19. fejezet

(Vicky)

Iszonyúan dühös voltam Jimmy-re, és nem a mostani dolgokért, nem is a szavai miatt, hanem a régi sebek fájtak. Én csak egy játék voltam a számára, és ő eldobott, miután elunt engem, hogy pár évvel később egy másik nőt vegyen feleségül? Ha engem nem tudott szeretni, akkor mást hogyan képes? Hiszen én mindent megadtam neki akkor: szabadságot, szerelmet, figyelmet, mindent.

Befaltam az egész tányér spagettit, apa és Nana pedig aggódva néztek rám. Felsóhajtottam, csaknem elnevettem magamat az ábrázatuk láttán. 

- Nem fogom sikítva körbeszaladni a házat, ne aggódjatok. Nem Jimmy miatt voltam a szanatóriumban. - nyugtattam őket halkan.

- A baba miatt. - bólintott Nana. 

- Igen, miatta. De túl vagyok rajta! - mosolyogtam rá. - Azt hittem, hogy a haragom elmúlt, de ahogy megláttam Jimmy-t, viszketni kezdett a tenyerem. 

Furcsa pillantást váltottak, mire felhúztam magam.

- Nem vagyok már szerelmes belé. - mondtam ingerülten.

- Rendezzétek az ellentétek egymás közt, mert együtt fogtok dolgozni. - utasított apa.

- Inkább meséljétek el, mi volt itt 6 évig! - néztem rá összehúzott szemekkel.

- Melanie és Robert összejöttek, aztán Jimmy megismerte Gabbyt. Ő nőgyógyász a kórházban. Malenie és Robert összeházasodtak, és Jimmy is elvette Gabby-t. Tavaly született meg a kis Robert. - foglalta össze Nana. - Jimmy már jó ideje a belvárosban lakik Gabby lakásában. Will rendőr lett, Katie ápolónő, Robert a bankban dolgozik, és általában minden hétvégén csapunk valami partit Melanie-ék otthonában. 

- És milyen ez a Gabby? - kérdeztem mellékesen. Talán túlzottan is próbáltam tárgyilagos lenni. 

- Édes lány. - mosolyodott el apa. - Meglehetősen kedveli mindenki. Angyali természete van, folyton mosolyog, törődő, gondoskodó és mindig nagyon kedves, türelmes. Szereti Jimmy-t.

- Boldogok? - a szalvétámat gyűrögettem, nem néztem apára. Úgy éreztem, ha már megnősült, Jimmy megérdemli, hogy boldog legyen a feleségével.

- Igen. Úgy tűnik, hogy azok.- mondta Nana, majd hozott a szekrényből egy fényképalbumot, melynek az elején kis macik és szívecskék voltak. Értetlenül meredtem a giccshalomra. - Rákaptam a fotózás ízére egy ideje. - magyarázta pirulva, de nem tudtam túltenni magam az album borítójának látványán még így se. 

Melanie és Robert esküvői képei nyitották a sort az első oldalon, a barátnőm gyönyörű volt menyasszonyi ruhában, szemei csillogtak, Rob pedig büszkén ölelte őt az elegáns fekete öltönyében. Sajnáltam, hogy nem voltam itt, hogy részt vegyek ezen a boldog eseményen, és hirtelen öntött el a bűntudat is Melanie miatt. Nagyon jóban voltunk, mikor utoljára itt voltam, én pedig még egy képeslapot sem küldtem neki soha. 

- Ő Gabby. - mutatott apa az egyik fotóra.

Jimmy öltönyben szívdöglesztő volt, mellette egy vörös hajú nő állt zöld selyemruhában. Boldogan mosolyogtak a fotósra, s habár nem volt egy szépség, mégis ragyogott ez a nő. Házibulik fotói következtek, melyeken mindenki felszabadultnak látszott és boldognak, majd Jimmy és Gabby esküvője, végül a kis Robert-ről készített fotók hónaponként. Nana gondosan dokumentálta az eseményeket.  Én egy fotón sem szerepeltem, és megint csak az az érzés fogott el, hogy ide való sem vagyok. Mindig csak ide vágytam, apához. De abba nem gondoltam bele, hogy itt mi fog rám várni. Egész más lett minden, mióta elmentem innen, és nekem most meg kell bírkóznom ezzel majd. Akarom én ezt egyáltalán? Ránéztem apára, aki szívélyesen rám mosolygott, sütött belőle a feltétlen szeretet irántam. Nana felállt, hogy visszategye az albumot a helyére, közben megsimogatta a hajamat, és egy puszit nyomott a halántékomra. Hát persze, hogy itt akarok lenni, ahol szeretnek engem. Még akkor is, ha a 100 éves háborút kell Jimmy-vel megvívnom!

- Kéne nekem egy kocsi. - mondtam sokára.

- Akkor elmegyünk és veszünk egyet neked. - felelte apa. Felállt az asztaltól, a kocsija felé terelgetett, majd bevitt a városba. Még mindig a fekete miniruhában voltam, de az útra levettem a magassarkúmat, és feltettem a műszerfalra a lábaimat. Apa vállára hajtottam a fejem, miközben ő vezetett, és csak élveztem, hogy vele lehetek. Nem akartam beszélgetni, csak érezni, hogy itt van, itt vagyok, és együtt leszünk most már örökké.

Az autószalon épp zárni készült, mikor odaértünk, de apa kérésére a tulaj velünk  maradt, így kiválaszthattam magamnak életem első autóját. Madarat lehetett volna fogatni velem, mert az én drága apukám egy Saab 9-3 Sport Sedan-nal lepett meg engem a diplomaosztóm alkalmából. Hiába akartam olcsóbb, vagy használt autót vetetni vele, ő ragaszkodott hozzá, hogy ezt kapjam meg.  Elrendeztük a papírokat gyorsan, és a szalonos pasas már a kezembe is nyomta a kulcsokat a kocsimhoz.

- Tele a tank. - mosolygott rám, én pedig gyermeki örömmel vettem birtokba az új játékomat.

Apa dzsipjét követtem hazafelé elnyomva magamban a vágyat, hogy kipróbáljam mit tud a kocsim, és rátérjek valamelyik mellékútra száguldozni. Gépiesen vezettem, a hirtelen változásokon töprengtem. 6 év mégiscsak hosszú idő volt, én rengeteget változtam ez alatt, és úgy tűnt, hogy Jimmy is. Azt hittem, hogy ő sosem fog megváltozni, most pedig szembekerültem egy teljesen más emberrel. Az, hogy megnősült teljesen megdöbbentett. Mindössze két okot láttam erre, ami az ő esetében lehetőségként felmerülhetett ezzel kapcsolatban. Az egyik, a terhesség, a másik a szerelem volt. Mint megtudtam, a valós ok a szerelem volt. Igazából örültem, hogy megtalálta a boldogságot, de az még engem is váratlanul ért, hogy milyen intenzív harag tört fel belőlem, mikor megláttam őt 6 év után először. Azok a régi sérelmek újra befészkelték magukat a lelkembe, és gőzerővel kattogni kezdtek az agyamban. A múlt sebei feltépődtek, fájón égtek bennem, és nem tudtam mihez kezdjek a megváltozott helyzettel.

Apa egy háznál megállt, amelynek a kertjében egy barna hajú nő játszott egy totyogós kisgyerekkel. Leparkoltam apa dzsipje mögé, kiszálltam, majd a nő felém sietett.

- Melanie! - kiáltottam örömmel, majd összeölelkeztünk. A fiát közben a karjában tartotta, én pedig átvettem tőle azonnal. - Te kis gyönyörűség! - mondtam az ifjabb Robert-nek, aki először alaposan végigmért, majd megsimogatta a hajamat.

- Vicky úgy örülök, hogy visszajöttél! Bejöttök egy kávéra? - nézett Melanie apára.

- Menjetek csak Melanie, nekem még dolgom van otthon. - mondta apa mosolyogva, majd elhajtott. A kis Robert ott maradt a karomban, vele mentem be a házba Melanie-t követve.

- Úristen, el sem hiszem, hogy itt vagy! - fogta a fejét Melanie, miközben a kávét melegítette nekem a mikróban. Őszinte öröme melengette a szívemet, kicsit oldotta bennem a bűntudatot.

- Én pedig nem hiszem el, hogy ilyen gyönyörű kisfiút hoztatok össze Robert-tel! - nyomtam cuppanós puszit a gyerek arcára, aki még mindig a hajammal volt elfoglalva ugyan, de azért rám mosolygott. 

- Hidd el, összehozni nem volt nehéz. De megszülni... - legyintett Melanie. Letett elém egy forró csésze kávét, én pedig átadtam neki a fiát, majd megcukroztam az italomat és töltöttem bele egy kis tejet. 

- El kell mesélned mindent, ami 6 év alatt történt. - kortyoltam a kávéba. - Totál vakon vagyok.

- Robert szerelmet vallott nekem, mielőtt szeptemberben visszament az egyetemre és így szorosabbra fűztük a kapcsolatunkat. Igazi randikra vitt engem, elutazott hozzám a többi szünetben is, szóval úgy, ahogy illik, járni kezdtünk. Amikor befejezte az egyetemet, úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk, így a szüleink megvették nekünk azt a házat.

- Nagyon szép az otthonotok. - vetettem közbe. Mindenütt ott volt a család nyoma: fotók a hűtőn mágnessel rögzítve, kis Robert kézlenyomatai a falra festve,  és abszolút nem volt rendetlenség, csupán  látszott, hogy zajlik az élet ebben a házban.

- Apukád és Jimmy készítette majdnem az összes bútort, a falakat a banda festette, és Katie segítsége nélkül még most is takarítanék és pakolásznék. - mosolygott, majd folytatta. - Robert megkérte a kezemet, összeházasodtunk, aztán terhes lettem, és megszületett Robbie. Tudod, már rég nem élünk olyan pörgős életet mint akkor, de nagyon boldogok vagyunk. Robert a bankban dolgozik, én pedig itthon maradtam a kicsivel.

- Minden úgy alakult, ahogy szeretted volna te piszok mázlista! - mosolyogtam rá. - Irigyellek érte! - sóhajtottam fel.

- Neked nem úgy alakult? - nézett rám komoly arccal.

- Nem igazán. - legyintettem, mintha igazából nem is számítana. - Megviselt az a sztori Jimmy-vel, és kissé kifordultam magamból. Sok hülyeséget csináltam.

- És a pasik?- kérdezte. 

- Jönnek és mennek. Volt egy komolyabb, hosszabb távú és nagyon bonyolult dolog, de azzal, hogy idejöttem, vége is lett. - John-ra gondolni most már hiányérzettel töltött el.

- Miért?

- Nős a pasas. Neked nem hazudok, Melanie. Anyám férje az. - félve néztem rá, tartottam a rosszallástól, de csak vigasztalóan rám mosolygott, és megsimogatta a kezemet.

- Majd betoppan az életedbe az igazi.

- Betoppant és ki is lépett onnan. - mondtam komoran. - Én nem azt tapasztaltam a férfiakkal, amit te.

- Csalódtál a szerelemben. - összegezte.

- És a férfiakban is. - nevettem fel kényszeredetten. - Nekem nem kell szerelem, abból nem sül ki semmi jó. Másra nem használok egy férfit sem a szexen kívül.

- De olyan szép vagy Vicky! Hamar találnál magadnak egy rendes pasit. - vetette ellen Melanie.

- Egyszer hagytam csupán megégetni magamat, én többé nem leszek kiszolgáltatott. Inkább én irányítom a játékot. - mondtam, majd legyintettem. 

- Keményebb lettél, mint gondoltam. - sóhajtott.

- Ne aggódj miattam, jó ez nekem így. Tudod, a változatosság gyönyörködtet! - erre már ő is felnevetett. - Elmeséled nekem ezt a Jimmy-s dolgot? - néztem rá komolyan.

- Mire vagy kíváncsi? - mosolygott rám cinkosan, és én tudtam, hogy a régi barátság töretlen maradt kettőnk között. Ha a többiek nem is fogadnak majd 6 év után tárt karokkal, abban biztos lehettem, hogy Melanie minden szinten mellettem fog állni. Még Jimmy-vel szemben is.


Meghoztam a friss fejezetet, várom a kommenteket! Puszi mindenkinek! :D

Arielle