél rá.

- Jó ötlet. - megfogadtam, hogy mindenképpen fel is keresek egyet. 

Ezután már nem számoltam hány felest ittunk meg, és arra sem emlékeztem, hogyan kerültem fel az emeletre. Másnap reggel az ébresztő hangjára éledtem fel Vicky ágyában, és cefetül éreztem magam. Hagyján, hogy tombolt bennem a másnaposság, de ráadásul ahogy körbevettek az ő dolgai, az illata, még jobban elmerültem a hiányában. Meredten bámultam a közös képünket ismét a telefonom kijelzőjén, majd bepötyögtem neki egy sms-t.

"Szeretlek!"

Csak ennyit írtam neki, nem akartam se kérlelni, se könyörögni, hogy jöjjön haza. Azt akartam, hogy tudja, a szívemben neki bérelt helye van, attól függetlenül is, hogy mi a frászt művel John-nal. Elkínzottan mentem el tusolni, majd felvettem a tegnapi ruháimat, és Dean-nel mentem be dolgozni. Szükségem volt egy új autóra, így ebédidőben kénytelen voltam elmenni egy autószalonba, hogy vegyek egy új kocsit. Semmi kedvem nem volt hozzá, szerettem a Buick-ot, és tudtam, hogy Vicky is. Egy kibaszott monoton hétnek néztem elébe, és hamar rájöttem, hogy Vicky nélkül szart sem ér az életem. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan voltam képes élni mielőtt visszajött ide. Annyira szervesen az életem része lett, hogy fájt még levegőt is venni annak tudatában, hogy kurva messze van tőlem. Gabby... arra a kígyó feleségemre még csak gondolni sem akartam...

(Dean)
  
Rohadt szar volt az én lökött kölykeimet ilyen állapotban látni. Jimmy totálisan be volt rezelve attól, hogy elveszíti Vicky-t, még csak fel sem tudta fogni szerintem, hogy apa lett, annyira nem azzal volt elfoglalva. Vicky viszont teljesen kiborult, és én nagyon féltettem az én kislányomat, mert kisebb dolgok miatt is került már válságos állapotban kórházba. Gyengének érezte magát, és én maximálisan megértettem őt, mindazonáltal reménykedtem benne, hogy ráébred, nem szaladhat el a problémái elől. Sokkal erősebb volt, mint amilyennek gondolta magát, és épp itt volt az ideje, hogy erre ő maga is ráeszméljen.

Reggel elvittem Jimmy-t dolgozni, de én nem mentem be a telepre, tovább hajtottam a kocsival, és meg sem álltam a kórházig. A parkolóban úgy helyezkedtem, hogy rálássak a bejáratra, majd felhívtam Katie-t.

- Szia kislány! - köszöntöttem, amikor felvette. - Szar napom van, nem tudok érted menni most reggel. Elboldogulsz egyedül is, vagy küldjek érted valakit?

Tudtam, hogy nem szép dolog átverni azt a nőt, aki ennyire fontos volt nekem, de véget akartam vetni Katie szenvedésének, és nem volt jobb ötletem. Vissza akartam adni neki a szabadságát, hogy nyugodtan járkálhasson, és ne érezze úgy, hogy csakis tőlem függ a biztonsága. Az utóbbi hetekben nélkülem nem ment sehová, szinte kapaszkodott belém, ami egyáltalán nem zavart, mert imádtam vele tölteni az időmet, és persze legyezgette a férfiegómat, hogy csak engem méltat abban a kegyben, hogy nem fél mellettem, de nem akartam, hogy legyen oka félni. Ki akartam ugratni a nyulat a bokorból, és lezárni ezt a dolgot egyszer s mindenkorra.

- Semmi baj, Dean. Fogok majd egy taxit, nem akarok senki terhére lenni. - felelte Katie kedves hangján, de nem tudta elfedni a félelmét. Sajnáltam őt, de az ő érdekében tettem mindent. - Átjössz délután? - ezt már nagyon halkan kérdezte.

- Persze kislány, semmi sem akadályozhat meg benne. Jó legyél! - mondtam, majd megszakítottam a vonalat.

Láttam, amint egy taxi gördül a bejárat elé nem sokára, és Katie száll be a hátsó ülésére gyorsan, alaposan körülkémlelve a környéket. Reméltem, hogy nem vett észre engem, és követni kezdtem egy kis lemaradással a sárga autót. A lakása előtt leparkolt a kocsi, Katie fizetett, majd szinte berobogott az épületbe. Én a szemközti oldalon húzódtam félre, és vártam, figyeltem. Nem kellett sokáig ücsörögnöm ott a dzsippemben, mikor egy kapucnis alak beosont a házba. Azonnal kivágódtam az autóból, átrohantam az utcán mit sem törődve a rám dudáló sofőrökkel, és felrohantam Katie lakásához.

Katie még be sem érhetett a lakása védelmébe, épp csak kioldhatta a riasztó berendezést, már utol is érte a csávó, mert épp azt a szép nyakát szorongatta, mikor odaértem.




- Katerina... - morogta neki a kapucnis srác. - Te büdös kis kurva! Miattad kellett ott rohadnom a börtönben, de most minden egyes napért megfizetsz nekem! Most nincs itt az a tata, hogy megvédjen téged... - nevetett, majd hirtelen elengedte Katie-t, és akkorát behúzott neki az öklével, hogy az én édes kicsikém eszméletlenül, vérző arccal terült el a folyosón.






Azonnal cselekedtem. Nekimentem a srácnak, lerángattam Katie-ről, majd a falhoz nyomtam, és ugyanúgy behúztam neki, csak sokkal nagyobb erővel, mint ahogyan ő tette azt a lánnyal. Katie az enyém volt, a birtoklási vágyat szinte az ereimben éreztem zubogni, így természetes késztetésnek éreztem, hogy meg kell védenem őt mindentől, leginkább ettől a szemétládától. Addig soroztam az ütéseimmel, míg teljesen harcképtelenné nem tettem őt. Amikor félig eszméletlenül elterült a padlón, bakancsommal ráléptem a fejére, és lehajoltam hozzá, hogy az szemébe nézhessek.

- Nem is rossz egy tatától ugye fütyikém? - kérdeztem vigyorogva. - Ha még egyszer ránézel erre a lányra kibelezlek. Ha idejössz, kibelezlek. Ha bármilyen módon kapcsolatba lépsz vele, akkor is kibelezlek. Töröld ki a fejedből, és jegyezd meg jól, hogy velem kell szembenézned, minden alkalommal, amikor csak lépnél felé.

Levettem a cipőm talpát róla, majd tárcsáztam a rendőrséget, és értesítettem őket a helyzetről. Amíg a járőrökre vártam, odamentem Katie-hez, az ölembe vettem a sebzett fejét, és óvatosan próbáltam élesztgetni, miközben szemmel tartottam az ellenfelemet.

- Dean, mit keresel itt? - nyöszörögte Katie.

- Haragudni fogsz rám. Ott voltam a kórháznál, és követtelek idáig. Ahogy bejöttél az épületbe, utánad jött ez a szemét. - vallottam be azonnal az ellene irányuló merényletemet.

- Ugye nem verted agyon? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. A szája felszakadt attól szeméttől kapott ütéstől, így elővettem a kabátom zsebéből egy vászonzsebkendőt, és rászorítottam a vérző ajkaira. 

- Nem, kislány. Nem vertem agyon, de nem fog többé ide jönni, és nem is fog többé zaklatni téged. - feleltem keményen.

A zsaruk megjöttek, elvitték a fiút, majd megkértek minket, hogy menjünk be a kapitányságra a nap folyamán vallomást tenni az esetről. Megígértem, hogy bemegyünk, így megbilincselték Katie támadóját, és elmentek vele. A karomba vettem a kába lánykát, úgy vittem be a lakásába, hogy ellássam a sérüléseit. Lefektettem az ágyába, szorosan mellé bújtam, és engedtem, hogy a mellkasomhoz simulva kisírja magából az elmúlt időszak minden feszültségét. Végre fellélegezhetett, és nekem ez mindent megért. Kezdtem nagyon is belehabarodni ebbe a lányba, annak ellenére is, hogy sosem gondoltam volna, hogy egy lányomkorú nőben találom meg azt, amit Allie-től sosem kaphattam meg. Katie felnézett rám, tisztelt, és feltétel nélküli szeretettel fordult felém. Gondoskodott rólam, ápolt, támaszom volt örömben és bánatban. Megérdemelte, hogy szeressék őt, és én szeretni is akartam őt. El akartam engedni Allie emlékét örökre a szívemből.


Drágáim! Meghoztam a folytatást! Remélem írtok nekem pár kommentet! Az előzőhöz is nagyon vártam a megjegyzéseket... :/ (kinek nem inge ne vegye magára!)

Csóközön, Arielle