57. fejezet

(Jimmy)

Nem válaszolt az üzenetemre, én pedig kezdtem szép lassan bekattanni ettől. Annyira hiányzott, hogy szó szerint fizikai fájdalmaim voltak. A történtek egész súlya a mellkasomra nehezedett, és időnként úgy éreztem, nem bírom ezt tovább tartani, és meg fogok fulladni. Erre rátett még egy lapáttal Gabby is, aki állandóan nyüstölt, mindenképpen el szerette volna érni, hogy lelkesen várjam a gyereket, akinek a létezését csak ő tervezte. Elvárta volna, hogy körbeugráljam, kedveskedjek neki, nekem pedig semmi kedvem nem volt ehhez. Inkább távol tartottam magam tőle, nehogy kiakasszon annyira, hogy felpofozzam mérgemben. Eléggé közel állt már hozzá...

Reggel nem voltam túl jó hangulatban, de némiképp tompított a dolgokon, hogy tegnap este átvettem a vadonatúj Dodge Charger-emet, és most azzal mentem be dolgozni. Imádtam a Buick-ot is, de ez az autó egyszerűen egy álom volt, és tudtam, hogy Vicky-nek is tetszeni fog majd, ha végre hazajön. Rettegtem annak a lehetőségétől, hogy úgy dönt, inkább John-t választja helyettem. Dean szerint ez egy hülyeség volt, de én láttam benne realitást. John egy válás közepén tartott, nemsokára újra szabad lesz, nekem pedig lehetőségem se lenne elválni, hisz pár hónap múlva gyerekem születik a feleségemtől. Vajon melyik szituáció a vonzóbb?

Dean ettől függetlenül egész nap az idegeimen táncolt. Folyamatosan vizslató szemekkel nézett rám, és a kelleténél többször kérdezte meg, hogy vagyok. Olyan volt, mintha azon aggódna, hogy minden perccel, amit Vicky nélkül töltök, egyre közelebb kerülnék ahhoz, hogy kinyírjam magamat. Persze tök jófej volt, hogy így nyugtalankodott miattam, és tudtam, hogy az én gyönyörűségemért ennél százszor jobban odavolt, de akkor is kiidegelt vele. Nehéz volt így koncentráltan dolgozni, hogy ő állandóan ott sertepertélt körülöttem, és nem segített, csak feltartott, vagy akadályozott.

Felnéztem az ajtó fölötti nagy órára, már csak 5 perc volt a munkaidőnkből. Örömmel gondoltam azokra a percekre, amiket Dean nélkül tölthetek majd délután. Reméltem, hogy hamar elmegy a munkaidő lejártával, hogy Katie-vel lehessen, és nem rajtam fog lógni. Ám mielőtt még befejezhettem volna az utolsó simításokat a körfűrésszel a munkámon, hirtelen kivágódott a műhely ajtaja, és Vicky toppant be a fagyos hidegből. 

Gyönyörű volt, bár eléggé nyúzott. Biztos egyenesen idejött, és hosszú út állt mögötte. Mackónadrágot viselt hozzá passzoló pulóverrel, vastag kabáttal. A pulóver kapucnija fent volt a fején, hosszú szőke tincsei közül egy pár kilógott belőle. Arca zaklatott volt, és félve nézett rám, de én most nem akartam ezzel törődni. Meg akartam csókolni a dögös csajomat, bármi áron! Letettem a fűrészt a munkalapra, egyenesen odamentem hozzá, szinte pár centiméter választott már csak el tőle. Olyan volt, mintha az idő is megállt volna. Egymás szemébe néztünk, magamba szívtam az illatát, és képtelen voltam megszólalni.

- Szeretlek. - mondta Vicky halkan, hogy csak én hallhassam. Elsimítottam a haját az útból, két kezembe fogtam az arcát, és mélyen a szemébe néztem. Megőrültem ezért a gyönyörű nőért, mégis meg tudtam volna fojtani.

- Mégis itt hagytál kétségek közt napokig. - vetettem a szemére.

- Sajnálom. - nézett rám könnyes szemekkel. Szenvedett, és én ezt nem bírtam elviselni még úgy sem, hogy haragudtam rá.- Mindent borzasztóan sajnálok, én nem... - belé fojtottam a szót. Legszívesebben ordítottam volna vele, ehelyett szorosan magamhoz húztam, és a karjaimba vontam. Mélyen belélegeztem a haja illatát, csaknem felnyögtem, annyira megkönnyebbültem, hogy újra velem volt.
 
- Nem számít, gyönyörűm. Csak az a fontos, hogy visszajöttél hozzám! - dünnyögtem a fülébe, majd gyorsan felrángattam az emeletre. Nem akartam, hogy mindenki szeme láttára kelljen őt megcsókolnom, és már alig bírtam tartani magamat.

- Nem haragszol rám? - kérdezett a lépcsőn felfelé menet döbbenten.

- Majd beleőrültem, hogy itt hagytál, Vicky! - dorgáltam szelíden. - Haragszom rád, de jelenleg örülök, hogy újra itt vagy. Sok mindent át kell beszélnünk kettőnkkel kapcsolatban, de nem most. - berángattam az irodámba, majd kulcsra zártam az ajtót. Nem akartam, hogy bárki is megzavarjon minket. Visszarántottam magamhoz, majd nekinyomtam őt a falnak. Minden porcikámmal érezni akartam őt, és azt akartam, hogy tudja, azóta mereven áll a farkam, hogy belépett a műhelybe. - Egy gonosz boszorkány vagy, Victoria Taylor! Rám hozod a frászt, és úgy hiányzol, hogy csaknem bekattanok. Most meg foglak baszni, hogy érezd, mennyire hiányoltalak az elmúlt napokban, aztán megvitatjuk a mi kis dolgainkat. - közöltem száraz hangon, majd lecsaptam az ajkaira.

Belenyögött a számba, én pedig úgy éreztem beleveszek ebbe a csókba. Lehámoztam róla a kabátját, ő meg már rángatta is le rólam a munkásnadrágomat. Belemarkoltam telt melleibe, élesen felszisszent, de tudtam, hogy az élvezettől. Ismertem a teste minden négyzetcentiméterét, és pontosan tisztában voltam vele, hogyan érhetek hozzá. Szerette, ha durva voltam vele, engem pedig ez teljesen megőrjített. Megszállottja lettem ennek a nőnek, és néha ez meg is rémisztett. Lehetsz valakibe ennyire szerelmes? Lehet valaki ennyire a végzeted?

Felkaptam a karomba, az íróasztalomhoz vittem, és nem törődve a halom papírral, amit valószínűleg alaposan összegyűrtem, rádobtam Vicky-t az asztal lapjára. Letolta az alsónadrágomat, kezébe vette merev farkamat, én pedig majdnem elmentem már attól, ahogy hozzám ért. Halkan szitkozódtam, mire azonnal elengedett, és lerúgta a cipőit magáról. Letérdeltem elé, megszabadítottam a nadrágjától és a bugyijától is, amit vigyorogva mögöttünk álló székembe hajítottam.

- Mihez kezdesz ennyi bugyival? - kérdezte Vicky csábosan lenézve rám.

- Néha előveszem őket, és nosztalgiázok. - dünnyögtem, majd megragadva a térdeit az asztalra borítottam őt, és vadul nyalni kezdtem a mézédes kis punciját. Igyekezett csendben maradni, de nem igazán sikerült neki. Mély nyögései kiolthatatlan tüzet szítottak bennem. Hirtelen abbahagytam az édes kínzást, lerántottam őt az asztalról, megfordítottam, és hátulról mélyen belé hatoltam, miközben kezemmel a nyakszirtjénél fogva az asztalhoz nyomtam őt. Mozdulni sem tudott, én pedig élveztem, hogy ennyire bízik bennem, és így kiszolgáltatja magát nekem. Erős, mély lökésekkel szítottam fel a szenvedélyt benne, és mikor hatalmas rángások közepette elélvezett, én is követtem őt. A pillanat hevében belemarkolt a fenekembe, és körmeivel vastag sebeket karmolt rám, de abszolút nem bántam. Teljes súlyommal rárogytam a hátára, csak ziháltam. Olyan kibaszottul hiányzott, hogy még mindig nem hittem el, hogy újra csak az enyém!

(Vicky)

Jimmy elképesztő fogadtatásban részesített, és én csak hagytam, hogy feküdjön rajtam. Jó pár percbe beletelt, mire képes voltam normálisan lélegezni, és fel tudtam fogni egyáltalán, hogy hol vagyok. Kikotortam egy kósza hajszálat a számból, ő pedig nagyot sóhajtva összeszedte magát és lekecmergett rólam. Szó nélkül a kezembe nyomott egy papírzsebkendőt, amit a nadrágja zsebéből vett elő, és mindketten szótlanul megtörölgettük magunkat, majd rendeztük a ruházatunkat is. A szemem sarkából láttam, hogy a bugyimat gondosan elzárja egy fiókba, de nem akartam cukkolni vele, nem tudtam még, milyen szinten haragszik rám, és nem volt sok kedvem veszekedni vele.

Mikor már mindketten teljesen rendezettek voltunk, Jimmy leült a székébe, nekem pedig intett, hogy üljek elé az asztalra. Felpattantam a már amúgy is összegyűrt papírokra, mire ő elővett egy hamutartót a fiókjából és megkínált egy szál cigivel. Élvezettel gyújtottam rá, de a gyomrom már görcsben volt a várakozástól. 

- Itt hagytál... - ennyit mondott csak, és nekem már ebbe a két szóba majdnem belefacsarodott a szívem. 

- Nem éreztem magam elég erősnek ehhez az egész szituációhoz, Jimmy. - magabiztosan akartam felépíteni a védelmemet, de már most könnyek futották el a szemeimet. 

- Én voltam a faszfej... - mondta halkan, majd mélyet szívott a cigijébe. Nem nézett rám, csak a hamut pöckölgette az ujja hegyével. Nem tudtam megszólalni, nem erre számítottam tőle. - Rád raktam ezt az egész szarságot, és tulajdonképpen a felelősséget is, hogy hozz meg egy döntést helyettem. Bárki elfutott volna a helyedben. 

- Mikor bementem a fürdőbe és téged hazaküldtelek, le akartam vágni a hajamat. - ismertem be neki. Kinéztem az ablakon, és inkább a hulló pelyheket kémleltem, én sem akartam az ő tekintetébe mélyedni. Eszembe jutott az a nap, azok az érzések, amik akkor elborítottak, és kibuggyant egy könnycsepp a szememből. - Totálisan kiborultam. - szipogtam.

- Én is ugyanúgy kiborultam, mint te. - felelte Jimmy gyengéden, majd odanyúlt az arcomhoz, és letörölte a könnyemet róla. Érintése felszakította a gátat bennem, a pityergés zokogásba csapott át. Féltem, hogy amint bevallok neki mindent, el fog taszítani magától. Rettegtem, hogy elveszítem őt.  - Vick... Gyönyörűségem! - csitítani próbált, de már nem tudtam gátat szabni ennek az egésznek. Kivette a cigit a kezemből, a sajátjával együtt eloltotta a hamutartóban, majd közelebb húzódott hozzám a székével, és arcát az hasamhoz szorította, ahogy átölelt. Könnyeim a hajába potyogtak.  - Nem akarom, hogy most megint kiborulj, de meg kell beszélnünk ezt. - ringatott, simogatott egészen addig, míg elcsitult a sírásom.

- Ne haragudj. - hüppögtem. Úgy nézhettem ki, mint egy 5 éves gyerek. Csak Jimmy válthatott ki belőlem ilyen reakciókat. 

- Nem az bánt, ahogy reagáltál a dolgokra Vicky. - folytatta Jimmy. - Az bánt, hogy John-hoz mentél, mikor támaszra volt szükséged. Én akarok lenni a támaszod! - felnézett rám, szemei szikrákat szórtak. Birtoklás, féltékenység szikrái pattogtak benne, és ez megmelengette a szívemet. - Nem akarom, hogy más vigasztaljon. Nem akarom, hogy más törölje le a könnyeidet. Én akarok lenni neked minden!

- Egy olyan énemet hoztad felszínre bennem, akivel még nem volt időm összeszokni Jimmy. Amikor kiborultam, nem tudtam mihez kezdeni vele, így visszatértem a jól bevett szokásaimhoz, és elrohantam John-hoz. - kezdtem bele a vallomásomba. Minden egyes szó égette gyakorlatilag a torkomat. - Jimmy én egyszerűen nem akartam, hogy láss abban az állapotban.

- Te láttál engem, amikor a leggyengébb voltam, és hagytad, hogy rád támaszkodjak. Szerinted én nem lennék ugyanerre képes érted? - kérdezte erős éllel a hangjában. Kissé összerezzentem, de válaszoltam, ha halkan is.

- Ha össze vagy zuhanva, nem tudsz még engem is tartani. - figyelmeztettem.

- Pont miattad kaptam össze magam. - haragvó tekintete a szívembe mart. Megbántam, hogy elmentem, azt is, amik történtek az a pár nap alatt, de már nem tudtam változtatni rajta. Viszont nem tudtam volna úgy továbblépni rajta egyszerűen, hogy nem mondom el Jimmy-nek. 

- Többé nem teszek ilyet, megígérem. - suttogtam félszegen, mire szorosabban ölelt, és egy nagyot sóhajtott is. 

- Nekem csak ennyi kellett, gyönyörűm. - nézett komolyan a szemembe. - Nélküled én egy rakás szar vagyok. Az elmúlt napokban csak úgy lézengtem, mint valami fogyatékos. Nem vagyok képes arra, hogy nélküled éljem az életemet, és tudnom kell, hogy mire számíthatok tőled ebben a megváltozott helyzetben.

Annyira édes volt, hogy majdnem megint elbőgtem magam. Hatalmas harcot vívtam magamban, de muszáj volt bevallanom neki. Megfojtott volna ez az elhallgatás hosszú távon, és annál jobban tiszteltem őt, mintsem a szemébe hazudtam volna. Csak úgy nyithatunk egymással tiszta lapot, ha elmondom neki. Sokáig hallgattam, mire meg tudtam szólalni. Akkor is csak súgtam a szavakat, annyira be volt feszülve a gyomrom. Attól féltem, el fogom hányni magamat.

- Lefeküdtem John-nal. - nehéz volt kimondani ezt a két szót, tudván, hogy mindent megváltoztathatnak, és elveszíthetem azt, aki igazán fontos nekem, de muszáj volt. Nem könnyebbültem meg, csak még feszültebb lettem, és nem mertem levenni a szemem Jimmy-ről. Először elsápadt, aztán már nem látott a pipától. Ellökte magát tőlem, felpattant a székből, majd akkorát rúgott bele, hogy az kettétört. Acélbetétes bakancsa súlyosan csattant rajta, én pedig összerázkódtam ijedtemben. Tüzes tekintettel meredt rám, egy pillanatra azt hittem, meg fog ütni, de csak megragadta a karomat, és erősen megrázott. Éreztem, hogy hatalmas zúzódás lesz a karomon érintése nyomán, de nem érdekelt. 

- Tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy nem egy New York-i partiribanc vagy. - sziszegte az arcomba. 

- Jimmy... - éreztem, hogy remeg a szám az elfojtott sírástól. Nem akartam, hogy ennyire haragudjon rám. Nem akartam ezt a mérhetetlen fájdalmat látni a szemeiben. Annyira elbaszódott minden, hogy ennél jobban már nem is tudott volna. Közel sem voltam ilyen állapotban, mikor megtudtam, hogy Sarah és ő lefeküdtek egymással. Akkor még semmi komoly nem volt kettőnk közt, valószínűleg azért. El sem tudtam képzelni, hogy min mehetett most keresztül miattam. Eleresztette a kezemet, és ott akart hagyni, de én utána kaptam, és nem eresztettem. Hátulról átöleltem a derekát, és szorosan tartottam.

- Eressz el, Vicky! - morogta dühödten, és megpróbálta lefeszíteni magáról a karjaimat.

- Hallgass meg! - könyörögtem félig sírva neki. - Mindig is szerettelek téged. Ez egy szönyű botlás volt, és hiába éreztem akkor helyén valónak, mert annyira magam alatt voltam, és vigaszra vágytam, most már tudom, hogy nem lett volna szabad megtennem ezt. - hadartam egy szuszra. 

- Engedj el! - rivallt rám újból, mire lehullottak a karjaim a testéről. 

- Jimmy... - hüppögtem újra, de nem fordult felém, és nem is nézett rám. - Jimmy én szeretlek!

- Most nem tudok ezzel mit kezdeni, de kösz a dugást, az nagyon fasza volt! - mondta szárazon, majd kiviharzott az irodájából, és úgy bebaszta az ajtót, hogy az tokostul megremegett. Összerogytam a padlón, és csak sírtam. Eddig is elég nagy szarban voltunk, most aztán még nagyobb galibát okoztam kettőnknek. Csak magamnak köszönhettem ezt az egész helyzetet. Jimmy örökre kilépett az életemből, ebben nem kételkedtem. Vérig sértettem. 


Drágáim!

Meghoztam a friss fejezetet! Remélem örültök, és megajándékoztok pár komenttel! Kinek hogy tetszett a folytatás? Nagyon utáltok? 

Csóközön, Arielle

Ajánlott zenei aláfestés: