2015. január 26., hétfő

41. fejezet

(Vicky)

Melanie a konyhában várt engem frissen főzött kávéval, teasüteménnyel és mérhetetlen lelkesedéssel. Szerettem vele lenni, és tudtam, bármit megoszthatok vele, nem fogja még Robert-tel sem megbeszélni. Leültem mellé a konyhaasztalhoz, hagytam, hogy töltsön nekem egy jó nagy bögre kávét. Megcukroztam, kávétejszínnel ízesítettem, majd egy jó nagy korty után a tűkön ülő barátnőmre néztem.

- Na mi történt? - kérdezte izgatottan. - Egy órája itt ülök és próbálok nem hiperventillálni. - forgatta meg a szemeit. Nagyon bájos volt, mikor ezt csinálta. 

- El se fogod hinni. - sóhajtottam fel, majd közelebb húzódtam a székemmel hozzá, és elmeséltem neki a különös hétvégémet Jimmy-vel a szaftos részleteket bőségesen taglalva.

- Úristen... úristen... - nyöszörögte Melanie, miután mindent megtudott az elmúlt pár nap eseményeiről.

- Te vagy az egyetlen, akinek elmondtam, úgyhogy mondj valami értelmesebbet is, kérlek! - sandítottam rá, és kissé meglöktem a vállammal a vállát, hogy kizökkentsem a transzállapotból.

- Nem hiszem el, hogy felpofoztad Jimmy-t! - nevetett fel hirtelen.

- Pedig kétszer is. - kuncogtam vele együtt, majd elkomolyodtam. - Mel, adj valami tanácsot. Mihez kezdjek vele most?

- Mit érzel? - nézett vissza rám ugyanolyan komolysággal, mintha az előbb nem is nevettünk volna annyira azon, hogy felképeltem azt a faszfejet.

- Jimmy iránt? - bólintott. - Fogalmam sincs. - ez volt a legőszintébb, amit csak felelhettem. - Az, hogy szerelmes volt belém, nem jelentett újdonságot számomra, hiszen tudtam már akkor is. Az, hogy ezt bevallotta nekem, viszont egészen megdöbbentett, de nem annyira, mint a tetoválás a hátán. Az egyszerűen feldolgozhatatlan számomra. - temettem az arcom a tenyerembe.  - A szex brutálisan jó volt, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne érzelmeket vinni ebbe. Jelenleg kétségek közt hagytam Jimmy-t még a folytatást illetően is. - összegeztem először hangosan a dolgokat. Elég nagy katyvasznak hangzott így.

- És te mit szeretnél a továbbiakban? - kérdezte.

- A szeretője lenni. Ez mindkettőnk számára hasznos volna: ő megkapná azt a szenvedélyt, amit otthon nyilván hiába keres, én pedig nem lennék kalandokra kényszerítve.

- Pedig jobban járnál, ha inkább keresnél magadnak egy rendes pasit, és megállapodnál. - csóválta a fejét Melanie.

- Jó darabig nem áll szándékomban feladni a szabadságomat. - mosolyodtam el, mire Melanie játékosan oldalba bökött. 

- Inkább kihasználod Jimmy testét, mi? - kuncogott.

- Na de azt alaposan! - feleltem röhögve. - New York-ban is csak kapcsolataim voltak, és egy ideig nem szeretnék másfélét.

- Nem harapná le a fejed, ha ezt elmondanád neki. - noszogatott, miközben a telefonom pittyegni kezdett. Jimmy-től érkezett üzenetem.

"HOLNAP EBÉDELJ VELEM AZ IRODÁMBAN! :)"

 - Még kéretem magam egy kicsit, Melanie. Nehogy azt gondolja, hogy könnyen megkaphat... 

"HA MEGÉHEZEM, OTT LESZEK. ;)" - válaszoltam. Melanie rákukkantott a kijelzőre, és rosszallóan cöccögni kezdett.

- Kegyetlen vagy, Vicky. - jegyezte meg. - De mikor majd lépten-nyomon szexeltek, és egyszer csak rájössz, hogy megint beleszerettél, jusson eszedbe, hogy én ezt előre megmondtam, jó? - emelte meg egyik szép ívű szemöldökét.

- Igen, mami. - bólogattam nagyon komoly arcot magamra erőltetve. Nem tudtam elképzelni, hogy megint úgy odalegyek Jimmy-ért, mint régebben. Nem leszek ismét annyira hülye.  - Feleslegesen aggódsz, csak jól szórakozunk. - vontam vállat kuncogva. Újabb pittyegés vonta el a figyelmem.

"ÉN MÁR ÉHEZEM" 

Elmosolyodtam, és bepötyögtem a választ neki.
"HA JÓ A MENÜ, KÖNNYEN ELCSÁBULOK"

Melanie ezen már végképp beadta a kulcsot, és hangosan röhögött. Felébresztettük a kis Robbie-t, aki másik szobában aludt, de Melanie annyira készen volt, hogy helyette én mentem a gyerkőchöz, és vettem fel a karomba. Hiába akart meggyőzni engem arról, milyen jó is ez a családosdi, nekem ahhoz még nagyon sok idő kellett volna, hogy eljussak ide valakivel. Nem tudtam megbízni a férfiakban, és magamban sem. Másrészt ki akarna egy olyan nővel élni, aki bármikor bekattanhatott, ha épp úgy álltak a bolygók, vagy kicsit jobban fújt a szél? Ezt még Jimmy se bírta volna, ha jelenleg épp nem házasságban élt volna azzal a rusnya Gabriellel.
(Jimmy)

Eszméletlen hétvége volt ez Vicky-vel, és én mindennél jobban vágytam arra, hogy beismerje végre, benne is megmozdult valami irántam, és nem csak a szexről szól ez az egész, mint azt korábban gondoltam. Minél többször bújt velem ágyba, én annál jobban akartam őt. Állandóan rá gondoltam, vele akartam lenni, ismerni akart megint úgy, mint régen. Felrémlett az a sok szép emlék arról a nyárról, és dédelgettem őket a szívemben. 

Ez a hétvége rákényszerített engem, hogy újragondoljam a fél életemet. Dean-re nem tudtam haragudni, amiért nem állt egyikőnk oldalára sem, és nem avatott be minket a másik dolgába, én se szerettem volna közölni senkivel sem, hogy megölték a gyerekét, vagy hogy elbaltázta a szerelme esélyét. Mindkettőnknek próbált segíteni, a maga módján, és azt hiszem, a lehető legjobban tette a dolgát. Azon morfondíroztam, hogy megszűntem e szeretni ezt a csitrit egyáltalán. Hosszú ideig magam alatt voltam miatta, elutasítottam még csak a gondolatát is, a nevét se akartam hallani. Vajon az évek alatt végig tagadásban éltem? Talán Gabrielle-t sem szeretem szerelemmel? Csak kellett valaki, aki teljesen más, mint Vicky? 

Ez a fruska összekuszálta az egész életemet. Azt hittem, Gabby lesz a tökéletes társam, ehelyett szinte sosem szexelt velem, éjszakába nyúlóan dolgozott, és a szabad idejét is orvosi tanulmányokkal töltötte helyettem. Úgy éreztem magam mellette, mintha ő lett volna a férfi, én pedig a feleség, aki otthon várta őt. Mintha elvette volna a golyóimat. Nem tetszett ez a része az életemnek. Én akartam irányítani mindent, és míg Vicky mellett ezt megtehettem, Gabby nem kért ebből. Vele nem lehetett kompromisszumokat kötni, mindennek egyszerűen úgy kellett lennie, ahogy az ő kis fejéből kipattant az. Vicky sokkal empatikusabb volt, pedig nem gondoltam volna korábban soha, hogy ezt kell mondanom pont róla. Lehet, hogy durván hangulatember volt, de ez is csak azt bizonyította, hogy mennyi szenvedély lakozott benne, és ha ismerted őt, rá tudtad venni, hogy igazán meghallgasson téged, és mérlegelje a döntéseit.

Házasságkötésünk óta először éreztem azt, hogy talán hiba volt belerohannom ebbe a kapcsolatba, hiszen nem adott nekem olyan sok dolgot, amit értékelhettem. Egy golyóitól fosztott, magányos férj lettem, aki jól jött, ha volt valamilyen kórházi rendezvény, vagy éppen két tanulmány közt akadt fél óra szabadidő. Határozottan be voltam rágva Gabby-ra ezek miatt, de nem akartam meddő vitába bocsátkozni vele erről, mert úgyis felesleges lett volna. Amint kibillentettem őt a tökéletes kis világából, kiborult a bili nála, és talán még párterápiára is elvonszolt volna, ha sértettnek mutatkozom.

Gabby csak élje az életét a kórházban, ha ez neki megfelel, én pedig addig jól mulatok Vicky-vel, és majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Komolyan gondoltam, amit mondtam neki tegnap, hiába is tagadja, érzünk valamit egymás iránt, és én nem vagyok hajlandó elmenni ez az érzés mellett. Lehet, hogy mégis egy olyan nő mellett lenne a helyem, akire képes vagyok egész nap gondolni álló farokkal? 

SMS-ezésbe kezdtem Vicky-vel, miközben Gabby Dean-nel tanácskozott a gyógyulásáról, és lefixáltam, hogy másnap az irodámba jöjjön "ebédelni". Szerintem ő pontosan tisztában volt vele, hogy ez alatt mit is értettem. Állandóan meg akartam dugni ezt a csitrit, és nem gondoltam, hogy bármi is gátolt volna ebben. Ez a hétvége megváltoztatott mindent. Lehet, hogy most egy nagy zavar volt csupán az egész életünk, de nekem fontos volt, hogy kiderítsem mi rejlik a hatalmas katyvasz legmélyén. Lehet, hogy még mindig szeretem azt a csitrit?

Hazamentünk Gabby-val, én ledöglöttem a tv elé, és hagytam, hogy kiválogassa a ruháimat a bőröndömből. Hokimeccset néztem, nem is igazán törődtem vele, hogy mi egyebet művelt, de egyszer csak beállt a tv elé egy szál köntösben, és nem mozdult.

- Gabby... - néztem fel rá meglepetten. Halvány pír lepte be az arcát, óvatosan közeledett felém. 

- Bejönnél velem a hálóba? - kérte halkan, majd megfogta a kezemet, és magával húzott. Bágyadtan lépkedtem utána, és le se vettem a szemem a síkképernyőről, amíg csak a látószögemben volt. Tényleg érdekelt az a meccs, basszus!

Tétován álldogált az ágyunk mellett, mintha csak azt várná el tőlem, hogy akkor is én végezzek minden "munkát", amikor ő kezdeményezett. Összeszedtem magam, lenyeltem a sértettségemet, amit a meccs meg nem nézése gerjesztett bennem, és kihámoztam őt a köntöséből.

- Hiányoztál drágám! - bújt az ölelésembe meztelenül. Szorosan ölelt, és elbizonytalanodtam vele kapcsolatban. Lehet, hogy neki sem könnyű ez az egész helyzet, és én túl szigorúan ítéltem meg? Magamhoz öleltem, lágyan simogattam a bőrét a hátán.

- Te is nekem. - hazudtam, hisz nem sűrűn jutott eszembe a hétvége alkalmával, de ő boldog volt ettől, és nem vette észre a turpisságot. Karomba kaptam, gyengéden az ágyra fektettem, és a megszokott módon magamévá tettem őt. Pontosan tudtam, mikor mit tehetek, és hogyan. Olyan volt, mintha alaposan begyakorolt mutatványt kellett volna előadnom. Sose vallanám be senkinek, de úgy tudtam csak elélvezni, hogy Vicky-re gondoltam.

Egy szál alsóban cigiztem az erkélyen a szex után, és azon elmélkedtem, mennyit árul el rólam mindez. Dugok a feleségemmel, és a volt nőmre gondolok, hogy el tudjak menni. Jó kis férj vagyok... Egy férj, aki alig várta, hogy másnap az irodájában megdughasson egy szőke, pimasz kis csitrit ebéd helyett.



Drágáim megérkezett a friss fejezet. Aki kedvet érez nézzen be a másik blogomra is, ott is van új fejezet: Your Grace - Chapter 1. ! Várom a kommenteket, és igyekszem majd nektek hamar frisset hozni.

Csóközön. Arielle 

 

5 megjegyzés:

  1. Drága, most megleptél!
    Mindig is tudtam, hogy Gaby egy álnok kígyó, de ez most betette nálam a kaput. Csak nem megérezte, hogy ha nem fekszik le Jimmyvel, akkor elveszíti? Van egy rossz hírem édes, már megtörtént. Sőt Jimmy soha nem is volt a tiéd! Ú, most komolyan megtudnám fojtani egy kanál vízben! Na jó, abba hagyom, mert csak még jobban felhúzom magam.
    Amúgy a rész megint tökéletes lett, ahogy már megszoktuk. :D Kedvenc részem az sms küldözgetés volt. "Ha jó a menü, könnyen elcsábulok." XD Imádom Vicky stílusát.
    Nagyon várom a következő fejezetet. Addig is minden jót neked.
    Puszi: Dolores <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dolores!
      Tudtam, hogy ez a fejezet végleg eldönti nálatok Gabby sorsát. :) Ne húzd fel magad rajta, azzal még ráérsz! :D
      Olyan jó érzés, mikor ezt írjátok, hogy tökéletes, és mindig ilyen! Néha csak úgy összecsapom, és úgy érzem, na most ez tök szar lett, és nektek mégis tetszik! Vicky stílusa az enyém, valszeg bírnátok az én fejem is :D
      Igyekszem ma nekifogni az új fejinek.
      Puszi, Arielle

      Törlés
  2. HŰŰŰŰHA!!! Hát ez a fejezet is komolyan ott volt a szeren rendesen!!!:D Komolyan mondom,hogy ez a fejezet olyan volt nekem mint éhezőnek egy falat kenyér,mert már komolyan kezdtek mutatkozni az elvonási tüneteim!!!:D Annyira örülök neki,hogy Vickynek ott van Melanie támaszként!:) Annyira aranyosak voltak ahogyan ökörködtek: "- Kegyetlen vagy, Vicky. - jegyezte meg. - De mikor majd lépten-nyomon szexeltek, és egyszer csak rájössz, hogy megint beleszerettél, jusson eszedbe, hogy én ezt előre megmondtam, jó? - emelte meg egyik szép ívű szemöldökét.
    - Igen, mami. - bólogattam nagyon komoly arcot magamra erőltetve." Egyébként van abban valami hatalmas igazság amit Melanie mondott Vickynek!:) És azok az sms-ek amiket Vicky Jimmyvel váltott! komolyan annyira bírom a fejüket!!:DDDD itt kis híján sírtam a röhögéstől: ""HA JÓ A MENÜ, KÖNNYEN ELCSÁBULOK""!:DDD Nagyon tetszett Jimmy eszmefuttatása az ő szemszögének elején, amikor igencsak jól ráérzett a dolgok lényegére a házasságával kapcsolatban és egész addig tetszett is míg az az aljas kis áspiskígyó Gabrielle bele nem zavart a képbe!!! >< Komolyan eszembe jutott,hogy talált valamit Jimmy bőröndjében amiért a "drága kis szent" arra szánt magát,hogy lefeküdjön Jimmyvel.... Egyébként remélem nagyon de nagyon hamar felnyílik Jimmy szeme Gabriellel kapcsolatban és elválik tőle!!! Jimmy ezen mondatán viszont már komolyan sírtam a röhögéstől: „- Bejönnél velem a hálóba? - kérte halkan, majd megfogta a kezemet, és magával húzott. Bágyadtan lépkedtem utána, és le se vettem a szemem a síkképernyőről, amíg csak a látószögemben volt. Tényleg érdekelt az a meccs, basszus!” :DDD Na és azért ez a mondat is eléggé rámutat, hogy valójában mennyire is "boldog" igazából Jimmy a házasságában : "„Úgy éreztem magam mellette, mintha ő lett volna a férfi, én pedig a feleség, aki otthon várta őt. Mintha elvette volna a golyóimat.” Remélem nagyon hamar felnyílik Jimmy és Vicky szeme is és végre szerelmet vallanak majd egymásnak!!:) NAGYOON de NAGYOON várom a folytatást!!!!!!:) ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥ Ja és persze IMÁDTAM!!!! és IMÁDÁS VAN EZERREL!!!♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
    Mi lenne ha a Best of Jimmy és Vickyt péntekenként küldeném el az új best of-okkal? Remélem a héten jó sok best of momentummal bővíthetem majd!!!(Enyhe utalás ;) :D)
    Puszi:Pixy
    Ui.: Üzenem drága olvasótársaimnak, hogy tessék komizni, mert drága és imádott írónőnknek ez a legkevesebb amivel meghálálhatjuk,hogy megosztja velünk a csodálatosan fantasztikus történetét! Szóval Hajrá!!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Pixy!
      Remélem kellően csillapítottam az elvonási tüneteidet! :) Örülök, hogy tetszett neked a fejezet!
      Úgy éreztem, kellett most ide Melanie, meg régen volt már ilyen fejezet.
      Igyekeztem Jimmy szemszögében bemutatni az őrlődést úgy, ahogy Vicky ezt megfogalmazta Melanie-nak. Reméltem, hogy átjön majd mindenkinek :D
      Gabrielle = áspiskígyó -------> ez kurvára tetszett!!!!
      Jimmy hozta a formáját, szerintem! :)
      Minden fejezettel egyre közelebb érünk ahhoz nagyon várt pillanathoz, Pixy! <3
      Igyekszem ma belefogni az új fejezetbe.
      Puszi. Arielle


      U.I.: Én is örülnék, ha többen komentelnének, mert így mindig olyan, mintha neked és Dolores-nek írnám a történetet. (Ami egyáltalán nem baj, mert biztosra tudom, hogy ti ketten írtok nekem!!! <3 Imádás van ezerrel!)

      Törlés
  3. Imádom Vickyt! Na persze Jimmyt is ;)) de ez a Vicky annyira belevaló csaj, hogy az megunhatatlan :)) Azok az sms-ezések pedig mindig megnevettetnek, nem is tudom hogy szorulhat egy emberbe annyi tehetség és fantázia, mint beléd. :3 Minden rész nagyon tetszik, de ez a szentfazék a biztosítékot kiütte nálam.. hogy én mennyire utálom!! De úgyis a jó győz és ez simán begolyózik, amit imádnék :)) no, nem szapulom tovább, hisz ártatlan ő, csak nem Jimmynek való :) imádtam a fejezetet és alig várom, hogy arról az ebédről halljak :)) puszi, Lisa :* ♥

    VálaszTörlés