(Vicky)
Halálos rémület cikázott át rajtam, éreztem, ahogy egész testemben megremegtem. A tarkóm a vállán nyugodott, Charles Wanderwoods pedig szikrázó szemekkel nézett rám. Ismét fellángolt bennem a düh, ez bátorságot adott.
- Mi a jó francot keresel te itt? - szűrtem ki a fogaim között.
- Téged, kedves Victoria. - felelte mosolyogva. Úgy festett, mint egy kényszerzubbonyos őrült. - Van egy lezáratlan ügyünk.
- Igen? Mivel kapcsolatban? - tettettem a hülyét.
- Vissza kell jönnöd velem New York-ba. Nagyon elcseszted nekem a dolgokat, és most rendbe kell tenned. - fröcsögte az arcomba.
- Nem megyek vissza oda. - mondtam, miközben próbáltam kiszabadulni erős szorításából. Hiába küszködtem, sokkal erősebb volt nálam.
- Nem hagysz nekem más választási lehetőséget: jössz, vagy meghalsz! - recsegte.
- Miért, talán megfojtasz? A testhelyzetünk erre alkalmasabb a leginkább... - jegyeztem meg csevegő hangon.
- Nem, Victoria. Lelőlek. - felelte egyszerűen, miközben egy pisztoly csöve tapadt immár a halántékomhoz. A düh helyét elfoglalta bennem az elemi rettegés. Bárki más így érzett volna egy fegyver miatt, ezzel nyugtattam magamat. Mindig is sejtettem, hogy a nagyapám nem normális, de azt még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy képes lenne egy pisztollyal kényszeríteni engem a számára elfogadható viselkedésre.
- Te jó ég... Mire jó ez neked? - sóhajtottam fel halkan.
- Megaláztál fél New York előtt. Derékba törted a karrieremet, és anyádat teljesen letaglóztad a tetteiddel. - morogta a fülembe.
- Mindenki azt kapja, amit érdemel. - vontam meg finoman a vállamat. Próbáltam úgy viselkedni, mintha abszolút nem gyakorolt volna rám semmilyen hatást a kialakult helyzet, pedig nagyon féltem.
- Szépen hazajössz velem, és olyan jó kislány leszel, amilyen még sosem voltál! - förmedt rám. - Válassz! Jössz, vagy itt halsz meg? - üvöltötte, és erősebben nyomódott a pisztolycső a bőrömhöz.
- Inkább meghalok, mintsem visszamenjek ahhoz a két viperához meg hozzád! - kiabáltam vissza.
Kivágódott a konyhaajtó, apa viharzott be kezében a cipőimmel. Nagyapa gondolkodás nélkül felé fordult, engem is magával húzott. Tekintetünk egymásba kapcsolódott, és mintha ugyanazt a páni félelmet láttam volna apán, mint amit én éreztem ebben a pillanatban. Ledobta a padlóra a cipőimet, és tett egy lépést felénk.
- Ereszd el a lányomat! - rivallt rá nagyapára.
- Takarodj innen Taylor, vagy lelövöm a szemed láttára ezt a kis kurvát! - sziszegte nagyapa, mire apa megmerevedett.
- Mi történt New Yorkban? Mit tettél, ami miatt most Charles itt van? - szegezte nekem a kérdést apa, és én legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Soha, egy pillanatra sem bántam meg egy tettemet sem, hisz mind az élvezetek hajszolásáról szólt, de egészen más érzést váltott ki belőlem az egész most. Apa volt az egyetlen ember, akinek meg szerettem volna felelni, akinek az elismerésére áhítoztam, hogy büszke lessen rám és nem volt éppen ínyemre, hogy elsőkézből értesüljön a diplomaosztós bulim eseményeiről.
- Hát nem meséltél el semmit, te kis kurva? - fordult felém nagyapa. - Jó ideje a nevelőapjával hempergett. Igaz, Victoria? - elégedettem mosolygott rám, élvezte, hogy fájdalmat okozhat apának. Dean Taylor úgy állt ott, mint egy rakás csődtömeg. Pontosan azzal a pillantással nézett rám, amit sosem szerettem volna a szemeiben látni. Könnyek szöktek a szemembe, elfordítottam a tekintetemet, és a padlót fixíroztam.
- Tényleg igaz ez, Vicky? - kérdezte apa halkan tőlem, mire bólintottam, de továbbra sem néztem rá.
- Biztos nagyon szar most neked Taylor. - jegyezte meg nagyapa csevegő hangon. - Elvette tőled a feleségedet, aztán még a lányodat is hanyatt döntötte. - apa arca elsötétült a hallottak nyomán.
- Mit akarsz ezzel? - kérdezte nagyapát.
- Elégtételt! - üvöltötte Charles Wanderwoods. - Ez a riherongy, akit a lányom a világra szart az én házamban, az én partimon dugatta meg magát az anyja férjével! Gátlástalanul viselkedett mindenki szeme láttára, megszégyenítette a családomat! - torkon ragadott szabad kezével, erősen tartott, csak nagyon pici levegőket tudtam venni. - Ott helyben agyon kellett volna vernem, de ő elszökött ide apucihoz. - elvette a halántékomtól a fegyvert, és apára szegezte. Egy dobbanást kihagyott a szívem. Rémületemben felsikkantottam. - Nos, Victoria? Megadod, amit szeretnék?
Éreztem, ahogy könnycseppek csordultak végig az arcomon, és nagyapa torkomat szorító kezébe ütköztek. Önként sosem mentem volna vissza vele New York-ba, mert biztos voltam benne, hogy azonnal bedugott volna valami leprás elmegyógyintézetbe. Erőszakra volt szüksége mindenképpen a terve véghezvitelére, de a saját életem is feláldoztam volna, hogy maradhassak ezen a helyen. Irtózat fogott el a pszichoterápia gondolatára is, de most, amikor az apámmal fenyegetett engem, meg kellett acélozzam magamat. Amennyiben apa élete volt a tét, le kellett győznöm a viszolygásomat, és alkut kellett kötnöm vele. Szerettem apát, talán túlságosan is.
- Menjünk innen, nagyapa. - suttogtam. - Hagyd apát, és én elmegyek veled.
Olyan volt, mintha kívülről néztem volna az eseményeket. Ott álltam remegő lábakkal, mezítláb a hideg márvány konyhapadlón, teljes testtel a nagyapámhoz simulva, keze béklyóként a nyakamon, pisztolycsöve apára irányítva. Az egész olyan irreális volt, hogy már nagyon bántam, hogy nem fogtam legalább egy kést a kezembe mosogatás közben, vagy inkább egy kanalat, hisz az tompa vége miatt nagyobb fájdalom okozására volt képes. Egy dologban biztos voltam: ha le akartam győzni őt, el kellett távolítanom apa közeléből. Az én imádott apukám viszont cseppet sem volt hajlandó a kezemre játszani ebben. Nem is számítottam rá, hogy ezek után az élete árán is védelmezni fog engem.
- Na azt már nem, Vicky! - mondta apa halkan, és fenyegetően Charles felé lépett, mire ő hirtelen combon lőtte. Apa a földre rogyott, ömlött a vér a sebéből, bennem pedig a rettegés átcsapott dührohamba. Felüvöltöttem, és mit sem törődve a nyakamra feszülő hideg ujjakkal, mindkét kezemmel megragadtam a pisztolyt tartó kezét. Sikerült meglepnem őt, így ki tudtam rázni a markából a fegyvert. Nagyot rúgtam bele mikor lezuhant a padlóra, így becsúszott a szekrény alá.
- Mocskos kis kurva! - fröcsögte az arcomba egy jó adag nyállal együtt.
- Eressz el, te... - ütögettem a mellkasát, de semmi sem történt.
Hirtelen a másik kezét is a torkomra fonta, megszorította, de csak annyira, hogy nehezen kapjak levegőt. Tébolyult tekintettel meredt rám, én pedig öklendezni kezdtem a nyelőcsövembe toluló epétől.
- Nem érdemled meg, hogy az én vérem folyjon benned! - mondta, majd olyan erővel szorította a nyakamat, hogy igen gyorsan tudatosult bennem, ha így folytatja, minden bizonnyal fulladásos halálban lesz részem, apa pedig elvérzik a konyhapadlón.
Keményen küzdöttem vele: karmoltam, csapkodtam, rugdostam, rángatóztam, de hiába. Erősebb volt nálam. Összerogytam, de még ekkor sem engedett el. Szinte esdekeltem a halálért, már hallucináltam is, bár a vízió meglehetősen szexire sikeredett. Jimmy lépett be az ajtón, olyan volt, mint egy felpáncélozott lovag, aki a hőn szeretett királykisasszony megmentésére sietett. Vetett egy futó, aggódó pillantást apa felé, aki a padlón nyöszörögve próbálta csillapítani a vérzést egyre sápadó arccal, majd nagyapa felé vonult. Megragadta a vállát, kissé eltolta tőlem, és behúzott neki egyet. Hallottam, ahogy az orra nagyot reccsenve eltört, éreztem, ahogy a szorítása enyhült, majd ujjai lecsúsztak a bőrömről, és elterült a padlón. Hörögve kapkodtam levegő után, szúrt a mellkasom, és égett a torkom, de nem törődtem vele. Krahácsolva apa felé másztam, Jimmy pedig eközben a konyhaszekrényben kotorászott, majd egy gombolyag spárgával visszament a nagyapámhoz, és megkötözte a kezeit, és a lábait. Nem tudtam nem észrevenni, hogy bele is rúgott egy nagyot a combjába. Odaértem apához, remegő kezekkel tapogattam meg a mellkasát, de hála a jó istennek még életben volt. Jimmy a másik oldalára térdelt, elővette a mobilját, hívott mentőt és rendőrt is. Apa ingét markolásztam, miközben még köhögtem egy-kettőt, majd még magamat is meglepve felzokogtam. Jimmy megfogta a kezemet, és mélyen a szemembe nézett. Úgy éreztem, hogy megint az a 21 éves fiú, akinek a kezébe helyezhettem akár a szívemet is, és aki törődött velem.
- Vége van, Vicky. - biccentett nagyapa felé.
- Aggódok apáért. - hüppögtem rekedten. - Miattam van az egész, engem akart megvédeni.
- Ezt bármelyikünk megtette volna érted. - mondta halkan Jimmy, miközben megszorította a kezemet. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a pillanat, és valami egészen furcsa érzések tértek vissza belém ennek nyomán. Talán az a 21 éves fiú még mindig ott van Jimmy-ben, aki annyira odavolt a 16 éves Vicky-ért? És talán bennem él még az a 16 éves kislány? Riadtan kaptam el a kezemet, és szakítottam meg a kontaktust, mikor meghallottam a szirénákat egyre közeledni.
Meglepetééééés!
Lepjetek meg ti is engem, és írjatok nekem véleményt!
Puszi, Arielle
- Nem, Victoria. Lelőlek. - felelte egyszerűen, miközben egy pisztoly csöve tapadt immár a halántékomhoz. A düh helyét elfoglalta bennem az elemi rettegés. Bárki más így érzett volna egy fegyver miatt, ezzel nyugtattam magamat. Mindig is sejtettem, hogy a nagyapám nem normális, de azt még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy képes lenne egy pisztollyal kényszeríteni engem a számára elfogadható viselkedésre.
- Te jó ég... Mire jó ez neked? - sóhajtottam fel halkan.
- Megaláztál fél New York előtt. Derékba törted a karrieremet, és anyádat teljesen letaglóztad a tetteiddel. - morogta a fülembe.
- Mindenki azt kapja, amit érdemel. - vontam meg finoman a vállamat. Próbáltam úgy viselkedni, mintha abszolút nem gyakorolt volna rám semmilyen hatást a kialakult helyzet, pedig nagyon féltem.
- Szépen hazajössz velem, és olyan jó kislány leszel, amilyen még sosem voltál! - förmedt rám. - Válassz! Jössz, vagy itt halsz meg? - üvöltötte, és erősebben nyomódott a pisztolycső a bőrömhöz.
- Inkább meghalok, mintsem visszamenjek ahhoz a két viperához meg hozzád! - kiabáltam vissza.
Kivágódott a konyhaajtó, apa viharzott be kezében a cipőimmel. Nagyapa gondolkodás nélkül felé fordult, engem is magával húzott. Tekintetünk egymásba kapcsolódott, és mintha ugyanazt a páni félelmet láttam volna apán, mint amit én éreztem ebben a pillanatban. Ledobta a padlóra a cipőimet, és tett egy lépést felénk.
- Ereszd el a lányomat! - rivallt rá nagyapára.
- Takarodj innen Taylor, vagy lelövöm a szemed láttára ezt a kis kurvát! - sziszegte nagyapa, mire apa megmerevedett.
- Mi történt New Yorkban? Mit tettél, ami miatt most Charles itt van? - szegezte nekem a kérdést apa, és én legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Soha, egy pillanatra sem bántam meg egy tettemet sem, hisz mind az élvezetek hajszolásáról szólt, de egészen más érzést váltott ki belőlem az egész most. Apa volt az egyetlen ember, akinek meg szerettem volna felelni, akinek az elismerésére áhítoztam, hogy büszke lessen rám és nem volt éppen ínyemre, hogy elsőkézből értesüljön a diplomaosztós bulim eseményeiről.
- Hát nem meséltél el semmit, te kis kurva? - fordult felém nagyapa. - Jó ideje a nevelőapjával hempergett. Igaz, Victoria? - elégedettem mosolygott rám, élvezte, hogy fájdalmat okozhat apának. Dean Taylor úgy állt ott, mint egy rakás csődtömeg. Pontosan azzal a pillantással nézett rám, amit sosem szerettem volna a szemeiben látni. Könnyek szöktek a szemembe, elfordítottam a tekintetemet, és a padlót fixíroztam.
- Tényleg igaz ez, Vicky? - kérdezte apa halkan tőlem, mire bólintottam, de továbbra sem néztem rá.
- Biztos nagyon szar most neked Taylor. - jegyezte meg nagyapa csevegő hangon. - Elvette tőled a feleségedet, aztán még a lányodat is hanyatt döntötte. - apa arca elsötétült a hallottak nyomán.
- Mit akarsz ezzel? - kérdezte nagyapát.
- Elégtételt! - üvöltötte Charles Wanderwoods. - Ez a riherongy, akit a lányom a világra szart az én házamban, az én partimon dugatta meg magát az anyja férjével! Gátlástalanul viselkedett mindenki szeme láttára, megszégyenítette a családomat! - torkon ragadott szabad kezével, erősen tartott, csak nagyon pici levegőket tudtam venni. - Ott helyben agyon kellett volna vernem, de ő elszökött ide apucihoz. - elvette a halántékomtól a fegyvert, és apára szegezte. Egy dobbanást kihagyott a szívem. Rémületemben felsikkantottam. - Nos, Victoria? Megadod, amit szeretnék?
Éreztem, ahogy könnycseppek csordultak végig az arcomon, és nagyapa torkomat szorító kezébe ütköztek. Önként sosem mentem volna vissza vele New York-ba, mert biztos voltam benne, hogy azonnal bedugott volna valami leprás elmegyógyintézetbe. Erőszakra volt szüksége mindenképpen a terve véghezvitelére, de a saját életem is feláldoztam volna, hogy maradhassak ezen a helyen. Irtózat fogott el a pszichoterápia gondolatára is, de most, amikor az apámmal fenyegetett engem, meg kellett acélozzam magamat. Amennyiben apa élete volt a tét, le kellett győznöm a viszolygásomat, és alkut kellett kötnöm vele. Szerettem apát, talán túlságosan is.
- Menjünk innen, nagyapa. - suttogtam. - Hagyd apát, és én elmegyek veled.
Olyan volt, mintha kívülről néztem volna az eseményeket. Ott álltam remegő lábakkal, mezítláb a hideg márvány konyhapadlón, teljes testtel a nagyapámhoz simulva, keze béklyóként a nyakamon, pisztolycsöve apára irányítva. Az egész olyan irreális volt, hogy már nagyon bántam, hogy nem fogtam legalább egy kést a kezembe mosogatás közben, vagy inkább egy kanalat, hisz az tompa vége miatt nagyobb fájdalom okozására volt képes. Egy dologban biztos voltam: ha le akartam győzni őt, el kellett távolítanom apa közeléből. Az én imádott apukám viszont cseppet sem volt hajlandó a kezemre játszani ebben. Nem is számítottam rá, hogy ezek után az élete árán is védelmezni fog engem.
- Na azt már nem, Vicky! - mondta apa halkan, és fenyegetően Charles felé lépett, mire ő hirtelen combon lőtte. Apa a földre rogyott, ömlött a vér a sebéből, bennem pedig a rettegés átcsapott dührohamba. Felüvöltöttem, és mit sem törődve a nyakamra feszülő hideg ujjakkal, mindkét kezemmel megragadtam a pisztolyt tartó kezét. Sikerült meglepnem őt, így ki tudtam rázni a markából a fegyvert. Nagyot rúgtam bele mikor lezuhant a padlóra, így becsúszott a szekrény alá.
- Mocskos kis kurva! - fröcsögte az arcomba egy jó adag nyállal együtt.
- Eressz el, te... - ütögettem a mellkasát, de semmi sem történt.
Hirtelen a másik kezét is a torkomra fonta, megszorította, de csak annyira, hogy nehezen kapjak levegőt. Tébolyult tekintettel meredt rám, én pedig öklendezni kezdtem a nyelőcsövembe toluló epétől.
- Nem érdemled meg, hogy az én vérem folyjon benned! - mondta, majd olyan erővel szorította a nyakamat, hogy igen gyorsan tudatosult bennem, ha így folytatja, minden bizonnyal fulladásos halálban lesz részem, apa pedig elvérzik a konyhapadlón.
Keményen küzdöttem vele: karmoltam, csapkodtam, rugdostam, rángatóztam, de hiába. Erősebb volt nálam. Összerogytam, de még ekkor sem engedett el. Szinte esdekeltem a halálért, már hallucináltam is, bár a vízió meglehetősen szexire sikeredett. Jimmy lépett be az ajtón, olyan volt, mint egy felpáncélozott lovag, aki a hőn szeretett királykisasszony megmentésére sietett. Vetett egy futó, aggódó pillantást apa felé, aki a padlón nyöszörögve próbálta csillapítani a vérzést egyre sápadó arccal, majd nagyapa felé vonult. Megragadta a vállát, kissé eltolta tőlem, és behúzott neki egyet. Hallottam, ahogy az orra nagyot reccsenve eltört, éreztem, ahogy a szorítása enyhült, majd ujjai lecsúsztak a bőrömről, és elterült a padlón. Hörögve kapkodtam levegő után, szúrt a mellkasom, és égett a torkom, de nem törődtem vele. Krahácsolva apa felé másztam, Jimmy pedig eközben a konyhaszekrényben kotorászott, majd egy gombolyag spárgával visszament a nagyapámhoz, és megkötözte a kezeit, és a lábait. Nem tudtam nem észrevenni, hogy bele is rúgott egy nagyot a combjába. Odaértem apához, remegő kezekkel tapogattam meg a mellkasát, de hála a jó istennek még életben volt. Jimmy a másik oldalára térdelt, elővette a mobilját, hívott mentőt és rendőrt is. Apa ingét markolásztam, miközben még köhögtem egy-kettőt, majd még magamat is meglepve felzokogtam. Jimmy megfogta a kezemet, és mélyen a szemembe nézett. Úgy éreztem, hogy megint az a 21 éves fiú, akinek a kezébe helyezhettem akár a szívemet is, és aki törődött velem.
- Vége van, Vicky. - biccentett nagyapa felé.
- Aggódok apáért. - hüppögtem rekedten. - Miattam van az egész, engem akart megvédeni.
- Ezt bármelyikünk megtette volna érted. - mondta halkan Jimmy, miközben megszorította a kezemet. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a pillanat, és valami egészen furcsa érzések tértek vissza belém ennek nyomán. Talán az a 21 éves fiú még mindig ott van Jimmy-ben, aki annyira odavolt a 16 éves Vicky-ért? És talán bennem él még az a 16 éves kislány? Riadtan kaptam el a kezemet, és szakítottam meg a kontaktust, mikor meghallottam a szirénákat egyre közeledni.
Meglepetééééés!
Lepjetek meg ti is engem, és írjatok nekem véleményt!
Puszi, Arielle
ÚRISTEN!!!!! Erre nincs jobb szó. Hihetetlen amit és ahogyan írsz. Annyira de aaannyira jó.
VálaszTörlésVickynek már el kéne mondania Jimmynek, hogy mi is történt akkot. Úristeeeeeen. Ez nagyon jó meg sokkoló meg nemtudom mi volt. Várom a folytatást.
Szia. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett Neked! :) Vicky el fogja mondani Jimmy-nek, de még nem jött el ennek az ideje. Készül az új fejezet :)
TörlésHŰŰŰHA,HŰŰŰŰHA és HŰŰŰHA vagy még ezerszer! Komolyan mondom, hogy ez a csavar a történetben aztán komolyan lélegzetállítóra sikeredett! Gondoltam, hogy a Wanderwoodsenek nem éppen normálisak, de hogy Vicky nagyapja bekattan na arra aztán nem! Kíváncsian várom, hogy mi fog történni a folytatásban és hogy azok után amit megtudott Dean hogyan fog viszonyulni Vickyhez. amit Vicky Jimmyről mondott az pedig jelen helyzetükben igencsak találó kifejezés volt! Egyébként miért fogott el az utolsó mondatoktól az az érzés,hogy majd csak most indulnak be az igazi bonyodalmak a történetben?! :D NAGYOOOON várom a folytatást!! Csak így tovább!!:) Ui.: FENOMENÁLISAN FANTASZTIKUS fejezet volt!!
VálaszTörlésPuszi:Pixy
Köszönöm, köszönöm, és még ezerszer köszönöm! :) Úgy élvezem, mikor tudok egyet csavarni a dolgokon, és ti így reagáltok :) Köszönöm minden szavad, nagyon jól esik!!! Készül a friss!
TörlésPusz,
Úristen!!
VálaszTörlésAz első pár sornál paráztam, hogy mi lesz:o
Na, de utána amikor még nem jött Jimmy , egy pillanatra megilyedtem. De utána...már attól ilyedtem meg, hogy valójában nem ilyedtem meg, mert levoltam nyűgözve*-* ahw... Köviit:)